Etruszk művészet
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az etruszk művészetet az etruszkok hozták létre. A sok - keleti és görög - forrásból táplálkozó művészet a Kr. e. 8. században nyert önálló formát. Központja a Tiberis és az Arno folyók által bezárt terület volt. Később óriási szerepet játszott a római művészet kialakulásában.
[szerkesztés] Korszakolás
[szerkesztés] Orientalizáló korszak (Kr. e. 750 k. - Kr. e. 625 k.)
Az etruszk művészet első korszakának legjelentősebb leletei Vetulonia, Caere, Clusium, Tarquinii és Praeneste települések nekropoliszaiból származnak, és azt mutatják, hogy az etruszk kultúra ebben az időben közelebb álltak a keleti művészetekhez. Egyiptomi, föníciai, urartui tárgyak és azok helyi utánzásai jelentek meg a korábbi itáliai kultúráktól örökölt és továbbalakított műfajok mellett. A kor sírjainak jellegzetes tárgyai a domborművek és a keletről tanult granuláció techikájának továbbfejlesztésével készült aranyékszerek. A korszak utolsó harmadában alkakult ki a kerámia sajátos, ún. Bucchero technikája, az edényeket ekkor orientalizáló motívumok díszítették. A szobrászat legfontosabb emlékei a bronz- vagy terrakottafejek és -maszkok, és az ebmreplasztika. A sírépítészet valoszínűleg keleti eredetű formái közt megjelenik a tumulus, benne egy vagy több folyosós, kerek vagy négyzet alaprajzú sírkamrával.
[szerkesztés] Archaikus korszak (Kr. e. 625 k. - Kr. e. 550 k.)
Az archaikus korban az etruszkok már politikai nagyhatalommá váltak.
A legerősebb hatás a korinthoszi volt, de mellette a krétai, a keleti görög, és az attikai művészet termékei és hatásai is eljutottak Etruria földjére. A városfalak építésénél korán megjelent a hatalmas, négyszögletes kövek alkalmazása.
A templomépítészetben a görög mellett az etruszk forma is kialakult: az oszlopsor nélküli templomok emelt pódiumon álltak, egy homlokzatuk volt. Az egy, később több cella a nyitott előtérre nyílt. A teteje laposabb volt mint, a görögség templomaié, az oszlopok pedig alacsonyabbak, ezért aztán az épület szélesebbnek, zártabbnak tűnt, mint a görög templomok, amelyektől a fagerendázatot fedő domborműves terrakottalapok tarkaságával is elütött. Követ pusztán a nagyobb épületek alapozásához használtak, egyébként főleg fából és agyagból építkeztek. Sajátos etruszk oszloptípusok is kialakultak.
A sírkamrák falát festményekkel díszítették. Ekkor alakult ki a maga teljességében a szobrászat is, terrakottát és puha kőfajtákat használtak. Az észak-etruriai városokban megjelent a bekarcolt vagy domborműves, álló alakkal díszített, félköríves lezárású sírsztélé. Az arany- és ezüsttárgyak, elefántcsont-faragványok, fajansz- és alabástrom edények, festett strucctojások a sírok lakóinak ízlését mutatták, a bronzedények díszítésével együtt. A bronz kisplasztika mesterművei e korból az Arezzo melletti Brolio egy leletének ember- és állatalakjai. A legnépszerűbbek a domborműves edények, és a főleg gyakran pecséthengerrel díszített bucherro-vázák voltak.
[szerkesztés] Virágkor (Kr. e. 550 k. - Kr. e. 470 k.)
Az etruszk művészet virágkorában a kapcsolatok jelentősen megerősödtek a görögséggel, amely elsöprő jelentőségű hatást gyakorolt az etruriai kultúrára. A falfestmények leggazdagabb sorozata maradt meg, elsősorban Tarquiniiben. A lakóhelyiségnek kiképezett sírkamrák falain az élet felfokozottan vidám jelenetei: lakoma, zene, tánc, versenyek, küzdelmek, játékok és vadászat váltakoznak. A festmények derűs, telt színeikkel nemcsak a görög festészetre utalnak, hanem a természet, ég, víz, erdő rajzában és a jeleneteket színesítő játékosságban (szaladó egér, ágakon éneklő madarak) sajátosan etruszk elemeket is fenntartottak, ahogy az ábrázolások tárgya is a nép életének hétköznapi és ünnepi mozzanatait mutatja be (madárjósok, véres állatviadalok, táncosok stb.) a görög vázákról ismert motívumok mellett.
A tarquinii sírfestmények az Kr. e. 5. századtól már az attikai vörösalakos vázafestészet hatásait mutatják. Ebből az időből Clusiumban is fennmaradt néhány. A jellegezetes temetkezési forma a domborműves díszítésű terrakotta- és kőből készült sírláda, a négyszögletes cippus volt ebben a korban, a tarquinii freskókhoz hasonló jelenetekkel. Caerében a Kr. e. 6 század utolsó negyedében életnagyságú agyagszarkofágokat is készítettek, amik a halott feleségét felkönyökölve ábrázolták.
