A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tartalomjegyzék 1 A táj lehatárolása 2 A táj felosztása 3 Kutatástörténet 4 Földtörténet, geológia 5 Ásványkincsek 6 Morfológia 7 Klíma 8 Vízrajz 9 Növényzet 9.1 Állatvilág 9.2 Talaj 9.3 Táji értékek 9.4 Források

[szerkesztés] A táj lehatárolása

Középtáj besorolású, határai: északon az Őrség, a Vasi-hegyhát és a Kemeneshát, keleten a Keszthelyi- hegység, a Balaton és a Rinya, délen a Mura. Nyugat felé nem húzhatjuk meg egyértelműen a határát, mivel az országhatáron kívül esik.

[szerkesztés] A táj felosztása

A Zala völgyének két szakasza, az Alsó- illetve a Felső-Zala völgy, a Princáplis-csatorna által elfoglalt Principális-völgy és a Mura északi partján elhelyezkedő Mura-balparti sík alkotják a terület alacsonyabban fekvő régióit. A kiemelt helyzetű területeket 5 részre oszthatjuk fel: a legnyugatabbi Kerka- vidékre (Hetés), a központi helyzetű Göcsejre, az Egerszeg – Letenyei- dombságra, amely a legnagyobb területű, illetve a Zalaapáti- és a Zalavári-hátra, amelyek a terület keleti felét alkotják.

Létezik egy másik felosztás mely három nagy egységre osztja fel a tájat és ezeken belül osztja kisebb részegységekre:

• I. Nyugat-Zalai Dombság:
  • I.a. Felső-Zala völgy
  • I.b. Kerka-vidék (Hetés)
  • I.c. Közép-Zalai dombság (Göcsej)
• II. Kelet-Zalai Dombság:
  • II.a. Egerszeg –Letenyei dombság
  • II.b. Principális-völgy
  • II.c. Zalaapáti-hát
  • II.d. Alsó-Zala völgy
  • II.e. Zalavári-hát
• III. Mura-balparti sík

[szerkesztés] Kutatástörténet

Három fő kutatási területen alkottak jelentőset a kutatók:

• 1. A Zala folyóhoz kapcsolódóan, a völgyének fejlődése, felépítése, Balatonhoz való viszonya, vízjárása, futásváltozásai tárgykörében. 1943-ban Kéz Andor a Balaton kialakulásának kérdése keretében végzett itt kutatásokat és teraszmegfigyeléseket. Marosi Sándor és Góczán László a Zala-kaptúrájával foglalkoztak. Megemlíthetjük még Pais László 1942-ben írt A Zala vízgyűjtője és Holub József 1963-as Zala megye középkori vízrajza című munkáját is.
• 2. A területre jellemző meridionális hátak kialakulását, morfológiáját vizsgálva. A legelső feltevés Cholnoky Jenő nevéhez fűződik, aki 1918-ban a pliocén korban a területen levő sivatagban keletkezett szélbarázdákat látta bennük. Sümeghy János 1952-ben az Ős-Duna felső-pliocén folyásirányához kapcsolta kialakulásukat. A legújabb teória kialakításához többen is részt vettek. Bulla Béla 1964-ben, Lovász György 1975-ben, Pécsi Márton pedig 1986-ban publikálta a komplex eredetet feltételező elméletét. A komplex eredeten azt értjük, hogy nem csak egy tényező, hanem egyszerre több, együttes munkával hozta létre e képződményeket. E főbb tényezők: szerkezeti mozgások, folyóvízi erózió és defláció. Legvalószínűbb, hogy, mint más esetben is oly sokszor, a komplex elmélet, amelyik a legközelebb áll az igazsághoz, hisz nem csak egyik vagy másik erő formálja a felszínt, hanem az összeadódó munkájuk eredményeképpen jön létre.Meg kell még említeni Lovász György 1970-ben írt A Zalai-dombság főbb morfológiai problémái című tanulmányát is.
• 3. A harmadik terület a földfelszín alatt található kőzetekkel, ásványkincsekkel foglalkozó munkákat foglalja magába. A legelső ilyen irányú munka Nagy K. Amadé nevéhez fűződik 1904-ből. Sümeghy János 1923-ban adta közre Földtani megfigyelések a Zala-Rába közé eső területekről című cikkét.Az ilyen irányú kutatásoknak a fő célpontjában a területen található olajkincs állt. Ezt természetesen az olajvállalatok végezték/ végeztették. A területen elsőként az angol érdekeltségű Hungarian Oil Syndicate Ltd. végzett kutatófúrást Budafapuszta térségében az 1920-as években. Ez még eredménytelenül zárult. A következő évtizedben az Eurogasco (European Gas and Electric Company) próbálkozott és járt sikerrel. Erre a fúrásra épülve 1937-ben megindult az ipari méretű kőolaj-kitermelés.

