Nolai Szent Pál

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Nolai Szent Pál, latin nevén: Pulinus Nolanus, teles nevén: Pontius Meropius Anicius Paulinus (Burdigala, ma Bordeaux, Franciaország, Kr. u. 353 – Nola, Kr. u. 431) Római költő

Előkelő szenátorcsalád sarja, Ausonius tanítványa és később barátja volt. Szépen induló közéleti pályafutásának a kereszténység felvétele után fordított hátat: pappá lett, vagyonát szétosztotta a szegények közt, majd (feltehetőleg 395-ben) feleségével együtt Nolába költözött, ahol az általa alapított szerzetesi közösség vezetőjeként, 409-től mint püspök tevékenykedett egészen haláláig, keresztény kortársai, köztük a kegkiválóbbak (Szent Ambrus, Szent Ágoston, Szent Jeromos) figyelmétől és elismerésétől kísérve.

Kötetnyi verse, csaknem teljes életműve ránk maradt. Első művei Ausonius erőteljes hatását mutatják, de a későbbiekben már megfogalmazódik emberi-művészi hitvallása: a költőnek és a költészetnek Jézust kell szolgálnia. Ennek az ars poeticának gyakorlati megvalósítása egyebek között a három zsoltárparafrázis és a Keresztelő Szent Jánosról írott vers. Harmincöt, különböző versformában írott költeményében felhasználta a klasszikus verselés kifejezőeszközeit: Vergiliustól, Horatiustól és Ovidiustól vett motívumok keresztény átértelmezésével a jámborságot és alázatosságot hirdette. Mindez részben nolai korszakába is átnyúlik, de ottani termésének zömét a Nolai Szent Félix halálának évfordulójára költött versek teszik ki(ő maga ugyanis szellemi „újjászületését" Szent Félixnek tulajdonította). Prózaírói munkásságának jelentős része elveszett, mindössze ötven levele maradt fenn, amelyek inkább csak kultúrtörténetileg érdekesek. 410-től mint költő és író elhallgatott, az utókorra sem mint író gyakorolt hatást, inkább az aszkétát, a mélyen humánus embert tisztelték benne, s az egyházszervezőt, akinek tevékenysége a legújabb kutatások szerint nagy mértékben befolyásolta a keresztény liturgia végleges formáinak kialakulását.