Bős–nagymarosi vízlépcső

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A bős–nagymarosi vízlépcső (BNV) – hivatalosan Gabčíkovo–nagymarosi Vízlépcsőrendszer – a Duna magyarországi és eredetileg csehszlovák, utóbb szlovák közös szakaszának komplex hasznosítására tervezett építmény. A vízlépcső létesítésének célja az energiatermelés, a hajózhatóság biztosítása, az árvízvédelem és területfejlesztés volt. A létesítmény tervezett főbb egységei: a Dunakiliti mellett épülő mederzáró duzzasztómű, a Csallóközön végighúzódó üzemvízcsatorna közepén a bősi erőművel és Nagymaros térségében a nagymarosi vízlépcső. A bősi erőmű első ütemét 1986-ban, a nagymarosi erőmű utolsó egységét pedig 1990-ben kellett volna üzembe helyezni. Eredeti formájában végül sosem valósult meg.

Tartalomjegyzék 1 A vízlépcsőrendszer története 1.1 Az építkezés kronológiája napjainkig 2 A létesítmény ökológiai hatásai 3 Külső hivatkozások 3.1 Nemezetközi jogi vonatkozások 3.2 Részletes technikai adatok

[szerkesztés] A vízlépcsőrendszer története

A vízlépcsőrendszer története a 20. század harmincas éveiben kezdődött, amikor felvetődött a Duna hajózhatóságának kérdése és az azzal kapcsolatos vízienergia-termelés. A vízlépcsőrendszer terveit először a Mosonyi Emil professzor vezette társaság dolgozta ki a BME-n az 1950-es években. Ezek után a terv folyamatosan változott, hol gazdasági, hol ökológiai, hidrobiológiai, hol környezetvédelmi, de legfőképp politikai megfontolások miatt.

