Gimes Miklós

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Gimes Miklós magyar újságíró (1917. december 23. - 1958. június 16.), politikus, az 1956-os forradalom utáni megtorlás egyik vértanúja volt, akit Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt végeztek ki 1958. június 16-án.

Pont 31 évvel később, ugyanezen a napon mindhármukat ünnepélyesen újratemették a kommunizmus magyarországi bukásának egyik legemlékezetesebb mementójaként.

[szerkesztés] Élete 1956-ig

Unitárius hitre tért zsidó családban született. Szülei pszichiáterek voltak. Budapesten érettségizett, majd Szegedre járt orvostudományi karra, de a tanulmányait nem fejezte be, helyette kisvállalatot alapított (Auróra néven).

1942-ben került kapcsolatba az illegális kommunista mozgalommal. Munkaszolgálatra hívták be, de 1944 nyarán megszökött egy erdélyi táborból és a jugoszláv partizánokhoz menekült. Budapestre visszatérve 1945-ben előbb egy ifjúsági lapnál dolgozott, aztán a kommunista párt napilapja, a Szabad Nép újságírója lett. A mozgalomban ismerkedett meg második feleségével, Halda Alizzal.^[1]

Révész Béla monográfiája romantikus embernek mutatja be, aki hatalmi helyzetbe kerülve főnökéhez, Révai Józsefhez hasonlóan gorombán kioktató félelmetes funkcionárius, akinek kommunista hite azonban a cseh kommunista Rudolf Slánský 1952-es, kivégzéséhez vezető koncepciós perét követően megrendül és kételyei a moszkvai orvosper következtében tovább erősödnek.

1954-ben Zürichben, Bécsben és Párizsban volt tudósító és távollétében a Magyar Nemzethez helyzeték át. Erről az útjáról Révész szerint azzal a tapasztalattal tért vissza, hogy nyugaton az életszínvonal jobb, mint itthon lefestették, ráadásul a proletárdiktatúra a nyugati államokhoz képest semmibe veszi a politikai szabadságot. Miután 1955 májusában a Lapkiadó Vállalat gyűlésén Rajk László rehabilitálását követelte, kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából (MDP). Ezután a Corvina Kiadó fordítója lett.

[szerkesztés] 1956-ban

Gimes Miklós 1956-ban már Nagy Imre körének egyik legradikálisabb tagja. Az év nyarán vissszavették az MDP-be.

Felesége emlékezése szerint 1956. október 23-án, amikor Nagy Imre visszatért Badacsonyból, miközben tetőfokára hágott a forradalmi hangulat, Gimes és más barátai megpróbálták rábeszélni Nagy Imrét, hogy vegyen részt a délutánra meghirdetett tüntetésben, hiszen a kormény élére való kerülése általános követeléssé vált, és így szabhatna medert az eseményeknek. Nagy Imre azonban a társaság nagy csalódására hallani sem akart erről, arra hivatkozva, hogy Mező Imre tíz nappal korábban figyelmeztette: Gerő Ernő provokációra készül ellene és szándékosan hagyja az eseményeket eljutni egy felkelésig, hogy aztán egyszerre csaphasson le az egész pártellenzékre ^[2].

A forradalom napjaiban általa alapított Magyar Szabadság című lap szerkesztője Kende Péterrel, Kornai Jánossal, Lőcsei Pállal együtt. "Lapunk azért is küzd, hogy a független Magyarország – demokratikus Magyarország legyen" - írta Gimes a lapban október 30-án. "A nemzeti demokratikus forradalomnak s természetesen a Magyar Szabadságnak is teljes elvi szilárdsággal kell harcolnia a Rákosi–Gerő-klikk-féle politika minden maradványa ellen és az ellenforradalom minden jelentkezésével szemben" - folytatta.

A november 4-ei szovjet bevonulás után sem ismerte el Kádár János kormányát, sztrájkokat szervezett ellen, Október Huszonhatodika címmel illegális újságot adott ki és megalapította a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalmat. December 5-én letartóztatták és a Nagy Imre-pere harmadrendű vádlottja lett. A Legfelsőbb Bíróság Vida Ferenc vezette Népbírósági Tanácsa 1958. június 15-én ítélte jogerősen halálra szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával.

Elítélése előtt azt tervezte: ha túléli a megtorlást, kétgenerációs nagyregényt ír fél magyar évszázadról, a polgári radikális szülőkről és forradalmi radikális gyermekeikről.

Hatéves fiát és volt feleségét a szovjet támadáskor külföldre küldte, ők Bécsben értesültek Gimes Miklós kivégzéséről, később Svájcban telepedtek le.

[szerkesztés] Politikai gondolkodása

Rainer M. János a saját maga felállította kategóriákban az 1956-os reformkommunistákkal szemben a reformszocialistákhoz sorolja Gimes Miklóst, akik már csak viszonyítási pontnak és nem kötelező útnak tekintették a sztálini pártegyeduralmi modellt, szinte egyedüliként már hónapokkal a forradalom előtt is. "Gimes Miklós... számos teljes mértékben egybevágó visszaemlékezés szerint 1956 tavaszán komolyan számot vetett, sőt szorgalmazta a valódi többpártrendszer bevezetését, vagy azt, hogy a pártellenzék ebben és csak ebben gondolkozzon" -írta Rainer. ^[3]