Cár

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A cár kifejezés a császár szláv megfelelője, melyet a Bizánci Birodalom szomszédságában élő bolgár kánok vettek fel először, majd példájukat követve egyes szerb uralkodóknak is rangja volt. Noha legtovább Bulgáriában maradt fenn, a legismertebb az orosz cárság (1547 – 1918).

Ezt a cikket formázni kellene a wiki jelölőnyelv szabályai alapján.

Tartalomjegyzék 1 A szó eredete 2 Cárságok 3 CÁREVICS/ CEZAREVICS/ CÁRFI 4 CARICA/ CÁRNÖ/ CÁRNÉ 5 CEZAROPAPIZMUS/ CAESAROPAPIZMUS 6 Forrás

[szerkesztés] A szó eredete

A szó voltaképen a caesar latin szó rövidítése, amit az is bizonyít, hogy a leginkább cárevicsként ismert trónörököst sokáig cezarevics néven is emlegették. A szó a legrégibb szlávságban is előfordul, ugyanis az orosz írók a Bibliában a görög baszileuszt cárnak fordították. Az első orosz cár IV (Rettegett) Iván (1533-1547, mint fejedelem) 1547-ben „minden oroszok ~já”-vá koronáztatta magát. Az utolsó orosz cár II. Miklós (1917-ben lemondatva). 1721-től a ~ az állami és egyházi hatalom feje Oroszországban.

[szerkesztés] Cárságok

Először a bolgár kánokat nevezték az al-dunai szlávok cároknak, és miután a bolgárok elszlávosodtak, állandóan megmaradt náluk ez a cím. 913-ban a bizánciak is elismerték I. Szimeont cárnak. Ettől kezdve Bulgária – az oszmán alávetettség hosszú, majd 500 éves időszakát kivéve – a II. világháború végéig cárok uralkodása alatt állt.

A szerb királyok közül Dusán vette föl a cári címet s viselte fia, V. Uros is.

Az orosz fejedelmek eredeti cime knyazj (herceg) és veljikij knyazj (nagyherceg) volt. Ez utóbbi elnevezések a cári időkben is megmaradtak, de knjazj névvel általában herceget, velikij knyazj címmel pedig csak az uralkodóház tagjait illették. Legelőször Rettegett Iván koronáztatta meg magát cárként 1547-ben; ettől kezdve cár volt az orosz uralkodók főcíme.

Az orosz császárt hivatalos iratokban és okmányokban sokszor imperatornak vagy oroszosan gaszudarjnak (úr) címezték. Az északi háború 1721-es lezárását követően Nagy Péter és utódai hivatalosan is az imperatori címet használták.

Az oroszok a később általuk meghódított tatár kánokat is cárnak nevezték, így voltak szibériai, kazanyi és asztrahányi cárok. A fehér cár elnevezés a mongol időkből származik, jelentése független, hűbért nem fizető cár.

[szerkesztés] CÁREVICS/ CEZAREVICS/ CÁRFI

Mindenkori orosz uralkodó, a cár fiának elnevezése. 1718-tól a ~ek közül a trónörököst velikij knyaz (nagyhercegi) titulussal is felruházták. 1798-tól 1917-ig a trónt öröklő ~ cezarevics (naszlednyik ceszarevics i velikij knyaz) hivatalos címet kapott. CAREVNA/ / CEZAREVNA/ CÁRLEÁNYA A cár leánya, 1798-ig esetleg trónjának örököse is (ez utóbbi címet 1798-1971 között a cezarevna hivatalos titulusra változtatták).

[szerkesztés] CARICA/ CÁRNÖ/ CÁRNÉ

A cár felesége, illetve önállóan uralkodó női cár (cárnő pl.: II. Katalin).

[szerkesztés] CEZAROPAPIZMUS/ CAESAROPAPIZMUS

Keleti keresztény hitű népek államainak kormányzati rendszere, amelyben ugyanaz a személy képviseli a legfőbb egyházi és világi hatalmat. A keresztény tanítás szerint az egyházi (pápai) és a világi (császári) hatalom egymástól elkülönülten létezik )Mt 22,21), a Bizánci Birodalomban mégis az uralkodót megillető hatalmi jogosítványok sorába tartozott az egyházi főhatalom is, s a ~ az oltár és a trón közötti harcokban a középkori Nyugat-európában is jelen volt. A császár Isten választottja, helytartója a Földön, az apostolokkal egyenlő (iszaposztolosz); a kormányzás cselekedeteit Isten sugallja a császárnak, aki mint a vallás legfőbb védelmezője egyszerre pap és uralkodó. A császár járatos volt a hittételben, kánonjogi normákat (nomokánonokat) bocsátott ki, kinevezte a főpapokat, s irányította az egyházi életet. A cári Oroszország uralkodói is biztosították maguknak a ~ban kifejeződő jogokat (1721-1917). – A más nagy világvallásokat (iszlám, hinduizmus) összefonódó államok tartalmilag a ~hoz hasonló jogelvek szerint szerveződtek.

[szerkesztés] Forrás