Vichy-kormány

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Vichy kormányzat Franciaországban a második világháború alatt 1940-1944-ig állt fent.

1940. június 17-én Pétain lett a harmadik köztársaság utolsó miniszterelnöke. Öt nappal később fegyverszünetet kötött a németekkel, amelynek értelmében Franciaország kétötöde fölött délen megadta neki a hatalmat. Ez a területet a Vichy nevű fürdőközpontból kormányozta. A képviselőház, mely bízott Pétainban, és Franciaország megmentőjét látta benne, feloszlatta magát. 1940. július 10-én minden hatalmát átadta Pétainnak és az új 'Francia Államnak'. Pétain azonban teljes mértékben kihasználta teljhatalmát, mivel úgy gondolta, hogy a franciák vereségének oka nem a hadsereg, hanem az előző évtizedek köztársasági rendszere volt. Támogatásával a régi köztársasági jelszót, a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériesség”-et leváltotta a „Család, Haza, Munka”. A köztársaság egyházellenességével szemben most a római katolikus egyháznak kitüntetett szerepet juttattak az erkölcsi megújulás elősegítésében. Más fasiszta rendszerekhez hasonlóan a hangsúly itt is egy újfajta nemzeti közösségen volt, melyhez hozzátartozott a kívülállónak ítélt csoportokkal szembeni ellenszenv is. Ilyen csoportok voltak a protestánsok, a zsidók, a szabadkőművesek és a köztársaságpártiak is. Vichy antiszemitizmusa annak az antiszemitizmusnak volt a betetőződése, mely a Dreyfus eset óta tartott egybe több jobboldali politikai csoportot Franciaországban. Ez a létező antiszemitizmus alapozta meg azt az aktív együttműködést, amellyel a franciák a zsidók összegyűjtésében segédkeztek, és amelynek célja az volt, hogy megnyerjék a németek jóindulatát. Az ország zsidóinak körülbelül egynegyedét (76 000 főt) gyűjtötték össze és szállították a náci koncentrációs táborokba. Pétain főminiszterei, Laval és Darlan alatt az állam mindinkább a alkalmazkodott a német igényekhez, így próbáltak Franciaországnak kedvező szerepet biztosítani a jövendő német világrendben, cserébe mégis kevés kedvezményben részesültek. 1942 novemberében, miután az amerikaiak partra szálltak Marokkóban azért, hogy részt vegyenek az észak-afrikai hadműveletekben, német csapatok szállták meg az országot, hogy biztosítsák egy esetleges invázió ellen. Ezzel Pétain és Laval cselekvési szabadsága még inkább korlátozódott. 1944-ben az ország gyakorlatilag megszűnt létezni, ekkor ugyanis a németek arra kényszerítették Pétaint, hogy Sigmaringenben, egy dél-német városban állítsa fel a Vichy állam menekültkormányát.