Keleti újlatin nyelvek

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A keleti újlatin nyelvek az indo-európai nyelvek családjához tartozó újlatin nyelvek egyik csoportja. Ehhez tartoznak a román nyelv, az aromun nyelv, a meglenoromán nyelv és az isztroromán nyelv^[1]. A román nyelvészek többsége^[2] nem különálló nyelveknek, hanem a román nyelv dialektusainak tekinti őket, az elsőt dákoromán dialektus néven.

A keleti újlatin nyelvek egy közös, a nyelvészek által proto-románnak nevezett nyelv felbomlásából származnak, amely folyamat a 10. és a 13. század között zajlott le.

[szerkesztés] Közös vonások

A keleti újlatin nyelvek közötti hasonlóság elsősorban a latin nyelvhez viszonyított hangtani változások mélységében, másodsorban az alaktani és mondattani szerkezetben, harmadsorban pedig az alapszókincsben áll.

Nemcsak a latinból örökölt közös vonásokról, hanem közös, a proto-román korszakából, sőt, utólagos, párhuzamos, de egybeeső újításokról is van szó. Ilyen, például, az -m, a folyamatos múlt idő egyes szám első személy ragja, vagy a labiális^[3] mássalhangzók palatalizációja^[4].

Több hasonlóság van a három Dunától délre eső keleti újlatin nyelv között, mint ezek és a román nyelv között. Ez utóbbi területi változatai közül a nyugatiak hasonlítanak inkább a Dunától délre eső nyelvekhez.

[szerkesztés] Hangtan

[szerkesztés] A magánhangzók fejlődése a latinból

Az alábbiakban a példák, nyelvek szerint, a következő sorrendben jelennek meg: latin, román, aromun, meglenoromán, isztroromán, magyar.

az [u] és az [u:]^[5] egybeolvadása > [u]:

musca >	muscă	muscã^[6]	muscă	musche	légy

az [i] és az [e:]^[7] egybeolvadása > [e]:

ligo >	leg	leg	leg	leg	kötök/kötöm
tres >	trei	trei	trei	trei	három

a hangsúlyos [e] > [je] kettőshangzóvá^[8] válása:

medium >	miez	njedz	ńez	ml’ez	bél (például kenyéré)
fervo >	fierb	hierbu	ierb		főzök/főzöm

a hangsúlyos [e] > ea kettőshangzóvá vagy [ε]-vé^[9] válása, a következő szótagbeli [a] hatására:

ligat >	leagă	leagã	leagă	leghe	köt(i)

a hangsúlyos [o] > ea kettőshangzóvá vagy [ɔ]-vá^[10] válása:

noctem >	noapte	noapti	noapti	nopte	éjszaka

a magánhagzók közötti [n] által követett magánhangzók záródása:

[a] > [ə]^[11], [ɨ]^[12] vagy [ɔ]	lana >	lână	lãnã	lonã	lăre	gyapjú
[e] > [i]	venit >	vine	yini	vini	vire	jön
[o] > [u]	bonus >	bun	bunu	bun	bur	jó

a hangsúlyos szótag előtti magánhangzók záródása:

[a] > [ə]	barbatus >	bărbat	bãrbat	bărbat	bărbåt	férfi
[o] > [u]	dominica >	duminică	duminicã	duminică	dumireche	vasárnap

a szóvégi hangsúlytalan magánhangzók záródása:

[a] > [ə] vagy [ε]	casa >	casă	casã	casă	cåse	ház
[o] > [u]	afflo	aflu	aflu	aflu	åflu	megtudok/megtudom

szóvégi hangsúlytalan [i] > [^j]^[13], vagy ennek eltűnése:

lupi >	lupi [lup^j]	lup	lup	lup	farkasok

a szóvégi hangsúlytalan [u] eltűnése:

lupus >	lup	lup	lup	lup	farkas

[szerkesztés] A mássalhangzók fejlődése a latinból

a magánhangzók közötti zöngétlen^[14] zárhangok^[15] fennmaradása:

