Szentmise

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A szentmise vagy mise a katolikus egyház istentisztelete, amelyet a püspök vagy pap a hívekkel közösen, többnyire templomban végez.

Tartalomjegyzék

1 Szerkezete
2 Közreműködők
3 Liturgikus kellékek
4 Lásd még

[szerkesztés] Szerkezete

[szerkesztés] Bevezetés

A kezdőének alatt a celebráns(ok) és az asszisztencia az oltárhoz vonulnak. A celebránsok megcsókolják a Krisztust jelképező oltárt. Ünnepi misén incenzálás (tömjénnel való füstölés) is van az oltár körül. A tömjénfüst már a Bibliában is az ima és a tiszteletadás szimbóluma. A főcelebráns keresztet vet, és köszönti a híveket, majd felszólítja őket bűnbánattartásra. A közös bűnvallást a Kyrie éneklése követi, azt pedig – vasárnap, ünnepen (festum) és főünnepen (sollemnitas), kivéve a nagyböjti és adventi időszakot – a Gloria. Ezután a főcelebráns elimádkozza a mise könyörgését.

[szerkesztés] Az Ige liturgiája

A szentmisén ünnepeken és főünnepeken három, köznapokon két szentírási olvasmány hangzik el. Ezeket olvashatja bármelyik celebráns, illetve – az evangélium kivételével – az erre felavatott lektor, vagy bármelyik hívő.

Az első olvasmány többnyire az Ószövetségből való (kivéve a húsvéti időt). Ezt követi egy zsoltárszakasz közös éneklése. A második olvasmányt magyar nyelvterületen szentleckének hívják. Az elnevezést semmi sem indokolja, hiszen a fordítás alapjául szolgáló latin szöveg mindkét olvasmányra a lectio szót használja, megkülönböztetés nélkül. E második olvasmány általában Szent Pál apostol valamelyik leveléből vett idézet.

A második olvasmányt követi az Allelulja éneklése, kivéve a nagyböjti időt. Majd valamelyik celebráns vagy a diakónus felolvassa az evangéliumi szakaszt. Ünnepi misén az evangéliumos könyvet is megincenzálják.

Az olvasmányokat az igehirdetés (homília, szentbeszéd) követi. Köznapi misén ez elmaradhat. Ezután vasárnap és főünnepen elimádkozzák a Hitvallást; ez helyi szokás szerint lehet az Apostoli, ill. a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás.

Az igeliturgiát az egyetemes könyörgések, más szóval hívek könyörgése (oratio fidelium) zárja.

[szerkesztés] Az eucharisztia liturgiája

A (fő)celebráns felajánlja Istennek a kenyeret és bort. Sok helyen ezalatt tartják a perselyezést, amellyel a hívek személyesen is bekapcsolódnak az áldozatba. Ünnepi misén megincenzálják az adományokat. Ezt követi a prefáció, amelyet egy 2×3 mondatos dialógus vezet be:

Pap: Az Úr legyen veletek!

Hívek: És a te lelkeddel!

Pap: Emeljük föl szívünket!

Hívek: Fölemeltük az Úrhoz!

Pap: Adjunk álát Urunknak, Istenünknek!

Hívek: Méltó és igazságos!

A prefáció Istent dicsőíti, fölemlegetve az üdvtörténet egyes fordulatait, s végül a Sanctus („Szent vagy...”) éneklésébe torkollik.

Ezután mondja el a celebráns az eucharisztikus imát. Ennek során lehívja a Szentlelket az adományokra (epiklézis), felidézi az utolsó vacsora történéseit, és Jézus szavait megismételve a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé változtatja, majd a megfeszített Krisztust fölajánlja áldozatul az Atyának. Koncelebráció esetén az epiklézist, az átváltoztatást és az azt követő felajánlást valamennyi résztvevő püspök és pap közösen mondja; ezen idő alatt a hívek térdelnek (egyes helyeken állnak).

Átváltoztatás után a (fő)celebráns mindkét szín alatt jól láthatóan magasba emeli az Oltáriszentséget: ez az úrfelmutatás. Ünnepi misében szokás ilyenkor is incenzálni.

Az eucharisztikus imában a celebráns megemlékezik az élő és megholt hívőkről, imádkozik az egyház egységéért, végül fölemeli Krisztus testét és vérét, és (ha vannak koncelebránsok, velük közösen) elmondja a záró doxológiát:

Őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség, mindörökkön örökké!

Ezt követi az áldozás szertartása, amikor a hívők részesülnek az Eucharisztiában. Ennek bevezetője a Miatyánk elimádkozása és a kiengesztelődés szertartása, valamint az Isten Báránya... kezdetű ima.

Az áldozás a celebráns döntésétől és a helyi adottságoktól függően történhet egy vagy két szín alatt. Egy szín alatti áldozásnál az áldoztató (püspök, pap, diakónus, akolitus vagy más, ezzel megbízott személy) felmutatja az áldozónak az Oltáriszentséget, s ezt mondja: „Krisztus teste.” Az áldozó válasza: „Ámen.” Ez jelen esetben nem azt jelenti, hogy „úgy legyen” (hiszen az átváltozás nem az áldozó akarata következtében történik meg), hanem hitvalló igenlését jelenti annak, hogy amit maga előtt lát, az valóban Krisztus teste. Ezt követően vagy kinyújtja a nyelvét, és az áldoztató arra helyezi az Oltáriszentséget, vagy a kezét tartja, és a kézbe kapott Eucharisztiát ő maga veszi magához.

Két szín alatti áldozásnál több megoldás létezik: a leggyakoribb, hogy az áldoztató bemártja a kehelybe az átváltoztatott ostyát, és e szavakkal mutatja fel: „Krisztus teste és vére.” De létező gyakorlat az is, hogy a szentostyát ugyanezen szavak kíséretében kézbe adja, és az áldozó mártja be a kehelybe. Ha aránylag kevés a résztvevő, lehetőség van arra, hogy a hívek ténylegesen igyanak a kehelyből.

Az áldozást követően a celebráns vagy valamelyik asszisztens purifikálja a szent edényeket: az esetleges morzsákat a kehelybe söpri, tista vízzel kiöblíti és megissza. A mradék Oltáriszentséget elhelyezi a tabernákulumban, majd elmondja az áldozás utáni könyörgést.

[szerkesztés] Befejezés

Többnyire a mise végén ^[1] kerül sor a hirdetések közzétételére. Majd a (fő)celebráns a Szentháromság áldását kéri a jelenlevőkre és elbocsátja őket. Megcsókolja az oltárt, és a kivonulási ének alatt az asszisztenciával együtt elhagyja a templomot.