Odüsszeia

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Az Odüsszeia Homérosznak tulajdonított Kr. e. VIII. századi eposz, az Íliász folytatása. Ithaka királyának, Odüsszeusznak kalandos hazatérését és viszontagságos kalandjait meséli el Trója ostroma után. Odüsszeusz korának ideálját testesíti meg: okos, kíváncsi, művelt, találékony, emellett erős, bátor és jó harcos. A mű keletkezése az i. e. 8. századra tehető.

[szerkesztés] Az elbeszélés technikája

Odüsszeusz és Nauszikaá – Charles Gleyre alkotása

Az Odüsszeia, akárcsak az Íliász, amelynek folytatása, egy 24 fejezetre tagolt, 11 300 hexameterből álló eposz.
40 napot ölel fel jelen időben, az események többi részét elbeszélésekből és utalásokból ismerheti meg az olvasó.
A műben a háború következményei és a pusztítás utóhatásai bontakoznak ki az Íliászban még nem hangsúlyos szerepű Odüsszeusz személyes sorsában.

A költő – az Íliászhoz hasonlóan – itt is érvényre juttatja az „in medias res” technikát, hiszen a Trója pusztulása óta Odüsszeusszal, a családjával és a többiekkel történtekről csupán később értesülünk, de már nem elszórt utalásokból, hanem Odüsszeusz és az eseményeket átélt bajtársak első személyű visszatekintő elbeszéléseiből. Az események felidézésének kétféle technikája az eposzok lényegi különbségén alapszik: a háborút az egyén oldaláról szemügyre vevő történet törvényszerűen szubjektívebb és líraibb elbeszékést igényel, és ennek csak az egyes személyű elbeszélések lendülete képes megfelelni.

Még egy igen jelentős különbség mutatkozik már rögtön az eposzok indításánál: míg az Iliász azt hangsúlyozza, hogy egyetlen embernek mindjárt az első énekben kirobbanó haragja milyen következményekkel jár a közösségre nézve, addig az Odüsszeiában a látszólag végleg elveszett egyénért indul meg a harc: az ötödik énekig színre sem lépő Odüsszeuszért Pallasz Athéné megmozgatja az istenek gyülekezetét és a hős otthon maradt fiát.

[szerkesztés] Cselekmény

Az istenek gyülekezetében elhangzott első retrospektív elbeszélésből tudjuk meg, hogy Trója elfoglalása után tíz ével Odüsszeusz még mindig nem tért haza Ithaka szigetére, ahol pedig házát idegenek dúlják, s feleségét, Pénelopét feleségül kérik abban a hiszemben, hogy Odüsszeusz már rég halott. Fia, Télemakhosz apja keresése közben további retrospektív elbeszélésekből hall a háború eseményeiről.

A sok kalandon átment főhős ezalatt Kalüpszó nimfánál él egy eldugott szigeten, egész addig, amíg a nimfa az istenek parancsára útnak nem bocsátja. Odüsszeusz már közel van hazájához, amikor Poszeidón isten haragjából hatalmas vihart zúdít rá, s ez elsodorja a phaiakok mesés szigetére.

A phaiakok szigetén Athéné istennő sugallatára először Alkinoosz király leánya, a „hókarú” Nauszikaá veszi oltalmába, majd maga a király. Az ő udvarában teljesedik ki a visszatekintő elbeszélési technika, hiszen itt mondja el Odüsszeusz kalandjait Trója pusztulásáról, a kikónokkal folytatott harcot, a lótuszevőket, Küklópsszal, az egyszemű óriással való harcot, látogatásukat Aiolosznál, a szelek királyánál, az óriás laisztrügónokat, a varázslónő Kirkét, leszállását az Alvilágba, az emberevő szörnyeteget, a Szküllát és a félelmetes örvényt, a Kharübdiszt, végül pedig azt, hogyan ették meg a társai az ő szigorú tilalma ellenére Héliosz napisten marháit, amiért valamennyiüknek el kellett veszni, csak Odüsszeusz találhatott oltalmat Kalüpszó szigetén.

Alkinoosz gazdag ajándékokkal küldi haza Odüsszeuszt, aki előbb öreg koldus képében ismerkedik az otthoni viszonyokkal, az őt hazaváró hűséges kondással, Eumaiosszal, az urát a koldus képében is felismerő öreg dajkával, Eurükleiával, feleségével, fiával, Télamakhosszal, s a hazatértére nem számító, a koldussal embertelenül bánó kérőkkel.

