Pearl Harbor-i csata

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Pearl Harbor-i csata
A II. világháború része
A Pearl Harbor-i csata
Dátum: 1941. december 7. Helyszín: Pearl Harbor, Hawaii Eredmény: Döntő japán győzelem az Egyesült Államok hadbalépése a Szövetségesek oldalán Casus belli: Az Egyesült Államok olaj- és kereskedelmi embargója, a diplomáciai kapcsolatok megszakadása
Harcoló felek
Egyesült Államok	Japán Birodalom
Parancsnokok
Husband Edward Kimmel (Amerikai Haditengerészet) Walter Short (Amerikai Szárazföldi Erők)	Nagumo Csúicsi (Japán Császári Haditengerészet) Fucsida Micuo (Az első hullám vezetője) Simazaki Sigekazu (A második hullám vezetője)
Haderő
8 csatahajó 8 cirkáló 29 romboló 9 tengeralattjáró ~50 egyéb hajó ~390 repülőgép	6 repülőgép-hordozó 2 csatahajó 2 nehézcirkáló 1 könnyűcirkáló 9 romboló 23 tengeralattjáró 5 törpe tengeralattjáró 8 tanker 441 repülőgép
Veszteségek
halott: 2,335 haditengerész és 68 civil sebesült: 1,143 haditengerész és 35 civil elsüllyedt: 4 csatahajó, 3 romboló és 2 egyéb hajó megrongálódott: 4 csatahajó és 3 cirkáló megsemmisült: 188 repülőgép megrongálódott: 155 repülőgép	halott: 55 pilóta és 9 haditengerész hadifogoly: 1 haditengerész megsemmisült: 29 repülőgép elsüllyedt: 4 törpe tengeralattjáró

A Pearl Harbor-i csatában 1941. december 7-én a Nagumo Csúicsi tengernagy vezette japán flotta megtámadta az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbor-i (Hawaii-szigetek) támaszpontját.

Tartalomjegyzék 1 Előzmények 2 Támadás 2.1 Előjelek 2.2 Az első hullám 2.3 A második hullám 2.4 A harmadik hullám 3 Veszteségek 3.1 Japán 3.2 USA 4 Következmények 5 Külső hivatkozások 6 Forrás, irodalom

[szerkesztés] Előzmények

Japán 1940-ben elkerülhetetlennek tartotta az Egyesült Államokkal szembeni háborút. Úgy vélték, hogy elegendő nyersanyaggal rendelkeznek ahhoz, hogy folytassák a Kína elleni háborút, dél felé az európai országok gyarmatait elfoglalják és közben az USA-val is megküzdjenek.

Az USA nem nézte jó szemmel Japán hódító politikáját, ezért zároltata a területén lévő japán vagyont és fokozatosan megszüntette a Japánba irányuló kereskedelmet.

Jamamoto Iszoroku tengernagy volt a Pearl Harbor-i támadás megtervezője. A részleteket Genda Minoru dolgozta ki Fucsida Micuo parancsok segítségével.

[szerkesztés] Támadás

Az 1. japán flotta - amely hat repülőgép-hordozóból (Akagi, Hirjú, Kaga, Szórjú, Sókaku, Zuikaku), 2 csatahjóból (Hiei és Kirisima), 2 nehéz- és 1 könnyőcirkálóból, 9 rombolóból, 3 tengeralattjáróból és 8 tartályhajóból állt – 1941. november 26-án indult el a Kuril-szigetektől. A flotta előtt pár tengeralattjáró haladt, amelyek mini tengeralattjárókat hordoztak. Ezeknek a mini tengeralattjáróknak kellett Pearl Harbor kikötőjébe hatolniuk. A leleplezés elkerülése érdekében Jamamoto a megszokottnál északabbra fekvő útvonalat választott a flottának: a Kuril szigetekről induló flottának északi irányban el kellet kerülnie a Midway-szigeteket, hogy aztán észak felől közelítse meg Hawaiit. 1941 októberében a Taiyo Maru óceánjáró kísérletképpen végigment a tervezett útvonalon és közben egyetlenegy hajóval sem találkozott.

