Pártállam

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A pártállam mint politológiai kategória, monopolisztikus hatalomgyakorlásra berendezkedett állam, amelyben egyik oldalról az uralmon levő párt, az állampárt, másik oldalról az államszervezet személyileg gyakran összefonódik.

Tartalomjegyzék

1 A monopolisztikus hatalomgyakorlás
2 A pártállam Magyarországon
3 Mai pártállamok
4 Lásd még

[szerkesztés] A monopolisztikus hatalomgyakorlás

A pártállam arra törekszik, hogy a monopolisztikus helyzetben levő, az egész társadalmat irányítani – ellenőrizni törekvő párt az állami döntésekben is kizárólagosan érvényesítse hatalmát. A klasszikus pártállam a totalitárius, diktatórikus rendszerek, így a fasiszta, nemzetiszocialista és a kommunista államberendezkedés tipikus megnyilvánulása. Az állami és a pártapparátus nemcsak egybeépül, hanem a döntési hatáskörök gyakran tisztázatlanok és kialakul a törvényesség egyoldalú, az adott párt érdekeit szolgáló szűkítő értelmezése. A pártirányítás ugyanis valamennyi hatalmi ágban, mind a törvényhozásban, mind a végrehajtásban és az ügyészségi szervezetben, de még az igazságszolgáltatásban is érvényesül (pl. népbíró). A törvényhozás pártirányítása a választási rendszer törvényi szabályozása alapján válik lehetővé. Önmagában a többpártrendszer nem zárja ki az adott hatalomgyakorlás pártállami rendszerét. A pártállami jelleget több párt közül egynek a hegemonisztikus hatalomgyakorlása is megalapozza (pl. a volt NDK-ban formailag több párt működött). A pártállam működését gyakran zavarok jellemzik, miközben a hatalmi berendezkedést a szervezet töretlenül védi. Lehetnek politológiai értelemben különbségek az egyes konkrét pártállamok között, fennmaradhatnak a parlamenti demokrácia egyes formai elemei.

[szerkesztés] A pártállam Magyarországon

Többségi vélemény szerint a magyar állam – a Tanácsköztársaság és Szálasi Ferenc uralmának időszakát kivéve – csak 1949-től 1989-ig, a Magyar Népköztársaság idején volt pártállam. A Rákosi Mátyással fémjelzett időszakban a diktatúra kemény formáját szolgálta a pártállam az ún. kádári konszolidációig. Magyarországot a hetvenes évektől kedélyesen a „legvidámabb barakk” jelzővel emlegették. A Rákosi-korszakhoz képest a különbségek legfeljebb a döntések központosításának mértékében jelentenek eltérést; egyes időszakokban a gazdasági élet pártirányítása lazábbá, áttételesebbé válhat (mint az új gazdasági mechanizmus 1968-ban) a választási rendszer is általában egyes jelöltekre épül, amelyeket – a formailag közvetlenül demokratikus jelölés fenntartása mellett – Magyarországon 1986 előtt kizárólagos joggal az ugyancsak az állampárt által irányított Hazafias Népfront tartott a kezében. Egyes állami feladatokat névleg társadalmasítottak, így az üdültetés a Szakszervezetek Országos Tanácsa, mint nem állami szerv hatáskörébe tartozott.