A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tartalomjegyzék 1 Habsburg-Toscanai János József Fábián főherceg 1.1 Élete 1.1.1 Származása, testvérei 1.1.2 Ifjúkora 1.1.3 A napóleoni háborúkban 1.1.4 A „stájer herceg” 1.1.5 Az 1848–49-es forradalmakban 1.1.6 Ismét Stájerországban 1.2 Utódja 1.3 Lásd még: 1.4 Irodalom 1.5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Habsburg-Toscanai János József Fábián főherceg

A lap szerkesztés alatt áll. Kérlek, még ne szerkeszd egy darabig!

Habsburg-Toscanai János József Fábián Sebestyén főherceg (Erzherzog Johann Baptist Joseph Fabian Sebastian von Österreich-Toscana (* Firenze, 1782. január 20 – † Graz, 1859. május 11.), német-római császári herceg, osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg, II. Lipót császár fia, I. Ferenc császár öccse, császári-királyi tábornagy (k.k. Generalfeldmarschall), az osztrák Honi Véderő (Landwehr) szervezője, a grazi Műszaki Egyetem („Joanneum”) alapítója. A győri csatában a magyar nemesi felkelő hadsereg parancsnoka.

[szerkesztés] Élete

[szerkesztés] Származása, testvérei

János főherceg 1782. január 20-én született Firenzében, a Toszkánai Nagyhercegség fővárosában, a Poggio Imperiale kastélyban. Édesapja a Habsburg-Lotharingiai-házból való Lipót toszkánai nagyherceg, a későbbi II. Lipót (1747-1792) német-római császár, magyar és cseh király, édesanyja a Bourbon-házból való Mária Ludovika spanyol infánsnő (María Luisa de España, 1745–1792), később német-római császárné volt. János főherceg az uralkodópár 16 gyermeke közül tizedikként született. Felnőtt kort megérő testvérei:

• Mária Terézia Jozefa főhercegnő (1767–1827), aki Antal szász királyhoz ment feleségül.
• Habsburg-Toscanai Ferenc József főherceg (1768–1835), a későbbi II. Ferenc német-római császár, I. Ferenc néven osztrák császár és magyar király
• Ferdinánd József főherceg (1769–1824), Toscana nagyhercege.
• Károly főherceg (1771–1847), tábornagy, Teschen hercege, Napóleon legyőzője az asperni csatában.
• Sándor Lipót főherceg (1772–1795), 1790-től haláláig Magyarország nádora.
• József Antal János főherceg (1776–1847), 1975-től haláláig Magyarország nádora (József nádor).
• Mária Klementina főhercegnő (Maria Klementine von Österreich) (1777–1801), aki I. Ferenc szicíliai királyhoz ment feleségül.
• Antal Viktor főherceg (1779–1835), Köln püspöke, a Német Lovagrend Nagymestere, a Lombard-Velencei Királyság alkirálya.
• János József Fábián főherceg (1782–1859), tábornagy, a „stájer herceg”.
• Rainer József főherceg (1783–1853).
• Lajos főherceg (1784–1864).
• Rudolf főherceg (1788–1831), Olmütz bíboros hercegérseke, Beethoven mecénása.

[szerkesztés] Ifjúkora

János főherceg gyermekéveit a firenzei nagyhercegi udvarban töltötte. 1790-ben, amikor apja megörökölte a császári trónt, szüleivel és testvéreivel együtt Bécsbe költözött. 1792-ben tízévesen mindkét szülőjét elveszítette, három hónapon belül. János elsőszülött bátyja, a 24 éves Ferenc lett az uralkodó (II. Ferenc néven német-római, 1804-től I. Ferenc néven osztrák császár).

János főherceget érdeklődése a természettudományok és a történelem felé vonzotta. A francia forradalom expanziója következtében 1792 áprilisától azonban háborús helyzet alakult ki. Ferenc császár magas katonai vezetői posztra szánta (nála lényegesen intelligensebb és műveltebb) öccsét. János főherceget katonai tanulmányokra szorította.

Katonai képzése során 1795-ben János főherceget a 26. dragonyos ezred tulajdonosává, azaz tiszteletbeli parancsnokává. Ez az ezred korábban bátyjának, József Antal főhercegnek („Erzherzog Josef Anton von Toscana”) nevét viselte. (A dragonyos ezred az 1798-as reformot követően a 3., majd 1802-ben az 1. számot kapta).

