Nápoly
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Nápoly | |
|---|---|
 Nápoly város címere |
|
| Ország |  Olaszország |
| Régió | Campania |
| Megye | Nápoly (NA) |
| Polgármester | Rosa Russo Jervolino |
| Tengerszint feletti magasság |
17 m |
| Terület | 117 km² |
| Népesség | |
| Teljes (2004. 12. 31.) |
1 000 470 |
| Népsűrűség | 8457 fő/km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Koordináták | |
| Körzetszám | 081 |
| Irányítószám | 80100 |
  Nápoly elhelyezkedése Olaszországban |
|
| Weboldal: www.comune.napoli.it | |
Nápoly (olaszul Napoli, nápolyi nyelvjárásban Nàpule, eredete görög Νεάπολη < Νέα Πόλις, Néa Pólis, „Új város”) Dél-Olaszország legnagyobb városa, Campania tartomány székhelye. A város lakossága kb. 1 millió, ezzel Róma és Milánó után a harmadik legnagyobb olasz város. A környező településekkel együtt lakossága 3,1 millió fő, ezzel szintén harmadik Olaszország legnagyobb városi agglomerációja Milánó és Róma után. Lakosai a nápolyiak, napoletánok vagy költői nyelven partenopéiak.
Gazdag történelme, kulturális élete van. Híres népszokásairól, valamint konyhájáról. A nápolyi (napulitano) az olasz nyelv egyik gazdag és színes nyelvjárása. Történelmi jelentősége valamint kiemelkedő gazdasági potenciálja révén Dél-Olaszország nemhivatalos fővárosának tartják.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Nápoly a hasonló nevű öböl északi partján fekszik, amely tulajdonképpen egy 30 km átmérőjű egykori szupervulkán kalderája. A város félúton fekszik két aktív vulkáni terület, a Vezúv és a Campi Flegrei között. A terület geológiája következtében gyakoriak földrengések. A Vezúv gyakori kitörései a történelem során többször is veszélyeztették a várost. Ugyanakkor az aktív vulkanizmusnak köszönhetően a városban számos termálvizű forrás található.
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] Nápoly az ókorban
Az első telepesek ezen a vidéken Rodosz szigetéről érkező görög tengerészek voltak. Ők alapították meg az első kereskedő kolóniát Megaride szigetén, valamint a mai Pizzofalcone kerület egy részén. A kolónia a nevét (Partenopé) egy szirénről kapta, aki Megaride sziget közelében leugrott Odüsszeusz hajójáról, miután nem sikerült elcsábítania énekével. Megaride szigetét ma a Castel dell'Ovo foglalja el.
Az i. e. 5. században cumae-i görög telepesek foglalták el a kolóniát. Az itt lakókat kelet felé kényszerítették, ahol megalapították Neapolist (görög jelentése új város). Az egykori Partenopét ezek után Palaepolisnak nevezték (görög jelentése régi város). A két különálló város az i. e. 3. században épült egybe.
Neapolis városát erős várfalakkal vették körbe, amelyek még Hannibál karthágói hódító seregeit is visszavonulásra késztették, miután a város Róma szövetségese volt. Ebben az időben épült az odeon, a város színháza, a Castor és Pollux-temploma, valamint a Dioszkűrosz. Annak ellenére, hogy a rómaiak az i. e. 4. században elfoglalták a várost, a görög kultúra és civilizáció továbbra is virágzott. Ezzel magyarázható, hogy számos nápolyi lakos ma is partenopéinak tartja magát.
Neapolis kellemes éghajlatának köszönhetően üdülőközpontként is ismert volt, erről Vergilius feljegyzései is tanúskodnak. Posillipo negyed nevét az egykori Villa Pausilypon után kapta, melynek görög jelentése szabadulás és megpihenés a gondoktól. A rómaiak a várost bekötötték egész Itáliát behálózó úthálózatukba. Ugyanakkor alagutat ástak, hogy összekössék Nápolyt Pozzuolival, bővítették a kikötőt, számos termálfürdőt és vízvezetéket építettek. A város híres volt számos ünnepségéről is.
A legendák úgy tartják, hogy Szent Péter és Szent Pál is megfordult a városban prédikálni. A Római Birodalom vége felé Nápolyban jelentős ókeresztény közösség élt, ennek tanúi a katakombák, valamint a számos bazilika. Szent Januarius, akit 305-ben fejeztek le a városban, az 5. századtól kezdve – hivatalos temetése óta – Nápoly védőszentjeként tisztelik.
Nápolyban, Lucullus villájában, a mai Castel dell'Ovo helyén raboskodott az utolsó nyugat-római császár, Romulus Augustulus, miután 476-ban megdöntötték hatalmát. A népvándorlások során Nápolyt többször is kifosztották – először a gótok (535-552 között), majd a 6. században a bizánciak támogatásával az osztrogótok. 542-ben elesett Totila seregei előtt, de nem sokkal később ismét görög város lett. Miután a langobárdok leigázták Itália nagyrészét, Nápoly továbbra is Bizánc vazallusa maradt.
