Franz Schlick

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Franz Schlik, Franz von Schlik zu Bessano und Weisskirchen (Prága, 1789. május 23. – Bécs, 1862. március 17.) gróf, császári és királyi lovassági tábornok, az 1848–49-es szabadságharcban a császári hadsereg egyik legsikeresebb tábornoka.

1808-ban lépett a császári hadseregbe. Részt vett a napóleoni háborúkban. 1813. október 19-én a lipcsei csatában elvesztette jobb szemét . 1848-ban altábornagyi rangban Krakkó kormányzója volt.

A téli hadjáratban még a Windisch-Grätz vezette fősereg támadása előtt egy nyolcezer fős önálló hadtest élén a duklai hágón keresztül betört Magyarország területére. December 11-én a budaméri ütközetben legyőzte a Pulszky Sándor alezredes vezette magyar erőket és elfoglalta Eperjest, majd Kassát. Sikerei komoly aggodalmat keltettek az Országos Honvédelmi Bizottmányban, ezért az ellentámadásra mintegy tízezer fős erőt vontak össze Miskolc környékére. Az így kialakított felső-tiszai hadtest parancsnokságát Mészáros Lázár személyesen vette át, de december 28-án a szikszói ütközetben, majd 1849. január 4-én a kassai ütközetben ő is vereséget szenvedett.

Schlik ezután két hetet várt a támadás folytatásával. A felső-tiszai hadtestet ez alatt az idő alatt a kinevezett új parancsnok, Klapka György újjászervezte, így január 22-én a tarcali ütközet, majd január 23-án a bodrogkeresztúri ütközet a magyar csapatok győzelmével ért véget. Schlik egy Windisch-Grätz főerőitől átvezényelt hadosztállyal megerősítve január 31-én ismét megtámadta Klapka állásait, de a tokaji ütközetben ismét vereséget szenvedett.

Guyon Richárd branyiszkói ütközetben aratott győzelme azt eredményezte, hogy Schlik csapatait bekerítés fenyegette, azonban Dembinszky óvatos hadvezetésének következtében kicsúszott a bekerítésből és csatlakozott a Windisch-Grätz vezette főerőkhöz. A február 26-27-ei kápolnai csatát az ő hadtestének megjelenése döntötte el a császáriak javára. A tavaszi hadjárat ütközeteiben a III. hadtest parancsnokaként vett részt. Az április 2-ai hatvani ütközetben vereséget szenvedett Gáspár András ezredes vezette VII. magyar hadtesttől. Részt vett ezután az április 6-ai isaszegi csatában, április 26-án az első komáromi csatában, majd hadtestével a Rába vonaláig vonult vissza.

A nyári hadjáratban Schlick az I. hadtest parancsnokaként vett részt, így ott volt a június 28-ai győri ütközetben, majd a júliusi komáromi csatákban. Haynau három oszlopban indította a császári csapatokat a Szeged körül összpontosított magyar haderő ellen. A Makó irányába indított hadoszlop Schlik parancsnoksága alatt állt és az augusztus 5-én vívott ütközetben ki tudta kényszeríteni az átkelést a Maroson. Haynau parancsára a szőregi csata után az aradi vár ellen vonult, de Damjanich nem neki, hanem a cári csapatoknak adta meg a várat.

1849 szeptemberében léptették elő lovassági tábornokká és a szabadságharc alatti győzelmeiért megkapta a Vaskorona Rend nagykeresztjét és a Katonai Mária Terézia Rend parancsnoki keresztjét. 1854-től Galícia és Bukovina főhadparancsnoka és az Oroszország ellen mozgósított 4. hadsereg parancsnoka volt. 1859. június 24-én itáliai 2. hadsereg parancsnokként vett részt a solferinoi csatában. A július 11-ei villafrancai béke megkötése után nyugalomba vonult.

[szerkesztés] Felhasznált források

• Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379
• Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004, ISBN 9633273676
• Révai Nagy Lexikona