Viktor Andrijovics Juscsenko
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
 Ukrajna 3. elnöke |
|
| Hivatalban | |
|---|---|
| Hivatalba lépett | 2005. január 23. |
| Előd | Leonyid Kucsma |
| Született | 1954. február 23. Koruzivka |
| Politikai párt | Mi Ukrajnánk |
| Házastárs | 1.: Dzvetlana Ivanivna Kolensznyik 2.:Katerina Csumacsenko |
Viktor Andrijovics Juscsenko (ukránul: Віктор Андрійович Ющенко) (született 1954. február 23.) ukrán politikus, 2005. január 23-tól Ukrajna elnöke.
Mint a Mi Ukrajnánk nemhivatalos vezetője a 2004-es ukrán elnökválasztáson a két legesélyesebb jelölt egyike. Az eseménydús választást végül is, a második fordulóban leadott szavazatok újraszámlálása után legyőzte az addig hatalmon lévó Viktor Janukovicsot. Az Ukrán Legfelsőbb Bíróság választási csalás miatt megismételtette a szavazás második fordulóját, amit a kihívó nyert meg. A közvélemény nyomása nagy súllyal esett a latba, mikor megismételték a választásokat. Az egész elindítója, a narancssárga forradalom a teljes választás megismétlését követelte.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fiatalkora
Viktor Juscsenko az Ukrán SZSZK-ban, a Szumi területen, Koruzivkában 1954. február 23-án egy tanárcsaládba született. Apja, Andrij Andrijovics Juscsenko részt vett a második világháborúban, ahol a németek elfogták és hadifogolyként Auschwitzi koncentrációs táborba vitték, de túlélte a megpróbáltatásokat. Miután hazatért egy helyi iskolában angolt tanított. Édesanyja, Varvara Timofijivna Juscsenko (1918-2005) ugyanabban az iskolában tanított ő matematikát és fizikát. Egy bátyja van, Petro Andrijovics Juscsenko.
Később, mikor Viktor Juscsenko elvégezte a Ternopili Pénzügyi és Gazdasági Iskolát, könyvelőként kezdett el dolgozni. Miután 1975-ben befejezte tanulmányait, egy kolhosz főkönyvelőjének a helyettese volt, majd később sorkatonaként a KGB határőrségi egységénél teljesített szolgálatot a szovjet-török határon. (1975-1975)
[szerkesztés] A Központi Banknál
1976-tól Juscsenko a bankszektorban dolgozott. 1983-tól ő volt a Szovjet Állami Bank ukrán irodájának mezőgazdasági hitelezéssel foglalkozó részlegének igazgatóhelyettese. Utána, (1990-1993) a nem állami működtetésű mezőgazdasággal kapcsolatos ipari cégekkel foglalkozó vegyesvállalati formában működő JSC Agroindustrial Ukrajna bank elnökhelyettese, majd első elnökhelyettese lett. 1993-ban Vadim Hetyman felkérte, hogy dolgozzon az Ukrán Központii Banknál. Még ebben az évben a bank felügyelő bizottságának tagja lett.
Juscsenko nagy szerepet játszott az új ukrán pénznem, a hrivnya bevezetésénél, valamint a modern ukrán kereskedelmi bnkrendszer megteremtésénél. Sikerült csükkentenie az ország gazdaságát tönkretevő hiperinflációt, és kivédte az 1998-as orosz gazdasági válság hatásait is.
1998-ban írta doktori értekezését, „A pénz keresletének és kínálatának fejlődése Ukrajnában” címmel. Ezzel a munkájával kiérdemelte a Közgazdaságtan Doktora címet.
[szerkesztés] Miniszterelnökként
1999 decemberében váratlanul Juscsenkót jelölte Leonyid Kucsma akkori köztársasági elnök miniszterelnöknek, mivel az előző jelölt nem kapta meg a szükséges szavazatot a parlamentben.
2001-ben Juscsenko visszautasította, hogy támogassa és vezesse a Kucsma rendszere elleni nagy tüntetést, ami Georgij Gongadze újságíró meggyilkolása után robbant ki. Mindezen felül Kucsmával együtt a tüntetőket fasisztának hívták annak ellenére, hogy sok tüntető a kabinet támogatója volt.
Kormányzása idején az ország gazdasága fejlődött, bár elemzők szerint ez nem a kabinet munkájának, hanem az általános gazdasági helyzetnek köszönhető. Kormánya, és ezen belül is leginkább Julia Timosenko miniszterelnök-helyettes összeütközésbe került befolyásos szénbányászati és földgáz kitermelő cégek vezetőivel. Az összeütközés a parlamentben fejeződött be, amikor a kommunisták bizalmatlansági indítványt terjesztettek a Ház elé. Ennek másik oka a gazdaságpolitika bírálata is volt. A végeredmény 263 igen és 69 nem szavazat lett, így a kormánynak le kellett mondania.
Sok ukrán választópolgár rémülettel figyelte az eseményeket, 4 millió szavazó támogatta a petíciót, ami a régi kormány visszaállítását kérte. Kijevben is hatalmas tüntetést rendeztek.
