Csukabálna
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
 Státusz: mérsékelten veszélyeztetett
|
|||||||||||||||||
 |
|||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
|
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
| Balaenoptera acutorostrata Lacépède, 1804 |
|||||||||||||||||
 A csukabálna elterjedési területe
|
|||||||||||||||||
|
|
A csukabálna (Balaenoptera acutorostrata) a barázdásbálnák családjába és a cetek rendjébe tartozó tengeri emlős.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Rendszerezés
A déli félteke tengereiben élő déli csukabálna (Balaenoptera bonaerensis) a modern rendszertan szerint külön fajnak számít. Az közönséges csukabálnának három alfaja van, az atlanti-óceáni, az északi-csendes-óceáni és a törpe csukabálna. Mindkét csukabálna-faj a barázdásbálnák közé tartozik.
[szerkesztés] Testfelépítés
A csukabálna a második legkisebb sziláscet. A kifejlett példányok testhossza 7-10 méter közötti, súlyuk 4-14 tonna. A hímek és a nőstények nagyjából azonos méretűek. A csukabálna 6-8 évesen válik ivaréretté. A nőstény 10 hónapig vemhes, ezután még 5 hónapig szoptatja borját.
A csukabálnát a többi bálnától a mellső uszonyán levő fehér sáv alapján lehet legkönnyebben megkülönböztetni. A testük szürkés-fekete, a hasi oldalon fehér. 2-20 percenként vesz levegőt. Ilyenkor az állat teljes háta, a hátúszóval és a légzőnyílásokkal együtt, a vízfelszín fölé emelkedik. Mikor újra lemerül, a teste jellegzetesen meghajlik. A bálna becslések szerint 20-30 km/órával képes úszni. Szájában, egy-egy oldalon 240-360 szila található. A csukabálnák 30-50, legfeljebb 60 évig élnek.
[szerkesztés] Egyedszám és elterjedés
A csukabálna az északi félteke tengereiben él. Az Atlanti-óceánban élő alfaj egyedszáma egy 2004-es becslés szerint 184 000 körül van. A másik két alfaj egyedeinek számát 2005-ig még nem próbálták megbecsülni. A déli faj egyedszáma 760 000-re tehető. A bálnák megtalálhatók a sarkoktól az Egyenlítőig mindenfelé, de nyílt vízekben gyakoribbak.
Az IUCN "mérsékelten veszélyeztetett" fajnak sorolta be a csukabálnát.
[szerkesztés] Vadászat
A csukabálnát korabeli norvég írások szerint már i. sz. 800-ban is vadászták. A vadászat során a bálnákat sekély öblökbe csalták, és ott fertőzött szigonyokkal ölték meg. Ez a módszer egészen a XX. századig tartotta magát.
A bálnavadászok többnyire a nagyobb testű fajokat, például a kékbálnát és a tőkebálnát részesítették előnyben a kis termetű csukabálnával szemben. Azonban a fenti fajok populációja az 1970-es évekre jelentősen megfogyatkozott, így a nagy bálnavadász-társaságok figyelme a csukabálnára irányult. 1979-re már szinte csak ezt a fajt vadászták. 1904 és 2000 közt hivatalosan 116 568 csukabálnát lőttek ki, ennek jelentős részét a déli fajból.
Japán és Izland, bár korlátozottan, de még mindig folytatja a csukabálnák vadászatát, "tudományos célból". Sok természetvédelmi szervezet szerint ez valójában kereskedelmi célú bálnavadászatot takar. Emellett Norvégiában is vadásszák a fajt, 2005-ben 639, 2006-ban pedig 521 egyedet lőttek ki.
[szerkesztés] Megfigyelés
Mivel a csukabálnák a sziláscetek közül viszonylag gyakoriak, így a bálna-megfigyelő turizmus kedvelt célpontjai. Ilyen hajótúrák indulnak például a skóciai Mull-szigetről vagy az izlandi Húsavikból. A csukabálnák kíváncsiak, és gyakran felbukkannak a hajók környékén, azonban a hosszúszárnyú bálnával szemben soha nem lehet tőlük akrobatikus ugrásokat látni.
Based on work by