[szerkesztés] A Nápolyi Hercegség
Lásd még: Nápolyi hercegség, Nápolyi hercegek listája
A langobárd hódítások idején a városnak 30 000-35 000 lakosa volt. 615-ben a város lakossága Giovanni Consino vezetésével fellázadt a Bizánci Birodalom itáliai helytartója, a ravennai exarcha ellen. Ennek következtében Eleutherius exarcha 638-ban megalapította a Nápolyi Hercegséget, a szicíliai stategos vazallusaként. A hercegség területe nagyjából a mai Nápoly megye területének felelt meg. Hozzátartoztak a Vezúv valamint és a Campi Flegrei vidéke, a Sorrentói-félsziget, Giugliano, Aversa, Afragola, Nola valamint Ischia, Procida szigetei. Capri az Amalfi Hercegséghez tartozott.
661-ben Nápolyt II. Konstans császár jóváhagyásával Bazileusz herceg uralta, akinek a kapcsolata a császárral hamarosan csak a névlegességre korlátozódott. 763-ban II. Nápolyi István herceg a római pápának esküdött hűséget. 840-ben I. Sergius herceg a nápolyi hercegi címet örökletessé tette, így hivatalosan is megszületett a független Nápolyi Hercegi Állam. Ebben az időszakban a város elsősorban katonai bázisként működött és területeinek nagyrészét kénytelen volt átengedni a langobárdoknak. A többi campaniai várossal ellentétben Nápoly nem volt kereskedőváros, viszont tekintélyes hajóhaddal rendelkezett, amely részt vett a szaracénok elleni ostiai csatában 849-ben. Nápoly többször is szövetkezett nem keresztényekkel: 836-ban a szaracénok segítségét kérte a langobárd támadások ellen.
Nápoly virágkorát Athanasius püspök-herceg és utódai idején érte el, majd a 915-ös gariglianói csata után kezdett veszíteni jelentőségéből. A 10. században V. Pandulf, Capua hercege kifosztotta.
1027-ben IV. Sergius Aversát a normannoknak ajándékozta, cserébe segítséget kapott a Capuai Hercegséggel folytatott háborúskodásban.
Az utolsó nápolyi herceg VII. Sergius volt, aki kénytelen volt feladni a hercegséget 1137-ben II. Rogernek, Szicília királyának. Az új uralkodó hatalmát egy compalazzo (királyi helynök) gyakorolta. A nápolyi nemességnek kevés döntési joga maradt a város ügyeit illetően. Ebben az időben kb. 30 000 lakos élt a városban, gazdaságának alapját a helyi kereskedelem biztosította. Külföldi kereskedelmét a pisaiak és a genovaiak bonyolították.
A normannok uralkodásának idejéből származik a San Giovanni a Mare templom, valamint a Castel Capuano, a Castel dell'Ovo, valamint a városfalak és kapuk.
[szerkesztés] Normannok, Stauffenek és Anjouk
Lásd még: Nápoly és Szicília uralkodói
II. Frigyes német-római császár 1224-ben megalapította a város egyetemét. Mindvégig Nápolyt tartotta országa kulturális fővárosának, míg Palermónak politikai szerepkört szánt. Frigyes fiának, Manfrednek az 1266-os legyőzése után IV. Kelemen pápa Nápoly és Szicília Királyságát I. Anjou Károlynak ajándékozta, aki új rezidenciáját a Castel Nuovoban rendezte be. Ez utóbbi körül alakult ki Nápoly új arisztokrata központja számos palotával és királyi hivati épülettel. I. Károly uralkodása idején számos gótikus templom és bazilika épült: Santa Chiara, San Lorenzo Maggiore, Santa Maria Donna Regina Vecchia valamint a nápolyi dóm.
1284-ben a szicíliai vecsernye után Nápoly és Szicília Királyságát két részre osztoták: Szicíliában az Aragóniai-ház, míg Nápolyban az Anjou-ház királyai uralkodtak. Hivatalosan mindkét államalakulat a Szicília Királysága nevet viselte, viszont a hétköznapokban az Itáliai-félszigeten ekvő területeket Nápolyi Királyság néven emlegették. Annak ellenére, hogy a királyság kettéoszlott, Nápoly jelentősége egyre nőtt. A pisai és genovai kereskedők mellett toszkán bankárcsaládok is megjelentek, valamint számos világhírű művész, mint Giovanni Boccaccio vagy Francesco Petrarca is megfordultak a városban.
[szerkesztés] Az Aragóniai-ház uralkodása
1442-ben V. Aragóniai Alfonz, később I. Alfonz nápolyi király meghódította a várost legyőzve az utolsó Anjou uralkodót, I. Renét. Győztes uralkodóként 1443-ban vonult be Nápolyba és ezzel kezdetét vette az Aragóniai-ház uralkodása. Az úr uralkodóház megjelenésével újabb kereskedelmi utak nyíltek meg az Ibériai-félsziget és Nápoly között. Ekkor lett a város az itáliai reneszánsz központja, olyan hírességek által, mint Francesco Laurana, Antonello da Messina, Jacopo Sannazzaro és Angelo Poliziano. Az aragóniai udvar ugyanakkor újabb területeket osztott szét a helyi nemesség között, aminek viszont negatív hatása is volt, névlegesen a királyság feldarabolódása.