[szerkesztés] A napóleoni háborúkban

1800. szeptemberében Ferenc császár – általános meglepetést okozva – a mindössze 18 éves János főherceget nevezte ki a császári-királyi hadsereg Bajorországban álló főerejének legfőbb parancsnokává. Bátyja, Károly főherceg elutasította ezt a megbízást. Katonai tanácsadóként von Lauer báró táborszernagyot rendelték mellé. 1800. december 3-án a hohenlindeni csatában (Felső-Bajorországban) az osztrák hadsereg katasztrofális vereséget szenvedett Moreau tábornok rajnai hadseregétől, bár maga János főherceg nagy személyes bátorságról tett tanúságot a csatatéren. A visszavonulás során a Saalach folyó menti utóvédharcokban (1800. december 12–14) sikerült ugyan érzékeny veszteségeket okozni a franciáknak, de ez javarészt a császáriak tehetséges alparancsnokainak (Johann von Liechtenstein herceg és von Riesch gróf altábornagyoknak) volt köszönhető. A főparancsnokságot végül bátyja, Károly főherceg vette át, mert a lázongó katonák tömgegei nyíltan követelték János főherceg leváltását.

Az 1801-es lunéville-i békeszerződés után János főherceget Hadmérnöki és Erődítési Főigazgatónak (Generaldirektor des Genie- und Fortifikationswesens) nevezték ki , majd rövidesen a Hadmérnöki Akadémia (Ingenieurakademie) és a bécsújhelyi Mária Terézia Hadiakadémia (Theresianische Militärakademie) főigazgatója lett.

A harmadik koalíciós háború kezdetén, 1805. szeptember 1-jén János főherceget lovassági tábornokká nevezték ki. Az itáliai császári-királyi haderő derékhadának parancsnokságát akarták rábízni, és bátyjának, Károly főhercegnek főparancsnoksága alá rendelték. 1805. október 15-én azonban a tiroli tartományi rendi gyűlés (Landstände) küldöttségének felkérésére János főherceg elvállalta a tiroli császári-királyi haderő (mintegy 30 000 katona) főparancsnokságát, és ezzel Tirol tartomány védelmének feladatát. Azt kérte Ferenc császártól, hogy önállóan szervezhesse a tartomány védelmét. Életének talán legnagyobb csalódását kellett elszenvednie, amikor a bécsi udvar utasítására ki kellett ürítenie Tirolt. Mindazonáltal a császár elismerte János főherceg érdemeit az 1805-ös hadjáratban, 1806. január 22-én kitüntette őt a Katonai Mária Terézia Érdemrend parancsnoki keresztjével. János főherceg szervező munkájának gyümölcseként megszületett az osztrák belső Honi Véderő (Landwehr), amelynek mintájára szervezték a későbbi magyar Honvédséget is. A Landwehr felállítását I. Ferenc (immár Ausztria császáraként) 1808. június 9-én kiadott uralkodói pátensében rendelte el.

