Ligeti György
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Ligeti György Sándor (Dicsőszentmárton, 1923. május 28. – Bécs, 2006. június 12.) Kossuth-díjas magyar zeneszerző
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Jelentősége
A 20. századi instrumentális zene egyik mestereként tartják számon.
[szerkesztés] Élete
Zongorázni (és egy kicsit orgonálni) tanult magánúton. Az érettségi után a zsidótörvények miatt nem mehetett egyetemre, így került a kolozsvári (ma Cluj-Napoca) konzervatóriumba, ahol zeneszerzést tanult Farkas Ferencnél; ekkor döntötte el végleg, hogy zeneszerző lesz. Tanulmányai 1943-ban megszakadtak: munkaszolgálatra hívták be, míg szüleit, testvérét és egy másik rokonát később deportálták az auschwitzi koncentrációs táborba. Az elhurcoltak közül az édesanyja volt az egyetlen túlélő.
A világháborút követően Ligeti visszatért tanulmányaihoz: fölvették a budapesti Zeneakadémiára, ahol Kadosa Pálnál, Farkas Ferencnél, Kodály Zoltánnál és Veress Sándornál tanult 1949-ig. Ezután román népzenével foglalkozott (gyűjtött, ill. mások fölvételeit jegyezte le), de egy év után visszatért a Zeneakadémiára, ahol összhangzattant, ellenpontot és zenei analízist tanított. Ligeti titokban hallgatta a tiltott nyugati rádióadásokat, hogy figyelemmel kövesse a vasfüggönyön túli zenei életet. 1956 decemberében, a forradalom és a szovjet megszállás után egy hónappal Bécsbe menekült. 1957-ben Kölnbe ment és az ottani stúdióban dolgozott ösztöndíjasként. Érdeklődése az elektornikus zene felé fordult és az 1960-as donaueschingeni fesztiválon bemutatott Apparitions egy csapásra elismert avantgárd zeneszerzővé tette. 1967-ben osztrák állampolgárságot kapott. Haláláig Ausztriában élt.
[szerkesztés] Zenéje
A világháború után műveinek egy része népdalfeldolgozásokból állt, másik részét az "asztalfióknak" írta. A "Pápainét" annak ellenére betiltották, hogy népdalfeldolgozás, feltehetően azért, mivel gyilkosságot illusztrált és ezért "disszonáns"nak tartották). Az első művei Bartók hatását mutatják. A korszak legfontosabb művei (Musica ricercata, 1. vonósnégyes, Éjszaka-Reggel) útkeresésként is felfoghatók saját nyelv kialakítására, saját eszközök kifejlesztésére.
Az elektronikus zenével végzett kísérleteinek eredményeképp szakít avval a fölfogással, hogy a zenét diszkrét hangokból összerakott dallamokból-akkordokból állítsa össze, ehelyett egy képlékeny hangmassza mozgatására koncentrál. Ebben az összefüggésben persze értelmüket vesztik az olyan fogalmak, mint dallam, ritmus, metrum, harmónia; helyettük azt kell figyelni, hogy mozog a massza a hangmagasság, hangerő, hangszín terében: homogén vagy heterogén módon, tágul vagy szűkül, ritkul vagy sűrűsödik, esetleg dinamikus egyensúlyban van (miközben a belső mozgás nagyon is élénk) stb. Egy hangszerre írott mű esetén (Volumina) a kottakép is tükrözi ezt a nézőpontváltást: a nagyzenekari művek lejegyzése a precíz kivitelezhetőség végett hagyományos, de az ütemvonalak nem metrikai rendet szolgálnak, csak az előadók szinkronizációját, az egyes szólamok dallamai nem önállóak, csak a nagy egész részeként léteznek. Ligeti saját elnevezése erre a szerkesztésmódra a mikropolifónia. Ennek a stílusnak a paródiáját írta meg a Fragmentben.
Ez a teoretikus szigor később oldódik; a Requiem zárótételétől kezdve egyre nagyobb szerepet kap az önálló dallam; a Lux aeternában formaépítő szerepet kapnak bizonyos akkordok (a masszát mintegy keresztülfűzi ezeken); az orgonaetűdök és a Continuum lassú akkordváltásokkal operál (azért ezek elég összetett akkordok, fölfoghatók darabos masszának is).
A 70-es évek közepén, a kétzongorás daraboktól kezdve hirtelen fontos szerepet kap Ligeti zenéjében a metrika (általában bonyolult polimetrika; fontos inspirációt jelentett Nancarrow zenéje és bizonyos afrikai népzenék). A 80-as évektől pedig megjelennek a harmóniák: hagyományos tercépítkezésű hármas- és négyeshangzatok, nem tonális akkordfűzéssel. Legtisztább példa erre a King's Singersnek írott Nonszensz madrigálok.