[szerkesztés] Az építkezés kronológiája napjainkig

• 1977. szeptember 16. Magyarország és Csehszlovákia államközi szerződést kötött a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről. (beiktatta az 1978. évi 17. számú törvényerejű rendelet)
• 1983. október 10. Prágában a két fél aláírta az 1977-es államközi szerződés módosítását.
• 1983. december 20. A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége állásfoglalásában az építkezés megszüntetését javasolta.
• 1984. február 7. Az Elnöki Tanács 1984. évi 6. számú törvényerejű rendelete: kihirdeti a szerződés módosításáról 1983. október 10-én aláírt szerződésmódosítást. (Ez az építkezés befejezésének határidejét öt évvel meghosszabbította.) Megkezdődik az építkezés, Magyarországon állami nagyberuházás formájában. A költségeket a központi költségvetés, illetve a központi költségvetést terhelő hitelek biztosították. (A hitelfelvételek miatt az építkezés időszakában nem jelentett közvetlen költségvetési terhet.)
• 1985-ben a magyar környezetvédők követelésére és gazdasági nehézségekre hivatkozva a nagymarosi építkezést átmenetileg felfüggesztették. A Vízügyi Tudományos Kutatóintézetben elkészült a beruházó saját megbízásából a vízlépcsőrendszer hatástanulmánya.
• 1986. május 28-án a fővállalkozó kivitelező, az Országos Vízügyi Beruházó Vállalat és a Magyar Villamos Művek Tröszt több magánszerződést kötött osztrák vállalatokkal. Az egyik szerződés a Donaukraftwerkét bízta meg a nagymarosi vízerőmű tervezésével és kivitelezésével, a második pedig egy villamosenergia-szállítási szerződés, mely szerint az osztrák a nagymarosi erőmű beindulása után 20 éven keresztül exportált elektromos árammal törleszti a beruházás anyagi költségeit. A pénzügyi feltételeket az MNB és a Creditanstalt vezetésével létrehozott osztrák bankkonzorcium biztosította volna.
• 1987. december 31. A pénzügyminiszter 197/1987(XII.31.) számú rendelete létrehozza a GNV Építési Alapot, ennek keretében az MNB 37 milliárd forint összegű refinanszírozási hitelt nyújt a költségvetésnek a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer állami nagyberuházás megvalósítására.
• 1988. szeptember 2–4. között a Duna Kör kezdeményezésére létrejött Duna Konferencia első tudományos alaposságú (a közvélemény számára is elérhető) kritikája a vízlépcsőrendszerről.
• 1988. október 6–7. A nagymarosi építkezés ellen civilszervezetek tiltakoznak, tüntetnek. Az Országgyűlés 317 igen szavazattal az építkezés folytatásáról döntött.
• 1989. május 13. Civil szervezetek tiltakozása, népszavazási kezdeményezés után Németh Miklós kezdeményezésére a kormány felfüggeszti a nagymarosi építkezést.
• 1989. június 2. Az Országgyűlés jóváhagyta a május 13-i kormánydöntést.
• 1989. július 20. Miniszterelnöki találkozó Budapesten a bős–nagymarosi ügyben. Németh Miklós bejelenti, hogy a magyar kormány nemcsak a nagymarosi, hanem a dunakiliti építkezést is felfüggeszti.
• 1989. június–október között szakértői vizsgálatok folytak. A massachusetti egyetem Ecológia csoportja, a Természetvédelmi Világalap szakértői csoportja, az MTA ad hoc bizottsága tanulmányokat készített, elkészült a képviselők tájékoztatására szolgáló független bizottsági jelentés (Hardi-jelentés).
• 1989. október 31. A Hardi-jelentés alapján az Országgyűlés dönt a nagymarosi erőmű végleges elhagyásáról; a dunakiliti létesítmények építésének folytatása előtt államközi szerződés kötését tartja szükségesnek. Ökológiai garanciarendszer beépítését javasolja a szerződésbe.
• 1989. november 30. Az Országgyűlés határozatának megfelelő szerződésmódosító javaslat átadása megtörtént a csehszlovák fél részére. Csehszlovákia erre nem válaszolt, ellenben kilátásba helyezte, hogy a Duna elterelésével is hajlandó a bősi erőművet üzembe helyezni.
• 1990. március 25. A rendszerváltás utáni első szabad választás első fordulója Magyarországon.
• 1990. május 21. a csehszlovák szövetségi kormány a szlovák kormányt bízta meg a vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos magyar–csehszlovák vita rendezésével.
• 1990. október 15. Szakértői egyeztetés végén a magyar Antall-kormány meghatalmazott képviselője a leállítás miatt 2,881 milliárd schillingben ismeri el a nagymarosi erőmű osztrák kivitelezőjének járó összeget.
• 1990. november 14. Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter megállapodik a nagymarosi beruházás osztrák részvételének megszűnéséről. (2,65 milliárd schilling kártérítés-fizetési kötelezettséggel)
• 1991. január 17. a csehszlovák kormány elfogadta az úgynevezett C-változat építéséről szóló határozatot.
• 1991. április 23. 26/1991.(IV.23.) OGY határozat: tárgyalásokra hatalmazza fel a kormányt az 1977. évi államközi szerződés közös megszüntetéséről, valamint a következmények rendezésére, új államközi szerződés kötésére.
• 1991. április 22. Kormányközi tárgyalás Budapesten. A vízlépcsőrendszer kedvezőtlen környezeti hatásait a csehszlovák fél nem vitatta, álláspontja szerint ezek pótintézkedésekkel elháríthatóak. Érdemi válasz nem született.
• 1991. december 2. Kormányközi tárgyalás Budapesten. A csehszlovák fél 10 nap haladékot kért a felülvizsgálat kérdésében.
• 1991. december 12. A csehszlovák kormány határozatban jóváhagyta a bősi erőmű ún. 'C' variáns szerinti, 1992. őszi üzembehelyezését. (A 'C' változat a Duna csehszlovák területen megvalósuló elterelését jelentette).
• 1992. április 4. 12/1992.(IV.4.) OGY határozat: felhatalmazza a kormányt az 1977. évi államközi szerződés egyoldalú megszüntetésére.
• 1992. május 7. A magyar Antall-kormány május 25-i hatállyal felbontotta az 1977-es államközi szerződést, és kezdeményezte a károk helyreállításáról szóló tárgyalásokat.
• 1992. május 19. Magyar diplomáciai jegyzéket adtak át a csehszlovák félnek (melyben a május 7-i határozat szerepel)
• 1992. június 9. Az 1992. évi XL. törvény hatályon kívül helyezi az 1977. évi államközi szerződést becikkelyező törvényerejű rendeleteket, azaz a vízlépcsőrendszer megépítését.
• 1992. szeptember 3. Beindítják a bősi erőmű turbináit. A próbaüzem kisebb problémák mellett sikeres.
• 1992. október 23. A csehszlovákok (a bejelentett időpont előtt két nappal) megkezdik a meder áttöltését és a Duna elterelését.