[szerkesztés] Földtörténet, geológia

A területen a földkéreg vastagsága: 25-27 km, a litoszféráé 60-80 km Az aljzatban a Zágráb- Kulcs- Hernád vonaltól északra új- paleozoos, mezozoos képződmények, délre zöld pala alatti polimetamorf kristályos kőzetek. A Kelet-Zalai dombságban nyomozható a felső-perm formációcsoport Dióskáltól keleti irányba. Tengeri üledékképződés (márga) és szárazföldi lepusztulás egyaránt zajlott a területen. A krétában, az alpi orogenezishez kapcsolódóan enyhe metamorfizáció. A terület ezután kiemelkedett, majd az eocénra újra megsüllyedt, ekkor a Szőci mészkő rakódott le. Az eocén korból datálható az egyetlen jelentősebb vulkáni eredetű kőzet a térségben, a Zalaszentmihályi andezit formáció. Feküje Szőci mészkő, a Padragi márgával összefogazódik. Kialakulása a Magura-óceán szubdukciójához köthető. Az alsó-miocén (24-17 Ma) során folyóvízi hordalékkúpok (kavics) ill. ártéri üledékek (homok, agyag) képződtek. Mura-Dráva tengermedence felől tengerelöntések. Középső-miocénban (17,5-14,5 Ma) mélyvízi, part távoli üledék (slír, aleurolit és agyag) jellemző. Legvastagabb bádeni üledéksor a Dél-Zalai medencében halmozódott fel, mintegy 2200 m vastagon. Késő-miocén (14,5-7,5 Ma.) még jellemző a mélytengeri üledékképződés is, de már megindul a folyóvízi feltöltés ÉNy-Ny felől. (100-200m vastag, főleg homok). A Pannon-tenger elvonulása után a terület emelkedni kezdett. A pliocén kor legfontosabb eseménye a folyóvízi feltöltésből kialakuló kavicsterületek kialakulása. A pleisztocén során lösz fed be nagy területeket. A felszínen szinte kizárólag a legfiatalabb korú kőzetek találhatóak, a völgytalpakon kibukkanhatnak a felső-pannon korúak is.

[szerkesztés] Ásványkincsek

A területen található ásványkincsek két fő csoportból kerülnek ki: szénhidrogének és építőipari alapanyagok. A szénhidrogén-lelőhelyek közül Budafa körüli területen 1400-1800 méter mélységben egy 18.3 km 2 kiterjedésű szénhidrogén mező húzódik. A Budafapuszta-1 számú fúrás (1937. február 9.) volt az első magyarországi földgázlelőhely, a Budafapuszta-2 számú pedig az első, amely már ipari mennyiségű kőolajat termelt. Jelentőségét ma elsődlegesen széndioxidvagyona adja. A felső-kréta meszes-márgás és a középső-miocén márgás-homokos rétegek között található az olajkincs, 1800-2100 méter mélységben. Az építőipari alapanyagokat három csoportba sorolhatjuk. Építő- és díszítőkőbányák találhatóak Zalaegerszegen, Karmacson, Bazsiban és Vidornyaszőlősön. Jelentős kavicsbánya Szemenyecsörnyén, homokbánya Nagykanizsán és Reziben van. Kerámiaipari alapanyagokat bányásznak Pankasz, Pórszombat, Teskánd, Zalaszentgrót, Gutorfölde és Nagykanizsa környékén.

