Zalavég

Zalavég a Kemeneshát déli lejtőin, a Zala folyó kanyarulatától kissé északra helyezkedik el. A településen a Zalaszentgrót–Batyk–Kám fontosabb mellékút halad keresztül. Zalabér-Batyk vasútállomásról és Zalaszentgrótról rendszeresen, Sárvárról napi háromszor jár autóbusz a településre.

[szerkesztés] Története

Véged formában 1247-bõl való az első említése. Birtokosa a Ják nemzetségből való Zlaudus veszprémi püspök volt. Örökösei a Ják nemzetségből kerültek ki egészen a 14. századig. 1325-ben Károly Róbert Sitkey Kopasznak adományozta a települést. 1346-ban vásártartási jogot kapott a település, ám az okirat arra enged következtetni, hogy a település az Árpád-korban már rendelkezett ezzel a kiváltsággal, csak azóta már megszűnt. 1418-ban a helyi egyház kérésére búcsúengedélyt kapott Véged. 1508-ban már a vámszedés joga is megillette a települést, így lényegében mezőváros fejlődött a községből.

A törökök először 1532-ben dúlták fel. Az ezt követő békés időszakban azonban csak tovább gyarapodott. Az 1570-es évektől viszont a települést folyamatosan ostromolták a törökök, így lakossága nagyrészt elhagyta, és a szomszédos mocsaras területeken keresett menedéket, földjeiket ritkán művelték. 1665-ben a Sitkey család kezéből az Esterházyakhoz került a település, amely 1670-ben teljesen lakatlanná vált.

Véged 1735-től kezdve települt be elsősorban környékbeli lakosokkal. Így a szomszédos Baltavár birtokosa, Festetics József és a sok végedi birtokos között folyamatos háborúskodás folyt. Mindazonáltal a település gyorsan fejlődött, 1754-ben a jáki apátsági templom mintájára készült román templom helyén egy újat építettek, ám egyházilag Zalabér alá rendelték. A 18. századra az iskola is megszerveződött a településen. A 19. században azonban lényegesebb fejlődés nem történt Végeden, mivel a település több nagybirtokos kezében volt, akik nem akartak beruházni mások hasznára.

1809-ben Bonaparte Napóleon csapatai jártak a faluban. Egy 1834-es tűzvészben temploma leégett, de már 1836-ra újra is építették. 1907-ben vette fel Véged a Zalavég nevet, mivel a korábbi nevet a falu lakossága csúfolkodásra alkalmasnak találta. 1913-ban nyílt meg a Zalabér–Sárvár vasútvonal, amely nagyban elősegítette Zalavég fejlődését és iparosodását. Egy leágazó mellékvágány bekapcsolta a hálózatba a miklosdpusztai uradalmat is.

A II. világháború során a település egyike volt azoknak, amelyet a németek legutoljára engedtek át a szovjeteknek. Még egy kisebb szükségrepülőtér is épült a sok háborús csapást szenvedett faluban. Végül 1945. március 28-án foglalta el a Vörös Hadsereg.

Az 1945-ös földosztás alkalmával nagy mennyiségű földet osztottak ki, illetve a mikosdpusztai majorságon lengyárat és állami gazdaságot hoztak létre.

Az életszínvonal látványosan javult. 1949-ben posta, 1962-ben kultúrház épült. A villanyt azonban csak 1963-ban vezették be teljesen Zalavégre. Autóbusz 1968-tól jár a községbe. Az 1970-es évekre Zalavég behozta korábbi hátrányát, ám az ekkori iparfejlesztési terv a meglévő kis ipart is át kívánta csoportosítani Zalaszentgrótra. 1975-ben megszűnt a vasút, amely a település fejlődésének ütőere volt, és a rendszerváltáskor a lengyár is bezárt. Az 1990-es évektől a falu nagyban próbált új utakat keresni a fejlődésben elsősorban a turizmusban, ám az elzártsága mindezidáig komoly visszatartó erőnek mutatkozott.