Saint Kilda-szigetcsoport

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Világörökség  m·v·sz  Saint Kilda-szigetcsoport
Gleann Mor, tájkép a Saint Kilda-szigetcsoportról
Adatok
Ország	Nagy-Britannia
Típus	Természeti és kulturális helyszín
Felvétel éve:	1986, 2003, 2005

A Külső-Hebridáktól nyugatra fekvő Saint Kilda-szigetcsoport (É 57°49’ NY 8°34’) több vulkanikus eredetű szigetből áll. A legnagyobb sziget a Hirta, ezt követi a Soay, majd a Boreray, s körülöttük több kisebb sziget található, mint a Dun, Levinish, Stac Lee és a Stac an Armin. A szigetcsoport legmagasabb pontja a 430 m magas Conachair, amelynek északi oldalán egy 300 méter magas függőleges sziklafal van. Boreray 384 m, Soay 378 m magasra nyúlik, így ez a társulás Nagy-Britannia legmagasabb tengeri sziklacsoportja. Mellettük van még néhány függőleges kőoszlop, a legmagasabb a Stac an Armin, amely 196 m magas, a Stac Lee pedig 172 m.

A szigetcsoport már a történelem előtti idők óta folyamatosan lakott volt, de a lakosság létszáma drasztikusan visszaesett, amikor a 19. században sokan kivándoroltak az Egyesült Államokba és Ausztráliába. Az otthon maradottakat pedig különböző betegségek tizedelték. 1930. augusztus 29-én költöztették el a szigeteken maradt utolsó 36 lakost.

A szigetcsoport 8,5 km²-es szárazföldi területe több nagy létszámú tengerimadár-kolóniának ad otthont. A világ egyik legnagyobb, 60 000 párt számláló szulák-fészkelőhelye mellett itt van Nagy-Britannia legnagyobb sirályhojsza-telepe, a sziklákon kb. 30 000 pár költ. Jelentős a lundák száma is. A szigetcsoporton nincsenek fák, s ennek oka a hűvös nyarakban és a nagy viharokban keresendő. Így a növényzetet a sovány gyep, a moha és a törpecserje képviseli.

A szigetcsoport szárazföldi területe már 1986-ban a Világörökség védelme alá került, majd ezt terjesztették ki 2003-ban a körülötte fekvő tengerre, így ma a védelem alá eső terület nagysága 225 km². 2005 júliusában a Saint Kilda-szigetcsoport megkapta mindkét világörökségi státuszt, a természetit és a kulturálist is.