1495-ben egy rövid időre VIII. Károly francia király hódításai után a két királyság egyesült 1501-ben. 1502-ben Gonzalo Fernández de Córdoba spanyol tábornok bevonult a városba. Innen számítják a teljhatalmú nápolyi alkirályok uralkodásának idejét.
[szerkesztés] Spanyol és Bourbon uralkodók
Lásd még: Nápolyi alkirályok listája
Az alkirályok uralkodása idején Nápoly lakossága 100 000-ről 300 000-re nőtt, ezzel Párizs után a második legnagyobb európai nagyváros lett. A legjelentősebb alkirály Don Pedro de Toledo volt, aki ugyan súlyos adóterheket vetett ki és támogatta az inkvizíciót, de javított a lakosság életkörülményein. Az ő uralkodása idején jött létre a város főutcája, mely ma az ő nevét viseli. Számos utcát kiköveztek, megerősítették a falakat, újjáépítettek számos épületet és erődöt. 1560-ban Nápoly a Spanyol Királyság legnagyobb és legjobban megerősített városa volt. A XVI. és XVII. századok során Nápolyban számos híres művész és tudós megfordult, közülük a leghíresebbek Caravaggio, Salvator Rosa, Giordano Bruno, Bernini, Bernardino Telesio, Gian Battista Campanella és sokan mások. Ezáltal Nápoly Európa egyik legfontosabb fővárosa lett.
A túlnépedett városban 1647-ben robbant ki a Masaniello vezette híres felkelés az idegen (spanyol) uralom ellen. Ekkor kiáltották ki az Első Nápolyi Köztársaságot. Franciaország segítségét kérték, viszont a spanyolok kétszer is megakadályozták a franciák partraszállását és a következő évben leverték a felkelést. 1656-ban súlyos pestisjárvány söpört végig a városon, mely során a lakosság több mint fele elpusztult. Ez a város hanyatlásához vezetett.
A spanyol Habsburg uralkodókat az osztrák Habsburgok váltották a trónon. 1734-ben a Nápolyi és a Szicíliai Királyság egyesült egyetlen korona alatt (Utriusque Siciliarum) Két Szicília Királysága név alatt, miután mindkét államforma hivatalos megnevezése Szicília Királysága volt. Az első uralkodó I. Bourbon Károly volt. A király felújíttatta a várost, megépítette a San Carlo operaházat. Uralkodásának ideje alatt a városban számos híresség megfordult, mint pédlául Giovanni Battista Vico filozófus, Alessandro Scarlatti zeneszerző. I. Károly megpróbált törvénykezési és adminisztrációs reformokat bevezetni, de terve a francia forradalom hírére meghiúsult. Károly fia, IV. Ferdinánd csatlakozott a Franciaország elleni kolacícióhoz Anglia, Oroszország, Ausztria és Portugália odalán.
A XIX. század elején Nápoly lakosságának nagyrészét az ún, lazzarik alkották, akik nagyon szegény körülmények között éltek. Ugyanakkor számottevő volt a városban a királyi hivatalnokok valamint a birtokosok száma. 1799 januárjában francia forradalmár csapatok szállták meg a várost, akiket a felvilágosult középréteg örömmel fogadott, de a lazzarik, akik mélyen királypártiak és vallásosak voltak nem értették meg és nem karolták fel az új eszméket. A rövid életű Második Nápolyi Köztársaság azáltal próbált támogatókra találni, hogy számos nemesi előjogot eltörölt, de júniusban a lakosság fellázadt és a köztársaságpártiak kénytelenek voltak lemondani a hatalomról. A királyság restaurációja után Nelson admirális parancsára a köztársaságpárti vezetőket (Francesco Caracciolo, Mario Pagano, Ettore Carafa és Eleonora Fonseca Pimentel) kivégezték.
[szerkesztés] Francia uralom és egyesülés Olaszországgal
1806-ban Napóleon seregei elfoglalták Nápolyt. A császár először testvérét Joseph Bonapartet nevezte meg királynak később pedig sógorát Joachim Murat marsallt, miután bátyja 1808-ban megkapta a spanyol koronát. Ő alapította meg a városi tanácsot, amelyet Ferdinánd is megtartott, miután 1815-ben visszafoglalta a várost az osztrák seregek segítségével. 1839-ben épült meg a Nápoly–Portici vasútvonal, az olasz félsziget első vasútvonala.
A kultúrális megújulás és az alkotmány 1860-as kimondása után is tovább mélyült a szakadék a királyi udvar és a intellektuális rétegek között.
1861. szeptember 6-án Giuseppe Garibaldi seregei elfoglalták a királyságot, majd októberben egy népgyűlés alkalmával kikiáltották Két Szicília Királyságának egyesülését Olaszországgal. A királyság 443 millióval járult hozzá a közös kincstár kialakításához, ellentétben a 224 millióval, melyet az összes többi csatlakozó állam adott.
