Tibullus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Tibullus, Albius (Pedum környékén, a mai Gallicano közelében, Palestrina és Tivoli között, Kr. e. 60-55 között - Róma, Kr. e. 19 vagy 18) római költő
Ovidius felsorolása szerint az elégiaköltők sorában a második: Cornelius Gallus, Tibullus, Propertius, Ovidius. Mivel Gallus Kr. e. 69-ben született, Propertius pedig Kr. e. 54 körül, Tibullus születési ideje e két dátum közé helyezhető. Halála időpontjára Domitius Marsus azon epigrammájából következtethető, amelyet a kéziratok egy rövid „Vita"-val (Életrajz) együtt közölnek. Eszerint Tibullus nem sokkal Vergilius után halt meg. A Vita szerint római lovag volt, s ezt egyik levelében Horatius is megerősíti, aki gazdagnek mondja, s utal Pedum környéki villájára. Tibullus maga egyik művében így szól: „egykor gazdag, most szegény föld őrei", ebből arra következtethetnénk, hogy a Kr. e. 41-es földosztáskor ő is kárt szenvedett, de ez bizonyíthatatlan: a szegénységre való hivatkozás korában közismert költői közhely volt, amellyel már Catullus is élt, s a mely a költő tisztességét, kevéssel való elégedettségét volt hivatva kifejezni. Mind a Vita, mind elégiái hangsúlyozzák, hogy szoros kapcsolat fűzte Messala Corvinus hadvezérhez, a Vita szerint Messala hálótársa volt az aquitania háborúban.Tibullus azon kevés költők közé tartozott, akiket Messala patronált: Lygdamus, Sulpicia és a Panegyrici Messalae költője.
A Corpus Tibullianum négy könyvből áll: az első 10, a második 6, a harmadik szintén 6, a negyedik pedig 14 elégiát tartalmaz.Az 1. és 2. könyv Tibullus elégiáit, a 3. egy Lygdamus nevű költő verseit foglalja magában. A 4. könyv 1. darabját egy ismeretlen költő, a 2-6. verset valószínűleg Tibullus, a 7-12. költeményt Sulpicia, Messala unokahúga, a 13. és 14. elégiát pedig Tibullus írta. A teljes bizonyossággal Tibullusnak tulajdonítható első két könyvet öt nagyobb tematikai egységbe szokás sorolni: 1. Marathus-versek; 2. a jelen bajaira gyógyírt kereső moralizáló költemények; 3. Delia és a szerelem; 4. ünnepi eseményekkel kapcsolatos elégiák; 5. Nemesis-elégiák.
A Marathus-versek témája a fiúszerelem, Tibullus hellenisztikus görög példák nyomán dolgozta fel a témát a személyes élmény nyoma nélkül. Moralizáló elégiáiban a békét állította középpontba. A Delia versekben éppoly személytelen a szeretett nő alakja, mint a fiúé a Marathos-versekben. Ünneplő költeményeiben egyrészt pártfogóinak állít emléket, Messala és legidősebb fia, Messalinus, másrészt a kultúrát teremtő falusi istenek dicsőségét zengi: Osiris, Bacchus, Ceres érdemeit, akik elterjesztették a föld- és szőlőművelést a földkerekségen. A Nemesis-versek költője a „kizárt szerelmes" kínjairól énekel az imádott leány ajtaja előtt.
Tibullus költészete Propertius és Vergilius költészetével rokon. Propertiusszal rokon az erotikus téma, a szerelmes ember létformája érdekli, a szerelem az egyetlen érték stb. Vergiliusszal rokonítja az érzékenység a falusi élet szépségei iránt. Ugyanakkor különbözik is mindkettőtől: hiányzik belőle Vergilius monumentalitása, de Propertius alexandriai pompája is.
A római költőtársak és az utókor igen nagyra értékelte Tibullus költészetét. Népszerűsége a középkoron is átívelve mindmáig töretlen.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon, I–IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904.
[szerkesztés] Szakirodalom
- Falus Róbert: Apollón lantja. A görög-római irodalom kistükre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp. 1982.
- Falus Róbert: A római irodalom története, Gondolat, Bp. 1970.
Based on work by