[szerkesztés] Morfológia

A táj geomorfológiai körzetekre bontható:

• A Kerka-vidék három alkörzetre osztható tovább, északra a Lenti-medencétől három különböző irányba kibillent pannon rög található. A terület központi része a síksági jellegű Lenti-medence. Nagy vastagságban található itt az Ős-Mura hordaléka, erre a mai vízfolyások (pl. Kerka) hordalékkúpjai települnek. A medencétől délre a Tenke-hegy északnyugat felé megbillent röge található.
• A Felső-Zala völgy tektonikailag előrejelzett és kelet felé tölcsérszerűen kiszélesedik. A völgy jobb oldalán mély, szűk völgyek, nehezen felismerhető teraszok, pannon agyaghoz kapcsolódó ó-holocén suvadások, bal oldalt hosszabb, lankás, lösszel fedett lejtők találhatóak.
• Az Alsó-Zala völgy szintén szerkezetileg előrejelzett, észak-déli futású völgy. Erősen aszimmetrikus, nyugati oldalán a lejtők jóval meredekebbek. A Balaton vize egész a történeti időkig elfoglalta a területet. Jelentős a tőzegképződés.
• A Principális-völgy meridionális völgy, mely Nagykanizsa térségében 4-5 km széles völgymedenceszerű lapállyá szélesedik. Kialakulásában egyaránt szerepe volt a szerkezeti mozgásoknak, a folyóvízi eróziónak és a deflációnak is. Futóhomokformák teszik változatossá felszínét.
• A Mura-balparti sík a Mura szerkezeti árkának bal oldali pereme. Idősebb és fiatalabb teraszrendszere a Letenyei-dombság D-i meredek peremét követi. Murarátkától a fokozatosan kiszélesedő (5-10 km) völgysíkot a Mura újpleisztocén teraszrendszere és óholocén ártere uralja.
• A Göcsej felszíne dombos - völgyes jellegű. Észak-Göcsej észak-déli-i, Dél-Göcsej északkelet-délnyugat irányban billent ki. A magasra emelkedő "hegyek" szabálytalanul szabdaltak, erodált jellegűek. Göcsej hazánk egyik legtagoltabb felszínű térsége.A dombok rendre 250 méter fölé emelkednek, a legmagasabb a 301 méteres Kandikó. Déli-délnyugati irányban lejtősödő felszínét a vízerózió lépcsőzetesen lehanyatló, közel párhuzamos dombsorokra szabdalta, melyeket viszonylag keskeny, szabálytalan alakú völgyközi hátak kapcsolnak össze. Az északkeleti és keleti lejtők a legmeredekebbek, dél-délnyugat felé vályoggal fedett, fokozatosan alacsonyodó, derázió és geliszoliflukció által formált lejtők ereszkednek.
• A Kelet- Zalai- dombság legjellegzetesebb formái a meridionális völgyek és hátak. A hátak nyugatról keletre a következőképpen követik egymást: Söjtöri-, Zalaszentmihályi-, Zalaapáti- és Zalavári-hát. Ezek közül a legnagyobb a Zalaapáti-hát, amely 5-12 kilométer széles és 50 kilométer hosszú. Két kisebb süllyedék öt részre tagolja. A hátak északról délre alacsonyodnak, lépcsős szerkezetű völgyek tagolják őket és csuszamlásos formák gyakoriak bennük
• A Letenyei-dombság a Zalai-dombság átlagosan legmagasabbra kiemelt része. A dombhátakat eróziós és deráziós völgyek sűrűn szabdalják. A magasra kiemelt, meredek dombhátak laza üledékekből (homok, agyag, vályog) épülnek fel. A bőséges csapadék miatt a lejtőkön lefutó eső- és olvadékvizek lehordják a talaj felső rétegét, esőbarázdákat, később vízmosásokat, majd árkokat és végül völgyeket alakítanak ki. Itt már a meridionális irányultság kevéssé jellemző.

