I. István

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ez a szócikk I. István magyar királyról szól. További jelentéséhez lásd: István angol király.

Szent István
Magyarország királya

A Szent Korona
Uralkodása	997-től fejedelem 1001-től király – 1038. augusztus 15.
Koronázása	1000 vagy 1001
Születése	kb. 975
	Esztergom
Halála	1038. augusztus 15.
	Székesfehérvár
Temetése	Székesfehérvár Szűz Mária templom
Előző uralkodó	Géza (fejedelemként)
Következő uralkodó	Orseolo Péter
Felesége	Boldog Gizella (kb. 995-1038)
Utódai	Ottó – fiatalon meghalt Szent Imre herceg († 1031)
Dinasztia	Árpád-ház
Apja	Géza fejedelem
Anyja	Sarolt

I. (Szent) István király (kb. 975., Esztergom^[1] – 1038. augusztus 15., Székesfehérvár) az első keresztény magyar király, a keresztény magyar állam megalapítója és a magyar keresztény egyház megszervezője.

[szerkesztés] Élete, uralkodása

Apja, Géza fejedelem, anyja pedig az erdélyi Gyula vezér Sarolta (Sarolt) nevű keresztény leánya volt. István 970 körül született. Születésekor ugyan a pogány Vajk nevet kapta, 972-es megkeresztelésekor azonban az első keresztény vértanú, István nevét adták neki. 996-ban vette feleségül Henrik bajor herceg leányát, a későbbi II. Szent Henrik német császár testvérét, Gizellát, akivel sok hittérítő és lovag jött Bajorországból. 997-ben, Géza fejedelem halála után választották meg fejedelemnek. Az ezredfordulón, 1000 karácsonyán, (más értelmezések szerint 1001. január 1-jén) koronázták királlyá Esztergomban, a feltehetően II. Szilveszter pápa által küldött koronával, ami azt jelentette, hogy a pápa őt független keresztény királynak ismerte el. Ezzel megalakult a keresztény, független Magyar Királyság. István és Gizella fia, Imre herceg 1031-ben egy vadászaton meghalt. Istvánt a gyász megviselte, majd súlyosan meg is betegedett. Így utolsó éveire egyenesági örökös nélkül maradt. Utódaként végül unokaöccsét, Orseolo Pétert nevezte meg. Halála előtt Magyarországot a Boldogságos Szűzanyának ajánlotta fel. (Bizonyos kutatók szerint a korabeli szokás szerint tulajdonában adta.) Ezért nevezik Magyarországot Mária országának. István király 1038. augusztus 15-én halt meg Székesfehérváron, ott is temették el.

[szerkesztés] Belpolitikája

Uralkodása elején rokona, Koppány vezér, a szeniorátus és a levirátus jogára való hivatkozással fegyveresen kelt fel ellene, hogy a trónt elfoglalja és özvegy édesanyját, Saroltot feleségül vegye. A fiatal István győzelmet aratott a Veszprém melletti csatában (a somogy iricek szerint tőrbe csalták) és a harcban Vecellin, a sereg német származású vezére megölte Koppányt. István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem nagy valószínűséggel az is, hogy a magyar államiság fennmarad-e egyáltalán. Koppány testét négy részre vágták, és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy legfontosabb várának kapuja felett, – Győrben, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron – jelezve, hogy mi vár a királynak nem engedelmeskedőkre. Uralkodása éveiben több, központosított állama elleni lázadást is levert (például az erdélyi Gyuláét, aki anyja, Sarolt testvére volt). István fellépett, olykor erővel is a pogányság ellen. (De még évszázadok múlva, IV. Béla uralkodása alatt is éltek pogány magyarok az országban.) István a Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton hajtotta uralma alá, a lázadásokat pedig leverte. Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpát-medencére kiterjedő keresztény magyar államot. Ennek területén királyi vármegyéket szervezett.

[szerkesztés] Egyházpolitikája

István Géza és Sarolt egyházpolitikájának folytatásaként püspökséget szervezett, falvaiban templomokat építtetett. A feltehetően istváni alapítású egyházmegyék a következők: az esztergomi, a veszprémi, a kalocsai, az egri, a győri, a pécsi, a váci, a csanádi, a bihari és az erdélyi. Koppány legyőzése után korábban tett fogadalmának megfelelően folytatta és befejezte a pannonhalmi bencés apátság építését. Ezenkívül megalapította a veszprémvölgyi apácakolostort, a bakonybéli apátságot és a pécsváradi monostort, felépítette az esztergomi és a székesfehérvári székesegyházat és az óbudai Szent Péter és Pál-templomot. Az apátságok, kolostorok keretén belül iskolák működtek, és azok váltak a művelődés szellemi központjaivá. A szerzetesek ezekben az iskolákban az európai keresztény kultúrát tanították, diákjaikból pedig nemcsak a hittérítők, hanem a művelt, írástudó réteg, a király és a vármegyék fő emberei is innen kerültek ki. A Kárpát-medencén áthaladó és a Szentföldre tartó zarándokokat fogadta a királyi udvarban, bőségesen ellátta őket és biztosította számukra az országon való biztonságos áthaladást. A Szentföldre ill. Rómába igyekvő magyar zarándokok számára pedig vendégházakat építtetett Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, Ravennában, Rómában. Gellért velencei szerzetes, a későbbi püspök, aki szintén zarándokként érkezett az országba, a pécsváradi monostorban tartotta első igehirdetését. Ezt követően mutatták be a királynak, aki itt marasztalta, és őt választotta fia nevelőjéül is. Gellért honosította meg a Mária-kultuszt és az egyházi reformmozgalom híveként Deliberatio című művében elítélte az erőszakos birtokszerzést és az ágyasságot épp úgy, mint a papi házasságot. István bőkezűen adakozott az egyházaknak, gyakran látogatta őket. Kálti Márk Képes Krónikája (a magyar történelem egyik fontos dokumentuma, amely 1358–1370 között íródott) szerint ezüst dínárokkal teli erszényt hordott az övén, és mikor szegényt látott, saját maga gondoskodott róla.

