A nürnbergi mesterdalnokok

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Richard Wagner operája 3 felvonásban, 4 képben. Szövegét Richard Wagner írta.

Tartalomjegyzék

1 A régi Nürnberg
2 A mesterdalnokok
3 Hans Sachs (1494–1576)
4 A mű története
5 Szereplők
6 Külső hivatkozások

[szerkesztés] A régi Nürnberg

A legöregebb német városok egyike Nürnberg: még II. Henrik császár alapította és szabadságlevelét, mely a feudális főurak zsarnokságával és sarcolásaival szemben némi jogot és védelmet biztosított, 1219-ben kapta II. Frigyes császártól.

A várhegyen álló ódon erődítmény és a körülötte épült zegzugos utcák alkotják azt a középkori városképet, amelyben Richard Wagner vígoperája, a nürnbergi mesterdalnokok játszódik.

Nürnberg valóságos városállammá fejlődött, amelyet fénykorában a dúsgazdag Velencehez és Genuához hasonlították. Önállóan kötött szövetségeket, hadjáratokat viselt, főként az erőszakoskodó, rabló szándékú főurakkal szemben, és kereskedelmi szerződésre lépett külállamokkal.

Szerencsés fekvése folytán - nagyforgalmú kereskedelmi utak gócpontjában épült - ipara és kereskedelme már a középkorban is élénk volt. Hollandia, Lengyelország, a pireneusi tartományok, Velence és Magyarország felé közvetítette az árukat s e távoli területekre küldte el kézműveseinek termékeit.

A középkorban és az újkor hajnalán - amikor az opera cselekménye játszódik - a város kormányzása 42 patrícius család előjoga volt. A patríciusok mellett tanács is működött, de a városi szenátusnak nem volt igazi hatásköre.

A várfalakkal megerősített város - hiába volt szabadságlevele -, kénytelen volt véres harcokat vívni a fegyveres erejükre támaszkodó őrgrófokkal és a környék rablólovagjaival, akik le-lecsaptak váraikból az utakra, kirabolták az értékes árut szállító kereskedőket, az utasokat elhurcolták és csak súlyos váltságdíj ellenében engedték őket szabadon.

Mégis - Nürnberg kultúrája virágzott. Itt élt Peter Henlein - éppen az opera cselekményének korában -, aki a zsebóra feltalálója volt. Itt dologozott Albrecht Dürer (1471–1528), a német renaissance nagy festője és grafikusa, valamint a művészek, tudósok egész serege.

Wagner tehát a városnak azt a korszakát énekli meg, amikor a feudális világ tengeréből a bontakozó polgári kultúra szigete, az ősi Nürnberg kiemelkedik. A fél évezreddel ezelőtt élt céhmesterek, mesterdalnokok, iparosok, akik a kaptafa mellől nem ritkán a várbástyákra siettek, hogy karddal verjék vissza az ellenük támadó rablóhatalmakat, e keményöklű iparos-patríciusok, akik valóságos hadjáratokat vívtak, hogy megteremtsék az európai közlekedést, a kereskedelem világot behálózó szabad útvonalait, a nürnbergi iparosmesterek, a születő polgárvilág valóságos hőskorát jelenítik meg.

[szerkesztés] A mesterdalnokok

Ma már nehezen állapítható meg a mesterdal, a középkori német költészet e sajátos termékének eredete. Valószínű, hogy a középkor trubadúr-költészete (Provence és Franciaország), a trovatorek és trobadorok (Olaszország és Spanyolország), valamint a Minnesängerek (Németország) lírája ihlette meg a feltörekvő városi polgárság szellemi köreit is. Ezek a dalosok is előkelő körökből kerültek ki, vándorköltők, lovagok, őrgrófok, hercegek - de akad közöttük fejedelem is. Ennek a főúri költészetnek évszázados késéssel felbukkanó "polgári" mása - a mesterdalnokok költészete.

Hamarosan kialakult a mesterdal szigorú formája. A mesterdalnokok, akik szabad óráikban verset, s hozzá dallamot írtak, sőt műveiket maguk adták elő, céhbe tömörültek, és a vershez, dallamhoz, amely kézműves műhelyükben született, "kaptafát": szigorú törvényt készítettek. Ez a szabályzat volt az úgynevezett tabulatúra, amelyet nagy táblára írva a dalnokiskola közepén helyeztek el. Választott ellenőrök ügyeltek, hogy az iskolában s a versenyeken betartsák a szabályokat. Hamarosan kialakult a vaskalapos mesterdalnok-hagyomány, és a szigorú céhbe sohasem juthatott be az, aki hajszálpontossággal nem követte a szabályokat. A dalnokság mesterséggé lett, mint a cipőkészítés vagy a pékség: a kézműves polgárok féltékenyen őrzött kiváltsága.