[k]	focus >	foc	foc(u)	foc(u)	foc(u)	tűz
[p]	caput >	cap	capu	cap	cåp	fej
[t]	totus >	tot	tot(u)	tot(u)	tot(u)	egész, minden

a magánhangzók közötti [s] fennmaradása:

casa >	casă	casã	casă	cåse	ház

a magánhangzók közötti [b] és [v] eltűnése:

caballus >	cal	cal	cal	cå	ló
ovis >	oaie	oaie	uaie	oie	juh

- közös kivétel:

habere >	avere	aveare	veari	(a)ve	birtokolni

magánhangzók közötti [l] > [r]:

mola >	moară	moarã	moară	more	malom

a magánhangzók közötti [ll] fejlődése:

[ll] > [w]^[16] vagy [v]	stella >	stea(uă)	steauã	steuă	stevu	csillag
[ll] > [l]	callis >	cale	cale	cali	cåle	út

a veláris^[17] és az alveoláris^[18] zárhangok palatalizációja és zár-réshanggá^[19] válása [e] vagy [i] előtt:

[k] > [ʧ]^[20] vagy [ts]^[21]	caelum >	cer	tseru	ţer	ţer	ég(bolt)
[t] > [ʧ] vagy [ts]	*fetiolus^[22] >	fecior	ficioru	ficior	fiţor	legény
[t] > [ts]	titia >	ţâţă	tsãtsã	ţoţă	ţiţe	emlő
[g] > [ʤ]^[23], [dz] vagy [z]	generum >	ginere	dzinire	ziniri	ziner	vej
[d] > [ʤ], [ʒ]^[24] vagy [z]	deorsum	jos	gios	jos	zos	lent

a [kw] és [gw] csoportok + [e] vagy [i] a [k]-hoz és a [g]-hez hasonló fejlődése:

[kw] + [e] vagy [i] > [ʧ] vagy [ts]	cinque >	cinci	tsintsi	ţinţ	cinci/ţinţ	öt
[gw] + [e] vagy [i] > [ʤ], [dz], vagy [z]	sanguem >	sânge	sãndzi	sonzi	sănze	vér

[kw] + [a] > [p]:

aqua >	apă	apã	apă	åpe	víz

[gw] + [a] > [b]:

lingua >	limbă	limbã	limbă	limbe	nyelv

a [bl], [pl] és [fl] csoportok fennmaradása:

*blastemo >	blestem	blastim	blastim		elátkozom
plenus >	plin	plin	plin	plir	teli
flore >	floare	floare	floari		virág

az [l] palatalizációja a [kl] és [gl] csoportokban > [kʎ]^[25] és [gʎ], majd eltűnése a románban:

clamo >	chem	cljem	cl’em	cl’em	hívok/hívom
ingluto >	înghit	(ã)ngljit	(ă)ngl’it		nyelek/lenyelem

[gn] > [mn]:

lignum >	lemn	lemnu	lemn	lemne	fa (anyag)

[ks] > [ps]:

coxa >	coapsă	coapsã	comb

[kt] > [pt]:

lacte >	lapte	lapti	lapti	låpte	tej

a [j] és az előző labiális mássalhangzó helyének felcserélődése:

*cubium >	cuib	cuibu	cuib	cul’b	fészek

[szerkesztés] Hangsúlyozás

A hangsúly szabad és helye megváltoztathatja a szó jelentését: cântă ['kɨntə] az első szótagra eső hangsúllyal kijelentő mód jelen idő („énekel”), de ha a hangsúly az utolsó szótagon van, akkor kijelentő mód egyszerű múlt idő – [kɨn'tə] („énekelt”).