Az ötödik koalíciós háború (1809–1810) kitörésekor János főherceget kinevezték a belső-ausztriai hadsereg főparancsnokának. Vezérkari főnöke Laval Nugent vezérőrnagy lett. A hadsereg a VIII. hadtestből (parancsnok: Gróf Gyulay Albert altábornagy) és a IX. hadtestből (parancsnok: Gróf Gyulay Ignác altábornagy) állt, a két hadtest összlétszáma 46 000...48 000 fő között volt. A seregtestet az újonnan szervezett Honi Véderő több dandárja egészítette ki (körülbelül 25 000 emberrel). Ebben a hadjáratban János főherceg a 70 000 főt számláló itáliai francia haderővel került szembe, amelyet Itália alkirálya, Eugéne de Beauharnais tábornagy irányított. János főherceg nem akart időt veszíteni, ezért már 1809. április 8–10 között Pontebbán és a Predil-hágón át bevonult Veneto tartományba, hogy az ellenséget visszaszorítsa az Etsch folyóig. Ugyanekkor a VIII. hadtest egy része, mintegy két dandárnyi erő, Chasteler altábornagy parancsnoksága alatt a Pustertal (Val Pusteria) völgyön keresztül Tirolba nyomult. A Jánossal nagyjából egykorú, fiatal Beauharnais tábornagyot, akinek nem voltak komoly háborús tapasztalatai, teljes meglepetésként érte az osztrák hadak ilyen gyors megjelenése. Saját haderejének felkészülése még nem fejeződött be, a francia csapatok még Itália területén voltak felvonulóban. 1809. április 11-én Venzonénál (Cividale mellett) került sor az osztrákok első sikeres ütközetére Broussier tábornok hadosztályával. A franciákat visszavetették, Beauharnais egész hadseregének a Tagliamento folyó mögé kellett visszahúzódnia. Április 15-én Pordenone mellett János főherceg előőrse, melyet Frimont altábornagy vezetett, szétverte a Sahuc tábornok vezette francia előhadat. A franciák 2500 főnyi veszteséget szenvedtek, az osztrákok négy ágyút, és több hadilobogót zsákmányoltak. Másnap, április 16-án Beauharnais tábornagy indított támadást a Tagliamento folyótól 37 000 emberrel és 54 ágyúval, de a Sacile (Fontane Fredda) melletti csatában vereséget szenvedett, és vissza kellett vonulnia. 3000 francia halott maradt a csatatéren, 3500-an estek osztrák fogságba. A következő napokban további 3000 francia katonát fogtak el, újabb ágyúk és zászlók estek a győztes császáriak kezébe. A csatavesztés következtében Beauharnais-nak egészen Caldiero-ig (Veronától keletre]]) kellett visszavonulnia. János főherceg ezzel megszerezte az 1809-es háború első osztrák harctéri győzelmét.

Az általános hadihelyzet azonban a Habsburg Birodalom ellen fordult. Miközben János sikertelenül ostromolta a caldieró-i francia védelmi állásokat, megérkezett a hír a Károly főherceg parancsnoksága alatt álló osztrák főerő Regensburgnál elszenvedett súlyos vereségéről. Ennek nyomán 1809. április 29-én János főherceget az Itáliából való teljes kivonulásra utasították. Aznap még sikeresen elhárították Beauharnais támadását Soave-nál, de május 1-jén megkezdték a visszavonulást Belső-Ausztria felé. János főherceg minden eredménye, amit ebben a hadjáratban elért, semmivé lett. Az itáliai francia haderő, amelyhez most már a kipróbált és harcedzett MacDonald marsall is csatlakozott, felvette a Piavén keresztül visszavonuló osztrák hadak üldözését.

1809. május 7–8-án a piavei csatában az osztrákok igen súlyos veszteségeket szenvedtek. Elesett a császári lovasság parancsnoka, Christian Wolfskehl von Reichenberg báró altábornagy, 52 tiszt, 3800 katona, elveszett 15 ágyú. További vereségek következtek május 11-én San Daniele del Friulinál, és május 12-én gemonánál és Venzonénál. Ezután a belső-ausztriai hadseregcsoportot kétfelé osztották. Gyulay Ignác altábornagy – aki a horvát báni méltóságot is viselte – a IX. hadtest egy részével Laibach (Ljubljana) és Agram (Zágráb) felé indult, hogy saját haderejét a horvát népfelkelőkkel megerősítve megvédelmezze Krajnát (a mai Szlovéniát) és Horvátországot Marmont francia tábornagy dalmáciai hadtestétől. Maga János főherceg, a IX. hadtest fennmaradó részével Tarvison (Tarvisión) keresztül Villachba vonult vissza, Gyulay Albert altábornagy egyik hadosztályának fedezetével. Chasteler altábornagy a VIII. hadtest néhány dandárjával Tirolban maradt, az ottani népfelkelés támogatására. (Chasteler itteni gerilla-hadviselése olyan veszteségeket okozott a franciáknak, hogy a dühöngő Napóleon parancsba adta, hogy elfogatása esetén azonnal agyon kell őt lőni.)

A szétforgácsolt belső-ausztriai hadsereg ekkor már nem tudott érdemben beavatkozni a hadi eseményekbe. Beauharnais tábornagy az 1809. június 14-i győri csatában súlyos vereséget mért János főherceg magyar népfelkelőkkel megerősített hadseregére. Ennek következtében az nem tudott időben egyesülni Károly főherceg Marchfelden álló főerőivel, és nem tudott részt venni a (július 5–6-án lezajlott nagy wagrami csatában sem. A közvélemény őt tette felelőssé a wagrami vereségért, és az egész 1809-es hadjárat kudarcáért is. Mindezek ellenére az uralkodó elismerte János főhercegnek a hadjárat kezdetén, az itáliai hadszíntéren nyújtott sikereit, és 1810-ben a Katonai Mária Terézia Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki.