[szerkesztés] Klíma

A csillagászatilag befolyásolt besugárzás évi összege: 4300-4400 MJ*m-2. A napfénytartam: 1950-2000 óra/év között alakul, ami azonos szélességi körön levő magyar területekhez viszonyítva a legkisebb érték. Ez visszavezethető az 56-62%-os évi átlagos felhőzetre, amit az atlanti hatás erőssége okoz. Szélirányok közül a meridionális, vagyis az észak és dél irányú leggyakoribb, összesen kb. 30%, irányuk megtartására rásegítenek a meridionális völgyek. A szélcsendes időszakok szintén gyakoriak, mintegy 25% értékkel.

A már említettet atlanti és a mediterrán hatás a csapadékra és a hőmérsékletre is erőteljes hatást gyakorol. Az év leghidegebb hónapja a január, de nem sokkal enyhébb a február sem. Ezekben a hónapokban a levegő hőmérséklete a keleties irányokból, azaz az ázsiai kontinens felől áramló légtömegek hőmérsékletének függvénye. A januári középhőmérséklet térségünkben átlagosan -1 oC és -1,7 oC között ingadozik, ami által a térség ekkor csaknem legenyhébb tája az országnak, ritkán fordul elő tartósan -3 oC alatti átlagok. Ez az Adriai-tenger irányából be-betörő légtömegek mérséklő hatása miatt érezhető. A legmelegebb hónap a július (20 oC). A nyári melegért a keletről jövő kontinentális és a délnyugat felől jövő mediterrán légáramlatok a felelősek. Gyakori, hogy a nyugatról kelet felé vonuló óceáni eredetű ciklonok hűvös levegője beáramlik a térségbe. A nyári félév (IV-IX.) középhőmérséklete az országos 17,8 oC -hoz képest csak 16,7 oC. A sokévi középhőmérséklet adatok azt igazolják, hogy a térség nyáron a kissé hűvös tájak közé tartozik. Az atlanti eredetű légtömegek nagyobb hatása miatt a térség hőmérsékleti viszonyai, a hőmérséklet évi járása, az országoshoz képest kiegyenlítettebb. A legnagyobb ingadozás februárban van, 16,1 oC,. A fagyos napok számottevő előfordulása november - március időszakban várható. Leggyakoribb a fagy januárban. Ekkor 76-83%-os gyakorisággal fordul elő. A nyári napok száma 64-65 között ingadozik, ám a hőségnapok száma nem éri el a 14-et.

Az évi csapadék mennyisége a nyugaton 800mm, keleten 750mm körül alakul. A legkevesebb csapadék télen, februárban hullik. A csapadékösszegek jelentős mértékű emelkedése áprilisban indul meg. A legcsapadékosabb hónap azonban általában a június és a július (75-85mm), az országosan megszokottal szinkronban. Kialakul az ún. őszi másodmaximum, az ún. mediterrán ciklontevékenység hatására. A hótakarós napok átlagos száma 45 nap. A legvastagabb takaró februárban alakul ki (8 cm), de a januári sem sokkal kisebb (6 cm), és ez országos viszonylatban kiugróan magas. A völgyek klímája köd-hajlamos. Gyakori az átmeneti évszakokban az ún. talajmenti, a völgytalpak felszíne felett 5-10 m vastagságban kialakuló köd. Létrejöttében a helyi domborzatnak, a talajminőségnek és a csapadéknak van vezető szerepe

[szerkesztés] Vízrajz

• Felszíni vizek:

