Bán Róbert

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Bán Róbert (Budapest, 1934. – Budapest, 1957. november 29.) az 1956-os forradalom szabadságharcosa a budapesti Széna téren és Nyugat-Magyarországon. A megtorlás során kivégezték.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 1956-os szerepe
3 Pere
4 Forrás

[szerkesztés] Élete

Értelmiségi zsidó családban született. Szülei hatéves korában elváltak. A vészkorszakban 17 hozzzátartozóját vesztette el. Apja építészmérnök volt, aki hiába lépett be 1945-ben a Magyar Kommunista Pártba – amelynek kezébe a német megszállók kiüzése után az erőszakszervezetek kerültek –, később internálták.

Bán Róbert nem érettségizett le, a gimnáziumban rosszul tanult. Az Egyesült Izzó tanonca, majd műszerészsegéde lett, ezután gyorsan váltogatta a munkahelyeit: dolgozott a Néphadseregnél (1953), a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban és az Audió Vállalatnál (1954), majd a katonai szolgálat után 1955-től pedig az Orion Rádióalkatrész Gyárban.

[szerkesztés] 1956-os szerepe

A forradalom idején már október 23-án részt vett a tüntetésekben, két nap múlva pedig a Margit hídnál alakult fegyveres civil hídőrséghez csatlakozott. Részt vett abban az akcióban, amelynek során a felkelők egy csoportja egy átállt magyar páncélos kíséretében október 26-ára virradóra fegyvereket szerzett a Tímár utcai rendőrkapitányságról. (A csoportban volt Fónay Jenő és Sándor Tibor bádogos is.) Ezután ugyanezek a felkelők fegyverekért a Budai Nagy Antal laktanyához mentek, de ott tűzzel fogadták őket (mert a Tímár utcai rendőrök telefonon figyelmeztették őket).

Október 26-án a Széna téri csoporthoz csatlakozott, gyorsan parancsnokhelyettes lett és a csoport létezéséig meg is őrizte ezt a rangot. (A parancsnok Szabó bácsi volt.) Ő intézte a fegyverek nyilvántartását, elosztását ás elhelyezését, ő osztotta be az újoncokat és intézett egyéb adminisztratív teendőket.

Október 28-án Bán azok közt volt, akik felvették a nagy túlerőben támadó szovjet és magyar katonákkal a harcot. Azok egy időre el is foglalták a felkelők Széna téri bázisát (de később a tárgyalások következtében és a felkelők nyomására vissza kellett adniuk).

A fegyverszüneti megbeszélések során Bán tárgyalt a Manréza vezetőivel és kölcsönös segítségnyújtásban egyeztek meg.

A foglyokkal a tanuvallomások szerint emberségesen bánt és fellépett, hogy ne legyen önbíráskodás.

November 2-án ő irányította a Széna tér bányászbrigádját, de egy hatásköri ügyben összeütközésbe került Szabó bácsival. Egységét ezért még a szovjetek november 4-ei általános támadása előtt vidékre vezette: Győrbe, majd Szombathelyre. November 4-én másokkal együtt a szovjetek fogságába került és Ungvárra deportálták, az ukrán határon túlra.

[szerkesztés] Pere

1956. december 17-én Ungvárról hazahozták, de 22-én letartóztatták. Gyorsított eljárás alá került, mint a Bányász-per IX. rendű vádlottja. Az elsőfokú Halász-tanács 1957. július 29-én, a másodfokú Borbély-tanács november 23-án halálra ítélte. Az elsőfokú kegyelmi tanács egyhangúan, a másodfokú szótöbbséggel visszautasította a kegyelem megadását.

Azon kevés vádlott közé tartozott, akinek voltak védőtanui. Az ÁVH-s Rácz házaspár beadványukban ezt írták: "Életünket kizárólag neki köszönhetjük". Váczi András volt elhárítótiszt azonban, akit régebbről ismert, de a hídőrségben Bán felfedte múltját, ellene vallott.