Szabellek
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A szabellek vagy szabell népek az oszk nyelven (lásd: oszkok) beszélő ókori itáliai népek összessége volt.
A szabell eredetileg csak egyetlen nép elnevezése volt. Magukat safineisnek nevezték, főtisztviselőjük a meddix volt. Eredeti lakóhelyükről valószínűleg a szabin túlnépesedés űzte ki őket, új földet kerestek, és összeolvadtak az őslakossággal, rájuk kényszerítve saját nyelvüket. Így jött létre a szamnisz, a frentanus, a campanus, a lucanus, az apulus, a bruttius és a mamertinus nép. A paelignusok, a vestinusok, a marrucinusok, a marsusok és az aequsok, akik az oszkhoz hasonló dialektusokat beszéltek, talán azonos eredetűek voltak velük.
Ezek a vándorlások az i. e. 5. században talán még tartottak, sőt még azután is: szabellek foglalták el Campaniát (i. e. 450 - i. e. 420), Lucaniát (i. e. 420 - i. e. 390) és Bruttiumot (i. e. 356). A szabell népek között nem volt igazi összetartás, és a terjeszkedő Római Birodalom az i. e. 3. század elejére az egyes népeket egyenként fennhatósága elismerésére kényszerítette. Az ószabellként emlgetett nyelv, amelyen néhány picenumi felirat íródott, a legkorábbi itáliai nyelv az etruszkon kívül, amelyről emlékeink vannak: valójában semmi köze sincs a szabellhez.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904.
Based on work by