• 1992. október 23. A magyar Antall-kormány keresetlevelet nyújt be a hágai Nemzetközi Bírósághoz a Duna várható egyoldalú elterelése miatt.
• 1992. október 25. A csehszlovák építők Dunacsúnynál, a Duna 1851,75 folyamkilométerénél, mintegy 40 kilométer hosszúságban csehszlovák területre terelték a Dunát
• 1992. október 27. Az EU Bizottságának bevonásával folytatott tárgyaláson aláírták az ún. londoni jegyzőkönyvet, amely három lépcsős rendezési eljárást rögzít. A felek vállalták, hogy az országok közti jogvitát közösen a hágai Nemzetközi Bíróság elé terjesztik, és a bíróság ítéletéig tartó időszakra átmeneti vízmegosztást alkalmaznak. A csehszlovák fél ígéretet tett, hogy a mederelzárástól függetlenül, még a határszelvény előtt, a Duna vizének legalább 95%-át az eredeti mederbe engedik. Ezen utóbbi vállalását a csehszlovák fél nem teljesítette.
• 1992 novemberében egy szokatlanul erős esőzés árvízveszélyt okozott a C-változat munkagödrében, elsodorta az építkezés egy részét, leszakított egy zsilipkaput.
• 1993. január 1. Csehszlovákia szétvált Cseh Köztársaságra és a Szlovák Köztársaságra. Szlovákia a bősi vízlépcső örökösének és az 1977. évi államközi szerződés jogutódjának nyilvánította magát.
• 1993. április 7. A kormányok képviselői aláírták a hágai Nemzetközi Bíróság elé terjesztendő ún. Külön Megállapodást. A Külön Megállapodást mindkét ország parlamentje megerősítette (29/1993(V.4.) OGY határozat).
• 1993. december 22. Az EU Bizottságának képviselője javaslatot tett a magyar és a szlovák kormánynak a Duna ideiglenes vízmegosztásáról. (A teljes vízmennyiség 40%-át kellene a közös mederbe juttatni.) Az ajánlatot csak a magyar fél fogadta el azonnal.
• 1995. április 19. A magyar Horn-kormány és a szlovák kormány meghatalmazottai Budapesten aláírták a "Szigetköz ideiglenes vízpótlása érdekében végzendő műszaki beavatkozásokról" szóló szerződést. (A szerződés szerint a hágai ítéletig tartó időszakban a szlovák fél éves átlagban 400 köbméter vizet biztosít másodpercenként a közös mederszakaszba, a magyar fél fenékküszöböt létesít Dunakilitinél a szigetközi ágak vízpótlása érdekében)
• 1996. december 5. A hágai Nemzetközi Bíróság közleményben tudatta, hogy befejezte a beterjesztett írásbeli anyagok tanulmányozását, a három hetes szóbeli meghallgatás első napjául 1997. március 3-át jelölte meg.
• 1997. március 3. Megkezdődött Hágában a személyes meghallgatás.
• 1997. április 1. A hágai bírák megkezdték négy napos helyszíni tájékozódásukat. Megtekintették a bősi erőművet, bejárták csallóközi és szigetközi hatásterületét, tájékozódtak a nagymarosi építkezéssel érintett vízbázisokról.
• 1997. szeptember 25. A hágai Nemzetközi Bíróság ítéletet hirdet a bős–nagymarosi ügyben folyó peres eljárásban: mindkét felet elmarasztalta különféle jogsértésekért. Az ítélet szerint Magyarország jogtalanul szüntette meg az 1977. évi vízlépcsőszerződést. Szlovákia jogtalanul helyezte üzembe a bősi erőművet. Az ítélet a végrehajtást illetően részletes iránymutatással szolgált, melyek között a környezetvédelmi szempontokra és az elszámolás (kártérítés) módozataira is kitért.
• 1997. szeptember 30. Megjelenik a Horn-kormány 163/1997. (IX.30.) számú kormányrendelete a hágai Nemzetközi Bíróság Dunával kapcsolatos döntéséből adódó kormányzati feladatok koordinációjáról. Kormánybiztost neveztek ki a hágai ítélettel összefüggő teendők ellátására.
• 1997. december 15. Magyar–szlovák találkozó Budapesten: meghosszabbítják az 1995. április 19-i vízpótlási egyezmény hatályát.
• 1998. február 27. A két fél keretmegállapodás tervezetét parafáljták Pozsonyban a hágai ítélet végrehajtását jelentő teendőkről. A tervezet szerint a magyar fél vállalja egy dunakanyari gát építését, valamint elfogadja a szlovák vízmegosztási javaslatot, amely a Duna-mederbe átlagosan 7,5% vizet irányoz elő (Horn–Mečiar-paktum).
• 1998. február 29. Tüntetés volt a parlament előtt a dunakanyari gát terve ellen. A mintegy negyvenezer tüntető Göncz Árpád köztársasági elnököt kérte fel, hogy akadályozza meg a keretmegállapodás érvénybelépését. Az SZDSZ a kormánykoalíció felbontását helyezte kilátásba.
• 1998. március 11. A Népszava közölte a Horn–Mečiar-paktum szövegét.
• 1998. március 11. A Horn-kormány 1026/1998. (III.11.) sz. kormányhatározata: a keretmegállapodás aláírását elhalasztja, illetve újabb szakértői vizsgálatok végzése után készülő hatástanulmány eredményeitől teszi függővé.
• 1998. július 25. 139/1998.(VII.25.) sz, kormányrendelet: módosítja a kormánybiztosi hatáskörről szóló 163/1997.(IX.30.) kormányrendeletet. A magyar Orbán-kormány új kormánybiztost nevezett ki.
• 1998. szeptember 3. A szlovák kormány új beadvánnyal fordult a hágai Nemzetközi Bírósághoz, melyben az 1997. szeptemberi ítélet értelmezését kérte, valamint azt, hogy róják meg a magyar felet a keretmegállapodás aláírásának késlekedése miatt.

