Zalaegerszegi kistérség
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Zalaegerszegi kistérség: kistérség Zala megyében, központja: Zalaegerszeg.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Települései
[szerkesztés] Fekvése
A Zalaegerszegi kistérség Magyarország nyugati szélén helyezkedik el, Zala megyében, közel mind az osztrák, mind a szlovén határhoz. Természetföldrajzi megközelítés szerint a Zalai-dombságban, a Nyugat-Zalai-dombság alegységben, ezen belül Göcsejben és a Felső-Zala völgyben fekszik.
[szerkesztés] Földtörténet, geológia
A területen a földkéreg vastagsága: 25-27 km, a litoszféráé 60-80 km. Az aljzatban új- paleozoos, mezozoos képződmények találhatóak. Tengeri üledékképződés (márga) és szárazföldi lepusztulás egyaránt zajlott a területen. A krétában, az alpi orogenezishez kapcsolódóan enyhe metamorfizáció. A terület ezután kiemelkedett, majd az eocénra újra megsüllyedt, ekkor a Szőci mészkő rakódott le. Az eocén korból datálható az egyetlen jelentősebb vulkáni eredetű kőzet a térségben, a Zalaszentmihályi andezit formáció. Feküje Szőci mészkő, a Padragi márgával összefogazódik. Kialakulása a Magura-óceán szubdukciójához köthető. Az alsó-miocén (24-17 Ma) során folyóvízi hordalékkúpok (kavics) ill. ártéri üledékek (homok, agyag) képződtek. Mura-Dráva tengermedence felől tengerelöntések. Középső-miocénban (17,5-14,5 Ma) mélyvízi, part távoli üledék (slír, aleurolit és agyag) jellemző. Késő-miocén (14,5-7,5 Ma.) még jellemző a mélytengeri üledékképződés is, de már megindul a folyóvízi feltöltés ÉNy-Ny felől. (100-200m vastag, főleg homok). A Pannon-tenger elvonulása után a terület emelkedni kezdett. A pliocén kor legfontosabb eseménye a folyóvízi feltöltésből kialakuló kavicsterületek kialakulása. A pleisztocén során lösz fed be nagy területeket. A felszínen szinte kizárólag a legfiatalabb korú kőzetek találhatóak, a völgytalpakon kibukkanhatnak a felső-pannon korúak is.
[szerkesztés] Ásványkincsek
A területen található ásványkincsek két fő csoportból kerülnek ki: szénhidrogének és építőipari alapanyagok. A szénhidrogén-lelőhelyek közül Budafa körüli területen 1400-1800 méter mélységben egy 18.3 km 2 kiterjedésű szénhidrogén mező húzódik. A Budafapuszta-1 számú fúrás (1937. február 9.) volt az első magyarországi földgázlelőhely, a Budafapuszta-2 számú pedig az első, amely már ipari mennyiségű kőolajat termelt. Jelentőségét ma elsődlegesen széndioxidvagyona adja. Építő- és díszítőkőbánya található Zalaegerszegen, kerámiaipari alapanyagot Teskándon bányásztak a legutóbbi évekig.
[szerkesztés] Geomorfológia
A Felső-Zala völgy tektonikailag előrejelzett és kelet felé tölcsérszerűen kiszélesedik. A völgy jobb oldalán mély, szűk völgyek, nehezen felismerhető teraszok, pannon agyaghoz kapcsolódó ó-holocén suvadások, bal oldalt hosszabb, lankás, lösszel fedett lejtők találhatóak. A Göcsej felszíne dombos – völgyes jellegű. Észak-Göcsej észak-déli-i, Dél-Göcsej északkelet-délnyugat irányban billent ki. A magasra emelkedő "hegyek" szabálytalanul szabdaltak, erodált jellegűek. Göcsej hazánk egyik legtagoltabb felszínű térsége. A dombok rendre 250 méter fölé emelkednek, a legmagasabb a 301 méteres Kandikó. Déli-délnyugati irányban lejtősödő felszínét a vízerózió lépcsőzetesen lehanyatló, közel párhuzamos dombsorokra szabdalta, melyeket viszonylag keskeny, szabálytalan alakú völgyközi hátak kapcsolnak össze. Az északkeleti és keleti lejtők a legmeredekebbek, dél-délnyugat felé vályoggal fedett, fokozatosan alacsonyodó, derázió és geliszoliflukció által formált lejtők ereszkednek.
