IV. Ince pápa
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
IV. Ince pápa a katolikus egyház pápája |
|
---|---|
![]() |
|
Eredeti neve: | Sinibaldo Fieschi |
Születési ideje: | 1180-90 k., Genova |
Megválasztása a pápai trónra: |
1243. június 25 |
Felszentelése: | 1243. június 28 |
Pontifikátusának vége: |
1254. december 7 |
Előző pápa: | IV. Celesztin |
Következő pápa: | IV. Sándor |
IV. Ince uralkodói néven vált a katolikus egyház fejévé a történelem 180. pápája. Ince hosszas interregnum után foglalhatta el Szent Péter trónját, amely elődjének alig kéthetes pontifikátusa után nem is csoda. A konklávé igen nehéz helyzetben volt IV. Celesztin pápa halála után. II. Frigyes, német-római császár Tivolinál táborozó serege nagy nyomást gyakorolt a választókra. A közel két éves tanakodás után végül olyan egyházfő uralhatta Rómát, akit a császár ugyan örömmel üdvözölt, de hamarosan kiderült, hogy nem véletlenül vette fel az Ince nevet.
Tartalomjegyzék[elrejt] |
[szerkesztés] Élete és pályája a szent trón előtt
Eredetileg Sinibaldo Fieschi néven született Genovában. A liguriai Lavagna grófi családjának legifjabb sarja kiváló neveltetésben részesült. Bolognában és Pármában tanult, és csakhamar az egyik legelismertebb kánonjogász lett a kontinensen. Iskolavárosaiba idÅ‘ múltán visszatért, és Pármában kanonok lett, majd Bolognában az egyházjog professzora. 1226-ban a krónikák a pápai kúria egyik bÃrájaként emlÃtik. 1227. szeptember 23-án IX. Gergely a San Lorenzo in Lucina-templom bÃborosává szentelte fel presbiteri rangon, majd 1228. július 28-án Róma alkancellári tisztjét is betölthette. 1235-ben Albenga püspökévé szentelték fel, és ezzel a klérus egyik legbefolyásosabb személyiségévé vált. Kiváló jogi ismeretei miatt a szintén jelentÅ‘s jogász hÃrében álló IX. Gergely pápa bizalmasa és tanácsadója is volt. A közeli barátság egyben hivatalok betöltését is jelentette. Észak-Itália pápai legátusaként többször is igyekezett rábeszélni a pápával való szövetségre Toszkánát és Lombardiát. Amikor rövid uralkodás után elÅ‘dje, IV. Celesztin meghalt, a bÃborosok kollégiuma igen nehéz helyzetbe került. Az egyházi átok alatt álló II. Frigyes császár jelentÅ‘s haderÅ‘ élén az örök város közelében táborozott, arra várva, hogy az egyház végre egy olyan fÅ‘t választ magának, akivel megértik majd egymást. A megfélemlÃtett bÃborosok azonban nem akarták voksukat a császár óhajára leadni, ezért a kollégium titokban elmenekült Rómából Anagniba. Az egy év, hét hónap és tizenöt napon át tartó huzavona végül 1243. június 25-én eredménnyel járt. A császári nyomás alól felszabadult bÃborosok egyöntetűen Sinibaldo bÃborost választották meg a trónra. A ghibellinnek, azaz császárpártinak ismert bÃborostól az egyház okos békét várt II. Frigyes birodalmával. Sinibaldo koronázása után felvette a IV. Ince nevet, amellyel, mint utólag kiderült, III. Ince pápa uralkodásának elveire akart visszautalni.
[szerkesztés] Az utolsó fejezet a császárok és pápák küzdelméről
[szerkesztés] II. Frigyes csalódása
IV. Ince trónralépése feloldotta a közvetlen veszélyt az egyház feje felÅ‘l, hiszen az újdonsült egyházfÅ‘ II. Frigyes egyik közeli barátja volt. A császár azonnal követeket küldött Incéhez, hogy gratuláljon a gróf pápai hivatalához, és hogy a császárság valamint a pápaság közötti ellentétek felszámolását megindÃtsa. Az egyházfÅ‘ azonban fenntartásokkal fogadta Frigyes üzenetét, hiszen korábbi tapasztalatai szerint a császár szava nem tartozik a szent és sérthetetlen dolgok közé. Maga a pápa egyébként nem fogadta a követeket sem, hiszen mint uruk, Å‘k maguk is az egyház átka alatt álltak. Mindazonáltal a pápa is érdekelt volt a két hatalom kiegyezésében. Ezért követként Németországba küldte három kiváló hÃvét, Pétert, Rouen érsekét, Modenai Vilmost és Vilmos apátot. A követeknek elsÅ‘sorban az volt a feladata, hogy rávegyék a császárt a fogva tartott fÅ‘papok szabadonengedésére. Frigyes még akkor záratta be a bÃborosokat, amikor azok a IX. Gergely által összehÃvott zsinatra igyekeztek. A három legátusra bÃzta Ince, hogy kipuhatolják azt is, vajon a császár milyen elégtételre hajlandó az egyház megsértéséért cserébe. Amennyiben Frigyes valóban megbánta múltbéli tetteit, Ince hajlandó feloldani az egyházi átkot. Azonban a pápa igyekezett azt is a császár tudtára adni, hogy ha nem ismeri be az egyháznak okozott sérelmeit vagy azokat igazságtalannak tartja, akkor azt Ince egy egyetemes zsinat elÅ‘tt tárgyalja meg. Erre a zsinatra pedig meghÃvja a keresztény uralkodókat, a klérust és a hercegeket is. Frigyes az amalfiban tartott találkozó után keserűen megállapÃtotta, hogy az új pápa semmivel sem bizonyul egyszerűbb esetnek, mint IX. Gergely. A krónikák szerint a találkozó után úgy fogalmazott, hogy "a pápaválasztással elvesztettem egy bÃboros barátomat, és nyertem egy ellenséges pápát."
