Antonio de Torres
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Antonio de Torres Jurado (kiejtése: [antˈonio deˈtor:es xuˈrado]; La Cañada, Almería 1817 – 1892) spanyol gitárkészítő, a klasszikus és flamenco-gitár napjainkban ismert formájának, konstrukciójának megalkotója.
[szerkesztés] Élete
Antonio de Padua, Pedro Cayetano de Torres Jurado 1817 júniusában született az Almería melletti La Cañada nevű faluban, egy vámtisztviselő fiaként. Szülőfalujában, majd Vera-ban kitanulta az asztalos mesterséget.
1836 és 1842 között valamikor bizonyos időt Granadában tölthetett, ahol gitárkészítést tanult valószínüleg a helybéli José Pernas hangszerkészítőnél. Feltehetőleg Vera-ban is készített néhány hangszert, de hivatásszerűen csak az 1850-es évektől, Julian Arcas (1832–1882), akkor fiatal muzsikus és egyik első kliense tanácsára kezdett dolgozni. Különböző Sevillai műhelyeiben egy sor kiváló hangszert készített, beleértve a híres „La Leona”-t is, melyet 1856-ban épített, és egyebeket, melyeket később Tárrega és Llobet használt. 1858-ban bronzérmet nyert a sevillai kiállításon egy különlegesen díszes, madárszemű jávorból készült hangszerével („Cumbre”), és ezzel biztosította helyét az élvonalbeli gitárkészítők között.
1869-ben érkezett Sevillába Francisco Tárrega pártfogójával, egy gazdag kereskedővel Barcelonából, és egy olyan kvalitású hangszert kerestek, mint amin akkoriban Arcas játszott (állítólag a „La Leona”). Tarrega ekkor 17 éves volt. Torres először egy szerényebb hangszert ajándékozott a fiúnak, de mikor meghallotta játszani, a saját használatára készült hangszert (FE 17) adta neki. 20 évig játszott Tarrega ezen a gitáron.
1870 körül abbahagyta a gitárépítést, ezzel lezárult első alkotói korszaka, visszatért Almeríába, és kínai-boltot nyitott (porcelán- és üvegáru bazár).
1876-tól kezdődik második korszaka, ekkor már kevesebb ideje maradt hangszerkészítésre: fenn kellett tartani a kínai-boltot, sőt, a család albérlőket is fogadott. Ekkoriban évi 6-12 gitárt készített, bár ezek egyszerűbb hangszerek voltak, inkább a helyi zenészeknek, nem híres virtuózok megrendelésére készültek, mint azelőtt.
1892 novemberében halt meg „heveny bélhurutban”. Vagyona eladása nem fedezte adósságait sem, de a helyi újság terjedelmes nekrológot szentelt neki.
[szerkesztés] Újításai
Többféle újítást, „találmányt” szoktak Torresnek tulajdonítani, a legyezőbordáktól a mechanikus hangolókulcsokig (húrgép). Fennmaradt ezzel szemben a Cádizi Francisco Pérez-nek egy gitárja 1763-ból, amely már legyezőbordákkal van ellátva, és ez nem későbbi átépítés eredménye. Később José Benedid, Juan és José Pagés Cádizban, Francisco Sanguino Sevillában tökéletesítették ezt az építési módot. A húrgép alkalmazása is csak Spanyolhonban számított újdonságnak. Torres ezekben az esetekben nem tett mást, mint hogy észrevette, összegyűjtötte a kor hasznos újításait, továbbfejlesztette és együtt alkalmazta őket.
Lacôte | Panormo | Torres | |
---|---|---|---|
menzúra | 630 mm | 630 mm | 650 mm |
hossz | 443 mm | 440 mm | 480 mm |
mell | 236 mm | 230 mm | 264 mm |
derék | 174 mm | 174 mm | 220 mm |
csípő | 308 mm | 290 mm | 350 mm |
nyak | 48 mm | 46 mm | 52 mm |
Ami valóban Torres érdeme: a hangdoboz méreteinek megnövelése. Az 1850-es évektől készült hangszerei 20%-kal voltak nagyobbak az akkoriban megszokottnál. Amellett, hogy hosszabbak, szélesebbek, vastagabbak voltak más gitároknál, a belső térfogatuk azáltal is nőtt, hogy kevésbé voltak „darázsderekúak” . Torres tudatában volt annak, hogy a hangzás érdekében a hangszer rezgő felületének nagyságához képest minél kisebb tömegűnek kell lennie, ugyanakkor a túlságosan vékonyra gyalult rezonáns elveszíti rugalmasságát, és a húrok húzóereje következtében deformálódhat. Ezen úgy segített, hogy a tetőnek egyfajta feszítést, enyhe domborúságot és merevséget adott azokkal a bizonyos legyezőalakban elrendezett belső bordákkal. Ez utóbbi szükségességét különben a test méreteinek megnövelése is szükségessé tette, hiszen emiatt a húrláb a tetőn beljebb, statikailag kritikusabb (akusztikailag viszont talán kedvezőbb) helyzetbe került.
[szerkesztés] Forrás
John Morrish cikke, Antonio de Torres: Father of the modern guitar