A kor legnagyobb szobrászati alkotásai a századforduló táján Veiiben készült templomdíszítő terrakottaszobrok, amelyek többekk között Apollónt, Hermészt és Létót ábrázolják. Ebben a korszakban működhetett Vulca, egyetlen ismert nevű etruszk szobrász is, aki oromcsoportokat készített terrakottából a görög mintákat követve. Az épületeket fedő domborműves, festett terrakottalapok művészete elsősorban Campania etruszk városaiban virágzott. A bronzművesség első központjai északon, a rézlelőhelyek közelében voltak. Közép-etruriai műhelyből származhatott a korszak elejének két monumentális bronz domborműve, a montelonei és a Castel San Marinói díszkocsi, mitológiai és csatajelenetekkel. Később Caere és Vulci a bronzművesség központja, s a Kr. e. 6. század utolsó negyedétől kezdve innen kikerülő edények, füstölők, kandeláberek, sisakok az antik fémművesség leghíresebb termékei lettek, s többek között az Alpokba exportálták őket. Új műfaj volt a tükrök hátlapjának díszítése és a gemmavésés. A kerámiákban a bucchero-edények egyre zsúfoltabb és erőteljesebb plasztikus díszítésűek, durvább formájúak és kivitelűek lettek, s már ritkán művésziek. Görög hatásra felvirágzott az etruszk feketealakos vázafestészet, előbb keleti görög, később attikai minták nyomán.
[szerkesztés] „Etruszk középkor” (Kr. e. 470 k. - Kr. e. 390 k.)
Ebben a korban ismeretlen okból kifolyólag a sírfestészet szinte megszűnt, s a szobrászatnak csak egy-két jelentősebb bronz- (capitoliumi farkas, arezzói Chimaera, cortonai lámpatartó Szilénoszokkal), terrakotta- (épületdíszítő csoportok Falerii Veteresből és Orvietóból) és kő- (az Alvilág-istennő ülő alakja) alkotása érdemel figyelemt. A kisipar is hanyatlani kezdett, a régi díszítések eltűnetek, s csak az attikai vörösalakos vázákat utánzó edények jelentenek egy kis változatosságot.
[szerkesztés] „Etruszk reneszánsz” (Kr. e. 390 k. - Kr. e. 290 k.)
Abban az időszakban, amikor Róma végleg kiterjesztette befolyását teljes Közép-Itáliára, újra felvirágzott az etruszk kultúra a klasszikus görög művészet hatására. A szobrászatban Polükleitosz és Pheidiasz, a festészetben Polignótosz fény-árnyék-, és térhatás területén szerzett tapasztalatai továbbfejlesztve jelentek meg az etruszkoknál, hogy koruk új mondanivalóját is kifejezhessék. A művészet központjai már nem a tengerparon, hanem Etruria belső területein jelentkeztek.
Az újra felvirágzó sírfestészet emlékeinek lelőhelyei Tarquinii mellett Vulci és Orvieto. Az archaikus sírképek derűs jeleneteit most az alvilági farkasfejes halálisten, madárcsőrű kígyós haláldémon, valamint a mitológia és a történelem véres jeleneteinek realisztikus ábrázolásai váltották fel. A ritka, festett szarkofágok mellett egyre gyakoribbak a domborműves díszítésű sírok: tetejükön a halott képmása látható felkönyökölve, vagy a Karthágóból átvett szokás szerint, háton fekve. Felsinában (Bologna) ekkor készültek a félkörös, alacsony sírsztélék legszebb darabjai: többsávos, domborműves díszítésük középpontjában a túlvilágra utazó halott alakjával.
A szobrászat főleg a terrakottaplsztikában alkotott jelentős műveket. Tömegesen készültek a fogadalmi szobrocskák, mint pl. az Ökleivel szántó paraszt. Egy részüknél az emberi test nagyon absztrakt. A díszítőművészetek színvonala magas. Ekkor élte fénykorát a faliscus műhelyekben - Volaterrae, Vulci - az etruszk vörösalakos vázafestészet.Új formákkal gazdagodott a karcolt tükrök művészete, aminek Praeneste volt az egyik fő centruma. Új lendületet kapott az aranyékszerek készítése, a gemmavésés, az elefántcsontfaragás is.
[szerkesztés] Az itáliai hellenizmus kora (Kr. e. 3. század – Kr. e. 1. század)
Az erősen rómaiasodó etruszk arisztokrácia művészete mindinkább az itáliai hellenizmus részévé vált, így gyakran csak lelőhelyük vagy feliratok alapján társíthatunk egyes műveket etruszkokhoz.
Megépültek a boltíves városkapuk. A templomépítészetben a háromcellás beosztás kapott domináns szerepet. A lakóházakról a sírkamrák adnak képet, különösen értékesek ebből a szempontból azok, melynek domborműves díszei a lakóház felszerelését mutatják meg. A sírfalak festése is előfordul. A domborműves szarkofágok mellett a halottégetés elterjedésével szarkofág alakú, agyagból, kőből vagy alabástromból készült hamvurnák, a görög mitológia jeleneteit etruszk motívumokkal ábrázoló domborművekkel, fedelükön a halott fekvő alakjával. Az urnákon ábrázolt arcok és fogadalmi célokra készített terrakottafejek egyéni vonásokat hordoznak. A bronzszobrászat néhány kimagasló alakja is római portréművészetet előlegzi meg. A karcolt tükrök, vésett kövek, arany ékszerek, bronz és terrakotta kisplasztika és a használati tárgyak közül is sok kimagasló darab akad, amik a pompeii művészetben nyernek folytatást. A vallási kultuszok néhány érdekes emléke is ebből a korból származik, (piacenzai bronzmáj, bronz augur, zágrábi múmiatekercs etruszk szertartásszöveggel). Az Kr. e. 1. században az etruszk nyelv kihalásával párhuzamosan a művészet végleg beolvadt az itáliai – római – kultúrába.
Based on work by