Sigur Rós
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Sigur Rós egy izlandi poszt-rock együttes, zenéjük dallamos, klasszikus és minimalista elemeket is tartalmaz.
A név jelentése izlandi nyelven a "győzelem rózsája", kiejtése pedig nagyjából "sziur rósz". Az együttes jellegzetessége furcsa éteri hangzása és Jónsi az énekes magas énekhangja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történetük
A csapatot Jón Þór (Jónsi) Birgisson, Georg Hólm és Ágúst Ævar Gunnarsson alapította Reykjavíkban, 1994-ben. Hamarosan megegyeztek a Bad Taste nevű kiadóval, és 1997-ben kiadták első lemezüket a "Von"-t(Remény). Ezután '98-ban egy remixalbum került kiadásra "Von brigði" címmel.
A nemzetközi elismerést az 1999-es "Ágætis byrjun"(Jó kezdet) című albummal sikerült elérniük, ekkor már a banda tagja volt Kjartan Sveinsson is. Az album híre lassan szájról-szájra terjedt az egész világon, és már olyan együttesekkel játszottak egy koncerten, mint a Radiohead.
Több számuk megjelent filmekben sorozatokban. Az "Ágætis byrjun" albumról a "Svefn-g-englar" és a "Njósnavélin"(Untitled-4) hallható a Vanília Égbolt című Cameron Crowe filmben. A 24 című sorozatban is többször felcsendülnek számaik.
A csapat egyik jellegzetessége a gitáros Birgisson technikája, a gitárt vonóval szólaltatja meg, ezzel egészen speciális hanghatást elérve.
2001-ben Ágúst a dobos kilépett, helyére Orri Páll Dýrason került.
2002-ben megjelent következő albumuk a "( )" (tehát egy zárójel)
2003-ban összeálltak a Radiohead-del, és együtt írtak zenét a Split Sides című darabhoz.
2004-ben albumaikat kiadták Angliában és az Egyesült Államokban is.
2005-ben jelent meg legújabb albumuk a "Takk..."(Köszönöm...), mely a korai albumjaikhoz hasonlít.
2006-ban fejezték be világkörüli turnéjukat, bejárták Európát, Észak-Amerikát, Ausztráliát, Új-Zélandot. Hongkongot és Japánt. A csapat jelenleg a következő albumon dolgozik.
A Sigur Rós eddig több mint 2 millió albumot adott el.
[szerkesztés] A tagok
- Jón Þór “Jónsi” Birgisson – vokál, vonóval elektromos gitár, billentyűs hangszerek, harmonika
- Georg “Goggi” Hólm – basszusgitár, harangjáték
- Kjartan “Kjarri” Sveinsson – szintetizátor, zongora, elektromos orgona, gitár, fuvola, furulya, oboa, bendzsó (1998-tól)
- Orri Páll Dýrason – dobok, billentyűs hangszerek (1999-től)
Korábbi tagok
- Ágúst Ævar Gunnarsson – dobok (1994-1999)
[szerkesztés] Kiadványok
[szerkesztés] Albumok
- Von(Remény)1997
- Von Brigði(Kiábrándultság)1998
- Ágætis byrjun(Egy jó kezdet)1999
- ( ) 2002
- Takk...(Köszönöm...)2005
[szerkesztés] Kislemezek
- Svefn-g-englar (1999)
- Ný batterí (2000)
- Steindór Andersen]] / [[Rímur EP (2001)
- Untitled 1 (a.k.a. Vaka) (2003)
- Ba Ba Ti Ki Di Do (2004)
- Hoppípolla (2005) #24 UK
- Sæglópur (2006)
[szerkesztés] Egyéb munkák
- Smekkleysa í hálfa öld (1994)
- Popp í Reykjavík (album) (1998)
- Popp í Reykjavík (film) (1998)
- Englar alheimsins (album) (2000)
- Englar alheimsins (film) (2002)
- Hlemmur]] Soundtrack (2002)
- Hrafnagaldur Óðins (2002)
- The Loch Ness Kelpie Soundtrack (2004)
[szerkesztés] Videókilppek
- 2000 Svefn-g-englar (August Jakobsson)
- 2001 Vidrar Vel Til Loftárása (Celebrator = Arni & Kinski)
- 2003 Untitled 1 (a.k.a. Vaka) (Floria Sigismondi)
- 2005 Glósóli (Arni & Kinski)
- 2005 Hoppípolla (Arni & Kinski)
- 2006 Sæglópur (Sigur Rós & Eva Maria Daniels)
[szerkesztés] Zenéjük filmekben és sorozatokban
- 24 ep 1.19 6pm – 7pm, Ný Batterí.
- Vanilla Sky (2001), "Svefn-G-Englar", "Ágætis Byrjun", és egy élőben felvett "Untitled 4 (a.k.a. Njósnavélin, The Nothing Song)."
- Immortel (Ad Vitam) (2004), "Hjartað hamast (bamm bamm bamm)"
- The Life Aquatic with Steve Zissou (2004) Starálfur.
- Mysterious Skin (2004), "Untitled 3 (a.k.a. Samskeyti)" vége főcím.
- Screaming Masterpiece (2005), élő előadás.
- The Girl in the Café (2005), Starálfur.
- Top Gear ep 8/6 2005 Bíum Bíum bambaló
- Planet Earth (2006), BBC trailer used "Hoppípolla."
- Roving Mars (2006), "Glósóli" vége főcím.
- Children of Men (2006), bemutató alatt "Hoppípolla."
- CSI: Crime Scene Investigation ep. 2.8 (15. November 2001) "Svefn-g-englar."
- CSI: Miami ep. 1.24 (19 May 2003) "Untitled 3 (a.k.a. Samskeyti)"
- Restoration Village ep 4/9 Scotland (18 August 2006) Starálfur & Viðrar vel til loftárása
- Queer As Folk (Season 2), "Svefn-G-Englar"
- ITV News – 03 October 2006 – Hoppípolla
- Sky Sports October Ad
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A kiadó oldala
- Hivatalos MySpace oldal
- Eighteen Seconds Before Sunrise – HIvatalos weboldal letölthető zenékkel és videókkal
- www.sigurros.is – Hivatalos izlandi oldal.
- Concert download options – Letölthető koncertfelvételek
- Sigur Rós dalszövegek