[szerkesztés] Gazdaságpolitikája

Míg az államalapításig külföldi pénzeket, de leginkább állatpénzt (tinót) használtak, ekkortól már magyar pénzeket is vertek, a fő forgalmi pénz az ezüstdénár lett. Átalakította a magyar birtokrendszert, amely addig vérségi kötelékeken nyugvó földközösségként működött. A földek nagy része királyi birtok lett, amelyekből adományokat és ezen felül tisztségeket (ispánságokat) juttatott híveinek. Ezzel magához tudta kapcsolni őket, mert a tisztségeket épp ilyen könnyen el is lehetett veszíteni, így kialakult egy modernebb, területi alapon megszervezett rendszer.

[szerkesztés] Külpolitikája

István egész uralkodását az ország belső egységének a megteremtése, illetve a kereszténység elterjesztése jellemezte. Ebből kifolyólag külpolitikájában alapvetően békére törekedett a szomszédaival, Gizellával kötött házassága is ezt a célt szolgálta és II. Szent Henrik uralkodása alatt ez a dinasztikus kapcsolat biztosította is a békét a Német-római Birodalommal. A korszak másik nagyhatalmával, a Bizánci Birodalommal is békés kapcsolatokra törekedett, ezt támasztja alá, hogy részt vett bizánci szövetségben a bolgárok elleni hadjáratban. Lengyel-német-besenyő szövetségben egy kisebb létszámú magyar sereg részt vett a lengyel-orosz háborúban Kijev ostrománál. II. Szent Henrik halála után a Német-Római Birodalommal ideiglenesen megromlott a viszony, 1029 környékén a német és főleg bajor csapatok többször fosztogatták a Fischa és a Lajta közét, amire válaszul a magyar csapatok is a bajor területekre való betörésekkel reagáltak. Erre való hivatkozással II. Konrád német-római császár 1030-ban megtámadta Magyarországot, azonban István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnél be is kerítette a visszavonuló német sereget. A következő évben, jóllehet II. Konrád először még újabb támadást tervezett, bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád kisebb területi engedményeket is tett a Fischa és a Lajta közén.

[szerkesztés] Szent István törvényei

Szent Istvánnak két törvénykönyvét ismerjük: az elsőt feltehetően még István életében írásba foglalták, a másodikat uralkodása vége felé vagy nem sokkal halála után. István törvényeiben a kereszténység megerősítésére, az egyházi tulajdon védelmére törekedett, második törvénykönyvének első törvénycikke rendelkezik arról, hogy minden 10 falunak egy templomot kell építenie. Ezen kívül kötelezővé tette a misére járást vasárnaponként. István törvényei a tulajdonviszonyok átalakítása érdekében megváltoztatták az öröklődésre vonatkozó addigi magyar szokásokat, védve ezáltal a magántulajdont, illetve megszűntetve a levirátust.

[szerkesztés] Intelmek

A korszak legjelentősebb magyar irodalmi alkotása az Istvánnak fiához, a trónörökös Imréhez intézett Admonitiones (Intelmek) című latin nyelvű műve. A szöveget feltehetőleg valamely egyházi személy fogalmazta, azonban gondolati tartalma vélhetően istváni sugalmazású. Ebben a katolikus hit megőrzésére (I.), az egyházi rend becsben tartására (II.), a főpapoknak (III.), a főembereknek és vitézeknek tiszteletére (IV.), az igaz ítélet és türelem gyakorlására (V.), az országba beköltözők befogadására és védelmére (VI.), az idősekből álló tanács intelmeinek megfogadására (VII.), az elődök szokásainak (VIII.) és az imádságnak (IX.) megtartására, valamint a kegyesség, irgalmasság és egyéb erények gyakorlására (X.) oktatja fiát ^[2].

[szerkesztés] Emlékezete

1083. augusztus 19-én szentté avatták, majd augusztus 20-án emelték oltárra Budán szent ereklyéit; ezzel ő lett az első magyar szent és egyben szent király. Koronázása milleniumán a 2000. évben Bartholomeosz konstantinápolyi ortodox pátriárka is szentté avatta, így a nagy egyházszakadás (1054) óta ő az első, akit mind a katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek.

A katolikus magyarság néphimnusza volt a Szent István királyhoz című, Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének.

[szerkesztés] Jegyzetek

^ Szent István kisebbik legendája (ill. ezt átvéve a Hartvik-féle legenda) említi Esztergomot István születése helyeként, de ez az adat máshonnan nem igazolható.
^ Híressé vált – többek között vitatott értelmezése miatt – a következő idézet (VI. fej.): „A vendégek s a jövevények akkora hasznot hoznak, hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hisz kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. [...] Mert az egy nyelvű és egy szokású királyság gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”