A terület vízrajzára erőteljes hatást gyakorol a már tárgyalt csapadék mennyisége, illetve a területenként más-más vízáteresztő-képességű kőzetek. Így a Principális-völgy futóhomokján és a Hetés kavicstakaróján kedvezőtlen lefolyásviszonyokat találunk. Az agyagos, vályogos részeken viszont adottak a lehetőségek a sűrű vízhálózat kialakulásához, az országban a legsűrűbbek közé tartozik. Ezzel összefüggésben a völgysűrűség is igen nagy mértéket mutat. Elősegítette a völgyek képződését a laza felszíni kőzet és a terület negyedidőszaki kiemelkedése is. A domborzat tagoltsága igencsak behatárolja a nagy vízfolyások kialakulásának lehetőségeit, így csak a Zalát és a Murát tekinthetjük annak. Ez a két folyó gyűjti össze a patakok vizét és a Balatonba, illetve a Drávába szállítja. A Zala, mint a folyóink legtöbbje nem a mostani medrét foglalta el az idők folyamán. Az Ős- Zala a középső-pleisztocénben még a Rába egy elhagyott völgyét használva folyt a Rábába, amit ma a Marcal tölt ki. Ez a helyzet a Keszthely-Gleichenbergi vízválasztó kiemelkedésekor változott meg, mikor is az Alsó-Zala Türje térségében hátravágó eróziójával elérte és dél felé fordította. Ezt nevezzük türjei kaptúrának. Emlékét a Zalaszentgrót környékén látható aszóvölgy őrzi. Az így a Dráva felé kényszerített Zalát a Balaton-medence pleisztocén végi besüllyedése újra irányváltásra kényszerítette, a második kaptúrát okozva Fenékpusztánál. Újabb aszóvölgy alakult ki, amely ma a Kis-Balaton medencéje. Ekkor vette fel a Zala mai folyásirányát és lett a Balaton fő vízszállítója. A Zala szakaszjellege a torkolati egyensúlyi jellegen kívül kanyarogva feltöltő. Vízminősége tápanyag-ellátottság és mikrobiológiai tényezők alapján IV. osztályú, a többi jellemző (oxigénháztartás, mikroszennyezés, toxicitás és egyéb) alapján III. osztályú besorolást kapott az 5 fokú skálán.

A Mura pliocén végétől az új-pleisztocén végéig kialakított öt terasza formai szempontból két csoportra osztható. Az idősebbek rendkívül gyengén fejlettek, leginkább csak lejtőtörésként mutathatók ki. Az új-pleisztocén eleji és végi terasz már jól fejlettek. Vízminősége ipari és öntözési célokra I. osztályú, de halgazdasági és ivóvíz felhasználására már csak II. osztályú. A kisebb folyók közé tartozik a Szlovéniában eredő Kerka folyó. Hossza 60 km, vízgyűjtő területe: 1598 km2. A Kerka teraszos völgye pleisztocén kavics- és homok hordalékkúpon alakult ki. Négy patak vizét egyesítve folyik bele a Murába. A felső szakasza bővizű, gyors lefolyású, alsó szakaszán viszont lelassul. Medre főképp kavicsos, kemény aljzatú, finomabb hordalék csak a partszegélyeken található. Árvíz kialakulhat minden hónapban, de főleg kora nyáron és ősszel, kisvíz késő nyáron jellemző. Az áradások következtében, vagy tartós csapadék esetén a völgyi területeken jelentős a belvízveszély. Karbantartással, a földek alácsövezésével jelentősen csökkenteni lehet az ebből eredő károkat. Természetes tavak kialakulásának nem kedvez a domborzat. Mesterségen viszont könnyen, a völgyben folyó patak elgátolásával kialakítható kisebb-nagyobb víztükör, ahogy ezt elég sok település meg is tette az évek folyamán. Vannak még a tőzeg- és építőanyag-bányászat felhagyása után visszamaradt bányatavak is a területen szép számmal.

Felszín alatti vizek:

Nem alakult ki összefüggő talajvíztükör, ez visszavezethető a domborzati tagoltságra. A völgytalpakon felszínhez közel található, de a dombsági területeken nem ritkán a több tíz méter mélyen található csak meg. Átlagos keménysége közepes szintű, 15-20 Nko. Mennyisége szintén a terület minőségének függvénye a völgyekben akár a 7 l/s km2 –et is elérheti. Rétegvizek bőségesen találhatóak, a kavicsos vízzáró réteg által megrekesztve. Ez tette lehetővé a területre oly’ jellemző szétszórt településforma kialakulását. Fontos a termálvíz is, amelynek hőmérséklete az esetek túlnyomó többségében 60Co feletti, legfőképpen a felsőpannon rétegekben található. Az olajipari kutatások miatt a térségben az országos átlagnál több ismert termálkút van. Ásványvizek közül a zalaszentgróti a legjelentősebb.