[szerkesztés] Nápoly, az egyesült Olaszország városa
Az egyesített Olaszország megalakulása után a kezdeti bizalom a római kormányzásban hamarosan megdőlt, hiszen az állam által pénzelt projektek kimagaslóan nagy arányban az északi tartományokat érintették, míg a déli tartományok, köztük Campania is, egyre inkább kimaradt a gazdasági fejlődésből. Míg az északi tartományok ipara az egyik legfejlettebb volt egész Európában, a déli tartományokban a szegénység sohasem látott mértékben megnőtt. Emiatt az olasz államok egyesítése inkább mélyítette a szakadékot a különböző régiók fejlettségi szintje között. Így Nápoly is tipikus Dél-Olaszországi nagyváros lett, amelyet a szegénységgel, bűnözéssel, feketegazdasággal és maffia hálózatokkal hoztak összefüggésbe.
1884-ben katasztrófális kolerajárvány súlytotta a várost. Ennek eredményeként kidolgoztak egy teljes városszanálási tervet, amely azonban tervezés szinten megakadt. Csak a XX. század elején, a tervezett iparosítás bevezetésével kezdődött meg a város felújítása. Ez a tervszerinti iparosítás azonban nem hozta az elvárt eredményeket, a gazdaság elmaradt továbbra is a várakozásoktól. Ez váltotta ki a nagy kivándorlási hullámokat, elsősorban Észak-Olaszország felé, másrészt pedig az Amerikai Egyesült Államok felé.
A gazdasági környezet kedvezett a fasizmus begyökerezésének a városi politikába. 1922-ben Nápolyban rendezték az egyik legnagyobb fasiszta népgyűlést. Mussolini hatalomrakerülése után Dél-Olaszország problémái ismét háttérbe szorultak, az olasz politika birodalmi ambíciói, később a II. világháború kitörése miatt. A háborúban többször is bombázták, elsősorban kikötőjét. Mussolini félreállítása után, 1943. július 25-től a német Wehrmacht csapatai szállták meg. A Resistenza (olasz ellenállási mozgalom) és a szövetségesek 1943. október 1-jén szabadították fel a várost a megszállás alól.
A háború után rövid ideig tartó amerikai megszállás enyhe fellendülést hozott Nápoly gazdaságában, ugyanakkor az amerikai katonák dollárjai kellő alapot adtak a feketegazdaság virágzásához. Az 1946-os népszavazáson Nápoly lakossága, az ország többi részével ellentétben, a monarchia visszaállítása mellett szavazott. A népszavazást követően megalakult az Olasz Köztársaság, melynek elnöke a nápolyi Enrico de Nicola lett.
Az Olasz Köztársaság megalakulása nem változtatott a lakosság életkörülményein, ennek következtében megindult egy második kivándorlási hullám is a '70-es és '80-as években, szintén Észak-Olaszország és az Amerikai Egyesült Államok felé, illetve Nyugat-Németország is kedvelt célponttá vált.
A római kormány a Cassa per il Mezzogiorno pénzügyi program keretén belül rengeteg pénzforrást átcsoportosított a déli tartományok fejlesztésére, azonban ezek nagyrészt a feketegazdaságba kerültek és az előirányzott projektek sosem valósulhattak meg. A nápolyi maffia, a camorra befolyása nemcsak a gazdasági, hanem a politikai életre is rányomta a bélyegét. Ennek egyik személyisége Achile Lauro, a város '50-es évekbeli polgármestere volt, aki az állami segélyeket saját pénzügyi birodalmának kialakításához használta fel. A lakosság bizalmát populista beszédeivel nyerte meg. Igazi változás 1992-ben kezdődött, amikor Antonio Bassolino baloldali politikust választották polgármesternek. A korrupció és camorra befolyását sikerült csökkentenie, ugyanakkor elindította a városmegújítási projekteket, amelyek egy része még ma is folyamatban van. 1994-ben a G7 államok itt tartották éves gyűlésüket, 1995-ben a történelmi városközpontot az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. 2001-ben Rosa Russo Jervolino került a polgármesteri székbe, aki az elődje által elindított politikát folytatta illetve folytatja, az utóbbi időben azonban ismét kiéleződtek Nápoly problémái.
[szerkesztés] Éghajlata
Tipikus mediterrán éghajlata van: enyhe telekkel és forró nyarakkal. A legtöbb csapadék novemberben és decemberben, valamint március-áprilisban hullik. Átlaghőmérséklet a leghidegebb hónapokban 8 °C (48 F), júliusban viszont 24 °C(75,2 F). Az enyhe éghajlat valamint a változatos földrajzi fekvés következtében már a római korokban császárok kedvelt üdülőhelye volt.