• 1998. október 7. A hágai Nemzetközi Bíróság elnöke konzultációt folytat az országok képviselőivel az új szlovák beadvány miatti teendőkről. A magyar képviselőtől írásbeli álláspontot kért.
• 1998. november 27. Az új kormánybiztos első tárgyalása Pozsonyban. Megállapodtak a találkozókban (1999-ben január 28-án, március 10-én és május 14-én).
• 1998. december 7. A magyar fél átadta a hágai Nemzetközi Bíróságnak az 1998. szeptember 3-i szlovák beadvánnyal kapcsolatos álláspontját: Nem javasolta, hogy a szlovák beadvány alapján eljárás kezdődjék.
• 1999. január 29. 1009/1999.(I.29.) kormányhatározat: a hágai Nemzetközi Bíróság döntésének végrehajtásával kapcsolatos magyar–szlovák tárgyalásokon képviselendő magyar álláspontról és az ezzel összefüggő egyes teendőkről.
• 1999. május 14. Tárgyalás Budapesten. A magyar fél vállalta, hogy minden kérdésre kiterjedően részletes tervet dolgoz ki a bősi erőmű működtetésével kapcsolatos műszaki, környezetvédelmi teendőkről, a dunai vízmegosztás módozatairól.
• 1999. december 9. A kormánybiztos átadta a szlovák félnek a májusi tárgyalás vállalásában foglaltak terveit.
• 2000. december 19. Megérkezett Budapestre a szlovákok 1400 oldalas véleménye a magyar javaslatokról.
• 2001. április 2. A magyar fél diplomáciai úton tárgyalási javaslatot juttatott el a szlovák tárgyalódelegációhoz. A "Megállapodás a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a hágai Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25-i ítéletének érvényre juttatásáról" címmel (keretszerződés-tervezet, mely alapján megszülethetne a hágai ítélet szerinti államközi szerződés).
• 2001. június 5. Tárgyalás Pozsonyban. A tárgyaláson sem a dunakanyari vízlépcső, sem a dunai vízmegosztás vitatott kérdéseiről nem született megállapodás.
• 2001. június 29. Tárgyalás Budapesten. A szlovák delegáció átadja az április 2-i magyar javaslathoz fűzött írásbeli észrevételeit. A magyar delegáció elfogadja a szlovák javaslatot, hogy közös jogi és műszaki-környezetvédelmi munkacsoportok alakuljanak, akik szakmai kérdésekben közös megoldásokat dolgoznak ki, a kormányközi tárgyalások csak a közös szakmai csoportok munkájának befejezése után folytatódnak.
• 2001. szeptember 13. Kormányközi tárgyalás Pozsonyban, melyen a szakmai csoportok feladatait határozták meg.
• 2003. december 11. A magyar Medgyessy-kormány határozatot hoz a hágai ítélet végrehajtásáról folytatott kormányközi tárgyalások folytatásáról.
• 2003. december 16. A kormány novemberi határozatának megfelelően megtartotta alakuló ülését a hágai Nemzetközi Bíróság bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos döntéséből adódó kormányzati feladatokat koordináló tárcaközi bizottság.
• 2004. április 13. Pozsonyban találkozó. Dr. Persányi Miklós és Miklós László, a szlovák kormány környezetvédelmi minisztere jelenlétével demonstrálta a megegyezés szándékát.
• 2004. december 11. A magyar Gyurcsány-kormány határozatot hoz a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer tervének hatáskörzetébe tartozó folyó- és tájrehabilitáció elveiről.
• 2005. március 3. Tárgyalási nap, a két fél jóváhagyta a három közös szakértői munkacsoport mandátumait, meghatározta a szakértők által kidolgozandó ajánlott kérdéseket.
• 2005. április-május hónapban a munkacsoportok megtartották első közös üléseiket. Megkezdődött szakértői szinten az érdemi tárgyalás.