[szerkesztés] Növényzet

Zala az ország egyik erdőben leggazdagabb megyéje. A erdő területe 117 ezer ha, amely 31%- os erdősültségnek felel meg. Dél-Zala és a Kerka- vidék erdőborítottsága még ennél is magasabb, meghaladja a 40%-ot, gyenge termőképességű nyugati részeken ez az arány akár 60-70%-ig is felkúszhat. A megye erdőállományainak jelentős része (60%) nevezhető természetközeli vagy természetszerű erdőtársulásnak.. Az erdők elsődleges rendeltetése a fatermesztés, mindössze 6%- ot találunk egyéb funkcióban A megyében az egy hektárra jutó élőfakészlet csaknem másfélszerese az országos átlagnak. Itt található az ország erdőterületének 6.8%- a, élőfakészletének egy tizede. Az összfatermés folyónövedéke átlagon felüli (évente 819 ezer m3). Az erdőállományok átlagkora 46 év. A bükkösöket, tölgyeseket 110- 130, az erdei fenyveseket 90- 110, a mézgáségereseket és a lucosokat 60, a csereseket 80, az akácosokat 30- 35 éves korban vágják ki. A területen két flórajárás található a Zalai (Saladiense) és a Göcseji (Petovicum), de a Mura-balparti síkon a Nyugat-Balkán flóratartomány (Illyricum) flóraelemei is megtalálhatók. A zalai flórajárásra jellemző erdőtársulás a gyertyános és kocsánytalan tölgyesek, zalai bükkösök, cseres tölgyesek, gyakori még a szelídgesztenye előfordulása is. Jellegzetes nyílt társulása a magyarcsenkeszes pusztai gyep. Általánosan előforduló fajok még: a gyűrűvirágfélék, a berzedt galaj, a sávos here, a csenkeszfélék. Dél-kelet Zala jellemző társulása a dél-dunántúli dombvidéki bükkös, ami már illír jellegű. Gyepszintjük a nodumtól a teljes borításig változik; védett, jellemző növényei: a zalai bükköny, a nőszőfűfajok, madársisakfajok, ciklámen, farkasboroszlán, lónyelvű csodabogyó. Ezen erdőkhöz az észak-zalaiakhoz hasonlóan száraz gyepek kapcsolódnak, melyekben fellelhető magasszárú kocsord, tömjénillat, havasalji aggófű, sárga len, kosborok, bangók, ágas homokliliom. A Göcseji flórajáráson már alpi hatás érzékelhető. Ennek jele a nagy területet elfoglaló erdei fenyő. Előfordul elegyesen tölggyel vagy önálló erdőalkotóként. A mai területének nagy részén telepítve van. Fontosak az itt található gombák: vargánya, csiperke, őzlábgomba, fenyőalja, galambdúc, amelyek a régebbi korokban jelentős szerepet töltöttek be a lakosság élelmezésében. A terület jellegzetes elemei még a bükkösök és gyertyános-tölgyesek, melyekben megtalálható a zalai bükköny és a pirítógyökér, a védett erdei ciklámen és a szártalan kankalin. A völgyekben a vízparti réteket és a kaszálókat fűzbokrok és égerligetek tarkítják. A vízparti rétek védett növénye a kockás kotuliliom. A területen a fő haszonnövények: búza, kukorica, árpa, vöröshere.

[szerkesztés] Állatvilág

A tisztább vizű vízfolyások (pl. Kerka, Kerca és Zala) jellemző faja a folyami kagyló és a folyami rák.

A Zalai flóratartományhoz kötődő állatállomány nem különbözik a magyar átlagtól, jellemzően nagyvadakból áll (őz, vaddisznó) és kevés különleges állatfajnak ad otthont. Gazdasági jelentőséggel bír e vadállomány, mind a vadhús, mind a bérvadászat tekintetében. Híresek a zalai szarvastrófeák, már több világbajnoki érmet kiérdemeltek.

