Szovjetunió Kommunista Pártja

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Szovjetunió Kommunista Pártja, vagy SZKP (oroszul: Коммунисти́ческая Па́ртия Сове́тского Сою́за = КПСС) az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt bolsevik szárnyának utódpártja volt 1952 és 1991 között. A kommunista név már jóval előbb bekerült a neveit változtató politikai formáció elnevezésébe: a bolsevikok 1918-ban hozták létre az Orosz Kommunista Párt (bolsevikok) nevű pártot, az OKP(b)-t. 1925-ben e párt új neve Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja (SZK(b)P) lett (Всесоюзная коммунистическая партия (большевиков), ВКП(б)). Végül 1952-ben egyszerűen a Szovjetunió Kommunista Pártja nevet vette fel.

Az SZKP lett a későbbi kommunista blokk kommunista pártjainak modellje, felépítésében, irányításában, egyeduralmi és társadalomszervező gyakorlatában, amelyhez a különböző embercsoportok és egyének legkegyetlenebb, gyakran tömegessé váló elnyomása és elpusztítása is hozzátartozott. Elsőszámú vezetői teljhatalmú diktátorok voltak, akik a párt történetének különböző szakaszaiban változó módszerekkel gyakorolták hatalmukat.

Tartalomjegyzék 1 A párt felépítése 1.1 Alacsonyabb egységek 2 A párttagság 2.1 A tagok száma

[szerkesztés] A párt felépítése

Általában a szovjet kommunista párt szervezetét másolták a más országokban később létrejött kommunista pártok.

Az SZKP legfelsőbb szerve a kongresszus volt, amely eleinte évente, később - főképp Sztálin irányítása alatt - ritkábban ülésezett. A kongresszus választotta a Központi Bizottságot, ez pedig egy szűkebb irányító testületet választott, a Politikai Bizottságot (Politbüró). Sztálin idejében a pártban a legnagyobb hatalommal járó poszt a főtitkári volt. A főtitkárt a Politbüró választotta. 1952-ben a főtitkári poszt helyett első titkári posztot hoztak létre, a Politbüróból pedig Elnökség lett. (Leonyid Brezsnyev vezetése alatt azonban visszatértek a régebbi titulusokhoz.)

Elméletben a párt a kongresszus kezébe helyezte a legfőbb hatalmat, gyakorlatban azonban hierarchikus struktúra alakult ki és különösen Lenin halála után a főhatalom a főtitkár kezében összpontosult.

Az SZKP-nek a 15 szovjet tagköztársaság közül 14-ben volt pártszervezete. A kivétel az Orosz Szövetségi Köztársaság volt, ahol nem volt külön szervezet, hanem az SZKP maga irányította a pártot.

[szerkesztés] Alacsonyabb egységek

Alacsonyabb szinten a szervezeti hierarchia különböző szintű bizottságokból épült fel, a vállalatok, intézmények, kolhozok szintjén ezek voltak a partkomok (партком). A partkom feje választott partkom titkár (секретарь парткома) volt.Magasabb közigazgatási szinteken a bizottságokat más rövidítések jelölték: a kerületek (rajonok) szintjén raikom (райком), a megyék (oblaszt) szintjén obkom (обком) (korábban a kormányzóságok orosz nevéből gubkom, губком), a városok (górod) szintjén gorkom (горком).

A legalsó egység az "elsődleges pártszervezet" (первичная партийная организация) vagy "pártsejt" (партийная ячейка) volt. Ilyet mindenhol létrehoztak, ahol legalább három kommunista volt. A sejtet a párttitkár (секретарь партбюро) által vezetett pártiroda (партийное бюро, партбюро) vezette. A párttitkár az illető munkahely fizetett alkalmazottja volt. A nagy pártsejteket kiemelt párttitkárok (освобожденный секретарь) irányították, akik a párttól kapták a fizetésüket.

[szerkesztés] A párttagság

A szovjet kommunista párttagság privilégiummá, a párttagok pedig az elit osztállyá, "nómenklatúrává" váltak. A párttagok sok mindenhez hozzájuthattak, amihez a közösnésges szovjet polgárok nem, például külön, jobban ellátott üzletekben vásárolhatak, hozzájutottak külföldi árukhoz is, előnyt élveztek a lakáshoz, nyaralóhoz (oroszul "dácsa") jutáshoz, könnyebben utazhattak külföldre, jobb iskolákba, egyetemekre küldhették gyermekeiket és számukra, illetve gyermekeik számára voltak fenntartva a presztízzsel rendelkező állások. A szovjet elithez csatlakozni párttagság nélkül gyakorlatilag lehetetlen volt.

A párttagságnak azonban kockázatai is voltak, különösen az 1930-as évektől, amikor nagy erővel megkezdődtek Sztálin tisztogatásai.

A párttagság nem volt nyitva bárki számára, számos bizottság szűrőjén kellett átjutni hozzá és eközben részleteiben tanulmányozták a jelölt múltját és véleményeit. Amikor már generációk nőttek fel úgy, hogy a szovjet rendszeren kívül másra nem emlékeztek, a pártba jutás gyakorlatilag a karrierépítés egyik lépcsőjévé vált, előkészítő grádicsokkal.

A gyerekek először úttörők lettek, aztán 14 éves korukban a Komszomol, a kommunista ifjúsági szervezet tagjai, végül felnőttként, ha elegendő párthűséget és pártfegyelmet mutattak fel, tagjaivá válhattak az SZKP-nek is. A párttagoknak kötelezettségeik is voltak: tagsági díjat kellet fizetniük és "társadalmi megbízatásokat" (общественные поручения) vállalniuk.

[szerkesztés] A tagok száma

Amikor a bolsevikok létrehozták az OKP(b)-t, a pártnak mintegy 200 ezer tagja volt. Sztálin alatt az 1920-as években a párt nagy tagtoborzókampányba kezdett a munkások és a vidéki lakosság körében egyaránt, hogy "proletárosítsák" a pártot és ugyanakkor megerősítsék Sztálin támogató bázisát a régi bolsevikokkal szemben.

1933-ra a pártnak már 3,5 millió tagja és tagjelöltje volt, a sztálini tisztogatások következtében azonban ez a szám 1939-re 1,9 millióra csökkent. Összehasonlításképp 1986-ban, az összeomlás küszöbén az SZKP-nek már több, mint 19 millió tagja volt, a Szovjetunió felnőtt össznépességének mintegy tizede. A párttagok több, mint 44%-át ipari munkásnak, 12%-át termelőszövetkezeti munkásnak sorolták be.