[szerkesztés] A Mi Ukrajnánk vezetője és politikai jellemzése
2002-ben Juscsenko lett a Mi Ukrajnánk (Nasa Ukrajina) politikai koalíció vezetője, amely alegtöbb képviselőt küldhette a Verhovna Radaba (Legfelsőbb Tanács), az ukrán parlamentbe. Ennek ellenére a szavazatok száma nem volt elég, hogy kisebb ellenzéki pártokkal kormányt tudott volna alakítani. Juscsenko maradt a frakcióvezető és a leginkább ismert politikus a csoportból.
Juscsenkót Kucsma ellenzékének meghatározó politikai vezetőjének tartják, mióta a többi ellenzéki csoportnak kevesebb befolyása és helye van a parlamentben.
Mióta lemondatták miniszterelnöki pozíciójáról, karizmatikus politikai közszereplő lett, és nagyon megnőtt a népszerűsége az ország nyugati és nyugati és középső régiójában. 2001 és 2004 között folyamatosan magasabb volt a népszerűsége a közvéleménykutatások alapján, mint az akkori elnöké, Leonyid Kucsmáé. [2]
Politikusként a nyugathoz közeledő és a mérsékelt ukrán nacionalista keveréke. A privatizáció heves szószólója. Ellenfelei (és néha szövetségesei) gyakran bírálják határozatlansága és hibáit, miközben vissza akarja szerezni pozícióját, míg védelmezői azzal érvelnek, hogy ezek Juscsenko csoportmunkára való alkalmasságának és konszenzusra és megegyezésre törekvésének jelei. Gyakran támadják azzal, hogy képtelen olyan csoportot létrehozni, aminek ne lennének belső civakodásai. Egyik régi politikai szövetségese, Timosenko, aki Kucsma elnöksége idején letartóztatták, de tisztázta magát az ellene felhozott, csalással kapcsolatos vádak alól. Ezek a gázprivatizációhoz kapcsolódtak, őt sokkal határozottabb és karakterisztikusabb politikusnak tartják Ukrajnában.
Mióta miniszterelnök lett, azóta Viktor Juscsenko a Mi Ukrajnánk párt tiszteletbeli vezetője. A legutóbbi, 2006 őszén tartott parlamenti választásokon Jekanurov vezetésével a szavazatok kevesebb mint 14%-át szerezte meg, ezzel a Régiók Pártja és a Timosenko Blokk mögött a harmadik helyet szerezték meg.
[szerkesztés] Elnökválasztás 2004
2004-ben lejárt Kucsma elnök megbizatása, így a posztra választásokat írtak ki. Juscsenko független jelöltként indutl az elnöki posztért. Legnagyobb ellenfele a miniszterelnök, Viktor Janukovics volt. Miniszterelnöki periódusa óta modernizálta politikai környezetét, szociális szövetségeseket talált és olyan liberális szlogeneket használt, mint amilyen az európai integráció, Ukrajna csatlakozása a NATO-hoz, és a koorupció elleni harc. Juscsenko támogatói a "Nép Ereje" (Szilja Narodu) nevű koalícióba tömörültek, amit ő maga vezetett Julija Timosenkoval és a Mi Ukrajnánk támogatásával.
Jukasenko választási stratégiáját a szemmélyes találkozókra építette, mivel a kormányerők nem adtak lehetőséget az egyenlő mértékű szerepléshez a TV képernyőjén keresztül. Ezalatt a riválisa, Janukovics gyakran szerepelt a hírekben, és Juscsenkóról azt híresztelték, hogy apja a Vörös Hadseregben szolgált, és mint nácit Auschwitzbe szállították.
[szerkesztés] Precedens nélküli harmadik forduló
Az első választásokat 2004. október 31-én tartották meg, ahol Juscsenko a szavazatok 39,87%-át, míg Janukovics 39,32%-át szerezte meg. Mivel egyik jelölt sem érte el az eredményességhez szükséges 50%-ot, ezért novmber 21-én második fordulót tartottak. A résztvételi arány 75% volt, de a megfigyelők sok helyen szabálytalanságokat találtak, így volt aki több szavazócédulával szavazott, és arra is volt példa hogy zárás után tettek be a többi közé még Janukovicsot támogató szavazatokat. Az exit poll eredmények szerint Juscsenko az ország nyugati és középső területein nyert.
A gyanított választási csalás és a nagy különbség miatt ami az exit pollok és a választás hivatalos végeredménye között volt, Juscsenkót és támogatóit arra késztette, hogy a szavazatok újraszámolását kérjék. Volt olyan cég, amelyik 11%-os Jukasenko győzelmet prognosztizált, míg a hivatalos végeredmény szerint 3%-kal Janukovics nyert.