Göcsej állatvilága viszont kifejezetten változatos, ami a különböző állatföldrajzi hatások keveredésének, a tagolt felszín és a változatos mikroklíma élőhelyek sokféleségének kialakulásának köszönhető. Az állatvilág faji összetételében meghatározó a pannóniai fauna, de erősen érezhető a nyugat-balkáni (illír), és az atlanti-mediterrán hatás is. Egyrészt az erdősültség, másrészt a már említett földrajzi helyzet következtén a göcseji erdők állatvilága kiemelkedően gazdag. Jelentősek a reliktum állatfajok is. A patakok újra megjelenő ritkasága a réti csík. Már február végén, márciusban megjelenek a pettyesgőték, és a tarajosgőték a patakok mentén a tavaszi kiöntésekben. Göcsej gőteállománya kiemelkedő. A vizes területek kétéltűekben gazdagok: kecskebéka, vöröshasú unka, zöldvarangy, barnavarangy, leveli béka, erdei béka. A hüllőket a vízisikló, erdei sikló, fürge gyík, fali gyík képviseli. A madarak közül fontos megemlíteni a harkályféléket, mivel a Magyarországon megtalálható fajok mind költenek itt is. A baglyok előfordulása is gyakori az erdőkben. Két igen ritka madár a holló és lappantyú is jelen van. Göcsej denevérállománya is gazdag, mind az erdei, mind az épületlakók tekintetében, de a vizes területekhez kötődő fajok is jelen vannak. Az utóbbi évtizedekben jelentősen megnövekedett a rókák és néhány menyétféle ragadozóállománya (nyest, nyuszt). Örvendetesen szaporodik a vadmacska, az aranysakál dél felöli megjelenése várható. A fokozottan védett vidra elsősorban a nászidőszaka alatt (október-április) gyakran kóborol a patakok mentén, de egész évben csak kis létszámban jellemző, megfelelő élettér és táplálékbázis híján.

[szerkesztés] Talaj

A talajfajták fő előfordulási területe a csapadék függvényében nyugat-kelet irányban változik, de ez nem jelenti azt, hogy az egyik talajra jellemző környezetben ne fordulna elő egy másik. Alapvetően a következőt mondhatjuk el: a legnyugatibb, legcsapadékosabb részeken a pangó vizes vagy pszeudoglejes barna erdőtalajok jellemzőek, ezek alacsony termékenységűek, akár 70%-ot is erdő fed. Kevés humusztartalma a sok csapadék által okozott kilúgozódásra vezethető vissza. A következő sávot az agyagbemosódásos barna erdőtalajok alkotják. A domborzati viszonyok miatt jellemző az eróziós földes kopárok létrejötte. Végül a barnaföldek következnek, ezek a terület legjobb minőségű termőtalajai, V. termékenységi osztályba sorolhatóak. A völgyek talpán a réti és láptalajok különböző változatai fejlődtek ki az elmúlt évezredek során. Ahol a felszíni víz szerepe kisebb jelentőségű, ott a réti talajok, ahol viszont a gyakori vízborításhoz magas talajvízszint is járul, ott lápos talajok uralkodnak. Ezeknek a talajoknak termőrétege általában a magasabb, mint az erdőtalajoké. E két típusnál azonban megjelenik a humusz sajátos változata a nyershumusz, ami a kevéssé elbomlott növényi részekből álló anyag.

[szerkesztés] Táji értékek

Nemzeti Parkjaink közül az Őrségi és a Balatonfelvidéki Nemzeti Park kis területe nyúlik be a tájba. Tájvédelmi körzet és természetvédelmi terület is kis területet foglal el a megye területéből. Előbbi 3,6%, utóbbi pedig 1,5% az országban található összeshez képest. Ezek közül a legértékesebbek:

A Kerka-mente Natúrpark a Hármashatár Natúrpark szerves része. A területe több tájegységet foglal magába. Ide tartozik az Őrség déli része, Göcsej nyugati része, Hetés magyarországi szakasza és egy kis rész a Mura balparti síkjából is. Területe 55.159 ha. Lakóinak száma 24500 fő. Természeti értékekben bővelkedő táj ez. Területének 38%-át erdők borítják. A tornyiszentmiklósi "Muraerdő" az ország egyetlen ártéri termőhelyű bükköse. A Csödei-erdő értékes botanikai csemegéje a tízezerszám virágzó kakasmandikó. A kilencvenes évektől e területen ismét megjelent a holló. A térség öreg bükköseinek lakói a fokozott védettséget élvező nagyfülű denevér és pisze denevér. A Natúrpark északi részén Zalalövő községhatárban még megtalálható a zergeboglár, ami egy szubalpin, jégkorszaki reliktumnövény. A kiszáradó láprétek védett hüllője a mérgező keresztes vipera. A madarak közül a réteken a fokozattan védett haris jelenléte kiemelkedő. Jól alkalmazkodott az emberekhez az Európa nyugati részéről csaknem eltűnt fehér gólya, mely szinte valamennyi natúrparki faluban költ.