[szerkesztés] A létesítmény ökológiai hatásai

A dunakiliti duzzasztómű mögött keletkező hrusovi (Dunakörtvélyes) tározó az 1858-as folyamkilométertől az 1842-ig tart, szélessége 1-4 km, hossza 16 km, felszíne 53 km². A tározómedence befogadóképessége 243 millió m³, átlagos mélysége 4,7 m. A duzzasztógát bal oldalán torkollik be az üzemvízcsatorna első szakasza, a 17,6 km hosszú felvízcsatorna, amely a Duna főmedrében folyó víz befogadására és a hajózás új medreként szolgál. A bősi erőműből a 7 km hosszú alvízcsatorna Szapnál (Palőikovo) vezeti ismét vissza a Duna vizét a főmederbe. Az alvízcsatorna fenekét 5 m-rel kimélyítik a nagyobb esés elérése érdekében, így jön létre a max. 23, 27 m esés. A csatorna befogadóképessége 10 millió m³, 5000 m³/sec vízmennyiség levezetésére képes, szélessége 283-650 m közötti. A gabčíkovói erőmű 9 Kaplan-turbinája átlagos évben 2650 GWh/év teljesítményt nyújt. Folyamatos üzem esetén ezt 2900 GWh/évre lehet növelni. Bal oldalon két 34×264 m-es hajózsilip készül. A régi mederben (azaz a magyar Szigetközt a Csallóköztől elválasztó 1842-1811. folyamkilóméteres szakaszon) legalább 50 m³/s, max. 200 m³/s állandó átfolyást biztosítanak.

