Betacizmus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A betacizmus (spanyolul, portugálul és olaszul betacismo, katalánul betacisme, angolul betacism) a b és v hangok összeolvadását, illetve mindkettő azonos ejtését jelenti. A fogalmat főként az újlatin nyelvekre (spanyol, katalán, galíciai, provanszál, szárd, valamint az északi portugál nyelvjárások) alkalmazzák, mert itt a legjellemzőbb. Ennek ellenére más nyelvekben is előfordul, mivel hangtanilag teljesen általános érvényű fonetikai változásról van szó, amely független a nyelvrokonságtól. A cikkben az újlatin nyelvek betacizmusa kerül részletesebb ismertetésre.

[szerkesztés] A jelenség leírása és fonetikai okai

Nyelvészeti szempontból két különböző, de egymással valószínűleg összefüggő jelenségről van szó. A latinban a B és a V betűket (az utóbbi valójában nem külön betű volt, hanem az U másképp írott változata) különbözőképpen ejtették: a B minden helyzetben a magyar b [b] hangot jelölte, a V pedig félmássalhangzó volt, mint az angol w [w].

A beszélt latinban azonban, majd a kialakuló újlatin nyelvekben a [b] ejtése magánhangzók közötti helyzetben először labiális réshanggá vált [β], majd a legtöbb nyelvjárásban tovább alakult a magyar [v]-nek megfelelő labiodentális réshanggá.

Ezzel szemben egyes latin nyelvjárásokban (jellemzően az Ibériai-félsziget északi részén, a Franciaország déli részén beszélt okcitán nyelvterületen, valamint Szardínia szigetén) a [β] nem alakult tovább [v] hanggá: feltételezhetően ennek hatására az egyébként is fonetikailag igen közel álló [w] hang (amelyet V betűvel jelöltek) a szókezdő [b] hanggal olvadt össze.

A fent leírt két jelenség a betacista nyelvekben azt eredményezte, hogy a b és a v hang megkülönböztetése végleg eltűnt, mivel helyzetüktől függően mindkét hangot azonosan (magánhangzók között [β]-nek vagy [v]-nek, szó elején [b]-nek) ejtik.

[szerkesztés] A hangváltozás eredete

Máig vitatott, hogy az adott fonetikai változásokat mi idézte elő valójában. A [b] hang szóközi [β/v] átalakulása a rendes belső nyelvi fejlődésnek tulajdonítható, mivel kivétel nélkül mindegyik újlatin nyelvben végbement. Ugyanakkor, a fent említett földrajzi területeken beszélt nyelvjárásokban a szó eleji [w] hang [b]-vé alakulásának oka már kérdéses. Egyes nyelvészek szerint ebben az eredetileg ott élő őslakosság nyelve segített, amely talán rokonságban állhatott a mai baszkkal (ugyanis a baszkban csak [b] hang létezik), míg mások úgy vélik, hogy csupán elszigetelt saját hangtani fejlődésről van szó.

Egy biztos, hogy igen régi hangtani átalakulással állunk szemben, amely az időszámításunk szerinti I. században mehetett végbe. Erre tanúbizonyságul azok a latin nyelvű kőfeliratok szolgálnak, amelyeket az Ibériai-félszigeten találtak. E feliratokban gyakran előfordul, hogy v-vel kezdődő latin szavakat b-vel jegyeztek le, a legkülönbözőbb szövegkörnyezetkben, ahogy az alábbi idézetek is mutatják a Corpus Inscriptionum Latinarum (CIL) köteteiből:

CRESCENTINA BIRGINIO; QUI BIXIT; GRAVITATIS BENI BOLENTIAE; ROMULO BETERANO; SINE BILE; SECUNDUM BOCIS; SEPULCHRUM BENDERE; SUPRA DICTUM DIEM BEL; PRO SALUT EORU BOTU POSUIT; DISCESIT BICTORIA; ET BOLUNTATEM; PLUS MINUS BIGINTI; MAXIMIANUS BOTUM SOLBIT; DOMINOS BEL SCINDERE; stb.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Concepción Fernández Martínez: Razones fonéticas del llamado betacismo (spanyol nyelvű tanulmány)
• Hangtani változások a katalánban (spanyolul): Rasgos innovadores del valenciano
• Spanyol és katalán nyelvészeti és etimólógiai fórum: Linguaweb