| Hónap | Jan | Feb | Már | Ápr | Máj | Jún | Júl | Aug | Sze | Okt | Nov | Dec | Év |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Átl max °C (°F) | 12 (54) | 12 (55) | 15 (60) | 17 (64) | 22 (72) | 26 (79) | 29 (85) | 29 (85) | 26 (80) | 21 (71) | 16 (62) | 13 (56) | 20 (68) |
| Átl min °C (°F) | 4 (40) | 5 (41) | 6 (44) | 8 (48) | 12 (55) | 16 (62) | 18 (66) | 18 (66) | 16 (61) | 12 (55) | 8 (47) | 5 (42) | 11 (52) |
| Source: Weatherbase | |||||||||||||
[szerkesztés] Népessége
Nápoly Dél-Olaszország legnagyobb és leggazdagabb városa. Az Észak-Olaszországi városokkal ellentétben, ahol a lakosság nagyrészét bevándorlók alkotják Nápolyban ezek száma alacsony. A 2004-es népszámlálási adatok szerint csupán a lakosság 1,3%-a bevándorló. Akárcsak a nyugat-európai nagyvárosok többsége Nápoly is kelet-európai bevándorlók célpontja lett, akik a bevándorlók nagyrészét adják (ukránok, albánok, románok). Nem európai eredetű bevándorlók közé tartoznak a kínaiak, észak-afrikai arabok, de ezek száma nem számottevő.
A lakosság életkor szerinti megoszlása a nagyvárosi agglomerációban
- 00-14 év között: 18,76%
- 15-64 év között: 67,87%
- 65 év felett: 13,37%
Az észak-olaszországi nagyvárosokkal ellentétben Nápolyban és hasonlóképpen más Dél-Olaszországi nagyvárosokban a fiatalság számaránya jóvak nagyobb. Számottevő a fiatalság vándorlása Észak felé, például Lombardia felé, mely Európa egyik leggazdagabb régiója.
A lakosságszám alakulása (1000 lakos)
[szerkesztés] Közigazgatás
Nápoly 31 negyedét 10 kerületre osztották. Ezek a következők.
- 1 : Chiaia, Posillipo und San Ferdinando
- 2 : Avvocata, Montecalvario, San Giuseppe, Porto, Mercato und Pendino
- 3 : Stella und San Carlo all'Arena
- 4 : San Lorenzo, Vicaria und Poggioreale-Zona Industriale
- 5 : Arenella and Vomero
- 6 : Barra, Ponticelli und S.Giovanni a Teduccio
- 7 : Miano, S.Pietro a Patierno und Secondigliano
- 8 : Chiaiano, Piscinola-Marianella und Scampia
- 9 : Pianura und Soccavo
- 10 : Bagnoli und Fuorigrotta
[szerkesztés] Látnivalók
Fő szócikk: Nápoly történelmi központja1995 óta Nápoly történelmi központja az UNESCO Világörökség része. Annak ellenére, hogy Nápoly Olaszország és egyben Európa egyik legszebb és történelmi emlékekben leggazdagabb városa, a turistaforgalom elkerüli, az ország más városaihoz mérve kevésbé látogatott.
Az óváros a mai napig megőrizte régi szerkezetét. A cumae-i telepesek idejéből származó utcahálózat egy része ma is megvan. A város arculatának alakulása végigkövethető az Anjou- és Aragóniai-kori építkezéseken, a Bourbon-ház újításain át, a modern városmegújító mozgalmakig .
[szerkesztés] Tudomány és kultúra
[szerkesztés] Egyetemek
Nápolyban kilenc felsőoktatási intézmény működik. Ezek közül a leglényegesebb a Università degli Studi di Napoli Federico II (II. Federico Egyetem), melyet 1224-ben alapított II. Frigyes német-római császár. Egyben Olaszország második legrégebbi egyeteme.
Ezen felül a városban működik:
- Seconda Università degli Studi di Napoli (alapítva 1989-ben)
- Università degli studi di Napoli L'Orientale (I.U.O. – Istituto Universitario Orientale)
- L'Università degli Studi di Napoli Parthenope (I.U.N. – Istituto Universitario Navale)
- Università degli Studi Suor Orsola Benincasa
Ugyanakkor Nápolyban működik a Pontificia Facoltà Teologica dell'Italia Meridionale teológiai főiskola, az Accademia di Belle Arti szépművészeti főiskola, a San Pietro a Majella zenekonzervatórium valamint az Università Telematica Pegaso.
[szerkesztés] Múzeumok
Nápoly fontosabb múzeumai:
|
|
Ezen felül számos kisebb múzeum működik még a városban és a nápolyi agglomerációban.
[szerkesztés] Nemzeti Könyvtár
Az első nápolyi könyvtár 1804-ben nyitotta meg kapuit a mai Nemzeti Régészeti Múzeum épületében. A gyűjteményt 1816-ban a Capodimonte-palotába helyezték át, neve pedig Bourbon Királyi Könyvtár lett. Mai nevét 1860-ban, az Olaszországgal való egyesülés után kapta. 1922-ben helyezték át végleges helyére a nápolyi királyi palotába. Ma közel kétmillió kötetet, 20 000 kéziratot, 8000 időszakos kiadványt foglal magába, ezzel a firenzei és római után, Olaszország harmadik legnagyobb könyvtára. Értékes darabjai az 1800 herculaneumból származó papírusztekercs valamint Közel- és Távol-Keleti könyveinek gyűjteménye. Ebben a könyvtárban gyűjtött forrásokat Bernardo Bertolucci Az utolsó császár című filmjének leforgatása előtt (1987).