Mindenesetre a találkozó után 1244. március 31-én Frigyes és Ince egyezményben állapodtak meg az egyház és a birodalom kapcsolatáról. A szerzÅ‘désben a császár elfogadta a pápa követeléseit. Vállalta, hogy helyreállÃtja az Egyházi Ãllamot, hogy szabadon engedi a fogva tartott bÃborosokat és hogy amnesztiát ad a pápa szövetségeseinek. De a csalárd Frigyes ezúttal is semmibe vette a pápának adott szavát, és hamarosan bujtogatni kezdte Róma császárpárti nemeseit Ince ellen. A bÃborosok szabadon bocsátásáról pedig hallani sem akart. Tervei között ugyanis még mindig szerepelt egy engedelmes pápa trónra emelése, amely az Incéhez hű bÃborosok szabadonengedésével csak nehezedne. Az egyházfÅ‘ a forrongó római hangulat és a közeli császári haderÅ‘ fenyegetése miatt elÅ‘ször Sutriba utazott, ahol világossá vált számára, hogy ha le akarja gyÅ‘zni II. Frigyest, el kell hagynia Itáliát. Ezért üzent a genovai flottáért, majd mikor az befutott Civitavecchia kikötÅ‘jébe, Ince az éj leple alatt 1244. június 27-én elhagyta Rómát. A pápai hajók elÅ‘ször Genovába vitték az egyházfÅ‘t, majd innen Burgundiába, késÅ‘bb Lyon városába utazott. Frigyes minden befolyásától függetlenül Ince a Saint Just-kolostorban rendezte be lakosztályát, ahonnan elkezdte szervezni a beÃgért egyetemes zsinatot.
[szerkesztés] Egyetemes zsinat Lyonban
Ince levelek százait küldte szét Európa udvaraiba és minden egyházmegye vezetőjéhez. A zsinat 1245. június 28-án ült össze először. A kiküldött levelek számához mérten a krónikások úgy vélték kevesen jelentek meg a zsinaton. A feljegyzések szerint 250 főpap jelent meg a gyűlésen, köztük Antiochia, Konstantinápoly és Velence (avagy akkoriban még Aquileia) latin pátriárkái, 140 püspök, II. Balduin, latin császár és IX. Lajos, francia király.
Az egyetemes zsinat megnyitóján hangzott el IV. Ince legismertebb prédikációja, amelyet az egyház és a pápaság öt nagy sebe köré épÃtett fel, és amely egyben a zsinat legfÅ‘bb kérdéseit is tartalmazta:
- Első sebként a főpapok hitbéli engedetlenségét és rossz pásztorkodását,
- Másodjára a szaracénok előrenyomulását,
- Harmadikként a görög egyházak elszakadását,
- Negyedikként Magyarország tatárok általi feldúlását,
- És végül ötödikként II. Frigyes császár egyházellenességét emlÃtette.
A zsinaton Frigyes személyesen nem jelent meg, és csak követe, Suessai Thadeusz jelent meg a zsinaton. A gyűlés elsÅ‘ ülésén Ince újra egyházi átokkal sújtotta II. Frigyes császárt és II. Sanchot, Portugália királyát. Ezen felül elhatározta a szaracénok és a mongolok elleni hetedik keresztes hadjárat indÃtását. A július 5-én kezdÅ‘dÅ‘ második ülésen a zsinat Frigyes vádjait tárgyalta át. Ince a császárt bűnösnek nyilvánÃtotta esküszegés, békeszegés, szentségtörés és eretnekség vétkében is. Ezért Ince július 17-én megfosztotta trónjától a kiátkozott császárt, noha a világi hercegek és királyok nagy része ellenezte a túlzott büntetést.
