Mozart: Esz-dúr szerenád

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Wolfgang Amadeus Mozart Esz-dúr szerenád nyolc fúvós hangszerre c. alkotása a Köchel-jegyzékben a 375. sorszámot viseli. A mű öt tételből áll:

1. Allegro maestoso
2. Menuetto I
3. Adagio
4. Menuetto II
5. Allegro

A mű eredeti formájában két klarinétra, két kürtre és két fagottra íródott 1781 októberében, Bécsben. 1782 júliusában Mozart két oboával egészítette ki az előadó együttest. Apjához írt levelében arra utal, hogy a művet Terézia nap alkalmából írta, végül is azonban az ő neve napján éjjel ezzel kedveskedett neki az „ősbemutató” hat muzsikusa. Célzást tesz a levél bizonyos Strack úrra is, aki mint zeneértő udvari komornyik igen nagy befolyással rendelkezhetett, és akinek a tetszését Mozart tudatos bravúrral igyekezett a Terézia napi ünnepségen elnyerni – mint írja – „ezért is írtam egy kicsit okosan”.

A darab őrzi még ugyan a szerenád külső formáját, kifejezése azonban már túlhaladta annak szokványos kereteit: az Adagióban a dallami köznyelv fordulataiból is megrendítő őszinteséggel és spontaneitással árad a személyes mondanivaló és szenvedély. A két menüett – főleg a második – Joseph Haydn hatását mutatja, akárcsak a záró Allegro.

Wolfgang Amadeus Mozart szerenádjai
Finalmusik, K. 185 (167a) | Colloredo szerenád, K. 203 (189b), Serenata notturna, K. 239 | Haffner szerenád, K. 250 (248b) | Notturno négy zenekarra, K 286 (269a) | Postakürt szerenád, K. 320 | Gran Partita, K. 361 (370a) | Esz-dúr szerenád, K. 375 | c-moll szerenád, K. 388 (384a) | Eine kleine Nachtmusik, K. 525