Louise Françoise de La Baume Le Blanc

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Louise de La Vallière és gyermekei

Louise Françoise de la Vallière, született Louise Françoise de La Baume Le Blanc, La Vallière és Vaujours kisasszonya, majd hercegnője (* Tours, 1644 – † Párizs, 1710), XIV. Lajos francia király (1638–1715) szeretője.

[szerkesztés] Ifjúkora

1644-ben született a Tours-ban. Édesapja, Laurent de la Baume le Blanc, később felvette a de La Vallière nevet, egy kisebb, Amboise közelében fekvő saját birtok, a La Vallière uradalom neve után. Az apa, Laurent de la Vallière elhunyt 1651-ben. Az özvegyen maradt feleség, Louise Françoise édesanyja, hamarosan újra férjhez ment, és csatlakozott a Monsieurnek, Gaston királyi hercegnek (Gaston de France, 1608-1660), XIII. Lajos (1601–1643) öccsének, a volt Orléans-i hercegnek udvartartásához a Loire-menti Blois-ban. (Gaston királyi herceg, mint XIII. Lajos király legidősebb öccse, 1638-ig viselhette az Orléansi herceg címét. Ebben az évben a királynak váratlanul fia született. A trónörökös (dauphin), a későbbi XIV. Lajos király születése elütötte Gaston herceget az első helytől a trónöröklésre jogosultak sorában, ekkor költözött családjával Blois-ba.

Az ifjú Louise Françoise gondtalan gyermekéveket töltött a Blois-i kastélyban, ahol együtt nevelkedett Gaston gyermekeivel, a herceg első házasságából való Grande Mademoiselle-lel, azaz Annával, Montpensier hercegnőjével (1627–1693) és mostohatestvéreivel. Az Orléans-i herceg 1660-ban bekövetkezett halála után özvegye, Margit, Lotharingia hercegnője (Marguerite de Bourbon, duchesse de Lorraine) Párizsba, a Luxembourg Palotába költözött, a kíséretéhez tartozó 16 éves Louise Françoise-zal együtt.

[szerkesztés] A királyi udvarnál

Befolyásos rokonának, Mademe de Choisy-nak közbenjárására Louise Françoise de La Vallière 1661-ben átkerült a Madame-nak, azaz Angliai Henriettának (Henriette d'Angleterre, 1644–1670), az Orléans-i hercegnének kíséretébe. Henrietta hercegnő (született Henrietta Anne Stuart) II. Károly angol király leánya, a Monsieur-nek, Fülöp Orléans-i hercegnek (Philippe de France, 1640–1701), XIV. Lajos francia király öccsének első felesége volt. Henrietta 1661-ben igen szemrevaló ifiasszonyként csatlakozott az udvarhoz Fontainebleau-ban. Homoszexualitásra és pederasztiára hajló férje mellett hamarosan szoros családi barátságba keveredett sógorával, Lajossal, ami kisebb botrányt és románcról szóló pletykákat keltett az udvarnál.

A híreszteléseket elfojtandó, a korban szokásos "paraván" (paravent) stratégiát alkalmazták. Az udvartartásból kiválasztottak egy fiatal hölgyet, akinek király nyíltan udvarolhatott, hogy az udvar figyelme elterelődjék a XIV. Lajos és sógornője, a Madame között szövődő idillről. Louise Françoise de La Vallière 17 éves volt ekkor, és úgy tudták, titokban már kezdettől fogva szerelmes volt királyába. Őt választották ki a látszat-udvarlásra. Lajos azonban gyorsan rabja lett saját játékának, és Louise Françoise-t megtette saját első kegyencnőjének, alig két hónappal Fontainebleau-ba érkezése után.

E mindenki számára köztudott viszony, bármennyire diszkréten folytatták is, tiltakozást váltott kis az Udvar erkölcsösebb részéből és az egyházi emberekből, köztük Bossuet-ből, a híres hitszónokból. A király, aki mindaddig mélyen hívő ember volt, 1663-tól kezdve megtagadta a gyónást.

Nicolas Fouquet márki, a királyi tárnokmester (surintendant des finances) saját szövetségesévé akarta tenni Louise Françoise-t, mint a királyhoz közel álló személyt. Felajánlott neki 20 000 spanyol aranyat (pistole)-t, baráti ajándékként. A leány visszautasította, de a király tudomást szerzett az ajánlatról. Az ügy tovább fokozta a király gyanakvását Fouquet-val szemben, amely 1661-ben a tárnokmester bukásához vezetett.

1662 februárjában viharos jelenetre került sor, amikor Louise Françoise nem akarta elárulni királyi szeretőjének a Madame, Henrietta hercegné és Guiche grófja között szövődött házasságtörő viszonyt. A leány egy Chaillot-i kolostorba menekült, Lajos azonnal utánament. Louise Françoise ellenségei, köztük Olympe Mancini, Soissons grófnéja (Mazarin bíboros unokahúga) beárulta viszonyukat Mária Terézia királynénak (1638-1683). Louise Françoise-t azonnal eltávolították a Madame szolgálatából, és a Palais Royal-ba költöztették. 1663 decemberében itt hozta világra első gyermekét, Charles-t, akit Colbert főminiszter bizalmi emberei vettek gondozásukba.