[szerkesztés] Előjelek

Két figyelmeztetés készenlétbe helyezhette volna az amerikai erőket. December 7-én reggel a kikötő bejáratánál egy amerikai járőröző romboló egy japán tengeralattjárót észlelt, melyet elsüllyesztett. Az elsüllyesztés tényét jelentette. Az egyik radarállomás 7 órakor északról közeledő repülőgépeket észlelt. A radarkezelők jelentették az információs központnak, amely ezt úgy értelmezte, hogy ezek a Kaliforniából erősítésként jövő B-17 Flying Fortressek, amelyeknek a megérkezését erre a napra vártak. A gépek, amit észleltek valójában a támadó japán repülőgépek voltak. Meglepő a tévedés, ha figyelembe vesszük, hogy a B-17-eseknek Kaliforniából érkeztek, ami nem északra, hanem keletre van. Ennek ellenére senki sem gyanakodott egy japán támadásra.

[szerkesztés] Az első hullám

Nagumo flottája december 7-én reggel Pearl Harbor-tól 440 kilométerre északra volt. 6 órakor 183 repülőgép szállt fel a hordozókról Fucsida Micuo vezetésével. Két óra múlva megkezték a támadást. 7.55-től 8.30-ig támadták a kikötőt és a szigeteken lévő repülőtereket. A meglepetés teljes volt. A támadás vasárnap reggel őrségváltáskor került sor. A 202 amerikai repülőgép negyede tudott csak felszállni, de a túlerőben lévő vadászgépekkel nem sokra mentek. A támadás teljesen elsöpörte a légvédelmet. Az ekkor érkező B-17-eseket a japán vadászgépek lelőtték.

[szerkesztés] A második hullám

A második hullám 170 gépe 7 óra 15-kor szállt fel. Azokat a hajókat támadták, melyek az első hullámban kevésbé sérültek meg. A támadás 9.45-kor fejeződött be. A japán gépek 10.30 és 13.30 között értek vissza a hordozókra.

[szerkesztés] A harmadik hullám

A japánok eredetileg terveztek egy harmadik hullámot is. Fucsida Micuo és a japán pilóták a harmadik hullámban az épen maradt hajókat és repülőket, illetve az üzemanyagtartályokat akarták támadni. De Nagumo tengernagy úgy gondolta, hogy már így is súlyos veszeségeket okoztak az ameriaiaknak, így a harmadik hullámot lefújta. Ez nem volt szerencsés döntés, mert az üzemanyagtartályok még épségben voltak, melyekről a japán admirális azt gondolta, hogy csak makettek és az igaziak a föld alatt vannak. Így a flottát Japán felé irányította. A pilóták nem örültek ennek a döntésnek.

[szerkesztés] Veszteségek

[szerkesztés] Japán

Japán csak 29 repülőgépet és 4 tengeralattjárót vesztett el.

[szerkesztés] USA

Négy csatahajó (USS Arizona, USS California, USS Nevada, USS West Virginia) elsüllyedt. Az USS Oklahoma felborult. Három másik csatahajó (USS Pennsylvania, USS Maryland, USS Tennessee), valamint 3 cirkáló és 3 romboló súlyosan megsérült. 188 repülőgép megsemmisült. 2403-an meghaltak, 1178-an megsebesültek. A támadás idején a japánok fő céljai, a repülőgép-hordozók nem voltak a kikötőben.

[szerkesztés] Következmények

A támadás az amerikai csendes-óceáni flottát fél évre megbénította. Ez lehetővé tette, hogy Japán még 1941-ben megtámadja a Fülöp-szigeteket, Hongkongot, és Malajziát.

Az USA ezzel belépett a háborúba.

Husband Edward Kimmel tengernagyot, a csendes-óceáni amerikai flotta parancsnokát, illetve Walter Short tábornokot, a csendes-óceáni amerikai hadsereg parancsnokát menesztették. Kimmel helyére Chester Nimitzet, Short helyére pedig Douglas McArthurt nevezték ki.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

[szerkesztés] Forrás, irodalom

• Tim Newark: Sorsfordító ütközetek 50 csata, amely megváltozatatta a történelem menetét, Zrínyi Kiadó, 2003, ISBN 963-327-379-x, 104. – 107. o.
• Andrew Wiest – Gregory Louis Mattson: Harc a Csendes-óceánon Perl Harbortól Hirosimáig 1941-1945, Hajja & Fiai Könyvkiadó Kft, 2002, ISBN 963932943-6, 28. – 51. o.
• N. N. Jakovlev: Pearl Harbor rejtélye, Kossuth Könyvkiadó, 1983, ISBN 963 2051 4