[szerkesztés] Éghajlat
A napfénytartam: 1950-2000 óra/év között alakul, ami azonos szélességi körön levő magyar területekhez viszonyítva a legkisebb érték. Ez visszavezethető az 56-62%-os évi átlagos felhőzetre, amit az atlanti hatás erőssége okoz. Szélirányok közül a meridionális, vagyis az észak és dél irányú leggyakoribb, összesen kb. 30%, irányuk megtartására rásegítenek a meridionális völgyek. A szélcsendes időszakok szintén gyakoriak, mintegy 25% értékkel. A már említettet atlanti és a mediterrán hatás a csapadékra és a hőmérsékletre is erőteljes hatást gyakorol. Az év leghidegebb hónapja a január, de nem sokkal enyhébb a február sem. Ezekben a hónapokban a levegő hőmérséklete a keleties irányokból, azaz az ázsiai kontinens felől áramló légtömegek hőmérsékletének függvénye. A januári középhőmérséklet térségünkben átlagosan -1 oC és -1,7 oC között ingadozik, ami által a térség ekkor csaknem legenyhébb tája az országnak, ritkán fordul elő tartósan -3 oC alatti átlagok. Ez az Adriai-tenger irányából be-betörő légtömegek mérséklő hatása miatt érezhető. A legmelegebb hónap a július (20 oC). A nyári melegért a keletről jövő kontinentális és a délnyugat felől jövő mediterrán légáramlatok a felelősek. Gyakori, hogy a nyugatról kelet felé vonuló óceáni eredetű ciklonok hűvös levegője beáramlik a térségbe. A nyári félév (IV-IX.) középhőmérséklete az országos 17,8 oC -hoz képest csak 16,7 oC. A sokévi középhőmérséklet adatok azt igazolják, hogy a térség nyáron a kissé hűvös tájak közé tartozik. Az atlanti eredetű légtömegek nagyobb hatása miatt a térség hőmérsékleti viszonyai, a hőmérséklet évi járása, az országoshoz képest kiegyenlítettebb. A legnagyobb ingadozás februárban van, 16,1 oC,. A fagyos napok számottevő előfordulása november – március időszakban várható. Leggyakoribb a fagy januárban. Ekkor 76-83%-os gyakorisággal fordul elő. A nyári napok száma 64-65 között ingadozik, ám a hőségnapok száma nem éri el a 14-et.
Az évi csapadék mennyisége a nyugaton 800mm, keleten 750mm körül alakul. A legkevesebb csapadék télen, februárban hullik. A csapadékösszegek jelentős mértékű emelkedése áprilisban indul meg. A legcsapadékosabb hónap azonban általában a június és a július (75-85mm), az országosan megszokottal szinkronban. Kialakul az ún. őszi másodmaximum, az ún. mediterrán ciklontevékenység hatására. A hótakarós napok átlagos száma 45 nap. A legvastagabb takaró februárban alakul ki (8 cm), de a januári sem sokkal kisebb (6 cm), és ez országos viszonylatban kiugróan magas. A völgyek klímája köd-hajlamos. Gyakori az átmeneti évszakokban az ún. talajmenti, a völgytalpak felszíne felett 5-10 m vastagságban kialakuló köd. Létrejöttében a helyi domborzatnak, a talajminőségnek és a csapadéknak van vezető szerepe.
[szerkesztés] Felszíni és felszín alatti vizek
A terület vízrajzára erőteljes hatást gyakorol a már tárgyalt csapadék mennyisége, illetve a területenként más-más vízáteresztő-képességű kőzetek . Az agyagos, vályogos részeken viszont adottak a lehetőségek a sűrű vízhálózat kialakulásához, az országban a legsűrűbbek közé tartozik. Ezzel összefüggésben a völgysűrűség is igen nagy mértéket mutat. Elősegítette a völgyek képződését a laza felszíni kőzet és a terület negyedidőszaki kiemelkedése is. A domborzat tagoltsága igencsak behatárolja a nagy vízfolyások kialakulásának lehetőségeit, így csak a Zalát tekinthetjük annak. Természetes tavak kialakulásának nem kedvez a domborzat. Mesterségen viszont könnyen, a völgyben folyó patak elgátolásával kialakítható kisebb-nagyobb víztükör, ahogy ezt elég sok település meg is tette az évek folyamán. Vannak még a tőzeg- és építőanyag-bányászat felhagyása után visszamaradt bányatavak is a területen szép számmal. Nem alakult ki összefüggő talajvíztükör, ez visszavezethető a domborzati tagoltságra. A völgytalpakon felszínhez közel található, de a dombsági területeken nem ritkán a több tíz méter mélyen található csak meg. Átlagos keménysége közepes szintű, 15-20 Nko. Mennyisége szintén a terület minőségének függvénye a völgyekben akár a 7 l/s km2 –et is elérheti.Rétegvizek bőségesen találhatóak, a kavicsos vízzáró réteg által megrekesztve. Ez tette lehetővé a területre oly’ jellemző szétszórt településforma kialakulását. Fontos a termálvíz is, amelynek hőmérséklete az esetek túlnyomó többségében 60Co feletti, legfőképpen a felsőpannon rétegekben található. Az olajipari kutatások miatt a térségben az országos átlagnál több ismert termálkút van.