Napóleon 1812-es oroszországi veresége után János főherceg sürgette a franciák elleni támadó háború megindítását, maga azonban nem vett részt az 1813–1814-es hadjáratokban. 1815-ben rövid időre visszatért a harctérre. A felső-rajnai Hüningen erődjének ostromát vezette, sikerrel. Az erőd 1815. augusztus 26-án kapitulált.

[szerkesztés] A „stájer herceg”

Die folgenden Jahre zog sich Erzherzog Johann auf seine Besitzungen in der Steiermark zurück, nachdem ein tiefer Gegensatz zwischen der von ihm verfolgten und der offiziellen Wiener Politik entstanden war, und er von jeder politischen wie auch militärischen Tätigkeit ausgeschlossen blieb. Aufgrund dessen durfte Erzherzog Johann bezeichnenderweise erst wieder im Jahr 1833 den Boden Tirols betreten! Erzherzog Johanns Beitrag zur kulturellen wie auch wirtschaftlichen Erschließung der Steiermark, aber sicherlich auch seine morganatische Heirat mit der Tochter eines Postmeisters namens Anna Plochl (Anmerkung: Anna Plochl wurde hierbei zur Freifrau von Brandhof und Gräfin von Meran ernannt) sicherten ihm die höchste Popularität im einfachen Volk. Wien wurde von ihm in diesen Jahren sehr selten besucht. Am 17. September 1839 wurde Erzherzog Johann zum Feldmarschall ernannt. Als Direktor des österreichischen Festungswesens war der Ausbau des Festungsvierecks Mantua-Legnago-Verona-Peschiera seine Leistung.

Latour, aki végigharcolta a Napóleon elleni háborúkat, és kiérdemelte a Mária Terézia-rendet, 1831-ben János főherceg helyettese lett a császári és királyi Mérnökkari Főhivatal Igazgatóságában.

[szerkesztés] Az 1848–49-es forradalmakban

1848. június 10-i manifesztumában Ferdinánd császár János főherceget saját helyettesévé nevezte ki. E minőségében Bécsben tárgyalt gróf Batthyány Lajos magyar miniszterelnökkel és a császárhű Jellasics tábornaggyal, a horvát bánnal. János főherceg megkísérelt egyezséget létrehozni köztük, de Jellasics hajthatatlansága miatt a közvetítési kísérlet kudarcot vallott.

1848 június végén a frankfurti Nemzetgyűlés (Nationalversammlung) János főherceget Német Birodalmi Kormányzóvá (Reichsverweser) választotta. Ténykedése e funkcióban azonban igen komoly nehézségekbe ütközött. A forradalmak leverése után, 1849 decemberében lemondott hivataláról.

Lásd még: Josip Jelačić szócikkben.

[szerkesztés] Ismét Stájerországban

... und lebte anschließend bis zu seinem Tod, am 11. Mai 1859 auf seinem Gut Brandhof in der Steiermark. Gewiss darf dem persönlich stets tapferen Erzherzog Johann ein kleines Stückchen Talent als Heerführer nicht abgesprochen werden.

- - -

Nachdem sich die ihm vom Bruder, Kaiser Franz II., aufgezwungenen militärischen Ambitionen (u. a.: Oberdirektor der Theresianische Militärakademie von 1805 bis 1849, Organisator der Landwehr 1808) nach der Niederlage gegen Napoleon in Tirol verflüchtigten, widmete er sich der Steiermark. Hier entwickelt er ein großes Interesse für Natur, Technik und Landwirtschaft. Er sammelte Mineralien und betätigte sich als Alpinist und Jäger.

Er ging als der große Modernisierer der Steiermark in die Geschichte ein und wurde für die Steirer zur Identifikationsfigur schlechthin.

