Szilády Áron

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szilády Áron (Ságvár, 1837. november 3. – Kiskunhalas, 1922. március 20.) irodalomtörténész, nyelvész, orientalista, az MTA tagja.

Tartalomjegyzék

1 Családja
2 Életpályája
3 Művei
4 Emlékezete
5 Források
6 Lásd még
7 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Családja

Édesanyja Magyar Zsófia, apja Szilády László. Édesapja református lelkész volt Ságváron. A család halasi származású volt, így apját halasi lelkésznek választották, és ettől kezdve Szilády Áron gyermekkorát Halason töltötte.

[szerkesztés] Életpályája

Gimnáziumi tanulmányait Kiskunhalason kezdte a helyi gimnáziumban, ahol latinul, görögül, franciául tanult és megismerkedett a héber nyelvvel is. A gimnázium első hat osztályának elvégzése után tanulmányait Nagykőrösön folytatta, ahol 1851 és 1853 között a gimnázium két felsőbb osztályát is elvégezte. Ekkor Arany János is tanította. Szilády itt németül, angolul és törökül is tanult. 1853 és 1858 között teológiát hallgatott Debrecenben. Egyre inkább az orientalista tudományok felé fordult, ezért tökéletesen megtanult héberül, arabul, törökül és perzsául. Megismerkedett az olasz nyelvvel és megtanult hollandul is. 1857-től, a török nyelv elsajátítása céljából Konstantinápolyban és Kis-Ázsiában tartózkodott, majd 1858-ban került a göttingeni egyetemre tanulni, ahol hamar feltűnt briliáns nyelvtudásával és professzorai már a jövõ orientalistáját látták benne. Hazatérése után különböző helyeken volt református lelkész, majd apja halálakor, 1863-ban került Halasra, és haláláig itt élt. 1885-ben a dunamelléki református egyházkerület főjegyzője lett. 1865 és 1878 között Halas országgyűlési képviselője volt és sokat tett a gimnázium fejlesztéséért. A város szellemi vezérének tartották. Saját bevallása szerint 27 nyelven írt és olvasott. Mindent megtett Kiskunhalas kulturális fejlesztéséért. 1867-ben lett a Kisfaludy Társaság tagja, de az egyre közismertebbé váló irodalomtörténész 1861-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1876-tól rendes tagja is volt. 1893-tól haláláig volt az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztője. 1896-ban a budapesti és a kolozsvári egyetem díszdoktorává avatták. Tudományos munkásságának fontos részét alkotta a magyar nép származásának vizsgálata, s e tekintetben a török eredet híve volt. Ezt a meggyőződését közel-keleti útjai is megerősítették. A magánéletben komor, zárkózott embernek tartották, sőt a városban sokan elfordultak tőle „ridegsége” miatt. Egész életét a puritán egyszerűség jellemezte. Jól mutatja ezt öltözködése, szűkszavúsága, vagy az a tény, hogy beszédeit, előadásait soha nem vetette papírra. Szilády Áron 1922. március 20-án hunyt el Kiskunhalason.

[szerkesztés] Művei

Irodalmi tevékenysége fordításai révén jelentős, de igazi tudományos elismerést nyelvészként szerzett. Szilágyi Sándorral és Salamon Ferenccel együtt 9 kötetben adta ki a Török-Magyarkori Okmánytárat, Budenz Józseffel és Szarvas Gáborral pedig a Nyelvemléktárat. A régi magyar irodalom egyik legjelesebb kutatójává vált, s nevéhez fűződik több 16. századi író (Tinódi Lantos Sebestyén, Ilosvay Selymes Péter, Balassi Bálint) műveinek kiadása.