[szerkesztés] Tudományos intézmények
Egyetemein kívül kevés tudományos intézet székel a városban. A legjelentősebbek a Città della Scienza (A tudomány városa – a tudomány és technika interaktív múzeuma) valamint az Acquario Dohrn (Európa egyik legrégebbi akváriuma).
A nápolyi botanikus kertet 1807-ben alapították Joseph Bonaparte megbízásából. A II. világháború után elhanyagolták, csak a '80-as évek újították fel. Tizenkét hektáros területén 25 000 növényfaj található.
A nápolyi obszervatóriumot 1812-ben kezdték el építeni Joachim Murat parancsára, majd 1819-re készült el a Capodimonte domb tetején.
[szerkesztés] Művészetek
[szerkesztés] Festészet
Annak ellenére, hogy hosszú időn keresztül Nápoly volt Európa második legnagyobb városa, művészeti szempontból nem hagyott különösen mély nyomot a kontinens kulturájában. Giorgio Vasari állította, hogy előtte Giotto volt az utolsó aki a városban alkotott. A művészetek iránti érdeklődés a XVII. század során lendült fel és a század végére, a számos külföldi művésznek köszönhetően, Itália egyik legjelentősebb városa lett. A városban megfordultak többek közt: Caravaggio (Michelangelo Merisi), Paul Brill, Goffredo Wals, François de Nomé, Guido Reni, Matthias Stomer, Diego Velázquez, Pietro Novelli (il Monrealese), Artemisia Gentileschi, Domenichino (Domenico Zampieri), Johann Heinrich Schönfeld, Viviano Codazzi, Giovanni Lanfranco, Charles Mellin, és Giovanni Benedetto Castiglione. A XVII. század első felének meghatározó alakja José de Ribera volt, aki 1616-ban költözött a városba, miután rövid ideig Parmaban, Bolognaban és Rómában alkotott. A nápolyi művészek, Salvator Rosa kivételével, szinte ismeretlenek voltak Európában így műveik hiányoznak a nagy gyűjteményekből. A XVII. század második felének meghatározó alakja Luca Giordano volt, aki szülővárosa mellett, Firenzében, Rómában és Madridban is dolgozott. A nápolyi iskola legkiemelkedőbb alakja Francesco Solimena volt, aki a XVIII. század első felében élt és alkotott a városban,
A XVII. és XVIII. század festészetében négy lényegesebb stílusváltás volt. Először a sötét színek és az erőteljes naturalizmus dominált. 1630 körül a színek skálája a világosabbak felé tolódott el, majd 1650 után a barokk dominálása volt jellemző, míg a XVIII. század elején a kevésbbé hivalkodó klasszicizmustól való távolodás.
A nápolyi festészet egyik lényeges képviselője Belisario Corenzio (1558-1643) volt, aki számos templom freskóját készítette a rá jellemző manierista stílusban. Caravaggio mindössze kétszet tartózkodott a városban (1606–1607, 1609–1610), de munkáival mégis mélyen befolyásolta a nápolyi festészet alakulását. Követői közt találjuk Giovanni Battista Caracciolot (Battistello) valamint José de Riberát. Az ő stílusukra jellemzőek a a sötét színek és az erőteljes naturalizmus. Ribera ellenfele Massimo Stanzione alkotásaira a világosabb színek, az új-velencei stílus jellemzőek. Az ő munkásságát főleg Reni, Van Dyck és Velázquez alkotásai befolyásolták, művészek, akik szintén megfordultak a városban.
Az 1656-os pestisjárvány a festők sorait is megtizelde ugyan, de a nápolyi festőiskolábna már korábban beindult a stílusváltás. 1653-ban Mattia Preti calabriai festő megtelepedett a városban. A világjárt festő meghonosította a barokkot a városban, számos (elsősorban freskót) alkotva. Ugyan 1660-ban elhagyta a várost, de stílusát továbbvitte követője Luca Giordano.
A XVIII. század elején, Francesco Solimena stílusa visszafogottabb és kevésbbé monumentális irányzat meghonosodását hozta magával. Ellenfele, Paolo de Matteis viszont továbbvitte a barokk irányzatot, kései munkái már az olasz rokokó remekműveiként vannak számontartva. A Paolo de Matteis irányzatot képviselték Giacomo del Po és Domenico Antonio Vaccaro is.
[szerkesztés] Zene
A zene volt az, ami évszázadokon át éltette a nápolyi kulturális életet. Hírneve nemcsak Olaszország területére korlátozódott, hanem Európa-szerte ismert volt.