Seine Volksverbundenheit äußerte sich in engen Kontakten zu den Menschen, dem Tragen der einheimischen Tracht, dem Steireranzug, und dem Sammeln und der Förderung der materiellen und geistigen Kultur des Landes. 1829 heiratete er die Ausseer Postmeisterstochter Anna Plochl. Durch die Heirat mit einer Bürgerlichen musste Johann hinnehmen, dass er von der Thronfolge ausgeschlossen wurde und seine Nachkommen keinen Adelstitel tragen durften. Im Jahre 1834 zeigte sich sein Bruder Kaiser Franz II. gnädig und verlieh seiner Frau Anna Plochl den Titel „Freifrau von Brandhofen“. Erst 1844 wurde sie durch Ferdinand I. in den Adelsstand als „Gräfin von Meran“ erhoben. 1845 wurde dem einzigen Kind aus dieser Ehe Franz (1839-1891) der vererbare Titel „Graf von Meran“ zugestanden.

1811 legte er den Grundstein für das Joanneum in Graz, den Vorläufer für die Technische Universität ... (Technische Universität Graz (Erzherzog-Johann-Universität)... aber auch weitere Gründungen beruhten auf den Anregungen Erzherzog Johanns, wie z. B. das Steiermärkische Landesarchiv 1817, die Berg- und Hüttenmännische Lehranstalt 1840 in Vordernberg (ab 1849 als Montanuniversität nach Leoben übergesiedelt), die Steiermärkische Landwirtschaftsgesellschaft 1819, die Wechselseitige Brandschadenversicherungsanstalt, die Steiermärkische Sparkasse, die Landesoberrealschule 1845 sowie der Historische Verein für Steiermark 1850. Zum Gedenken wurde nach seinem Ableben ein großangelegter Brunnen in der Mitte des Grazer Hauptplatzes errichtet, auf dem eine überlebensgroße Statue des Erzherzogs steht. Die vier Frauenfiguren zu seinen Füßen, die gleichzeitig den Brunnen mit Wasser speisen, symbolisieren die vier Hauptflüsse der damaligen Steiermark: Mur, Enns, Drau und Sann.

Durch den Erwerb einer Blechfabrik in Krems bei Voitsberg und von Kohlegruben bei Köflach wurde er auch zum Fabrikanten.

1840 kaufte er die Herrschaft Stainz, wo man ihn 1850 auch zum ersten frei gewählten Bürgermeister kürte.

Besonders erwähnenswert ist die Durchsetzung der Trassierung der Südbahn von Wien nach Triest über den Semmering und durch die Mur-Mürzfurche nach Graz. Selbst wenn Johann sich selbst als Nichtliberaler bezeichnete, so hatte er doch ein bestimmtes liberales Gedankengut. Mit dem Habsburgerhof stand er oft im Konflikt, insbesondere zu jener Zeit, als er eine Bürgerliche heiratete.

1848 wählte ihn die Frankfurter Nationalversammlung zum Reichsverweser. Nach dem Scheitern der Märzrevolution legte er das Amt jedoch Ende 1849 wieder nieder. Erzherzog Johann liegt in Schenna bei Meran (Südtirol) begraben.

Durch seine Leidenschaft zum Bergsteigen, etwa die versuchte Erstbesteigung des Großvenedigers, sind heute etwa die Erzherzog-Johann-Hütte (Adlersruhe) am Großglockner oder das Erzherzog-Johann-Kohlröschen (Nigritella archiducis-joannis), eine Orchidee der Bergwiesen, benannt.

[szerkesztés] Utódja

Franz_Graf_von_Meran (1839-1891)

[szerkesztés] Lásd még:

[szerkesztés] Irodalom

• Gonda Imre – Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség, Gondolat, Budapest, 1978, ISBN 9632807146
• A.J.P. Taylor: A Habsburg Monarchia (The Habsburg Monarchy) 1809-1918, Scolar, Budapest, 2003, ISBN 9639193879
• Renate Basch-Ritter: Anna Plochl - Die Frau an der Seite Erzherzog Johanns (Az asszony János főherceg mellett), Advea Verlag, 2005.
• A. Schlossar: Erzherzog Johann im Liede, Bécs, 1882.
• K. L. Schubert: Erzherzog Johann und der Bergbau, Bécs, 1954.
• V. Theiß: Erzherzog Johann, der steirische Prinz, 1981.
• G. Klingenstein (kiadó): Erzherzog Johann von Österreich, Bécs, 1982.
• O. Pickl (kiadó): Erzherzog Johann von Österreich, Bécs, 1982.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• http://www.napoleon-online.de/AU_Generale/html/johann.html János főherceg élet- és pályarajza.
• http://aeiou.iicm.tugraz.at/aeiou.encyclop.j/j514423.htm Életrajza az AEIOU adatbázisban.
• http://www.steiermark.at/cms/beitrag/10000758/1947/ A stájerországi tartományi kormányzat honlapja.