[szerkesztés] Alaktan

a semlegesnem fennmaradása, de átrendezve (egyes számban egyenlő a hímnemmel, többes számban egyenlő a nőnemmel): un animal, două animale („egy állat, két állat”);
a főnév és a melléknév ragjai többes számban: nőnemben -e és -le, hímnemben -i, semlegesnemben -uri: case („házak), stele („csillagok”), lupi („farkasok”), locuri („helyek”);
az -e rag fennmaradása a nőnem egyes szám birtokos–részes esetben és a hímnem egyes szám megszólító esetben: unei fete („egy lány vmije/vkije”, „egy lánynak”), Băiete! („Te fiú!”);
számos hangváltakozás^[26]: băiat („fiú”), băieţi („fiúk);
a határozott névelő a szó végén és a névelős ragozás: lupul („a farkas”), lupului („a farkas vmije/vkije”, „a farkasnak”), un lup („egy farkas”), unui lup („egy farkas vmije/vkije, „egy farkasnak”);
a melléknévi névelő (cel, cea, cei, cele) és a birtokos névelő (al, a, ai, ale): Alexandru cel Mare („Nagy Sándor”), Casa noastră este mică, dar a părinţilor mei este mare. („A mi házunk kicsi, de a szüleimé nagy.”);
a középfok képzése a mai határozószóval: mai mare („nagyobb”);
a tőszámnevek a spre elöljáró szóval való képzése 11-től 19-ig: doisprezece („tizenkettő);
a sorszámnevek képzése: birtokos névelő + tőszámnév határozott névelővel: al doilea („a második”);
a személyes névmások ragozása: például, a latin *mene, *tene hangsúlyos alakok fennmaradása tárgyesetben: mine („engem”), tine („téged”);
a birtokos melléknevek/névmások -le ragja nőnem és semlegesnem többes számban: mele („az én vmijeim/vkijeim / az enyéim”), tale („a te vmijeid/vkijeid / a tieid”), sale („az ő vmijei/vkijei / az övéi”);
a latinbeli négy igeragozási osztály fennmaradása: a cânta („énekelni”), a părea („tűnni”), a bate („verni”), a dormi („aludni”);
a kötőmód a să kötőszóval: Vreau să mă asculţi. („Azt akarom, hogy meghallgass.”);
úgynevezett „ragos” igék kijelentő mód jelen időben, az első és a negyedik ragozási osztályokon belül: lucrez („dolgozom”) (1. oszt.), mă căsătoresc („megházasodom”) (4. oszt.);
az összetett múlt idő az a avea („birtokolni”) segédigével: am mâncat („ettem/megettem”);
a jövő idő az a vrea („akarni”) segédigével: voi bea („inni fogok/meg fogom inni”);
a visszaható alak a szenvedő alak jelentésével is: Se face uşor. („Könnyen meg lehet csinálni.”);
az a avea („birtokolni”) ige am (kijelentő mód jelen idő egyes szám első személy) és are (kijelentő mód jelen idő egyes szám harmadik személy) alakjai.

[szerkesztés] Mondattan

a főnévi igenév használatának korlátozása és a kötőmóddal való helyettesítése azon mellékmondatokban, amelyek alanya azonos a főmondatéval: Vreau să plec. („El akarok menni.”), Am venit ca să rămân. (Azért jöttem, hogy maradjak.”);
annak lehetősége, hogy az alany személyét személyes névmás nélkül, csak az ige személyes ragjával fejezzük ki: Vorbeşte. („Beszél.”)
ugyanazon tárgy vagy részeshatározó kettős kifejezése, főnévvel és az ennek megfelelő hangsúlytalan személyes névmással: O iubeşte pe Maria. („Szereti Máriát.”), Îi arată directorului dosarul. („Megmutatja az aktát az igazgatónak.”);
viszonylag szabad szórend;
az igeidőknek egymástól való viszonylag laza függése.