Zalakomári madárrezervátum 264 hektáros területének védelmét 1976-ban rendelték el. A Zalakomár és Galambok községek határában fekvő terület zömmel erdő, kisebb része gyep, amely nagyobbrészt még megőrizte eredeti természetes állapotát. Legfőbb erdőtársulásai a páfrányos égerláperdő és a magaskőrises égerláp. A terület különleges természeti adottságainál fogva számos ritka madárfaj számára teremt kedvező élőhelyet. A legjelentősebbek a rétisas, a fekete gólya és a fekete harkály.

Surd községben kialakított arborétum, pihenőpark különleges értékét az adja, hogy a világ szinte valamennyi fenyőfaja megtalálható itt.

A budafapusztai arborétum területét alkotó erdők 1945-ig Zichy családi birtokok voltak. 1945-ben az uradalmat államosították. Az arborétum kialakítása 1954-ben kezdődött meg azzal a céllal, hogy elősegítse az idegen vidékekről származó fafajok magyarországi meghonosítását. A régi kastélyparkhoz kapcsolódva újat alakítottak ki, a meglévő kis tavat felújították és a Pajtafai-völgyben új víztározó épült. Az arborétum területének nagyobbik részét az egzóta fafajok állományszerű telepítései alkotják, melyek egyediségükkel Európán belül is ritkaságszámba mennek. A parkban 132-féle tűlevelű és 88-féle lomblevelű fát találhatunk. Budafapuszta ipartörténeti szempontból is nevezetes. Az arborétumban emlékmű jelzi a Budafapuszta-1-es számú fúrás helyét, ahol Magyarországon először megkezdődött a földgázbányászat

A kőolajipar magyarországi múltját a zalaegerszegi Olajipari Múzeum lévő kiállítás segítségével követhetjük nyomon. Szomszédságában található az országos hírű Göcseji Falumúzeum, amelyben a helyi és finnugor rokonságunk életét, kultúráját, építkezési szokásait mutatják be. A megyeszékhely területén található az Azáleás- völgy, ami a virágzás idején csodás látványt nyújt.

A térség számára óriási lehetőség rejlik a falusi turizmusban, ami még nincs kellően kiaknázva.

Magyarország hévizekben egyik leggazdagabb területe a Zalai-dombság, melyet a szénhidrogén bányászat során végzett mélyfúrások tártak fel. Az itteni termálvizek általában kb. két millió éves, felső-pannon korú üledékekben halmozódtak fel. A környék termálvizeinek ásványi anyag tartalma, hőmérséklete és vízhozama termálkutanként erősen változik. E termálkincsre alapozva épült meg Bázakerettyén, Letenyén, Lentiben, Zalakaroson, Kehidakustányban, Zalaegerszegen, Zalaszentgróton, Miháldon is a termálfürdő.

[szerkesztés] Források

• Új Magyar Lexikon
• www.realdesign.hu
• zalakaros.celodin.hu
• gocsej.celodin.hu
• geo.klte.hu
• Magyar tudománytár –Föld, víz, levegő, szerkesztők: Mészáros Ernő és Schweitzer Ferenc, 2002, Kossuth Kiadó, pp. 47-79., p. 145., pp. 184-194, pp. 264-265., pp. 287-296., pp. 320-327.
• Marosi Sándor – Somogyi Sándor, 1990, Magyarország kistájainak katasztere I., MTA FKI, Budapest
• Martonné Erdős Katalin, 2004. Magyarország természeti földrajza I., a Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, pp. 30-62, pp. 153-168, pp. 178-181.
• Martonné Erdős Katalin, 2005, Magyarország tájföldrajza, a Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, p. 56., pp. 96-99.
• Péczely György, 2002, Éghajlattan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, pp. 258-284.