Somogyi Károly

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Somogyi Károly (Tiszaföldvár, 1811. április 1. – Esztergom, 1888. március 20.) esztergomi kanonok.

Somogyi Károly 1811. április 1-jén született Tiszaföldváron. Édesanyja Kelemen Borbála, édesapja Somogyi Csizmazia Sándor, hites táblai ügyvéd volt. A szülők irodalmi munkásságából kiemelendő az 1807-ben Kelemen Borbála fordításában megjelent Caroline Pichler-mű, a Hasonlatosságok, valamint Somogyi Csizmazia Sándor Dentu mogerek vagy a' Magyaroknak ős-elei című műve. A család számára természetes életteret jelentettek a könyvek.

Somogyi Károly már gyermekként a papi hivatást választotta. 1834-ben szentelték fel. 1840-től munkatársa, majd szerkesztője lett a Religio és Nevelés című egyházi folyóiratnak. 1841-ben az esztergomi presbitérium tanárává és tanulmányi felügyelőjének nevezték ki. 1847-ben hittudományi doktorrá avatták a pesti egyetemen A törvények iránti engedelmességről különös tekintettel korunkra (1841) című értekezése alapján.

Alapító tagja volt a jó és olcsó könyvkiadó társulat-nak, a későbbi Szent István Társulatnak. 1858-ban levelező tagjává fogadta a Magyar Tudományos Akadémia. Székfoglaló előadását A bölcsészet lényege- és feladatáról címmel tartotta 1859-ben. Előbb pozsonyi (1861), majd 1865-ben esztergomi kanonokká nevezték ki.

Esztergomi kanonokként tette országos elismerést kiváltó, nemes felajánlását: 1881-ben Szegednek ajándékozta 43 701 kötetes, felbecsülhetetlen értékű könyvtárát. Ezután egyre nagyobb visszavonultságban élt. Szellemi aktivitását nem adta fel, tanulmányait, verseit jegyzetekkel ellátva kiadásra készítette elő.