Gottfried Wilhelm Leibniz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
 |
Ez a szócikk vagy szakasz nem idézi a forrásokat, amelyek alapján készült. Az ezen a lapon látható jelölés 2007 márciusából származik. |
| XVII. század Felvilágosodás |
|
|---|---|
 |
|
| Név: | Gottfried Wilhelm Leibniz |
| Született: | 1646. július 1., Lipcse, Németország |
| Meghalt: | 1716. november 14., (Hannover, Németország |
| Iskola/irányzat: | Racionalizmus |
| Érdeklődés: | Metafizika, Episztemológia, Tudomány, Matematika |
| Fontosabb nézetei: | Kalkulus elmélet, Monászok |
| Befolyásolta: | Christian Wolffot, Immanuel Kantot, Bertrand Russellt, Abraham Robinsont |
| Hatással voltak rá: | Platón, Arisztotelész, Ramon Llull, Szókratikus filozófia, René Descartes, Christiaan Huygens |
Gottfried Wilhelm Leibniz ( Lipcse, 1646. július 1. – Hannover, 1716. november 14.) polihisztor volt: jogász, diplomata, történész, matematikus, fizikus és filozófus egyszerre. Nagy Frigyes azt mondta róla „önmagában egy akadémia”.
Leibniz a XVII. század vége és a XVIII. század eleje között alkotott, egyike volt a német felvilágosodás alapítóinak. Newtontól függetlenül létrehozta a matematikai analízist. Leibniz hozzájárult a formális logika megteremtéséhez, az univerzális, tudományos kalkulus bevezetésével. Descarteshoz hasonlóan az általános megismerési módszert kereste.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
1646. július 1-jén született Lipcsében. Apja ügyvéd volt és egyetemi tanár (erkölcstan profeszor) a lipcsei egyetemen. Tanulmányait Lipcsében kezdi, majd Jénában és Altdorfban folytatja.
1666-ban doktori fokozatot kap jogból, ezt követően Johann Phillipp von Schönborn bíboros szolgálatában áll Mainzban, különböző diplomáciai és politikai ügyeket látva el.
1673-ban Párizsba utazik és itt is marad három éven keresztül, ahol legfőképp matematikával, természettudománnyal és filozófiával foglalkozik.
1676-ban visszatér Németországba és Braunschweig-Lüneburg hercege mellett könyvtáros és tanácsadó. Ernst August herceg halála után örököse, Georg Ludwig mellett folytatja munkáját, aki később Anglia királya lesz I. György néven. Ezt az állását Leibniz élete végig megtartja. Kortársai sokra becsülik és tisztelik a munkásságát. Érdeklődési köre több területet is átfedett mint a filozófia, politika, teológia, diplomácia, filológia, fizika, matematika. Alapítója és első elnöke volt a Berlini tudományegyetemnek (1700).
1716. november 14-én halt meg Hannoverben.
[szerkesztés] Munkássága
[szerkesztés] Matematika
Leibniz, Newtontól függetlenül, felfedezte a differenciál- és integrálszámítást. A mai jelölések többnyire Leibniztől származnak.
[szerkesztés] Fizika
Leibniz szerint: értelmetlen abszolút térről és abszolút időről beszélni, mint ahogy azt Newton gondolta. Leibniz szerint a tér nem más, mint két egyidejűleg létező tárgy közötti távolság. Az idő pedig két esemény közti távolság. Hasonló módon, értelmetlenség abszolút időről beszélni, mert az idő fogalma az „események egymást követő rendjét” fejezi ki. Az idő fogalma relációs fogalom: az események közti viszonyokra vonatkozik.
[szerkesztés] Filozófia
Leibniz korát filozófiai szempontból a racionalisták és az empiristák szembenállása jellemezte s mindkét irányzat arra a kérdésre igyekezett választ adni, hogy az emberi megismerés az érzékelésből vagy a ratioból, a gondolkodásból származik. Leibniz filozófiai feladatának azt tartja, hogy „a forma filozófiáját és az anyag filozófiáját összebékítsük, egyesítve és megtartva azt, ami ebből és abból igaz.” Ennek keretében dolgozta ki monász-elméletét:
[szerkesztés] Metafizika
A monász egyszerű szubsztancia az összetett dolgok alkotórésze. Mivel vannak összetett dolgok vannak egyszerűek is, az összetett szubsztancia az egyszerű aggregátuma (tömörülése).A monászok a természet igazi atomjai, a dolgok elemei, örök állandó létezők, természetes úton nem pusztíthatók el. Továbbá a monászok alaktalanok, mégis állandó belső változásban vannak. Mindegyik kapcsolatban áll a többivel. Üres tér nincs: a monászok mindent betöltenek. A monászok különböznek egymástól: nincs a természetben két egyforma monász. A monászokban végbemenő állandó belső változás a percepció. Minden monász az univerzumot a saját nézőpontjából ábrázolja, s bár ismerik egymás állapotát nincsenek ennek a tudatában. A monászok: testetlen automaták
Leibniz az igazságok két fajtáját különbözteti meg:
- észigazságok (szükségszerűek és ellentétük lehetetlen)
- tényigazságok ( estlegesek és lehetséges ellentétük)
Ha egy igazság szükségszerű akkor felbonthatjuk addig amíg eljutunk az alapigazságig. Így vezetik a matematikusok tételeiket vissza definíciókra, axiómákra. A dolgok végső oka Isten kell, hogy legyen. Isten az elégséges alapja minden dolognak. Istennek nincsenek korlátai, ahol tökéletesség van – mondja Leibniz – ott nincsenek korlátok. Egyedül Istennek van meg az a kiváltsága, hogy léteznie kell.
Isten végtelen sok világot teremthetett volna, de ő ezek közül csak a legjobbat teremtette meg, jósága miatt. E világban pedig teljes harmónia van (praestabilita harmonia) amit Isten előre elrendezett (órahasonlat).
Cselekedeteik háromnegyed részében empirikusak vagyunk: pl. mindennap feltételezzük, hogy másnap is felkel a Nap. Csak a csillagász feltételez a Nap felkeltére annak okából. Leibniz szerint karteziánusok abban tévedtek, hogy nem vették figyelembe a percepciókat amiknek nem vagyunk tudatában: a lélek nem különül el a testtől és nem is halhatatlan. A gondolkodás, két elven alapul: az ellentmondáselve és az elégséges alap elve. Monadológia
[szerkesztés] Antropológia
Leibniz szerint a lélek azon monászok összessége amelyeknek percepciói határzotabbak és valamilyen emlékezet társul hozzájuk. A szubsztancia minden jelen állapota valamilyen előző állapotnak a következménye, ezért amikor alszunk akkor is vannak percepcióink, csak nem vagyunk ennek tudatában. Énünkhöz a reflexió útján jutunk el
A gondolkodás, két elven alapul: az ellentmondáselve és az elégséges alap elve.
[szerkesztés] Művei
Műveit németül, franciául vagy latinul írta.
- Dissertatio de Arte Combinatoria, (1666)
- De Casibus Perplexis, (1667)
- Hypothesis Physica Nova, (1671)
- Nova Methodus pro Maximis et Minimis, itemque Tangentibus, (1684)
- Essais de Théodicée sur la Bonté de Dieu, la Liberté de l´Homme et l'Original du Mal (1710
- Lehrsätze über die Monadologie, (1720)
- Neuen Abhandlungen über den menschlichen Verstand, (megjelent posztumusz 1765ben)
Based on work by