[szerkesztés] Művei
- Andante és Allegro vonósnégyesre (1950)
- Balada si joc két hegedűre (1950)
- Concert românesc zenekarra (1951)
- Ricercar orgonára (1951)
- Musica ricercata 11 zongoradarab (1951-1953)
- Hat bagatell fúvósötösre (1953)
- Pápainé népdalfeldolgozás vegyeskarra (1953)
- Métamorphoses nocturnes (1. vonósnégyes) (1953-54)
- Éjszaka, Reggel Weöres Sándor verseire, vegyeskar (1955)
- Glissandi, elektronikus zene (1957)
- Artikulation, elektronikus zene (1958)
- Pièce électronique n° 3 (1958)
- Apparitions nagyzenekarra (1958-59)
- Atmosphères nagyzenekarra (1961)
- Fragment kontrabasszus kamarazenekarra (1961)
- Volumina orgonára (1961-62, átdolgozva 1966)
- Szimfonikus költemény száz metronómra (1962)
- Aventures szoprán-, alt-, baritonszóló, 7 fős kamaraegyüttes (1962)
- Nouvelles aventures mint fönt (1962-1965)
- Requiem szoprán- és mezzoszóló, kórus, zenekar (1963-65)
- Csellóverseny (1966)
- Lux aeterna 16-szólamú kórusra vagy énekegyüttesre (1966)
- Lontano nagyzenekarra (1967)
- Két orgonaetűd (1967, 1969)
- Continuum csembalóra (1968)
- Ramifications vonószenekarra vagy 12 szólistára (1968-69)
- 2. vonósnégyes (1968)
- Tíz darab fúvósötösre (1968)
- Kamarakoncert (1969-70)
- Melodien zenekarra (1971)
- Fuvola-oboa kettősverseny (1972)
- Clocks and Clouds nőikarra és zenekarra (1973)
- San Francisco Polyphony nagyzenekarra (1973-74)
- Három darab két zongorára (1976)
- Le Grand Macabre, opera (1974-77)
- Hungarian Rock csembalóra (1978)
- Passacaglia ungherese csembalóra (1978)
- Hölderlin-fantáziák 16-szólamú kórusra vagy énekegyüttesre (1982)
- Magyar etűdök Weöres Sándor verseire, 16-szólamú kórusra vagy énekegyüttesre (1983)
- Zongoraetűdök, első kötet (1-6) (1985)
- Zongoraverseny (1985-88)
- Der Sommer dal Friedrich Hölderlin versére (1989)
- Nonszensz madrigálok hatszólamú énekegyüttesre (1988-1993)
- Hegedűverseny (1992)
- Brácsaszonáta (1991-1994)
- Zongoraetűdök, második kötet (7-14) (1988-94)
- Kürtverseny (1998-99, átdolgozva 2003)
- Síppal, dobbal, nádihegedűvel Weöres Sándor verseire; mezzoszoprán, ütőegyüttes (2000)
- Zongoraetűdök, harmadik kötet (15-18) (1995-2001)
Az Apparitionst, az Atmosphérest és a Fragmentet az Universal Edition, a Voluminát, az Aventures-öket, a Requiemet, a Csellóversenyt és a Lux aeternát a Peters, a többi művet a Schott adta ki.
[szerkesztés] Filmek, melyek felhasználták zenéjét
- Charlie és a csokoládégyár (2005)
- Compartment (2005/I)
- Másnap (2004)
- Tulevaisuus ei ole entisensä (2002)
- Mutter (2002)
- Reflections of Evil (2002)
- Eyes Wide Shut (1999)
- Bruno n'a pas d'agent (1999)
- 'Merci la vie' (1991)
- Berlin murmures (1991)
- Ira, La (1989)
- Requiem (1986)
- 2010 (1984)
- Morrer no mar (1984)
- The Shining (1980)
- Früchte der Arbeit, Die (1977)
- 2001: A Space Odyssey (1968)
[szerkesztés] Díjai
- Grawemeyer Award Zene komponálásért (Etüdök zongorára) (1986)
- Schock Prize Zenei Művészetéért (1995)
- Kyoto-díj (2001)
- Kossuth-díj (2003)
- Polar Music Prize (2004)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
[szerkesztés] Magyarul
[szerkesztés] Más nyelveken
- www.gyoergy-ligeti.de: Hivatalos német oldal
- SonyClassical.com: György Ligeti
- Braunarts.com: Ligeti
- EssentialsofMusic.com: Gyorgy Ligeti
- György Ligeti & Atmosphères at www.lichtensteiger.de
- György Ligeti's 'Aventures'
- CompositionToday - Ligeti article and review of works
[szerkesztés] Könyvek
- Várnai Péter: Beszélgetések Ligeti Györggyel, Zeneműkiadó 1979
- Herman Sabbe: Ligeti György, Continuum 1993
- Eckhard Roelcke: Találkozások Ligeti Györggyel, Osiris 2005