A pályázónak, aki be akart jutni a zárt körbe, többféle fokozatot kellett végigjárnia. Növendéknek, dalnokinasnak számított az indulás kezdetén, majd ha már néhány strófát szabályszerűen előadott, énekessé lépett elő. Majd mester, ha új zenét és költeményt szerzett, szabályszerű és a céh előírásainak, tetszésének megfelelőt.

A felvétel próba alapján történt. Ezeket a próbákat, a "Freyung"-okat, mint ahogy a dalnokiskolát is, a nürnbergi Katalin-templomban tartották meg. A céhbe tartozó mesterdalnok ékes aranyláncot viselt a nyakában, a versenyek győzteseit pedig babérkoszorúval tüntették ki.

[szerkesztés] Hans Sachs (1494–1576)

Wagner művében több olyan szereplőt találunk, aki valóban élt egykor Nürnbergben: Hans Sachs, Kurt Nachtigall, Hans Vogel és Hans Foltz történelmi figurák.

Messze kimagaslik közülük Hans Sachs, aki a német költészet nagyjai közé sorolható. Páratlanul sokoldalú és termékeny költő, 4275 mesterdal, 208 színpadi mű, 1700 mese, 7 dialógus, számtalan zsoltár, szerelmi és katonadal, farsangi játék és példázat maradt utána, holott a költészetet csupán szabad óráiban művelte, mert egyébként szorgalmas varga volt.

A világirodalom híres vándortémáit aknázta ki, a német népkönyvekből merített tárgyakat. Emberalakjait azonban a saját környezetéből vette. Hangja közvetlen, őszinte. Összegyűjtött műveit maga adta ki.

Hans Sachs a nürnbergi mesterdalnokság legjelentősebb képviselője. Bár az öröklött és hagyományos formákat tiszteletben tartja, a tárgykör merész, felszabadult bővítésével túltesz elődein; verses elbeszéléseiben, farsangi játékaiban igazi humort és szerencsés helyzetkomikumot találunk.

[szerkesztés] A mű története

Wagner 1862 januárjában, egy szerény párizsi szállodaszobában írta meg a nürnbergi mesterdalnokok verses szövegét, majd a Rajna melletti Bietrich-ben a zenét. Küzdelmes életének súlyos, csapásokkal terhes napjai voltak ezek. Mindenki legyőzöttnek és kétségbeesettnek hiszi. Mégis ezekben a borús napokban alkotja legderűsebb s egyik legmélyebb értelmű művét, a nürnbergi mesterdalnokokat, amelyet felesége, Cosima "az élettel való nagy kibékülés"-nek nevez.

Wagner ismeri Lortzing (1801–1851) Hans Sachs című operáját és Deinhardstein hasonló című drámáját, mely utóbbihoz Goethe írt prológust. Wagner azonban egészen más megvilágításban állítja elénk a céhdalosokat, mint az elődei. A művészet kietlen törvényfaragóit ismerjük fel a vaskalapos vén mesterdalnokpolgárokban, de mindenekelőtt az irigy, ármánykodó Beckmesserben, aki mindenáron el akarja gáncsolni a friss tehetséget, az igazi költői hangot.

Wagner mesterdalnokai valóban mesterségüknek érzik a költészetet és céhgőgjük felfuvalkodottá teszi őket. Féltékenyen védekeznek a tehetséges jövevény ellen, irtóznak az újítótól, mert ők maguk képtelenek az újításra, a haladásra.

Wagner a lángész és a maradi művésziparos ellentétét élezi ki e szatírában. A humor és a gyöngéd szerelmi líra, a diadalmas ifjú jókedv és a férfias lemondás komoly, bensőséges hangja árad a remekműből. Hans Sachs egyben az igazi ember megszemélyesítője is, aki megértéssel és szeretettel szemléli az embereket, támogatja a jövőjükért küzdő fiatalokat s életcélja békét és minél több boldogságot szerezni embertársainak.

A nürnbergi mesterdalnokok Münchenben került először színre 1868. június 21-én. A mi Nemzeti Színházunkban 1883. szeptember 8-án, az Operaház színpadán 1887. szeptember 6-án szólalt meg első ízben.