IV. Sándor pápa
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
IV. Sándor pápa a katolikus egyház pápája |
|
---|---|
![]() |
|
![]() |
|
Eredeti neve: | Rainaldo de'Conti di Segni |
Születési ideje: | 1199, Anagni |
Megválasztása a pápai trónra: |
1254. december 12 |
Felszentelése: | 1254. december 20 |
Pontifikátusának vége: |
1261. május 25 |
Előző pápa: | IV. Ince |
Következő pápa: | IV. Orbán |
IV. Sándor lépett fel a pápai trónra 181.-ként a katolikus egyház történetében. Pontifikátusát azóta történészek az egyház további fejlÅ‘dése szempontjából fordulópontnak tekintik. A megválasztásakor is idÅ‘s Sándor végleg eldöntötte a császárok és pápák közötti harcot. Azonban a Laterán gyÅ‘zelme visszafordÃthatatlan politikai folyamatot indÃtott el, amely késÅ‘bb igazolta, hogy Sándor uralkodása és politikai irányvonala elrohasztotta a pápai trónus legfÅ‘bb világi támaszát is.
[szerkesztés] Élete és pályája a tiara előtt
1199-ben látta meg a napvilágot Rainaldo de'Conti di Segni néven Anagni városában. A Rómában is nagy befolyással rendelkezÅ‘ campagnai nemesi család immár harmadik sarja (III. Ince és nagybátyja, IX. Gergely után) aki elfoglalhatja a pápai trónt. Rokoni kapcsolatainak hála, kiváló iskolákat járt végig, majd az egyház szolgálatába állva, rosszakarói szerint családi kapcsolatainak köszönhette elÅ‘rejutását. 1227-ben immár nagybátyja szentelte fel bÃboros-diakónusnak, majd 1231-ben szintén GergelytÅ‘l kapta meg Ostia bÃborosi méltóságát püspöki rangon. Amikor elÅ‘dje, IV. Ince pápa Nápolyban meghalt, a szent kollégium a déli városba sietett, hogy ott megválasszák a pápai trón örökösét. A kardinálisok ezúttal is nehezen tudtak dönteni, de mivel az idÅ‘ sürgette Å‘ket, 1254. december 12-én megválasztották a rossz egészségi állapotban lévÅ‘ Rainaldot egyházfÅ‘nek. Segni grófja minden tÅ‘le telhetÅ‘t megtett, hogy visszautasÃtsa kinevezését, de a bÃborosi kollégium hajthatatlan volt. Felszentelésekor felvette a IV. Sándor nevet, amely a császárpártiaknak jelezte, hogy a III. Sándorra visszutaló név nem nekik fog kedvezni.
[szerkesztés] Sándor pontifikátusa
Amikor 1254-ben Sándor elkezdte pontifikátusát sokan találgatták, hogy az új egyházfÅ‘ milyen politikát fog alkalmazni II. Frigyes császár utódaival kapcsolatban. Párizsi Máté, az egyetem egyik professzora, úgy jellemezte Sándort, mint szigorú önmegtartóztatás és rendszeres imádság szerint élÅ‘ ember, aki vallásosságával és kedvességével azonnal megnyeri az embereket, azonban könnyen enged a hÃzelgÅ‘ hangoknak. A jellemzés a fennmaradt krónikák szerint telibe talált. A hÃzelgÅ‘ hangokat itt a klérus és a pápai udvar azon részét takarta, akik bÃztatták Sándort, hogy folytassa elÅ‘djei kÃméletlen harcát a Hohenstaufenek ellen. Pedig ekkor már tisztán látszott, hogy a német császári udvar szinte hatalom nélkül áll az egyre zavarosabb és szétesÅ‘bb birodalom élén. Egyedül SzicÃlia trónja bizonyult biztosnak, Ãgy Sándor legfÅ‘bb célja ennek aláásása volt.
A Német-római Birodalom trónján 1248-tól kezdve huszonöt éven át nem ült biztos hátterű uralkodó. A Hohenstaufenek hatalmát Sándor elÅ‘djei tehát teljesen ellehetetlenÃtették északon. Délen más volt a helyzet. Frigyes gyermeke Konradin foglalta el a szicÃliai trónt, de a tényleges hatalmat Manfréd, Frigyes törvénytelen gyermeke tartotta kezében. 1255. március 25-én Sándor kiközösÃtette az egyházból Manfrédot, és III. Henrik angol király követeivel szerzÅ‘dést Ãrt alá, miszerint SzicÃlia trónján a király másodszülött fiát, Edmundot ismeri el. A német trónon Hollandiai Vilmos halála után 1257-ben Richárdot, Cornwall grófját támogatta KasztÃliai Alfonzzal szemben.
Az erős központi hatalom Németországban egyre inkább elveszettnek tűnt. Megerősödtek a hercegségek, és a császári trón is leginkább csak terhet jelentett viselőjének. A pápa közvetlen barátainak egy része már ekkor figyelmeztette Sándort, hogy a Laterán hagyományos és történelmileg is alátámasztott világi támogatóját nem kellene ennyire semmivé tenni. A pápák hadjárata diadalt aratott a makacs Hohenstaufeneken, de hiányuk még nagyobb veszteségeket okozott a jövőben, mint a harc ellenük.
Manfréd hatalma azonban nÅ‘ttön nÅ‘tt, és 1260-ban csatát is nyert a pápa seregei felett. A szicÃliai Hohenstauf azonban nemcsak Itália déli részét tartotta befolyása alatt. Rómában a császárpárti nemesség szövetséget kötött a szomszédos királysággal. Az örök városban kitört lázongások miatt Sándor már koronázása után nem sokkal elhagyta a várost, és pontifikátusának további részét Viterboban töltötte. Manfréd tehát Sándor minden erÅ‘feszÃtése ellenére SzicÃlia trónján maradt, sÅ‘t a Pápai Ãllam jelentÅ‘s területeit is uralma alá vonta.
A harcok ugyan szinte teljesen lekötötték az idÅ‘s egyházfÅ‘ energiáját, a rövid békeidÅ‘szakokban igyekezett elÅ‘djeihez méltóan irányÃtani az egyház belsÅ‘ ügyeit. Minden támogatásáról biztosÃtotta a koldulórendeket, elsÅ‘sorban a ferenceseket. Az inkvizÃciót kiterjesztette, és elsÅ‘sorban Franciaországban szorgalmazta kiépÃtését. Mint elÅ‘djei közül annyian, Å‘ is megpróbálkozott a keleti és a latin egyházak egyesÃtésével, azonban a tárgyalások már korán megakadtak. Viterboból igyekezett keresztes hadjáratot szervezni a tatárok ellen, azonban ez a törekvése is kudarcba fulladt. A skolasztika egyik korabeli bölcsÅ‘jében, Párizsban a világiak és a koldulórendek filozófiai vitájában az utóbbiak mögé állt.
Pontifikátusának több sikertelen momentumán elbúsulva végül 1261. május 25-én halt meg Viterboban. Hamvait a viterboi katedrálisban helyezték örök nyugalomra, amely a 16. században elpusztult a székesegyház felújÃtásakor.
Előző pápa: IV. Ince pápa |
Római pápa 1254-1261 |
![]() |
Következő pápa: IV. Orbán pápa |