Az első zenekonzervatóriumokat a XVI. század elején alapították a nápolyi alkirályok. Ezek kezdetben templomok keretein belül működtek, melyeket később egyesítettek Joachim Murat uralkodása alatt San Pietro a Majella megnevezés alatt. A XVII. századra Nápoly lett az európai zenei képzés központja, a XVIII. század elején már Európa konzervatóriumaként emlegették. A városban éltek és alkottak olyan nagyhírű zeneszerzők, mint: Alessandro Scarlatti, Giovanni Battista Pergolesi, Niccolò Piccinni, Domenico Cimarosa, Gioacchino Rossini, Vincenzo Bellini, Gaetano Donizetti, és még sokan mások.
Az 1737-ben megépült San Carlo operaház, amely a mai napig a világ egyik vezető operaháza. Ebben a házban született meg a közkedvelt opera buffa (vígopera).
A nápolyi zene egyik érdekessége a canzone napolitana. Ezek a dalok azok, amelyek az évszázadok során beépültek a köztudatba sőt világhírnévre is szert tettek: O sole mio, Torna a Surriento, Funiculì funiculà etc. Ezek eredete a XIX. század elejére vezethető vissza, amikor az éves piedigrottai (Nápoly egyik negyede) fesztivál alkalmával dalfesztivált is rendeztek. Az első fesztivál nyertes dalát, Te voglio bene assaie, Gaetano Donizetti írta.
[szerkesztés] Sport
Nápolyban több híres sportegyesület létezik:
- az S.S.C. Napoli labdarúgócsapat, amelyet a nápolyiak szívvel-lélekken támogatnak. A csapat 1987-ben és 1990-ben ért el kimagasló sikereket, amikor Diego Maradona is a csapatnál játszott. Ekkor megnyerték a Scudetto, UEFA és Olasz bajnokságokat. 2004-re a csapat csődbe ment, majd Napoli Soccer név alatt újjászületett a olasz labdarúgó bajnokság C-osztályában. Ma ismét a régi megnevezés alatt játszanak a B-osztályban. A labdarúgócsapat hazai stadionka a fuorigrottai San Paolo.
- a nápolyi kosárlabdacsapat az Eldo Napoli jelenleg az olasz bajnokság A-osztályában játszik. Székhelyük a bagnoliban fekvő Palabarbuto Arena.
- a nápolyi kézilabdacsapat szintén az olasz A-osztályban játszik.
[szerkesztés] Nápolyi konyha
Nápoly a pizza őshazája. A modern pizza feltalálását nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki az 1780-ban alapított és ma Pizzeria Brandi néven még mindig működő Pietro… e basta cosi sütödében dolgozott, és 1889-ben a szavojai I. Umberto király és Margherita királyné látogatása alkalmából különleges pizzát készített. A pizza az olasz nemzeti színekben készült: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom), és készítője a királynéról nevezte el.
A Melanzane alla parmigiana szintén tipikus nápolyi étel: padlizsán szeletek összesütve mozzarella sajtban, parmezán sajtban, paradicsom szószban.
Híres nápolyi cukrászsütemények a babà (hazánkban szavarinként ismert), a sciù (csokoládé vagy kávékrémmel megtöltött tészta) és a pastiera (többrétegű, rizsből vagy lágyított búzából készült sütemény). Nápolyi különlegesség a Sfogliatella, amely leginkább a croissanthoz hasonlít.
A nápolyi konyhából alakult ki az olasz-amerikai konyha.
[szerkesztés] Gazdasága
Campania tartomány, és egyben Nápoly Olaszország egyik gazdaságilag elmaradott régiójának számít. Számottevő viszont a feketegazdaság, melyből származó vagyon felmérhetetlen. Hivatalos adatok szerint a munkanélküliség Nápolyban 20-30% közé tehető, nem számolva a feketegazdaságban dolgozók számával.
Általában elmondható, hogy a térség gazdasága a kereskedelmi szektor felé mozdul el a tradicionális mezőgazdaság felől. Túlnyomórészt kis- és középvállalkozások alkotják a nápolyi gazdaság magvát. Számottevő az adminisztrációban foglalkoztatottak aránya is.
A nápolyi kereskedelem központja a kikötő, amelynek éves forgalma 500 millió euró felett van. A logisztikai funkció mellett a kikötőben évente kb. 8 millió turista is megfordul, valamint a luxushajók kikötésének száma is emelkedőben van. A kikötő mellett a hajógyár is működik, mely elsősorban javításokkal foglalkozik.
[szerkesztés] Közlekedés
[szerkesztés] Autóutak
Nápoly könnyen megközelíthető közúton is. Az A1/E45 autostrada del sole (a nap autópályája) a várost összeköti Rómával, Firenzével és Milánóval, déli irányban pedig Reggio di Calabriával. Az Adriai-partok irányába az A16-os autópálya vezet (autostrade dei due mari – két tenger autópályája).