Louise Françoise de La Vallière öt gyermeket szült a XIV. Lajostól , akik közül a két legfiatalabb érte el a felnőtt kort, őket a király törvényesítette:

1) Charles (1663-1665)
2) Philippe (1665-1666)
3) Egy kislány, csecsemőként meghalt.
4) Marie Anne de Bourbon (1666-1739), Blois első kisasszonya, 1680-ban feleségül ment I. Louis Armand de Bourbon-Conti-hoz.
5) Louis de Bourbon (1667-1683), Vermandois grófja, 1683-ban elesett a harctéren Courtrai-nál (Kortrijk, Flandria).

Ausztriai Anna anyakirályné 1666 januárjában bekövetkezett halála után XIV. Lajos nyilvánosan kihirdette Louise Françoise de La Vallière kisasszonnyal való viszonyát. A fiatal kegyencnő nem örült ennek, ő jobban kedvelte a bizalmas együttlétek során megnyilvánuló gyengéd kapcsolatot, mint a királlyal való nyilvános viszonyból fakadó zajos és kellemetlen kötelezettségeket. A Napkirály zenét, fényt és pompát kedvelő természetével ez nehezen fért össze.

Ebben a helyzetben érkezett vissza az udvarhoz Françoise Athénaïs de Rochechouart de Mortemart, az ifjú szépasszony, immár Montespan márki feleségeként. XIV. Lajost lenyűgözi az asszony, akinék "szépségét a világ minden nagykövetének látnia kell". A király a szeretőjévé kívánta tenni Madame de Montespan-t. Viszonyuk valószínűleg 1666-ban, a flandriai hadjárat folyamán kezdődött, ez egyben a királyi kegy vissza nem térő elhalványulását jelentette Louise Françoise de La Vallière irányában.

A rendkívüli Françoise Athénaïs lett a hivatalos királyi kegyencnő. 1667 májusában a király hercegséget alkotott Vaujours-i birokaiból, és felajánlotta azt régi kegyencnőjének. Mindenki előtt világos volt, hogy ez az ajándék Louise Françoise végleges kegyvesztettségét jelenti.

[szerkesztés] Kegyvesztés

Elkezdődött az az időszak, amikor a két kegyencnőnek egymás mellett kellett élnie a Palais des Tuileries-ben. XIII. Lajos maga mellett tartotta Louise Françoise-t, bár csak rövid látogatásokat tett nála, mielőtt Montespan márkinéhez sietett volna. Louise Françoise abban a hiú reményben élt, hogy visszahódíthatja királya szívét, akibe még ekkor is szerelmes volt. Emiatt eltűrt minden megaláztatást a csípős nyelvű és gonoszkodásra mindig hajlamos új kegyencnőtől. 1670-ben súlyos betegségbe esett, a halál leheletét érezte. Szerencsés gyógyulása után a vallás felé fordult. Írásai, a "Gondolatok Isten könyörületességéről", megindítják az olvasót.

Egyházi emberek, Bourdaloue és Bossuet tanácsára elvonult az udvartól. 1671-ben a Saint Marie de Chaillot-ba költözött, de a király visszakényszerítette. Végül, 1674. április 19-én, utolsó beszélgetésük során a király megengedte, hogy elmenjen. A párizsi Saint-Jacques negyedben lévő kármeliták kolostorába (Grandes-Carmélites du faubourg Saint-Jacques) költözött. Távozása nagy port vert föl, különösen a nyilvános bocsánatkérések miatt, amelyeket Mária Terézia királynéhoz intézett. Röviddel ezután Louise Françoise belépett az apácarendbe, felvette a Louise de la Miséricorde nevet. A kolostorban a királyné, Bossuet és Madame de Montespan többször is meglátogatták.

1710-ben hunyt el, 36, hitbuzgóságban eltöltött év után. Annak a kolostornak temetőjében helyezték örök nyugovóra, ahol élt, távol a hercegi hitbizománytól, ahol semmi sem tanúsítja, hogy ő a világra jött.

[szerkesztés] Utóélete

Saint-Simon herceg habozás nélkül "szentnek" minősítette őt, és ezt mondta róla: "Boldog az a király, akinek csak olyan kegyencnői vannak, mint Madame de la Vallière...". Sainte-Beuve író úgy ítélte, hogy XIV. Lajos három leghíresebb szeretője közül Louise Françoise de La Vallière "kiemelkedően a legérdekesebb személyiség, és csak ő az, aki önmagában is érdekes személyiség".

Személye Louise de la Vallière-ként megjelenik Alexandre Dumas regényében, a "Bragelonne Vikomt"-ban.

[szerkesztés] Lásd még

"Az elveszett kastély" ("Le Château perdu") c. francia film.
"Ha Versailles mesélni tudna" ("Si Versailles m'était conté...") c. francia film.
A francia királyok szeretőinek listája

[szerkesztés] Irodalom

Jean-Christian Petifils: "Louise de La Vallière", Perrin kiadó, Párizs, 2002.
Jean-Christian Petifils: "XIV. Lajos", Perrin kiadó, Párizs, 2002.
Ève de Castro: "Les Bâtards du Soleil" (""A Napkirály fattyai"), France Loisirs kiadó, Párizs, 1988.
Simone Bertière: "Les Femmes du Roi-Soleil" ("A Napkirály asszonyai"), Fallois kiadó, 1998, ISBN 2-253-14712-5