Taijiquan

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Amikor kínai harcművészetről beszélünk (Wushu) alapvetően két irányzatot különböztethetünk meg. Egy belsőt (Nei Kung) és egy külsőt (Wei Kung). A Tai Chi (teljesebb nevén Tai Chi Chuan/Taijiquan/Tajcsicsuan) az elsőhöz tartozik, mivel elsősorban nem az izomerő fejlesztésén van a hangsúly, hanem úgymond a belső erőn. Ez a technikát is jelenti, de elsősorban a Qi (Chi) energiának felhasználását. Mivel a Tai Chi kifinomult és a teljes testet megmozgató, azt harmóniára vezető mozgások rendszere, jótékony hatással van testre és lélekre egyaránt, azaz általában véve az egészségre. Vannak stílusirányzatok, melyben test-lélek egészsége a cél (pl. taoista tai chi) és vannak olyanok, ahol ugyan ez is cél, azonban eszközként is kezelik. Ezek azok az irányzatok, amelyekben a tai chi hatékony harci (önvédelmi) eszközként is megjelenik (a legtöbb tai chi irányzat.) Alapvetően mégis mindegyik az erős (egészséges) életben maradást veszi alapul, amely minden lelki fejlődésnek az alapja (és a harci képességé is). A testi és lelki hatásain túl a tai chi egy szellemi út, a taoista tanítások segítségével és a mozgásban végzett meditáció segítségével lehet fejlődni általa.

A Tai Chi-t lehet harci alkalmazások nélkül is tanulni, "csupán" az egészségmegőrzés érdekében. Vagy a lélekre gyakorolt hatásai miatt, az energiákkal való munkán keresztül. Vagy a mozgásban végzett meditáció és a taoista elméletek (öt elem tana, i ching stb)a szellemi út megismerése miatt. De mivel a tai chi megadja nekünk hogy mindhárom szinten fejlődhessünk, a test, lélek és szellem gyakorlatainak elsajátításával a teljesség harmóniájához juthatunk. Minden életkorban művelhető, nem igényel különösebb alkati, vagy életkori meglétet. Utóbbi azért is fontos, mert egyéb külső harcművészetekhez, vagy kűzdősportokhoz képest, a tai chi-t valóban életfogytiglan lehet gyakorolni. És míg a küzdősportokban egymás legyőzése a cél, a tai chiban a test lélek és szellem harmóniájának megteremtése által önmagunk fejlődése.

[szerkesztés] A története röviden

A Tai Chi Chuan messzebb nyúlik vissza, mint saját története. Mit jelent ez? Azt, hogy a gyökerei az egész kínai harcművészetnek (másképp fogalmazva: az összes kínai harcművészetnek) alapja is. Da Mo, indiai származású buddhista szerzetes elvonulva azon meditált, hogy mit tehetne a mozgást mellőző elsatnyult testű szerzetesei érdekében. A megoldás nemcsak egy mozgás-technika, hanem a Qi energia felhasználásának különböző technikáiban öltöttek testet. Ebből fejlődött ki a mai shaolin harcművészet.

(A hagyomány szerint!) A Tai Chi az 1200-as évek közepétől válik külön ággá, amikor is Csang San-Feng, aki elsajátította a shaolin harcművészetet (a San Feng hegységben), elvonult a Wutang nevű hegységbe és meditálni kezdett... Sok a bizonytalanság körülötte, annyi azonban kijelenthető, hogy ő (is?) az, aki igazán megalapozta a belső irányzatokat. Az is, hogy taoista volt, ami átjárja mind a mai napig a Tai Chi szellemiségét.) A legenda szerint megálmodta azokat a mozdulatokat, amik a mai Tai Chi Chuan mozdulatok őseinek nevezhetők. Majd mesterévé vált ennek az új technikának és sok-sok éven át titokban tartotta, majd évszázadokon át az utódok... Később mikor a titok fala leomlott a Tai Chi Chuan felszabadult és sok-sok ágra szakadt.

[szerkesztés] Tai Chi Chuan stílusok

Rengeteg stílus ágazott ki a 'törzsből', a legnépszerűbbek és legelterjettebbek a következők: Yang, Wu, Chen, Wu(II), Sun. És a kevésbé ismert ágak közül például a Wudang, vagy a Taoista Tai Chi. Ma már egészen különböző utakat járva oktatnak Tai Chi Chuan-t: Európában a Wellness-program részeként is, mint valami tornát, a másik oldalon pedig azok a stílusok képviselői, akiket látni általában harcművészeti bajnokságokon Tai Chi név alatt, ők mint hatékony harcművészek vannak jelen.