I. András

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

I. András
Magyarország királya
I. András szobra a Nemzeti Történeti Emlékparkban
Uralkodása	1046 – 1060
Koronázása	1044 szeptember; 1046-ban, Székesfehérvárott
Születése	1015 körül
	?
Halála	1060 vége
	Zirc
Temetése	Az általa 1055-ben alapított tihanyi Szent Ányos bencés apátságban temették el, ahol síremléke fennmaradt
Előző uralkodó	Orseoló Péter
Következő uralkodó	I. Béla
Felesége	Anasztázia, Bölcs Jaroszláv kijevi fejedelem leánya
Utódai	*Adelheid – Vratiszláv cseh herceg felesége; Salamon, magyar király; Dávid herceg
Dinasztia	Árpád-ház
Apja	Vazul (Vászoly)
Anyja	Tátony nembeli nő

I. András (Endre) (1015. körül – 1060.) Árpád-házi magyar király 1046–1060 között.

Géza fejedelem testvérének, Szár Lászlónak (vagy Vazulnak) fia. Miután I. István fia, Imre herceg 1031. szeptember 2-án meghalt, a koronára csupán Vazulnak, Mihály fiának és Szár László három fiának volt joga; Orseolo Péter pártja azonban Vazul szemeit kiszúratta, Szár László fiait pedig Magyarország elhagyására kényszerítette. A hercegek előbb Csehországba, onnan pedig Lengyelországba vándoroltak, ahol őket II. Mieciszláv fejedelem vendégszeretettel fogadta. Béla a fejedelem leányát vette nőül, András és Levente pedig Mieciszláv halála után Lodomeriába, innen a kunokhoz, s végre Jaroszláv orosz fejedelemhez menekült. Jaroszláv saját leányát, Anasztáziát adta feleségül Endrének. Ezidőtájt Magyarországban nagy zavarok támadtak. Pétert Aba Sámuel, I. István sógora, 1041-ben megbuktatta és kiűzte az országból, azonban 1044-ben Péter III. Henrik német-római császár segítségével a ménfői síkon megverte Sámuelt, s a menekülőt megöletvén, másodszor is trónra ült, de ismét csak rövid ideig bírta uralmát fenntartani. Mihelyt tudomásra jutott, hogy Henriknek a segítség fejében hűséget esküdött, a Csanádon összegyűlt urak elhatározták megbuktatását, s követeket küldtek Oroszországba, hogy az ott élő András herceget visszahívják. András és Levente orosz had kiséretében jött be az országba, s a felkelők 1046 őszén Abaújvárnál királyként üdvözölték.

Míg András nem volt megkoronázva, tűrnie kellett a pogányságra hajló magyarok féktelenkedését; e párt most hangosan követelte tőle, hogy törölje el az új vallást és állítsa vissza a régit. Vata vezérlete alatt irtó háborút kezdtek a keresztények ellen; a kegyetlenkedésnek esett áldozatul Gellért csanádi püspök, Imre herceg egykori nevelője is. Az új hit papjait halálra kövezték, magát Gellértet pedig a Buda vára mellett emelkedő Kelen-hegyről szekerével együtt a mélybe lökték.

Mikor már Pétert is elfogták, András is nagyobb eréllyel lépett föl ellenük; 1047-ben keresztény módon megkoronáztatta magát s a keresztény vallást helyreállította. Mivel III. Henrik igényt támasztott Magyarországra, melyet Péter 1045-ben Székesfehérváron neki felajánlott, András minden módon igyekezett megegyezni vele, sőt még évi adót is ígért neki. Azonban Henrik Magyarországot két ízben is megtámadta. András csapatai, melyeket a király vitéz s nagyeszű öccse, Béla vezetett, mindkét ízben erélyes ellenállást tanúsítottak, úgy, hogy Henrik mindannyiszor nagy veszteséggel volt kénytelen meghátrálni, 1053-ban pedig a triburi békében az országra támasztott igényeiről végképp lemondott. E harcok hőse volt a császár Dunán jövő seregének hajóit megfúró Búvár Kund (neve valószínűleg inkább Zottmund vagy Zothmund). A Dunántúlon menekülő, megszorongatott német csapatok eldobált vértjeiről kapta a monda szerint nevét a Vértes-hegy.

Alig győzte le András ezt az ellenséget, már is belső zavarok vették igénybe gondjait. Mikor ugyanis 1048-ban testvéröccsét, Bélát, aki Lengyelországban élt, visszahívta Magyarországba; felajánlotta neki az ország harmadrészét, sőt megígérte neki, hogy halála után rá hagyja a királyságot. Azonban Endrének később fia született, a majdani Salamon magyar király, s ekkor visszavonta Bélának régebben tett igéretét; sőt Salamont, hogy trónját biztosítsa, 1058-ban (hat éves korában) meg is koronáztatta. Béla ebben a tényben megnyugodott, hűségének gyanúsítását azonban nagyon zokon vette. Az eddig egyetértő testvérek között naponta nőtt a viszálykodás, úgy, hogy Béla végül kénytelen volt Lengyelországba menekülni.

András nem mert nyíltan szembeszállni a kiváló hadvezérként népszerű Bélával, ezért cselt próbált vetni: Tiszavárkonyba magához rendelte, s felszólította, hogy válasszon az elé tett korona és kard közül. Tudván, hogy ha a koronát választja, azonnal megölik, Béla a kardot vette kezébe e szavakkal: „A kard szerzett nekem feleséget, s ez fogja megszerezni a koronát is!”, majd apósához, a lengyel királyhoz menekült, akinek lányát egy, az öreg király helyett megvívott párbaj miatt kapta feleségül.

A lengyel fejedelem segítségével Endrét haddal támadta meg, seregét szétverte, magát Endrét elfogta; s súlyosan megsebesülve vitték Zircbe, hol nemsokára (1061-ben) meghalt. Az általa a III. Henrik ellen folytatott háború befejezésének emlékére 1055-ben alapított tihanyi monostorban temették el, hol sírjának helyét 1891-ben ismét fölfedezték. Fia, Salamon anyjával együtt a német császárhoz menekült.

András még bujdosó herceg korában elvette Anasztáziát, Jaroszláv orosz hercegnek leányát, kitől egy leánya, Adelhaid és két fia, Salamon és Dávid maradt. Adelhaidot Il. Vratiszláv cseh király vette el 1055-ben.

Előző uralkodó: Aba Sámuel

Magyarország uralkodója 1046 – 1060

Következő uralkodó: I. Béla