Az 1956-os forradalom és a Szovjetunió

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

[szerkesztés] A politikai vezetés reakciója

1956. október 24-én a szovjet Politbüro megtárgyalta a lengyelországi és magyarországi politikai eseményeket. Egy budapesti delegáció jelentette, hogy a helyzet nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. Hruscsov kijelentette, hogy az, hogy Gerő Ernő pártfőtitkár október 23-án beavatkozást kért, azt jelezte, hogy a magyarországi kommunista pártban még megbízik a nép. Emellett a tiltakozásokat nem ideológiai harcnak látta, hanem az alapvető közgazdasági és szociális kérdések megoldatlansága miatti felzúdulásnak.

Bár széles körben elterjedt a feltételezés, hogy a Szovjetuniót Magyarországnak a Varsói Szerződésből történő kilépése késztette a magyar forradalom leverésére, a Szovjet Kommunista Párt elnöksége október 31-i megbeszélésének részletei arra utalnak, hogy ez csak egy tényező volt a sok közül.

A Molotov által vezetett keményvonalas frakció a beavatkozást erőltette, de Hruscsov és Zsukov marsall ezt eleinte ellenezték. Némi vita után először úgy döntöttek, nem mondatják le az új magyar kormányt.

Nem sokkal ezután azonban több tényező is erősítette a keményvonalas frakció álláspontját:

• Szimultán törekvések a többpártrendszeri demokrácia és a demokratikus munkástanács irányába, mely „a kapitalista állam felé vezethet”. Mindkét mozgalom veszélyeztette a Szovjet Kommunista Párt befolyásos pozícióját a szocialista blokkban, sőt, esetlegesen magát a szovjet hegemóniát is. Az elnökség tagjai többsége számára az, hogy a munkástanácsok irányítása közvetlenül a munkások kezébe kerül, összeegyeztethetetlennek minősült a szocializmusról alkotott fogalmukkal.
• A nyugati hatalmak figyelmét a szuezi válság kötötte le, a Szovjetunió emiatt félt, hogy gyöngének tűnik, ha nem lép fel a keleti blokk felkeléseivel szemben. Hruscsov azt mondta (Franciaországra, Nagy-Britanniára és az Egyesült Államokra utalva: „Először Egyiptomba mennek, aztán Magyarországra.”
• Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet párt tagjai nem értenék, miért nem történt eddig beavatkozás a magyarországi eseményekbe. A desztalinizáció elidegenítette a párt konzervatívabb tagjait, akiket megriasztott a szovjet befolyás gyengülésének lehetősége. 1953. június 17-én Kelet-Berlinben a munkások felkelést robbantottak ki, és a Német Demokratikus Köztársaság kormányának lemondását követelték. Őket a szovjet hadsereg segítségével gyorsan és erőszakosan leverték, 84 sztrájkoló meghalt vagy megsebesült, 700-at letartóztattak. 1956 júniusában a poznańi kormányellenes tüntetést is leverték, ami 74 áldozatot követelt. Ehhez jött még, hogy október végén a Szovjetunió európai részén kisebb regionális zavargásokra került sor.
• Az, hogy Magyarország ki akart lépni a Varsói Szerződésből és ki akarta nyilvánítani semlegességét, veszélyt jelentett a Szovjetuniót határoló, szatellitállamokból kialakított védelmi és ideológiai ütközőzónára. A szovjet nemzetközi viszonyokat Közép-Európával nagyban jellemezte a nyugati megszállástól való félelem, mely megerősítette a szovjet véleményt a szövetséges államokból álló ütközőzóna szükségességét illetően.

Ezeket a bel- és külpolitikai tényezőket figyelembe véve az elnökség úgy döntött, hogy megszegi a de facto tűzszünetet és leveri a magyar forradalmat. Úgy tervezték, hogy felállítanak egy ideiglenes forradalmi kormányt Kádár János vezetésével, aki majd a szovjetek segítségét kéri a rend helyreállításához. Kádárt, a Nagy Imre kormány miniszterét november 1-jén Budapestről elrabolták és repülőgépen Moszkvába szállították. Küldöttségek indultak más kommunista kormányokhoz Európában és Kínában, többek közt Jugoszláviában Titóhoz, hogy megpróbálják megakadályozni a konfliktust a régióban, és propagandaüzeneteket kezdtek terjeszteni, amint megkezdődött a második szovjet beavatkozás. A Szovjetunió, hogy leplezze szándékait, diplomatáit elküldte Nagy Imre kormányához, hogy megtárgyalják a szovjet csapatok kivonását. Október 31-én a Pravdában megjelent cikk szerint „A szovjet kormány készen áll megkezdeni a szükséges tárgyalásokat a Magyar Népköztársaság kormányával és a Varsói Szerződés más tagállamaival a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok kérdésében.”

[szerkesztés] Szimpátiatüntetések

A szovjet értelmiség csoportjai és a diákság körében a magyar forradalom melletti jelentős demonstrációkra került sor. A Sztálin halála óta kibontakozó értelmiségi mozgalom, amelynek egyik fő képviselője a Jevtusenko-kör volt, a magyar és lengyel reformokhoz hasonló átalakulást szeretett volna. Az egyetemi hallgatók követelték az állandó tájékoztatást a magyarországi eseményekről és oroszra fordították a magyar híranyagokat. A magyar forradalom leverése a Szovjetunióban egy megszorítási és terrorhullám kezdetét jelentette. A szimpátiájukat kifejezők ellen brutális kizárási és letartóztatási hullám következett, a Jevtusenko-kör tagjait pedig több évre teljesen elhallgattatták.

[szerkesztés] Források

• Huszár Tibor: Kádár János eltűnése
• Szabó Miklós:A Szovjetunió története
• Working Notes and Attached Extract from the Minutes of the CPSU CC Presidium Meeting, October 31, 1956, George Washington University: The National Security Archive, 2002 Lásd: [1]
• Declaration of the Government of the USSR on the Principles of Development and Further Strengthening of Friendship and Cooperation between the Soviet Union and other Socialist States October 30. 1956, Printed in The Department of State Bulletin, XXXV, No. 907 (November 12., 1956), pp. 745-747
• Hannah Arendt: Origins of Totalitarianism, Harcourt 1951, New York, pp. 480-510 ISBN 0 15 670153 7
• Report from A. Grechko and Tarasov in Berlin to N.A. Bulganin
• Imre Okváth: Hungary in the Warsaw Pact: The Initial Phase of Integration, 1957 – 1971 (The Parallel History Project on NATO and the Warsaw Pact) Lásd: [2]
• The 1956 Hungarian Revolution, A History in Documents (George Washington University: The National Security Archive) Lásd: [3]
• Working Notes from the Session of the CPSU CC Presidium on 3 November, 1956, with Participation by J. Kádár, F. Münnich, and I. Horváth