Kövér István (Acontius)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Kövér István (Acontius) (Gyergyószentmiklós, 1740. november 20. – Velence, 1824. január 29.) örmény egyházi író, főapát

[szerkesztés] Élete

Azon örmény telepből származott, melynek elődei Nagy-Örményországból, a földindulás következtében elpusztult szülőhelyükről 1330. körül a Krím-félszigetre, 1654-ben pedig onnét is tovább vándoroltak, előbb Moldvában, azután Erdélyben találtak új hazát. Acontius ősei a Kövér nevet vették fel, idővel elszaporodtak, és érdemeik által nemességet is nyertek. Acontius a keresztségben az Amira nevet kapta.

A mechitaristák kongregációja, amely 1717-ben Velence pártfogása alatt Szent Lázár szigeten letelepedett s főkolostort állított, kebeléből időnként hitszónokokat szokott kiküldeni. Ilyen mechitarista küldött, (Pater Károly) érkezett Ebesfalvára is, Erdélybe, hol Acontius szülei akkor laktak. E hitszónok olyan hatást tett az akkor alig 17 éves Acontiusra, hogy ez szintén a papi pályára határozta magát, Károly atyát Velencébe visszakísérte, s miután István főapát vette fel, ő is az István szerzetesi nevet nyerte. 1758. augusztus 22-én tette le szerzetesi fogadását, s 1763. október 27-én pappá szenteltetett. Ezen években a teológiai tudományokon kívül, amelyeknek tudora lett, a filológiával és bölcselettel foglalkozott, és az alig 30 éves fiatal papra a kolostori nevelő intézet igazgatását bízták. Leginkább az örmény irodalom újjáalkotását tűzte ki céljául, s az úgynevezett haicanizmust, vagyis az ősi tiszta örmény nyelvet magáévá tette. 1785-ben a főapát helyettesévé választották, ami azonban tudományos munkásságában nem akadályozta. Ez időtájban érkezett Velencébe Lourdet Simon francia pap a keleti nyelvek tanára a haicán, vagyis az örmény irodalom tanulmányozására. A főapát e vendég vezetését Acontiusra bízta; három évi együttlét után Lourdet befejezte küldetését, s magával vitte kinyomtatás céljából az Acontius által készített latin–örmény szótár kéziratát, amely azonban 1789-ben elveszett.

A francia háború kitörése után Acontiust Erdélybe küldték, hogy ott faj- és hitrokonait szónoklataival vigasztalja és erősítse. Itt 1799-ig élt, amikor I. István főapát haláláról értesült, és az új apát választására Velencébe hívták. Miután megérkezett Velencébe, 1800. november 10-én a kongregáció tagjai őt választották meg egyhangúlag II. István néven főapáttá. VII. Pius pápa 1804-ben sunnai érsekké nevezte ki és szentelte fel.

[szerkesztés] Munkái

1. Rhetorika az örmény nyelv pallérozására, amely 1775-ben jelent meg nyomtatásban.

2. Átalános földleírást írt 1785-ben örmény nyelven, amelyhez Büsching szolgált mintául; 11 kötetet adott ebből sajtó alá: az utolsó kötetek, amelyeket mint a keleti részekre vonatkozókat bírálat végett Konstantinápolyba küldött, ott elégtek.

3. Lefordította s kiadta a Szentírást örmény nyelven, éspedig az Ótestamentumot négy, az újat három kötetben.

4. Megírta továbbá a Mechitár Péter, első apát történetét.

Kéziratban maradt a zsinatok története.