Az önző gén

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az önző gén (eredeti címén The Selfish Gene; ISBN 9632816455, ISBN 9630946106) Richard Dawkins 1976-ban írt tudományos-ismeretterjesztő könyve. Magyar nyelvre Síklaki István fordította. Magyarul először 1986-ban jelent meg. A második, bővített kiadás (2005) az 1989-es angol kiadás alapján készült.

[szerkesztés] Leírás

Ez a könyv emelte Dawkinst egy ismeretlen etológusból az egyik legismertebb evolucionista tudóssá, és egyben az egyik legismertebb tudomány-népszerűsítővé a világon. Állítólag a könyv egy áramszünet miatt született, amikor Dawkins nem tudta a kísérleteit végezni, és e helyett leírt bizonyos gondolatokat egy füzetbe. Ezen pár oldal lett később a könyv pár fejezete.

"Ezt a könyvet, amely az állati viselkedésről szól, szinte tudományos fantasztikus regényként kell olvasni. Célja az, hogy megmozgassa a képzeletet. De mégsem tudományos fantasztikus regény: tudomány. Az önzőgén-elmélet Darwin elmélete – kicsit más formában. A darwini életmű nem konkrét szervezetekre vonatkozó részletes elvárásokat nyújt nekünk, hanem ennél érdekesebb dolgot: a vezérlő elvek megértését. Ez a könyv lényegében a neodarwinizmus logikus továbbfejlesztése, csak éppen a gének nézőpontjából szemléli a természetet. Hiszen mindannyian túlélőgépek vagyunk, amelyeknek az a dolguk, hogy megőrizzék a géneknek nevezett önző molekulákat. Richard Dawkins lenyűgöző és szellemes könyve az evolúció génszemléletű felfogásának kifejtésével, az önzés és az önzetlenség biológiájának vizsgálatával arra törekszik, hogy az élettel kapcsolatban minden a helyére kerüljön a szívekben éppúgy, mint az agyakban." (a könyv ismertető szövege)

Az önzőgén-elmélet Darwin elméletétől annyiban különbözik, hogy a kiválasztódás egységének Darwinnal ellentétben nem a fajokat, hanem a géneket tekinti. A könyv a neodarwinizmus egyik nagy továbbfejlesztése, amely szerint mindannyian túlélőgépek vagyunk, és az a dolgunk, hogy megőrizzük a géneknek nevezett önző molekulákat.

A könyv egy másik, kevésbé ismert elgondolása az, hogy a géneket, mint definiálatlan hosszúságú bázissorozatokat definiálja. Dawkins amellett érvel, hogy más nézetekkel ellentétben a génfogalom definícióját úgy érdemes megválasztani, hogy a bázisok számát szabadon hagyjuk, és a kontextustól függően beszélhetünk egy bizonyos hosszúságú bázissorozatról, ami éppen praktikus abban a kontextusban. Az önző gén elmélete szempontjából ez a szabad definíció jobb, mert nagyobb egységekről beszélhetünk, mint génekről, ha együtt öröklődnek. A genetikusok e helyett inkább a bázissorozat azon szakaszt tekintik génnek, amely egy fehérjét kódol.

[szerkesztés] Tartalom

Előszó

Miért vannak emberek?
A replikátorok
Halhatatlan spirálok
A géngép
Agresszió: stabilitás és az önző gép
A génkedés művészete
Családtervezés
A nemzedékek harca
A nemek harca
Te vakarod a hátam, én meg vakarom a tiédet
Mémek: az új replikátorok
Aki jó fiú, célba ér
A gén keze messzire elér

Jegyzetek
Bibliográfia
Válogatott magyarnyelvű szakirodalom
Név- és tárgymutató

[szerkesztés] Az éntudat meghatározása a könyvben

A misztikusok „lélek”-fogalmának helyettesítése céljából az éntudat filozófiai és pszichológiai fogalmát használja. Az éntudat definícióját saját maga és más szerzők nyomán (Daniel Dennett filozófus, Nicholas Humphrey pszichológus) adta meg. Az elmélet lényege, hogy egy organizmusnak a világban való boldogulásához szükséges, hogy idegrendszerében felépítse a külvilág bizonyos részletességű modelljét, amin gondolatkísérleteket végezhet (= „képzelődhet”), hogy aztán a gondolatban legeredményesebbnek tartott cselekvést tegye meg a gyakorlatban. Ez ugyanis gyorsabb és veszélytelenebb a számára, mint a gyakorlatban kipróbálni minden variációt. Ez a modell a tudat. Az éntudat akkor jön létre, amikor a modell olyan részletes lesz, hogy benne szerepel már a modelláló organizmus modellje (értsd: önmagunk képe) is.