Harcsaalakúak

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Harcsaalakúak

Pettyes harcsa (Ictalurus punctatus)

Rendszertan

Ország:	Állatok (Animalia)
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata)
Osztály:	Csontos halak (Osteichthyes)
Alosztály:	Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend:	Harcsaalakúak (Siluriformes)

Családok

37 család

A harcsaalakúak rendje (Siluriformes) a sugarasúszójú csontos halak közé tartozik.

Az egész Földön elterjedt, többségükben édesvízi halak. Régebben a pontyalakúak közé sorolták őket. Testük pikkelyezetlen, néhány fajon csontlemezek találhatók, így ősibb formákra emlékeztetnek. A pontyalkatúakkal ellentétben nincs kiölthető szájuk, állkapcsuk csökevényes, gyakran fogatlan. Néhány fajnak zsírúszója van. A Weber-féle szerv kialakításában az ötödik csigolya is részt vesz. Porcos halakra emlékeztető tulajdonságuk a Lorenz-féle ampullák (speciális nyomás és hőérző szervek) megléte.

Tartalomjegyzék

1 Rendszerezés
2 Siluridae – harcsafélék
- 2.1 Silurus glanis – lesőharcsa
3 Forrás
4 Ajánlott magyar nyelvű könyvek
5 Külső hivatkozások (angolul)

[szerkesztés] Rendszerezés

A rend az alábbi családok tartoznak

Akysidae (Gill, 1861)
Amblycipitidae (Day, 1873)
Amphiliidae (Regan, 1911)
Tengeri harcsafélék (Ariidae) – Bleeker, 1862
Aspredinidae
Astroblepidae (Bleeker, 1862)
Auchenipteridae (Bleeker, 1862)
Bagridae (Bleeker, 1858)
Callichthyidae (Bonaparte, 1838)
Cetopsidae (Bleeker, 1858)
Chacidae (Bleeker, 1858)
Clariidae (Bonaparte, 1846)
Cranoglanididae (Myers, 1931)
Diplomystidae (Eigenmann, 1890)
Doradidae (Bleeker, 1858)
Erethistidae (Bleeker, 1862
Heptapteridae (Gill, 1861)
Heteropneustidae (Hora, 1936)
Hypophthalmidae
Törpeharcsafélék (Ictaluridae) – Gill, 1861
Lacantuniidae (Rodiles-Hernández, Hendrickson & Lundberg, 2005)
Loricariidae (Rafinesque, 1815)
Malapteruridae (Bleeker, 1858)
Mochokidae (Jordan, 1923)
Nematogenyidae (Eigenmann, 1927)
Olyridae
Óriásharcsa-félék (Pangasiidae) Bleeker, 1858
Parakysidae (Roberts, 1989)
Pimelodidae
Plotosidae (Bleeker, 1858)
Pseudopimelodidae (Fernández-Yépez & Martín, 1953)
Schilbeidae
Scoloplacidae (Bailey & Baskin, 1976)
Harcsafélék (Siluridae) Cuvier, – 1816
Sisoridae (Bleeker, 1858)
Trichomycteridae

[szerkesztés] Siluridae – harcsafélék

Ezt a főleg a Távol-Keleten elterjedt családot Európában csak egy faj képviseli. Erre és a többi harcsafélére is jellemző a csupasz, pikkelytelen test, a száj körül elhelyezkedő 2-3 pár bajusszál, hosszú farokalatti úszó és az izomzatban a szálkák hiánya.

[szerkesztés] Silurus glanis – lesőharcsa

Ez a faj a Kárpát-medence egyik legnagyobbra növő őshonos ragadozó hala, amelyet ízes, szálkanélküli húsa miatt sokan kedvelnek. Teste többi hazai halunktól meglehetősen különbözik. Feje nagy, hát-hasi irányban erősen lapított. Száján a felső ajakon, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajusszálat találunk. Szélesre nyíló szájában felül és alul rendkívül sok apró, kissé visszahajló, tűhegyes ránőtt fog helyezkedik el. Szemei kicsik, mégis a tapasztalatok szerint jól lát velük. Törzse rövid, hengeres, izmos farka hosszú. Hazánkban megtalálható minden olyan folyóban és állóvízben, ahol előfordulnak mély, gödrös részek, bedőlt fák, kőrakások, elsüllyedt hajók, amelyek árnyékában a ragadozó biztosan rejtőzhet. Színe alkalmazkodik a fenékhez, többnyire fekete, szürke, agyagos áradáskor akár sárga is lehet. A Duna-Tisza-csatornából albinó példányai is előkerültek.

Többnyire társasan, a fenék közelében él, 5-20 fős csoportokban. Mindig lesből, főként éjjel támadó, rendkívül falánk ragadozó. Kisebb példányai főként hallal, rákokkal, piócákkal, puhatestűekkel táplálkoznak, a nagyobbak vízközelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is zsákmányolnak. Rablásai rendszerint nem láthatóak, szürkületkor azonban sokszor hatalmas vízörvényeket keltő forgásaival kelti fel a szemlélődő figyelmét. Ilyenkor, sokszor szinte lassított felvételként mozogva jön a felszínre, gyakran látható a lassan mozgó állat hatalmas feje és teste is.

Az ívással kapcsolatos magatartása érdekes, az ívóhelyen a hím testével körülfonja a nőstény hastájékát és kipréseli belőle az ikrákat, amelyeket nyomban megtermékenyít. Ivadékgondozó faj, az ikrák lerakása után a hím a vízinövényekből álló fészket kb. 3 hétig, az ivadék kikeléséig őrzi. Oxigénigénye alacsony, a vizek szennyezését jól tűri. Hazánkban fogott, hitelesen lejegyzett, eddigi legnagyobb példánya 112 kg, 227 cm. (Adács, 2004)

[szerkesztés] Forrás

ITIS rendszerbesorolása

[szerkesztés] Ajánlott magyar nyelvű könyvek

Dudich, E., Loksa, I. (1987): Állatrendszertan – Tankönyvkiadó, Budapest ISBN 9631805433
Papp, L.(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
Deckert, K. et al (1974): Uránia Állatvilág: halak, kétéltűek, hüllők – Gondolat Kiadó, Budapest ISBN 9632801385