Rákosi Mátyás
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
 |
|
| Hivatali idő | |
|---|---|
| 1949. szeptember 5. – 1953. július 4. | |
| Előd | Dobi István |
| Utód | Nagy Imre |
| Született | 1892. március 14. Ada, Osztrák–Magyar Monarchia |
| Elhunyt | 1971. február 5. Gorkij, Szovjetunió |
| Politikai párt | MKP, MDP, MSZMP |
| Házastárs | Fenya Fjodorovna Kornyilova |
| Végzettség | politikus |
Rákosi Mátyás (eredeti neve: Rosenfeld); (1892. március 14., Ada, Osztrák–Magyar Monarchia – 1971. február 5., Gorkij, Szovjetunió) a Magyar Kommunista Párt (MKP) főtitkára, miniszterelnök.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Az akkor az Osztrák–Magyar Monarchiához, jelenleg Szerbiához tartozó Ada községben született szegény, alig vallásos, 12 gyerekes zsidó terménykereskedő család hatodik gyermekeként. Apja 1904-ben változtatta családnevét Rosenfeldről Rákosira. 1910-ben érettségizett a szegedi főreáliskolában jeles eredménnyel. 1912-ben Hamburgban, 1913-ban Londonban tanult a Keleti Akadémia ösztöndíjasaként.
Az I. világháborúban az orosz fronton harcolt, ahol 1915-ben hadifogságba esett, és egészen 1918-ig távol-keleti hadifogolytáborokban élt. Innen megszökött, és Szentpétervárra ment. Hazatérve belépett a KMP-be. A Tanácsköztársaság idején helyettes kereskedelmi népbiztos, majd a szociális termelés népbiztosa volt, a bukást közvetlenül megelőzően egy ideig a Vörös Őrség parancsnoka. A bukás után emigrált, a Komintern megbízásából részt vett több közép-kelet európai kommunista mozgalomban. 1924-ben visszatért, rá egy évre letartóztatták, és 8 és fél év börtönre ítélték. Érdekesség, hogy egy ideig a szegedi Csillag börtön „vendégeként” ugyanabban a cellában kapott helyet, mint korábban Szálasi Ferenc. A fogságban tett vallomásával mind az illegális magyar kommunista párt számos tagját, mind a Komintern néhány tagját feladta. Nem sokkal kiszabadulása előtt egy újabb perben életfogytiglant kapott. 1940-ben, amikor a Szovjetunió visszaadta az Oroszország által 1849-ben zsákmányolt magyar hadilobogókat, a kétoldalú egyezmény egyik feltételeként Moszkvába távozhatott.
A Szovjetunióban a munkásmozgalom hőseként fogadták, 1940. május 6-án Sztálin mellett állhatott a Vörös téri felvonulás díszemelvényén. Bár eleinte megdöbbentették a sztálini politika által radikálisan megváltozott viszonyok, gyorsan akklimatizálódott, és mindenben követte Sztálint és az SZKP-t. Az emigráns Magyar Kommunista Párt vezetője volt, ő irányította a moszkvai Kossuth-rádiót, és a magyar foglyok közötti propagandamunkát. Ezekben az években ismerte meg leendő feleségét, a jakut Fenya Fjodorovna Kornyilovát.
1945. január 30-án érkezett haza a Szovjetunióból, és hamar nagy befolyásra tett szert a politikai életben. Az ezt követő hónapokban a kivárás taktikáját alkalmazta, lévén még Moszkva sem döntötte el, hogy mit akar Magyarországgal. Több nyelven kiválóan beszélt, ez tette lehetővé, hogy Trumannal anyanyelvén tárgyalhatott Washingtonban a békeküldöttség tagjaként, de emellett meg tudta magát értetni oroszul, németül, és olaszul is. A politika volt a „hobbija”, élete minden percét kitöltötte. A Magyar Kommunista Párt (1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja) főtitkára lett, 1945-től miniszterelnök-helyettes. 1947 után egyre inkább úrrá lett rajta a megalománia, lassanként a hatalom rabjává vált. Pozícióinak megszilárdítására minden eszközt használhatónak ítélt meg. Saját bajtársait is habozás nélkül pusztította, közülük Rajk László a legismertebb. A Rákosi-kultusz fokozatosan kiépülve az 1950-es évek elejére érte el tetőpontját, ekkor kezdték a „népek bölcs vezére”, valamint a „Sztálin legjobb magyar tanítványa” jelzőkkel illetni. Ez utóbbinak némileg ellentmond, hogy Sztálin a többi kelet-európai kommunista vezetőnél jóval kevésbé kedvelte, ritkán fogadta. 1952–53-ban a Minisztertanács elnöke (miniszterelnök) volt.
[szerkesztés] A Rákosi-korszak
Vallás- és egyházellenes, zsarnok politikus volt, fellépett a magyar egyházak vezetői, különösen Grősz József és Mindszenty József ellen. A nevével jelképezett korszakban az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Sem előtte, sem utána annyi embert nem ért megtorlás: koncepciós perekben százakat végeztek ki, 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot!) kitelepítettek, kitiltottak Budapestről. 1950–53 között 1 millió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A rövidesen bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet 748 ezer embert érintett.
Sztálin halála után, 1953-tól pozíciója gyengült, súlyos bírálatban részesítette az SZKP, önkritikára kényszerült. A miniszterelnöki székben a desztalinizációt megkezdő Nagy Imre követte, akivel szemben 1956-ig váltakozó sikerű hatalmi harcot folytatott. Ezekben az években is tanúbizonyságot tett kiváló taktikusi képességeiről, 1955-re sikerült elérnie Nagy leváltását, és helyére bizalmi embere, Hegedüs András kinevezését. Az SZKP XX. kongresszusa után, 1956 nyarán szovjet nyomásra az MDP Központi Vezetősége tisztségéből eltávolította, ekkor a Szovjetunióba távozott. A pártfőtitkári székben a legközelebbi elvbarátjának számító Gerő Ernő követte.
Az 1956-os forradalom elbukásával hatalomra került Kádár János Rákosi Mátyás személyi kultuszát jelölte meg az „ellenforradalom” kiváltó okának. Bár Rákosi ismételt kísérleteket tett a hazatérésre, erre nem kapott engedélyt, Hruscsov Kádár mellett döntött. 1962-ben kizárták az MSZMP-ből. A Szovjetunióban először Krasznodárba, majd különböző közép-ázsiai városokba küldték, így több évet töltött a kirgizisztáni Tokmakban is, ahol kis múzeum őrzi emlékét. Végül a Gorkij melletti Arzamaszba száműzték, ahol 1971-ben meghalt. Magyarországon, szűk családi körben, a Farkasréti temetőben temették el különösebb „feltűnést” nem keltve.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Kocsis Piroska: Rákosi Mátyás hatvanadik születésnapjának megünneplése
- Rákosi Mátyás életrajza a Magyar Életrajzi Lexikonban
[szerkesztés] Rákosi Mátyás művei a MEK-ben
| Elődje: Dobi István |
Magyarország miniszterelnöke 1952–1953 |
 |
Utódja: Nagy Imre |
Based on work by