- - - - - -

Erzherzog Johann, Bruder des österreichischen Kaisers, hat sich sehr für das Wohl der SteirerInnen eingesetzt. Die heimische Bildungs-, Kultur- und Wirtschaftslandschaft ist bis heute von seinem Schaffen geprägt. 1782 Erzherzog Johann kommt in Florenz als Sohn des späteren österreichischen Kaisers Leopold II. zur Welt. 1790 Nach dem Tod Josefs II. wird Johanns Vater Leopold zum Kaiser ernannt und die Familie zieht von Florenz nach Wien. 1796 Für den jungen Mann beginnt seine militärische Ausbildung. 1800 Als Feldmarschall zieht er in die Napoleonischen Kriege, muss sich bei Hohenlinden aber geschlagen geben. 1809 Der Erzherzog unterstützt Andreas Hofer beim Tiroler Freiheitskampf. Doch die Befreiung Tirols, das zuvor an Bayern verloren gegangen war, schlägt fehl. Der Kaiser untersagt ihm fortan den Aufenthalt in Tirol, worauf sich des Erzherzogs ganze Aufmerksamkeit auf die Steiermark richtet. 1811 Der Erzherzog legt mit der Schenkung seiner umfangreichen Sammlung den Grundstein für das Landesmuseum Joanneum. 1819 Am Toplitzsee trifft der Erzherzog erstmals die Bürgerliche Anna Plochl. Doch zunächst verweigert sein Bruder, Kaiser Franz II., die Einwilligung zur Hochzeit der beiden. 1829 Nachdem das Paar schließlich doch noch die Zustimmung von Kaiser Franz II. bekommen hat, kann es nun heiraten. 1848 Erzherzog Johann wird zum Vorsitzenden des Konstituierenden Reichstages als Stellvertreter des Kaisers ernannt. 1849 Der Reichsverweser legt am 10. Dezember sein Amt wieder zurück. 1850-1859 Der Erzherzog ist Bürgermeister der steirischen Gemeinde Stainz. 1859 Erzherzog Johann stirbt 77-jährig in Graz.

Erzherzog Johann (*20.01.1782 +11.05.1859)

Johann Baptist Joseph Fabian Sebastian, Sohn des Großherzogs Leopold von Toskana (später Kaiser Leopold II.) und Maria Ludovica von Bourbon (Tochter des damaligen spanischen Königs), wurde am 20. Jänner 1782 als dreizehntes von sechzehn Kindern in Florenz geboren.

Pflicht & Leidenschaft

Als Leopold 1790 Kaiser Josef II. auf den österreichischen Thron nachfolgte, übersiedelte die Familie nach Wien. Sechs Jahre später begann Erzherzog Johann seine militärische Ausbildung. In seiner Freizeit widmete sich der junge Mann aber gerne Natur, Technik, Landwirtschaft und Jagd. Der passionierte Alpinist zog 1800 als Feldmarschall in die Napoleonischen Kriegen, verlor aber die Schlacht bei Hohenlinden. Nachdem Tirol 1805 nach verlorener Schlacht von Österreich an Bayern abgegeben werden musste, unterstützte Erzherzog Johann seinen Freund Andreas Hofer 1809 beim Tiroler Freiheitskampf, der zunächst vielversprechend verlief, schließlich aber noch nicht die ersehnte Befreiung Tirol aus der Herrschaft der Bayern mit sich brachte.

