Antonio Canova

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Canova önarcképe, 1792.

Magdolna, Ermitázs

A három grácia, Ermitázs

Ámor és Pszükhé, Louvre

Antonio Canova (Possagno, 1757. november 1. - Possagno, 1822. október 13.), velencei olasz szobrász.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Jelentősége
3 Magyar vonatkozások
4 Főbb művei
5 Külső hivatkozások
6 Forrás

[szerkesztés] Élete

Bassanóban egy szobrásznál dolgozott. 17 éves korában a természetes nagyság felényi méretében elkészítette Eurüdiké szobrát. Ezután a velencei akadémiára került, ahol korának művészeti iránya teljesen lenyűgözt, és csak amikor a 23 éves korában készített Daidalosz és Ikarosz csoportért a velencei köztársaság jutalmul 1779-ben évi 300 arany ösztöndijjal Rómába küldte, akkor tárult fel előtte a klasszikus ókor.

A legnagyobb buzgalommal tanulmányozta a vatikáni gyüjteményeket és bizonyos fokig fel is fogta az antik szellemet. E korszakból való munkái: Apollón, Thészeusz és Minotaurosz (1783), XIII. és XIV. Kelemen pápa síremléke. Előbbiz 1792-ben állították fel a Szent Péter-templomban, az utóbbi az Apostolok templomában áll. Ekkoriban készítette Emo tengernagy szobrát a velencei köztársaság számára, számos történelmi és mitológiai tárgyú domborművet, például Ámort és Pszükhét, Vénuszt és Adoniszt, Hébét stb. A Vénuszok közül említést érdemel az I. Napóleon nővérét, Lujzát ábrázoló, amely Rómában a Villa Borghesében áll. Szintén e korból való bűnbánó Magdolnája, a lágyság és elmosódottság netovábbja.

Túlzástól nem volt mentes későbbi tragikus és heroikus tárgyú szoborműveiben sem. Így az őrjöngő Héraklészé, amint Lükhaszt a sziklához vágja a maga óriási nagyságában nem annyira héraklészi erőt, inkább túlzást és durvaságot mutat. E két szélsőség között mozogva, Canova nem találta meg a helyes középutat és azt a nyugodtságot, amely az antik szobrászat klasszikus műveinek sajátos jellemzője. Ez különösen ott feltűnő, ahol két szélsősége egy munkában van egyesítve, így a Mars és Vénusz csoportban, amelyben a két alak közt levő ellentét igazán bántó. Mindamellett néhány igen kiváló művet is alkotott, ilyen Ámor és Psychéje a Louvre-ban, Perszeusz a Medúsza fejével, amelyet akkor alkotott, amikor 1798-ban és 1799-ben Németországban tett útjáról visszatért. 1802-ben VII. Pius az összes római művészeti tárgyak és az egyházállam művészeti vállalatai felügyelőjévé nevezte ki, majd Napóleon Párizsba hivta, hogy nagy szobrát elkészítse, miután már előbb megmintázta legszebb műveinek egyikét, a nápolyi király szobrát. Ekkor készítette a legkitűnőbb mellszobrát is, Napóleon anyjáét, amelyben a természethűség klasszikus kezeléssel egyesült. Későbbi művei közül legnevezetesebbek Washington szobra; a kongresszus palotája előtt Washingtonban, számos mitologiai tárgyú szobra, igen sok Vénusz, de hősök is, amelyek közül a legkitűnőbb Thészeusz harca a kentaurral; VII. Pius, York bíboros, Aliieri, Santa Croce grófné és mások síremléke, valamint számos mellszobor, többek közt VII. Piusé és II. Ferencé. Napóleon bukása után Canova 1815-ben a pápa nevében visszakövetelte a Rómából elhurcolt műemlékeket, azután Londonba ment, 1816-ban pedig visszatért Rómába, ahol a pápa őt érdemeiért a Capitelium «arany könyvébe» felvétette és 3000 scudo évi jövedelemmel Ischia márkijává nevezte ki. Halála előtt szülőhelyén pompás templomot építtetett és azt utolsó műveivel ajándékozta meg. Egy-egy mellszobra Velencében a de' Frati templomban és a capitoliumi könyvtárban áll.

[szerkesztés] Jelentősége

A barokk stílustól eltávolodva, az antik művészet ideáljaihoz nyúlt vissza és a szobrászati neoklasszicizmus megalapítójaként tartják számon. Művészete hatásos, fegyelmezett, de kevés érzelmet mutat.

[szerkesztés] Magyar vonatkozások

Kismartonban, az Esterházy-féle kastélyban található egyik alkotása, Lichtenstein Leopoldine carrarai márványból faragott szobra.
Gyömrőn a református templomban egy domoborműve látható.
Canova tanítványa volt első jelentős szobrászunk, Ferenczy István.