A lyoni zsinat után, ahol egyébként a bÃborosoknak adandó bÃbor szÃnű kalapról is döntöttek, Ince Németországba küldte követét, Ferrarai Fülöpöt, hogy hÃvja össze a német választófejedelmeket, és emeljenek új királyt a német trónra. A királyválasztást azonban német földön csak nehezen akarták vállalni a hercegek, de még a klérus is. A pápa csak a domonkosok és a ferencesek hatásos prédikációival tudta elérni, hogy 1246. május 22-én a Majna partján álló Veitshochheimban megválasszák Türingia Å‘rgrófját, Raspe Henriket Frigyes ellenkirályának. De Henriknek nem volt igazán nagy tábora, és nagyrészt hatalom nélkül "uralkodott" az országban. Eközben azonban a császár sem tétlenkedett és seregével Itáliába vonult. A pápaság és a császárság utolsó fegyveres ütközetei felrázták Itália régi szövetségeit, és az egész félsziget lángba borult. 1247. február 17-én váratlanul meghalt Henrik, és Ince nyomására helyére Hollandiai Vilmost választották meg. A háború utolsó nagy ütközete elÅ‘tt azonban Frigyes 1250-ben váratlanul meghalt. Halálos ágyán a palermoi érsek oldozta fel az egyházi átok alól. Ince azonban tovább ment, és elhatározta, hogy többé Hohenstaufot nem koronáz meg császárrá.
[szerkesztés] A szicÃliai trón
A pápaság történetének egyik legvásottabb ellenségének halála mitagadás nagyot lendÃtett IV. Ince itáliai törekvésein. A birodalomban Frigyes trónját gyermeke, IV. Konrád foglalta el, mÃg a szicÃliai trónra Konrád gyermeke, Konradin ülhetett. Az alig pár éves gyermek király helyett a Hohenstaufok egyik bizalmasa, Manfréd kormányozta a gazdag királyságot. A pápa elhatározta, hogy Itália német befolyásoltságának véget vet, és a nagy veszély elmúlta után Ince ismét átkelt az Alpokon. 1251. április 19-én indult el Itália földjére, majd Perugiában szövetséges seregeket gyűjtött, és azzal 1253 októberére Rómába ért. Ince nem akarta elfogadni Manfréd és Konradin hatalmát, hiszen II. Frigyes királysága még mindig a pápák hűbérbirtoka volt. A törvények értelmében tehát a királyság trónja az egyház kezében volt. A pápa III. Henrik, angol király több rokonának is felajánlotta a szicÃliai trónt, valamint Anjou grófjának is, de egyikük sem akart szembenézni Manfréd erÅ‘s seregével. 1254. május 20-án IV. Konrád meghalt, és miután a német trón kiesett a Hohenstaufok kezébÅ‘l, Ince végül elismerte Konradin koronáját. 1254. október 27-én a pápai sereg élén Ince bevonult Nápolyba, hogy Konradin hűbéresküjét vegye. Azonban Manfréd nem akart belenyugodni Ince fÅ‘hatalmába, ezért Foggia közelében rátámadt a pápai seregekre. Ince Nápolyban akarta megvárni a harcok végét, azonban december 7-én meghalt.
[szerkesztés] Ince és a keresztény világ
A küzdelmes pontifikátus ugyan nem sok idÅ‘t hagyott Ince számára, hogy az egyház vagy Európa más területével is foglalkozzon, azért fennmaradt levelei aktÃv külpolitikáról árulkodnak. Ugyan Anglia IV. Ince idejében már nem állt annyira a pápák uralma aatt, mint III. Honorius idejében, a hűbériséget mind a lordok mind a köznép elismerte. Ezen az alapon avatkozott be az angol belpolitikába, méghozzá erélyesen védve III. Henrik király trónját a fÅ‘urak és a fÅ‘papok ellenében. 1252-ben I. Ottokár, cseh királyt ismerte el Ausztria hercegének. II. Vencel gyermekével azonban a kegyes elismeréssel még nem zárult le diplomáciai kapcsolata, hiszen 1254-ben kiközösÃtéssel fenyegette meg Ottokárt, amennyiben az fegyvert merne ragadni IV. Béla, magyar uralkodó ellen. A tatárok rombolása ugyanis még Ince elÅ‘tt is élénken élt, ezért védte a magyar koronát.
Portugáliában többször is be kellett avatkoznia a zsarnoki módszerekkel kormányzó II. Sancho király ellen. 1247-ben végül sikerült elérnie, hogy az általa támogatott III. Alfonz kerüljön a portugál trónra. A lyoni zsinaton Ince kiátkozta Sanchot, és akkor Alfonzot nevezte ki az Å‘rült uralkodó helyére. Minden támogatást megadott a szerzetesrendek misszióinak, akik Poroszország, Oroszország, Mongólia és Örményország területére is elutaztak, hogy hirdessék Róma igéjét. Anyagi és kapcsolati segÃtsége mellett mindössze bátorÃtó szavait tudta felajánlani a térÃtÅ‘knek.
A pápaság és a Szent Birodalom közötti évszázados harcok II. Frigyes halála után már csak végjátékként vonultak fel a történelem lapjaira. A reformok áradatát és a koronával szembeni harcokat VII. Gergely pápa indÃtotta el, aki 1073-ban, majdnem kétszáz évre IV. Ince pontifikátusától, lépett Szent Péter örökébe. A harcok elültek, de amikor Ince 1254. december 7-én meghalt, még nem tudhatta biztosan, hogy az egyház valóban jó úton járt-e a Hohenstaufok ágának kiölésével.
Előző pápa: IV. Celesztin pápa |
Római pápa 1243-1254 |
![]() |
Következő pápa: IV. Sándor pápa |