A bősi erőmű turbináinak teljesítménye 720 MW, a nagymarosi hat turbináé pedig 160 MW. A két létesítmény együttes termelése csapadékos évben 4620, száraz évben 2700 GWh/év. A nagymarosi létesítmény célja, hogy kiegyenlítse a bősi erőmű szakaszos üzemelésének árapályhatásait, visszaduzzasztó hatásával akkor is biztosítsa a hajózáshoz szükséges vízmélységet, amikor az üzemvízcsatornából nem érkezik utánpótlás, részt vesz a hajózás bonyolításában és közúti hídként összeköttetést teremt a Duna két partja között. Az erőműrendszer terveiben szerepel a csúcsra járatás, vagyis kisebb igény (éjszaka) idején a tározót feltöltik és a fogyasztási csúcs ideje alatt az összes turbina teljes teljesítménnyel üzemel. Alvízi oldalon a csúcsüzem kezdetekor hirtelen megnő a vízszint és hat órán keresztül folyamatosan növekszik, majd az éjszakai töltés 18 órája alatt lassan visszasüllyed a kiinduló állapotra. A vízlépcső okozta vízszintingadozás a számítások szerint Gabčíkovo alvizénél 2,3 m, és még Győrnél is 1 m. A vízlépcsők a folyó. természetes életének teljes átalakítását jelentik, alapvető változásokat hoznak a fizikai adottságokban (vízsebesség, hordalék- szállítás, átlátszóság, hőmérséklet, jégviszonyok stb.) és ezek révén a kémiai, biológiai folyamatokban is (oxigénellátottság: redoxpotenciál, nitrogén- és foszfát- forgalom, biokémiai lebomlás, fito- és zooplankton-viszonyok stb.)