[szerkesztés] Vasút
A nápolyi pályaudvar, a Napoli Centrale, Olaszország egyik legforgalmasabb vasúti csomópontja a Piazza Garibaldin található.Óránként indulnak távolsági expresszvonatok (Eurostar Italia) Róma, Firenze, Bologna, Milánó fele. Két órás időközönkénti kapcsolata van Torinoval, Velencével, Veronával, Anconával, Barival és Reggio di Calabriaval. Naponta több vonat indul Trieszt, Udine, Bolzano, Taranto, Savona, Pisa irányában. A tranzitáló expresszvonatok a város alatt, a 2.-es metró alagútjában közlekednek, ezzel csökkentve a menetidőt. A főpályaudvar alatti metrómegálló bővítve van két sínpárral ezen vonatok fogadása céljából. Ugyanakkor a pályaudvar jelentős inga forgalmat bonyolít le.A Circumvesuviana vonatok végállomása a közeli Porta Nolana állomásról indulnak és érkeznek be. Egyéb forgalmasabb pályaudvarok a Napoli-Mergellina valamint a Napoli-Piazza Leopardi. A tartományi magánvasúttársaságok (Circumflegrea, Circumvesuviana, Ferrovia Cumana stb.) szerelvényei külön pályaudvarokra futnak be. A nápolyi főpályaudvar egyike a kiemelt 12 olasz pályaudvarnak (Grandi Stazioni), amelyeket a következő években átalakítanak és kibővítenek kereskedelmi központtá. .
[szerkesztés] Repülő
Fő szócikk: Nápolyi Nemzetközi RepülőtérA Nápolyi Nemzetközi Repülőtér (IATA:NAP, ICAO:LIRN) dél-Olaszország legnagyobb repülőtere. Nápoly Capodichino körzetében fekszik. Elérhető autópályán (A1) illetve tömegközlekedéssel (autóbusz).
Két terminálja van: az 1-es terminált használják a menetrendszerinti járatok, míg a 2-es terminál a charterjáratok számára van fenntartva.
[szerkesztés] Hajózás
Nápolyban található Olaszország egyik legjelentősebb kikötője úgy teher-, mint személyforgalom szempontjából. Rendszeres járatok indulnak Tunéziába, Korzikára, Szardíniára, Szicíliára valamint a környező szigetekre.
[szerkesztés] Városi közlekedés
A közlekedési hálózata kialakulásában elsősorban a város geomorfológiai viszonyai játszottak nagy szerepet. Alapját a buszjáratok képezik, amelyek nem csak a város különböző kerületetit, hanem a szomszédos városokat is összekötik Nápollyal. A villamosvonalak a fontosabb sugárutakon (corso) futnak, nagyjából a tengerparti városrészekben. Miután a város területe meglehetősen dombos vidék a város közlekedésében fontos szerepet játszanak a kábelvasutak (siklók):
A városban jelenleg három metróvonal üzemel:
- 1-es vonal: Piazza Dante és Piscinola/Scampia között
- 2-es vonal: Gianturco és Pozzuoli között
- 6-os vonal: Mergellina és Mostra között
A nápolyi metróhálózat kiépítése folyamatban van. Tervek szerint 2011-re a várost 9 metróvonal szeli majd át. Az elővárosi vasúti közlekedést öt vasúttársaság bonyolítja:
- Circumvesuviana – a Vezúv körüli településeket szolgálja ki
- Circumflegrea – a Campi Flegrei településeit szolgálja ki
- Metrocampania Nordest – az aversai vonalakat szolgálja ki,
- Ferrovia Cumana – Pozzuolit és Cuma-t szolgálja ki
- Ferrovie dello Stato/Trenitalia – az állami vasúttársaság, amely egyben a távolsági összeköttetéseket is biztosítja.
[szerkesztés] Híres nápolyiak
- Gian Lorenzo Bernini szobrász
- Giordano Bruno filozófus
- Enrico Caruso operaénekes
- Benedetto Croce filozófus
- Totò író és színész
- Eduardo De Filippo író és színész
- Ruggero Leoncavallo zeneszerző
- Giacomo Leopardi költő és filozófus
- Curzio Malaparte író
- Riccardo Muti karmester
- Giovanni Battista Pergolesi zeneszerző
- Domenico Scarlatti zeneszerző
- Sophia Loren filmszínésznő
[szerkesztés] Testvérvárosai
Kagoshima, Japán
Nablusz, Izrael
Salvador de Bahia, Brazília
[szerkesztés] Nápoly az irodalomban
- Bellér Béla: Magyarok Nápolyban
- Crescenzo, Luciano de: Sembra ieri – Mintha csak tegnap történt volna
- Lewis, Norman: Nápoly, 1944
- Passuth László: Nápoly
- Passuth László: Nápolyi Johanna
- Savage, Alan: Nápolyi Johanna (Az éjszaka királynője)
- Surányi Miklós: A nápolyi asszony
- Werfel, Franz: A nápolyi testvérek
[szerkesztés] Források
- Monos János: Nápoly (Pompeji és a Vezúv) ISBN 96-3933-173-0
- New Guide to Naples and Surrounding Area, ISBN 88-8180-084-5
- http://www.inaples.it
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- http://www.comune.napoli.it/
- http://www.napolinapoli.com/
- http://www.ctpn.it
- http://www.unicocampania.it
- http://www.italyguides.it/us/napoli/naples.htm
- http://www.dentronapoli.it/
- http://www.Napolionline.org
- http://www.unina.it
Based on work by