Liebe

Erzherzog Johanns Bruder Franz, der mittlerweile als Kaiser Franz II. den österreichischen Thron bestiegen hatte, untersagte ihm fortan jeglichen Aufenthalt in Tirol. Der Erzherzog entdeckte in weiterer Folge die Steiermark für sich, wo er 1811 mit der Schenkung seiner Sammlung den Grundstein zur Gründung des Landesmuseums Joanneum legte. 1817 zeichnete er verantwortlich für die Errichtung des Steiermärkischen Landesarchivs und 1826 für die Eröffnung der Berg- und Hüttenschule in Vordernberg, der späteren Montanuniversität in Leoben. Zudem initiierte er die Gründung der Steiermärkischen Sparkasse und des Anna-Kinderspitals in Graz. Nach Zustimmung des Kaisers, der sich lange Zeit gegen diese Verbindung gestellt hatte, heiratete Erzherzog Johann im Jahre 1829 seine große Liebe, die Ausseer Postmeisterstochter Anna Plochl.

Verbundenheit

In Stainz, wo er 1850 bis zu seinem Tode im Jahr 1859 der erste frei gewählte Bürgermeister war, kaufte der volksverbundene Erzherzog, der auch gerne die einheimische Tracht, den Steireranzug, trägt, 1841 den Herrschaftssitz. Am 11. Mai 1859 starb Erzherzog Johann in seinem Palais in Graz.

- - -

Johann, Erzherzog von Österreich, * 20. 1. 1782 Florenz (Italien), † 10. 5. 1859 Graz (Steiermark), 13. Kind von Großherzog Leopold von Toskana (später Kaiser Leopold II.), Bruder von Kaiser Franz II. (I.). Ursprünglich für die militärische Laufbahn bestimmt, entwickelte Johann schon früh Interesse für Natur, Technik und Landwirtschaft; er sammelte Mineralien, war Alpinist und Jäger. In den Napoleonischen Kriegen war Johann Feldmarschall und Generaldirektor für das Genie- und Fortifikationswesen. Er verlor am 3. 12. 1800 die Schlacht bei Hohenlinden und kämpfte 1805 gegen Franzosen und Bayern. 1808 organisierte er in Tirol und Innerösterreich die Landwehr für den Volkskrieg gegen Napoleon, förderte 1809 den Tiroler Freiheitskampf A. Hofers und übernahm den Oberbefehl über die Südarmee gegen E. Beauharnais. Er siegte bei Sacile, wurde aber bei Raab geschlagen.

Wegen seiner Teilnahme am Alpenbund und nach der Niederschlagung des Tiroler Volksaufstands verbot ihm sein kaiserlicher Bruder Franz I., Tirol zu betreten. Deshalb wandte er sich der Steiermark zu. 1811 legte er durch Stiftungen und die Schenkung seiner Sammlungen den Grundstein für das Joanneum in Graz. Folgende weitere Institutionen basieren im Wesentlichen auf den Anregungen von Erzherzog Johann: Steiermärkisches Landesarchiv (1817), berg- und hüttenmännische Lehranstalt in Vordernberg (ab 1849 in Leoben, Montanuniversität Leoben), Steiermärkische Landwirtschaftsgesellschaft (1819), Wechselseitige Brandschadenversicherungsanstalt, Steiermärkische Sparkasse, Landesoberrealschule (1845), Historischer Verein für Steiermark (1850). Er erwarb 1818 den Brandhof bei Mariazell und schuf daraus ein alpenländisches Mustergut. 1822 erwarb er in Vordernberg 2 Radwerke und wurde Eisengewerke, wobei er auch durch Gründung der Vordernberger Radmeister-Communität Erzabbau und -förderung auf dem steirischen Erzberg revolutionierte (1835 1. Eisenschienenbahn auf dem europäischen Kontinent). Durch Erwerb einer Blechfabrik in Krems bei Voitsberg und von Kohlengruben bei Köflach wurde er auch zum Fabrikanten und Kohlengewerken. 1841 kaufte er die Herrschaft Stainz mit dem ehemaligen Chorherrenstift, wo man ihn 1851 auch zum 1. frei gewählten Bürgermeister kürte. In Pickern bei Marburg (Slowenien) errichtete Johann ein Weingut und führte Reben aus dem Rheinland ein. Sein besonderer Verdienst ist die Durchsetzung der Trassierung der Südbahn von Wien nach Triest über den Semmering und durch Mürz- und Murtal nach Graz. Johanns Volksverbundenheit äußerte sich in engen Kontakten zu den Menschen, dem Tragen der einheimischen Tracht (Steireranzug), dem Sammeln und der Förderung der materiellen und geistigen Kultur des Landes. 1829 heiratete er die Ausseer Postmeisterstochter Anna Plochl, deren Nachkommen den Titel "Grafen von Meran" erhielten. Sein autobiographisches Werk "Der Brandhofer und seine Hausfrau" ist von dieser Lebenshaltung bestimmt. Johann umgab sich mit zahlreichen Künstlern ("Kammermaler") und Wissenschaftlern. 1848 wurde er Stellvertreter des Kaisers und eröffnete den konstituierenden Reichstag in Wien. Die gesamtdeutsche Frankfurter Nationalversammlung wählte ihn 1848 zum Reichsverweser, 1849 legte er jedoch dieses Amt wieder zurück. Johann liegt in Schenna bei Meran (Südtirol) begraben.