[szerkesztés] Szókincs

olyan latin szavak, amelyek csak a keleti újlatin nyelvekben maradtak fenn: a(d)sterno > aştern („terítek”), lingula > lingură („kanál”);
latin szavak olyan jelentései, amelyek csak ezekben a nyelvekben maradtak fenn: anima > inimă („szív”), tener > tânăr („fiatal”);
olyan latin szavak, amelyek csak a keleti újlatin nyelvekbe nem mentek át, és más, latin vagy nem latin szavakkal helyettesítették:
- grandis helyett mare („nagy”) (ugyancsak latin)
- ploro helyett plango (latin) > plâng („sírok”)
- centum helyett sută („száz”) (szláv);
olyan közös szavak, amelyekről azt feltételezik, hogy a trák-dák alaprétegből származnak, mivel az albán nyelvben is megvannak: cătun („tanya”), copac (élő fa), moş („öregember”), sâmbure („mag” (például baracké)), ţap („bakkecske”).
közös szláveredetű szavak és képzők:
- babă („öregasszony”), coasă („kasza”), nevastă („feleség”), a plăti („fizetni”), slab („sovány, gyenge”)
- a ne- tagadó előképző: nefericit („boldogtalan”)
- az -iţă kicsinyítő és nőnemű főneveket képző utóképző: şcolăriţă („kisiskolás lány”), fetiţă („kislány”).

[szerkesztés] Különbségek

A keleti újlatin nyelvek között a kölcsönös megértés csak részleges. Ez a hosszadalmas egymástól való elszigeteltségnek tudható be. Csak az aromun és a meglenoromán érintkezik egymással. Következésképpen, a keleti újlatin nyelvek különböző idegen hatásoknak voltak kitéve. Az aromunra főleg a görög nyelv és az albán hatott, a meglenorománra a macedón nyelv, az isztrorománra a horvát nyelv, a románra pedig, a modern időkben, a tudós latin, a francia és az olasz.

A különbségekről részletesen lásd a Román nyelv, Aromun nyelv, Meglenoromán nyelv és Isztroromán nyelv szócikkeket.

[szerkesztés] Jegyzetek

^ A keleti újlatin nyelveket autonóm nyelveknek tekintő nyelvészek: G. Giuglea, Alexandru Graur, Ion Coteanu.
^ Gustav Weigand, Ovid Densuşianu, Sextil Puşcariu, Alexandru Rosetti, Theodor Capidan stb.
^ Ajakhang, mint például a [b].
^ Palatális hanggá, azaz szájpadláshanggá válás, mint például a „gy”.
^ Hosszú [u].
^ Az aromun példákat az új aromun ábécével írjuk, amelyet egy 1997-ben, a macedóniai Bitolában megtartott szümpóziumon fogadtak el.
^ Hosszú [e].
^ Egy félhangzóból és egy magánhangzóból álló, szétválaszthatatlan hangcsoport.
^ Nyílt „e”, mint a magyarban.
^ Nyílt „o”, mint az angol „off” szóban.
^ Középen képzett, alsó-középső nyelvállású magánhangzó.
^ Középen képzett, felső nyelvállású, ajakréses magánhangzó.
^ Alig észlelhető, suttogottnak is nevezett [j].
^ A hangszalagok rezgése nélkül képzett mássalhangzók.
^ Ilyenek a [p], a [b], a [t], a [d], a [k] és a [g] hangzók.
^ Félhangzó, mint az angol „we”-ben.
^ A szájpadlás hátsó részén képzett hang. Ilyenek a [k] és a [g].
^ A nyelv hegyével, a fogmedernél képzett hang. Ilyenek a [t], a [d], a [s] és a [z].
^ Zárhangból és vele rokon réshangból (a hangcsatorna nem teljes összeszorulásával képzett hang, például [z]) álló mássalhangzó.
^ Mint a magyar „cs”.
^ Mint a magyar „c”.
^ A csillaggal megjelölt szavak nem találhatók dokumentumokban, hanem nyelvészek rekonstruálták.
^ Mint a magyar „dzs”.
^ Mint a magyar „zs”.
^ A [ʎ] palatális, laterális közelítőhang, más kifejezéssel lágy „l”, mint az „éljen” szóban.
^ Egyes szótőbeli hangzók változása ragozás közben.