Pénelopé Athéné sugallatára íjászversenyt rendez, s annak ígéri kezét, aki Odüsszeusz íját felajzza, és azzal célba is talál. Erre a kérők közül senki sem képes, csak Odüsszeusznak sikerül. Ekkor megismerteti magát a kérőkkel, s fia és Eumaiosz segítségével valamennyiüket megöli.

A kérők rokonai vérbosszúra készülnek, de Athéné végül békességet szerez.

[szerkesztés] Az Odüsszeia gondolatvilága

Az Odüsszeia eszményképe az Iliásszal szemben már nem a csak-kardjával-hős Akhilleusz, hanem a vitézsége mellett leleményességével is érvényesülő Odüsszeusz. Az ő ötlete volt a faló, amelynek segítségével a görög seregek végül elfoglalták Tróját, s amelynek történetére az eposzban újra és újra utalás történik. Tróját végül tehát a leleményesség foglalta el, és nem a nyers erő. Ez egyben egy új kor küszöbét is jelentette: a hősi eszményképek helyett a lassan fejlődő árutermelés, a kereskedelmi vállalkozások, a piachoz való alkalmazkodás stb. egyéni kezdeményezést, szellemi mozgékonyságot is igényelt. Az eposz történetének idején természetesen ez a folyamat még igencsak a kezdetén tartott, de az Odüsszeia eszményei e kor felé mutatnak.

Ugyancsak az újra meginduló hajós vállalkozások, a felfedezések öröme és a „messziről jött ember” ellenőrizhetetlen meséje áll az Odüsszeia földrajzi világképe, illetve Odüsszeusz, térképen semmi esetre sem nyomon követhető bolyongása mögött.

Mindezek a jellemzők arra is mutatnak, hogy Homérosz az Iliásztól eltérő közönségnek szánhatta művét. Míg az Iliász tendenciózusan a múltbeli események felé fordult, az Odüsszeia ideálja a korabeli görög valóságban gyökerezett. Az Odüsszeia célközönsége kevésbé lehetett arisztokratikus, mint az Iliászé, így érthető, hogy a műben itt-ott a korabeli arisztokrácia kritikája is teret nyer, erre az egyik legszebb példa a kérők viselkedésének leírása.

A műben a népi epika varázsos és mesés vonásai (varázslónők, óriások, átváltozások stb.) is megjelennek. Az arisztokráciától való távolodással függ össze a költői öntudat első, itt még közvetett megnyilvánulása az európai irodalomban, amely mindjárt két szinten is jelentkezik. Egyrészt az eposzok invokációja közti különbségben: míg az Iliászban a költő a Múzsát szólítja fel az események elbeszélésére, addig az Odüsszeiában már csupán annyi szerepet szán az istennőnek, hogy neki, a költőnek mesélje el a hős kalandjait, s ezek közvetítése a hallgatóság felé a továbbiakban már az ő feladata. Másrészt az eposz énekesei (a phaiákok udvarában Démodokosz, Odüsszeusz ithakai palotájában Phémiosz) megkülönböztetett tiszteletben részesülnek, és öntudatuk az udvar bármelyik másik alkalmazottjáénál nagyobb.

[szerkesztés] Odüsszeusz kalandjai

A 9., 10., 11. és 12. ének tartalmazza Odüsszeusz kalandjait. Az író itt a hősnek adja át a szót. A kalandok időrendi sorrendben vannak. A helyszín, ahol Odüsszeusz bolyongott, földrajzilag nem meghatározható.

A 10 kaland:

Kikónok földje
Lótuszevők szigete
Küklopszok szigete
Szelek királyának szigete (Aiolosz úszó szigete)
Emberevő óriások szigete
Kirké varázslónő szigete (aki a varázslónő házába lép, azt ő disznóvá változtatja)
Alvilág (jóslatot kap Odüsszeusz)
Szirének szigete
Szkülla, a tengeri (hatfejű) szörny szigete
Napisten szigete (a Napisten teheneit megeszik, a társak egy része odavész)

Egyes kalandok nagy hasonlóságot mutatnak az Ezeregyéjszakából ismert Szindbád kalandjaival.