A fenti változások – sík vidéki vízerőművek esetében, következményeikben nagyon súlyos ökológiai problémákhoz vezethetnek. A vízlépcső esetében a következő gondok merülnek fel: az áramlási viszonyok megváltozásának hatásai. A duzzasztás következményei a tározókban (felvíz): a) a víz áramlási sebességének csökkenése; b) az üledék- lerakódás fokozódása; c) talajvízszint-emelkedés az Öreg-Duna elhagyott medrében és a Szigetközben. Csallóközben a vízpótláscsökkenés következtében A) az árterek nedvességének csökkenése; B) talajvízszint-csökkenés. A hidrodinamikai változások miatt átértékelődő víz- szennyezések vízminőséget befolyásoló szerepe. Az ökológiai előrejelzések szerint az erőműrendszer káros következményei a legtöbb esetben visszafordíthatatlanok. A teljes körű megítélést nehezíti az a tény, hogy a létesítmények 170 km hosszon helyezkednek el, alsó szakasz jellegű folyón, ezért a közvetett és közvetlen hatásterület. is igen nagy. A gátak fölött a vízmozgás csökkenése miatt fokozódik az ülepedés, amely előbb-utóbb a tározó feltöltődéséhez vezet. Az üledék mezőgazdasági, ipari és kommunális szennyezéseket is tartalmaz, amelyet jelentős vírus- és baktérium- szennyezés kísérhet. A kotrás a fenti szennyezések nagyobb területen való szóródását okozhatja. Az ülepedés miatt nő a víz fényáteresztő képessége. Ehhez társul a megnövekedett foszfor- és nitrogénterhelés, amelyek együttesen a fitoplankton szaporodási ütemének és tömegének akár tízszeres növekedését is előidézheti. A trofitás növekedésével a vízminőség romlik. A biológiai szervesanyag-terhelést tovább növeli a lelassult vízben elszaporodó bakteriális mikroflóra, ezért hamarosan anaerob viszonyok alakulnak ki a felszín közelében is, amelynek eredményeként megindul a rothadás, a szerves és szervetlen szennyezőanyagok feldúsulása; a humuszanyag-szintézis nő. Mindezek alapján a fenéküledék felszínén kialakuló biológiai szűrőréteg súlyosan károsodik. Az élőhal-tömeg 80%-kal csökkenhet. Az építkezés következtében összesen mintegy 56 000 ha mezőgazdaságilag értékes termőterületet vonnak ki a termelésből. A gátak fölött a talajvíz szintje meg- emelkedik, nő a buzgárok előfordulása, a belvizek emelkedése, a szikesedés. A gátak alatt a vízutánpótlás elvágása miatt csökken a talajvízszint, fokozódik a talaj- szerkezet romlása, a tápanyagok kilúgozódásának veszélye, a főmeder mentén a gyökérzóna kapilláris ellátása megszűnik. Ez a termékszerkezet változását, a termés- eredmények csökkenését, az erdészetben a faállomány cseréjét vonja maga után. Az ártéri ökoszisztémák életközösségei visszavonhatatlanul megváltoznak. A hidrodinamikai és biogeokémiai folyamatok és a vízminőség romlása miatt a természetes életközösség mintázata eltolódik, a biológiai, genetikai diverzitás csökken és veszélybe kerül, eltűnik az ország egyik legjelentősebb nedves területe. A tervezett víz- visszapótlási rendszer csak még jobban megzavarja az állati és növénypopulációk szaporodását, rontja életterüket. A csúcsrajáratás okozta vízszintingadozást a hal- ikrák és a halivadékok nem viselik el, ezért a halállomány jelentősen csökken. A beruházás legsúlyosabb problémája a térség ivóvíz- készleteinek kockáztatása. A szigetközi hidrogeológiai helyzet jellegzetessége, hogy a vízadó réteg állandó dunai utánpótlást kap a kavics szűrőrétegen keresztül. A tározó feltöltése és az ülepedés megindulása után ez az utánpótlás az eltömődés, kolmatáció miatt csökken, megszűnik, illetve a szennyezőanyagok bemosódása révén 30-50 éven belül az egész vízbázist elszennyezheti. A kotrások a bentosz elbontásával további szennyezés okozói. Ugyanez a folyamat a nagymarosi vízlépcső által érintett parti szűrésű vízbázisokra is érvényes. A vízlépcső építését megelőzően végzett mederkotrás 60-160 cm medersüllyedéssel, a kitermelhető mennyiség csökkenésével, a minőség romlásával járt. A kitermelhető mennyiség 300 000 m³-rel (a Bp. feletti víz- bázis hozamának egynegyede) csökkent. A Duna vízminőségének megóvása a vízlépcső üzembe helyezése esetén csak az összes szennyvíz biológiai tisztításával történhet. Ez, tekintettel a napi szennyvízterhelésre, eleve valószínűtlen. Ugyanakkor ismeretlen a nem pontszerű szennyező források, mezőgazdasági bemosódás stb. hatása az öntisztuló képességtől megfosztott víz minőségére. Az árvízvédelmi előnyökkel, a talajvízszint állandósításával egyidejűleg új kockázati tényezők is létrejönnek. Esztergom és Nagymaros között a duzzasztás a legmagasabb árvízszint fölötti értéket ér el, az oldalcsatorna pedig végig f~16 méterrel a terepszint fölött vezeti a Duna vizét. A vízlépcső esetében a kockázatok jelentős részét csak a műszaki megvalósítás megkezdése után ismerték fel, holott kockázatkerülő stratégia alkalmazására már az előkészítés fázisában is szükség lett volna. A fenti megfontolások vezették a magyar kormányt az építkezés magyarországi szakaszának teljes leállítására és a nemzetközi szerződés felmondására. (Forrás: Környezetvédelmi lexikon)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Bős-nagymarosi vízlépcső történetét feldolgozó honlapja
• A bősi erőmű szlovák honlapja

[szerkesztés] Nemezetközi jogi vonatkozások

• Nagy Boldizsár: Bősi breviárium (PDF)

[szerkesztés] Részletes technikai adatok

• A vízlépcsőrendszer főbb mutatói
• A dunakiliti duzzasztómű