[szerkesztés] Növényzet
A területen két flórajárás található a Zalai (Saladiense) és a Göcseji (Petovicum). A zalai flórajárásra jellemző erdőtársulás a gyertyános és kocsánytalan tölgyesek, zalai bükkösök, cseres tölgyesek, gyakori még a szelídgesztenye előfordulása is. Jellegzetes nyílt társulása a magyarcsenkeszes pusztai gyep. Általánosan előforduló fajok még: a gyűrűvirágfélék, a berzedt galaj, a sávos here, a csenkeszfélék. A göcseji flórajáráson már alpi hatás érzékelhető. Ennek jele a nagy területet elfoglaló erdei fenyő. Előfordul elegyesen tölggyel vagy önálló erdőalkotóként. A mai területének nagy részén telepítve van. Fontosak az itt található gombák: vargánya, csiperke, őzlábgomba, fenyőalja, galambdúc. amelyek a régebbi korokban jelentős szerepet töltöttek be a lakosság élelmezésében. A fő haszonnövények: búza, kukorica, árpa, vöröshere.
[szerkesztés] Állatvilág
A tisztább vizű patakok (pl. Kerka, Kerca és Zala) jellemző faja a folyami kagyló és a folyami rák.
A Zalai flóratartományhoz kötődő állatállomány nem különbözik a magyar átlagtól, jellemzően nagyvadakból áll (őz, vaddisznó) és kevés különleges állatfajnak ad otthont. Gazdasági jelentőséggel bír e vadállomány, mind a vadhús, mind a bérvadászat tekintetében. Híresek a zalai szarvastrófeák, már több világbajnoki érmet kiérdemeltek.
Göcsej állatvilága viszont kifejezetten változatos, ami a különböző állatföldrajzi hatások keveredésének, a tagolt felszín és a változatos mikroklíma élőhelyek sokféleségének kialakulásának köszönhető. Az állatvilág faji összetételében meghatározó a pannóniai fauna, de erősen érezhető a nyugat-balkáni (illír), és az atlanti-mediterrán hatás is. Egyrészt az erdősültség, másrészt a már említett földrajzi helyzet következtén a göcseji erdők állatvilága kiemelkedően gazdag. Jelentősek a reliktum állatfajok is. A patakok újra megjelenő ritkasága a réti csík. Már február végén, márciusban megjelenek a pettyesgőték, és a tarajosgőték a patakok mentén a tavaszi kiöntésekben. Göcsej gőteállománya kiemelkedő. A vizes területek kétéltűekben gazdagok: kecskebéka, vöröshasú unka, zöldvarangy, barnavarangy, leveli béka, erdei béka. A hüllőket a vízisikló, erdei sikló, fürge gyík, fali gyík képviseli. A madarak közül fontos megemlíteni a harkályféléket, mivel a Magyarországon megtalálható fajok mind költenek itt is. A baglyok előfordulása is gyakori az erdőkben. Két igen ritka madár a holló és a lappantyú is jelen van. Göcsej denevérállománya is gazdag, mind az erdei, mind az épületlakók tekintetében, de a vizes területekhez kötődő fajok is jelen vannak. Az utóbbi évtizedekben jelentősen megnövekedett a rókák és néhány menyétféle ragadozóállománya (nyest, nyuszt). Örvendetesen szaporodik a vadmacska, az aranysakál dél felöli megjelenése várható. A fokozottan védett vidra elsősorban a nászidőszaka alatt (október-április) gyakran kóborol a patakok mentén, de egész évben csak kis létszámban jellemző, megfelelő élettér és táplálékbázis híján.
[szerkesztés] Talaj
A talajfajták fő előfordulási területe a csapadék függvényében nyugat-kelet irányban változik, de ez nem jelenti azt, hogy az egyik talajra jellemző környezetben ne fordulna elő egy másik. Alapvetően a következőt mondhatjuk el: a legnyugatibb, legcsapadékosabb részeken a pangó vizes vagy pszeudoglejes barna erdőtalajok jellemzőek, ezek alacsony termékenységűek, akár 70%-ot is erdő fed. Kevés humusztartalma a sok csapadék által okozott kilúgozódásra vezethető vissza. A következő sávot az agyagbemosódásos barna erdőtalajok alkotják. A domborzati viszonyok miatt jellemző az eróziós földes kopárok létrejötte. A völgyek talpán a réti és láptalajok különböző változatai fejlődtek ki az elmúlt évezredek során. Ahol a felszíni víz szerepe kisebb jelentőségű, ott a réti talajok, ahol viszont a gyakori vízborításhoz magas talajvízszint is járul, ott lápos talajok uralkodnak. Ezeknek a talajoknak termőrétege általában a magasabb, mint az erdőtalajoké. E két típusnál azonban megjelenik a humusz sajátos változata a nyershumusz, ami a kevéssé elbomlott növényi részekből álló anyag.
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] Nevezetességei
[szerkesztés] Külső hivatkozások
Martonné Erdős Katalin, 2004. Magyarország természeti földrajza I., a Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, pp. 30-62, pp. 153-168, pp. 178-181. Martonné Erdős Katalin, 2005, Magyarország tájföldrajza, a Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, p. 56., pp. 96-99. [1] [2] [3] [4] [5]
Based on work by