Vírus (biológia)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ez a szócikk a biológiai vírusról szól. A „vírus” szó további jelentéséhez lásd: Számítógépes vírus.

Különböző vírusfajták: Egy bakteriofág (bal oldalt, középen), vagyis baktériumokat megfertőző vírus, egy állati vírus (jobb oldalt fent), és egy retrovírus.

Vírusoknak nevezzük a legkisebb ismert mikroorganizmusokat, méretük körülbelül 20 és 400 nanométer közötti. Felfedezésük Ivanovszkij, orosz kutató 1892-ben végzett kísérleteihez köthető, melyek bebizonyították, hogy a baktériumoknál kisebb, fénymikroszkóppal nem látható fertőző szervezetek is léteznek. Nevük a latin virus, azaz „méreg” szóból ered, mivel felfedezésük előtt egyes vírusos fertőzések baktérium-kórokozóit a kutatók nem találva, feltételezték, hogy e betegségeket nem sejtek, hanem csupán mérgező, élettelen, de valamiképp mégis bioaktív (fertőző) anyagok okozzák.

Élő és élettelen anyagra egyaránt jellemző sajátosságokkal rendelkeznek. Önmagukban nem mutatnak életjelenségeket, nincs anyagcseréjük, önálló mozgásra képtelenek. Élő anyagként csak gazdaszervezetben, annak folyamatait felhasználva viselkednek. Így tehát nem egyértelmű, hogy élőlénynek tekinthetjük-e őket.

Egy vírus megfelelő sejtbe jutva, annak működését módosítva több százezer példányban is lemásolhatja magát, ezzel a gazdaszervezet megbetegedését, károsodását okozva. Az új vírusok felgyülemlenek a sejten belül, ami egy idő után felreped és elpusztul.

Mivel életükhöz szükség van gazdaszervezetre, nem lehettek a legelső élőlények. Valószínűleg sejtekből kiszakadt, elszabadult genetikai elemek leszármazottai. (lásd: Az önző gén)

Tanulmányozásukkal a virológia foglalkozik.

[szerkesztés] Felépítése

Felépítésükre nem jellemző a sejtes szerveződés. Méretük nanométeres nagyságrendű (20-400 nm), ezért csak elektronmikroszkóppal tanulmányozhatók. Szimmetrikus, kristályos felépítésűek. Egy örökítőanyag-molekulából, ami vagy DNS, vagy RNS lehet, és az azt körülvevő fehérjeburokból (kapszid) állnak. A fehérjeburok jellegzetes geometriája határozza meg a vírus alakját. E körül bizonyos vírusok esetén még egy külső, lipoid jellegű burok is lehet (az ún. peplon, ami a gazdasejtből származik, és a vírus sejtbe történő behatolását segíti).

Fehérjeburkuk szerkezete alapján három csoportba sorolhatók. A helikális vírusok külső fehérjeburka csigavonalban helyezkedik el az örökítőanyag körül. Ilyen pl. a dohánymozaik-vírus. A kubikális vagy köbös vírusok fehérjeburka teljesen szabályszerű, húsz egyenlő szárú háromszöglap által határolt idom (ikozaéder). Ilyen szerkezetűek a herpeszvírusok, a bárányhimlő vírusa stb. A binális vírusok kettős szerkezetet mutatnak. Köbös szerkezetű feji és helikális „farok” részből állnak, amelyhez fehérjeszálak kapcsolódnak. Ide tartoznak a bakteriofágok.

[szerkesztés] Rendszerezés

Rendszerezésük nem fejlődéstörténetükön alapul, mivel az egyelőre ismeretlen. A fertőzött élőlények alapján csoportosítjuk őket.

A legismertebbek csoportonként:

fágok, azaz baktériumokat fertőző vírusok
növényeket fertőző vírusok
- mozaikvírusok
- gyűrűfoltosságot okozók
állatokat fertőző vírusok
- állatok
  - száj- és körömfájás
  - sertéspestis
  - baromfipestis
  - veszettség
- ember
  - influenza
  - bárányhimlő
  - rózsahimlő (rubeola)
  - kanyaró
  - mumpsz
  - agyhártyagyulladás
  - agyvelőgyulladás
  - gyermekparalízis
  - herpesz
  - méhnyakrák
  - májrák
  - orr-garat rák
  - szemölcs
  - fertőző májgyulladás
  - AIDS

[szerkesztés] Védekezés

A vírusok ellen sokáig nem tudtunk gyógyszerekkel védekezni, mert a sejten kívüli vírus semmilyen anyagot nem vesz fel, az átprogramozott saját sejtet pedig a gyógyszer képtelen megkülönböztetni az egészséges saját sejttől. Így vírusfertőzés esetén csak tüneti kezelésre volt lehetőség, mára azonban ez megváltozott, és évről évre egyre újabb antivirális szerekkel bővül az orvostudomány fegyvertára.

Antivirális szereket egyes vírusfertőzések megelőzésére és kezelésére lehet alkalmazni. A legelterjedtebben használt ilyen szer az aciklovir, amely szelektíven fejti ki hatását, csak a fertőzött sejtekbe kerül be a virális timidin-kináz (TK) enzim által végzett foszforiláció útján.

A vírusok szaporodásához a legkedvezőbb hőmérséklet a 35-36 Celsius fok, amelyet a szervezet saját hőmérsékletének növelésével lassíthat. A láz tehát természetes védekezési mód, az alacsony lázat ezért nem célszerű csillapítani.

A szervezetnek ismert egy másik védekezési módja is. A huszadik század második felében fedezték fel, hogy a vírussal megtámadott sejt speciális anyagot, az interferont termel, mely a többi sejtbe jutva valamiképp akadályozza azok fertőződését. Az interferonok nagy jelentőséget jelenthetnek a jövőben a vírusok elleni védekezésben. Léteznek interferonos kezelési módok különféle betegségekre, de ezeknek sok esetben súlyos mellékhatásaik vannak.

A vírusos betegségek elleni védekezés módja még a megelőző védőoltás.