- - -

After losing his military ambitions, which had been forced upon him by his brother, Emperor Franz II, as a consequence of the defeat by Napoleon in Tyrol, he turned to Styria. In that duchy, he developed a great interest for nature, technology and agriculture. He collected minerals and was active as an alpinist and hunter. In his early days Archduke Johann and his brother Louis had the habit of travelling to France, where the latter married to Madame de Gueroust.

In the history of Styria, he is remembered as a great modernizer and became an important figure of identification for Styrians. His proximity to the people is given evidence to by his many contacts with the common man, by wearing the local Tracht, the Steireranzug, and by collecting and promoting the material and spiritual culture of the country. In 1829, he married Anna Plochl, the daughter of the postmaster of Aussee, whose descendants were styled the "Counts of Meran".

He was a passionate mountaineer and attempted to be the first to climb the Großvenediger. For that reason, the Erzherzog-Johann-Hütte (Adlersruhe) at the Großglockner, and the Archduke John's Vanilla Orchid (Nigritella rubra subsp. archiducis-joannis), an orchid growing on mountain meadows, are named after him.

In 1811, he laid the foundation for the Joanneum in Graz, the predecessor of Graz University of Technology. Some other foundations were initiated by him, such as the Styrian State Archive 1817, the Berg- und Hüttenmännische Lehranstalt, which was founded in 1840 in Vordernberg and became the University of Leoben in 1849, the Styrian Society for Agriculture 1819, the Mutual Fire Insurance, the Styrian Building Society, the Landesoberrealschule in 1845 und the Society for Styrian History in 1850.

By acquiring a tin factory in Krems bei Voitsberg and coal mines near Köflach he also became an industrialist.

In 1840, he bought the Stainz dominion, where he was also freely elected as mayor in 1850.

His routing of the Austrian Southern Railway from Vienna to Triest over the Semmering and through the Mura and Mürz valleys to Graz is particularly notable. Even though Johann did not consider himself a liberal, he promoted some liberal ideas. He was often in conflict with the Habsburg court, especially because of his morganatic marriage.

In 1848, the Frankfurt National Assembly appointed him regent of the realm. After the failure of the March Revolution of 1848, he resigned from this office in 1849.

Archduke Johann died in Graz in 1859. He is buried in Schenna near Merano (South Tyrol). He was the great-grandfather of noted conductor Nikolaus Harnoncourt.

- - -

Johann kam als Sohn Großherzog Leopolds von Toskana, des späteren Kaisers Leopold II., und der Maria Ludovika in Florenz zur Welt. 1801 übernahm er als "General-Genie-Direktor" die Verantwortung für das österreichische Festungs- und Verteidigungswesen. Mit Erfolg organisierte Johann 1805 die Landwehr und war 1809 Oberbefehlshaber der Südarmee beim Aufstand der Tiroler gegen die bayrische Herrschaft. Nach den Niederlagen untersagte ihm Kaiser Franz I., Tirol je wieder zu betreten.

Danach wandte sich Johann in die Steiermark, wo sein erfolgreiches Wirken für das Land und die Menschen begann, weswegen er auch der "steirische Prinz" genannt wurde.

1829 durfte Johann nach langen Schwierigkeiten die Postmeisterstochter Anna Plochl heiraten. Mit seiner Gattin führte er ein glückliches Leben auf seinem Jagdschloss bei Mariazell.

Im Revolutionsjahr 1848 wurde er zum Stellvertreter des schwachen Kaisers Ferdinand I. bestimmt. 1849 legte er sein Amt nieder und blieb danach weiterhin für "seine" Steiermark tätig.

Er starb im Alter von 77 Jahren und ist in Schenna bei Meran begraben.

- - -