30 napnyi kemény tiltakozás után, amit Kijevben és más ukrán városokban tartottak, ami narancssárga forradalom néven vált híressé, a választási eredményeket a legfelső bíróság megsemmisítette, és december 26-án megismételtette a második fordulót. Juscsenko nagyarányú győzelmet, a szavazatoknak több mint 60%-át remélte, de 51,99%-kal győzött
[szerkesztés] Elnöki időszaka
[szerkesztés] Beiktatása
2005. január 23-án került sor Viktor Juscsenko beiktatására. Az eseményen sok magas rangú külföldi politikus is rész vett, így Arnold Rüütel, Adrienne Clarkson, Vaira Vīķe-Freiberga, Vladimir Voronin, Aleksander Kwaśniewski, Traian Băsescu, Ivan Gašparovič, Mádl Ferenc, Artur Rasizade, Jan Peter Balkenende, Jaap de Hoop Scheffer, Nino Burjanadze, Artūras Paulauskas, Colin Powell, díszvendégként Václav Havel, és számos más vendég.
[szerkesztés] Elnöklése
Juscsenko időszakának első száz napját 2005. május 1-jéig az elbocsátások és találkozók jellemezték. Julija Timosenkót a Verhovna Rada miniszterelnökké választotta. Olekszandr Zincsenkót államtitkári rangban a az elnöki titkárság vezetőjévé nevezték ki. Petro Porosenkót, Timosenko legnagyobb ellenfelét a miniszterelnöki posztért, az elnök mellett működő Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBOU) titkárává nevezte ki.
Juscsenko nagyon sokat utazott külföldre, úgyhogy az egész évre tervezett utazási keret április közepére elfogyott. Legemlékezetesebb útjai közé tartozik mikor meglátogatta Moszkvát, az Európai Parlamentet Strasbourgban és az Egyesült Államokat.
2005 augusztusában Mihail Szaakasvili grúz elnökkel együtt aláírták a Borjomi megállapodást, amellyel létrehoztak egy nemzetközi szervezetet, a Demokrácia Választásáért Szervezetet, amely összefogja a Balti-, a Kaszpi- és a Fekete tenger partján fekvő demokratikus, illetve demokratizálódó országokat. A tagországok vezetőinek első találkozója 2005. január 2-án volt Kijevben.
[szerkesztés] A narancsos forradalom többi résztvevőjének elbocsátása
2005. szeptember 8-án egy korrupciós botrány kapcsán Juscsenko menesztette Julija Timosenko kormányfőt.
Szeptember 9-én Jurij Jehanurov próbált meg kormányt alakítani. Szeptember 22-én a 450 fős parlament második körben 289 igen szavazattal beiktata az új kormányt. A kormány az első szavazáskor a szükséges 226 helyett mindössze három szavazattal kapott kevesebbet a szükségesnél.
Szintén szeptemberben Leonyid Kravcsuk, Ukrajna első elnöke, megvádolta a száműzött orosz milliárdost, Borisz Berezovszkijt, hogy támogatta Juscsenko kampányát és beszerzett olyan dokumentumokat, amik pénzátutalásokat bizonyítanak. Berezovszkij cégeitől Juscsenko támogatóinak a cégeinek. Berezovszkij megerősítette, hogy találkozott Juscsenko képviselőivel Londonban, és hogy utaltak át cégei pénzeket, de sem nem erősítette meg, sem nem is cáfolta, hogy ezeket a cégeket használták volna Juscsenko kampányához. Politikai választásokkal kapcsolatban álló cégek külföldről való támogatása Ukrajnában bűncselekménynek számít.
2006 augusztusában egykori ellenfelét, Viktor Janukovicsot nevezte ki miniszterelnökké. Ezt sokan egy hírtelen irányváltásnak érezték, amivel Ukrajna ismét Oroszország felé fordul. [3]
[szerkesztés] A Verhovna Rada feloszlatása
2007. április 2-án kiadott egyesek által törvénytelennek tekintett rendeletével Juscsenko feloszlatta a parlamentet, s előrehozott választásokat írt ki. [1]. Sokan azért nem fogadják el döntését, mivel Ukrajna alkotmányának 90. §-ának egyik pontja sem teljesül, ami alapján a Verhovna Radát feloszlathatná[2]. Juscsenko megpróbálja elbitorolni az alkotmánybíróság jogait. A törvényhozás maga tett panaszt a feloszlatását elrendelő határozatról. Ugyanekkor egymással szembenálló tüntetők léptek színre, s mikor Viktor Juscsenko a fegyveres erők bevetésével fenyegetőzött, a válság tovább mélyült. A Verhovna Rada eközben tovább folytatja munkáját, s megtiltott mindenféle alap képzését az új választásokra.
[szerkesztés] Családja és magánélete
Juscsenko nős, második felesége Katerina Juscsenko-Csumacsenko, az Egyesült Államokban született ukrán emigráns családban. Politikai ellenfelei közül sokan bírálják Juscsenkót amerikai származású felesége miatt, mert úgy érzik, hogy felesége révén túlzott amerikai befolyás érvényesül. Felesége 2005. március 31-én kapta meg az ukrán állampolgárságot. Két házasságából öt gyermeke és két unokája van. Fiai: Andrij és Tarasz; lányai: Vitalina, Szofija és Hrisztina; unokája: Jarina és Viktor.
Based on work by