Internacionálé

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A kotta első kiadása

1. Az Internacionálé a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb mozgalmi dala. Az eredeti francia szöveget Eugène Pottier (1816–1887) írta 1871-ben, zenéjét Pierre Degeyter (1848–1932) szerezte 1888-ban. Az Internacionálét lefordították a világ legtöbb nyelvére. Magyarra Bresztkovsky Ernő ültette át 1904-ben. Az orosz változat a Szovjetunió Nemzeti himnusza volt 1944-ig.

2. Internacionálénak hívják a hasonló ideológiájú pártok nemzetközi szervezeteit, például van Szocialista Internacionálé, Liberális Internacionálé stb.

[szerkesztés] Szövege

Föl, föl, ti rabjai a földnek,
Föl, föl, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
Rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni
Rabszolga-had indulj velünk!
A föld fog sarkából kidőlni,
Semmik vagyunk, s minden leszünk!

Ez a harc lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ.

Védelmező nincsen felettünk,
se isten nem véd, sem király:
A közjó alkotói lettünk –
hát vesszen el, ki ellenáll!
Pusztuljon ez a rablóbanda,
a rabságból elég nekünk.
A lángot szítsuk, rajta, rajta!
A vas meleg, hát ráverünk.

Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!

A gazdagoknak kedve-kénye
erőnkből szívja ki a vért,
csaló az államok törvénye,
mert minden bajt szegényre mért.
Kínlódás most a munka bére,
de már ebből elég, elég!
Szerszámot hát az úri kézbe
s ide a jognak a felét!

Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!

Mi milliók, mi munka népe,
mi alkotunk a földtekén,
mienk lesz még pompája, fénye
s a munka nem lehet szegény.
A tőke még a húsunk marja,
de már a gyáva had remeg –
kelőben már a munka napja
s ragyogni fog a föld felett.

Ez a harc lesz a végső
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!

[szerkesztés] Eredetihez közelebb álló fordítás

Ez a harc most a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé nő! –
Miénk lesz a világ.

Föl! Kárhozottjai a földnek!
Föl! Föl! Ti éhség rabjai!
Az éjnek végórái jönnek,
Az ész szavát már hallani,
Föl! Föl! A szégyent éveinkben
Töröljük le, rabok hada!
Legyünk a semmiből mi – minden:
Világunk új talapzata.

Ott fönn nem hallják meg szavunkat,
Nem óv sem isten sem vezér;
Munkások, mentsük hát magunkat!
S a közjó majd életre kél!
Hogy pórul járjon mind a tolvaj,
Hogy rács ne zúzza szellemed,
Szítsuk a tüzet...tettel – szóval,
Üssük a vasat, míg meleg!

Az állam sújt, a törvény színlel,
Az adó sebzi a szegényt;
Kötelmet a gazdag nem ismer,
A "jog" szó nem kelt már reményt.
A gyámkodásnak legyen vége!
Az egyenlőség mást kíván:
Ha jognak van kötelessége,
Ne legyen ez se jog hiján.

"Vasútkirályok", "bányabárók",
- Ocsmányok, istenítve is! -
A munkást ti fosztogattátok!
Ezt műveltétek, mást nem is!
S mit alkotott, csak ez a banda
Halmozza föl és élvezi!
Rendeljük el, hogy visszakapja!
A nép jussát követeli.

Füsttel itattak a királyok,
Béke közénk s nekik – golyót!
Ha zászló alá hívnak – sztrájkot!
Dobd el a puskát, bontsd a sort!
S makacskodnak e kannibálok?
Hogy minket hőssé gyúrjanak?
Tábornokok, majd megtudjátok:
Golyóink rátok hullanak.

Vagyunk a dolgozók nagy pártja:
Munkások, parasztok vagyunk!
A föld embert illet, hiába,
A naplopókon túladunk!
Húsunkon sokan élősködnek!
Ám, ha a hollók és ölyük
Egy szép reggelre elköltöznek,
Ragyog a nap majd – nélkülük.

Ez a harc most a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé nő! –
Miénk lesz a világ.