Sátán

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Sátán-Lucifer-ördög ábrázolás

Sátán (héberül: שָׂטָן, görögül σαταν szatan, arabul: شيطان – jelentése ellenfél vagy vádló) a zsidó, keresztény és mohamedán vallásban szereplő alak. Találkozunk vele a Bibliában, a Koránban és egyes apokrif iratokban. Az Ószövetségben csak egy-két említés történik róla, Jób könyve kivételével, ahol ő az egyik főszereplő Isten szolgájaként. Az Újszövetségben ezzel szemben Jézus és az apostolok igen gyakran említik, azonban itt is csupán két apró felvilágosítást kapunk a kilétéről. Eszerint lázadó, bukott angyal, aki Isten és az emberiség ellensége. A kereszténység modern irányzatai szerint nem valóságos személy, hanem a szívünkben lakó gonoszság szimbóluma.

A Biblia szerint a Sátán azonos az „ördöggel” (vagyis az ördögök fejedelmével). A középkor óta gyakran azonosítják Azazellel, Belzebubbal, Beliállal, Samaellel, Mefisztóval, Luciferrel és a Bibliában vagy a pogány mitológiákban szereplő más démonokkal és istenekkel is. A Bibliából vett kifejezésekkel gyakran nevezik Kísértőnek, a Gonosznak, e világ istenének, hazugságok atyjának, a sötétség fejedelmének is.

[szerkesztés] A Sátán a Bibliában

A Sátán kilétéről a Biblia mindössze néhány helye ad rövid tájékoztatást.

[szerkesztés] A Sátán mint vádló

A bibliai Jób könyvében ő az egyik főszereplő. A neve itt nem személynévként, hanem köznévként szerepel, mint „a vádló”. A többi angyallal együtt ő is a mennyei kar tagja, Isten szolgája, és egyben tanácsadója és kéme az emberek között, aki „szerte bolyong a földön”. Istentől azt a feladatot kapja, hogy megkísértse, és ezzel próbára tegye Jóbot. Amikor Jób átmegy egy próbán, akkor ő egy újabbal próbálkozik. Jób könyvében a Sátánnak nincs független hatalma, az Istentől kell engedélyt kérnie a próbák és csapások végrehajtására. A Jób 1:16-ban és a 2:9-ben azt látjuk, hogy Sátán pusztító tevékenységét az emberek gyakran Istennek tulajdonítják, amit Sátán arra használ, hogy az embereket Isten ellen fordítsa. Tehát Sátán Isten előtt az embert, az ember előtt pedig Istent vádolja.

A Sátán ugyanebben a vádló szerepben a Biblia még egy helyén megjelenik. Zakariás könyvében (Zak 3:1-2) a mennyei ítélőszék előtt a megvizsgálandó Józsué főpap jobb oldalán áll, hogy vádbeszédet mondjon ellene, de az Úr angyala megparancsolja neki, hogy hallgasson.

[szerkesztés] Az ember ellenfele

Ezen kívül az Ószövetség csak két helyen említi a Sátán nevét.

A Krónikák könyvében (1Krón 21,1) a Sátán mint Izráel népének ellensége, ráveszi Dávid királyt, hogy megszámlálja a népét. Dávid ezzel kivívja Isten haragját, aki dögvésszel sújtja Izráelt. A krónikás (az i.e. 3. században) a Sátánt önállóan cselekvő lénynek ábrázolja. Ezzel szemben Sámuel könyvében (2Sám 24,1), ahonnan a történetet vette, maga Isten manipulálja Dávidot. A Sátánról alkotott elképzelések megváltozása valószínűleg a zoroasztrianizmus, a jóság és a gonoszság két istene küzdelmét tanító perzsa vallás hatása.

A csak a katolikus és ortodox kánonban szereplő Bölcsességek könyvében szerepel a következő fontos megállapítás:

„A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.” (Bölcs. 2:24)

[szerkesztés] Az Újszövetségben

Az evangéliumokban Jézus, a levelekben pedig az apostolok többször is említik a Sátán nevét. Jézus negyven napig a pusztában böjtöl, hogy megküzdjön az ördög kísértésével, akit Sátánnak nevez (Máté evangéliuma 4:10). Egy alkalommal ugyanakkor a tanítványát, Pétert is Sátánnak nevezi! (Márk evangéliuma 8:33) Máskor Belzebubról, az ördögök fejedelméről (Máté 12:27), illetve az ördögről és az ő angyalairól (Máté 25:41) beszél.

A Sátán személyének kilétéről az Újszövetség két helyen ad némi információt. Pál apostol a 2. korintusi levélben azt mondja, hogy „a sátán a világosság angyalának tetteti magát” (II.Kor. 11:14). A Jelenések könyvében pedig János apostol az Édenkertben Ádámot és Évát bűnre csábító kígyóval azonosítja a Sátánt:

„Levetették a nagy sárkányt, ama régi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.” (Jelenések könyve 12:9)

A bukott angyalokról említés található két apostoli levélben is (Péter második levele 2:4 és Júdás levele 1:6). A bukott angyalok története babilóniai eredetű lehet.

A fenti rövid megjegyzésekből következtetve tehát azt mondhatjuk, hogy a Bibliában kétféle Sátánról van szó. Az egyik az Istent szolgáló „vádló angyal” a Jób könyvében. A másik eredetileg Isten valamiféle fejedelemtársa volt (saját angyalai voltak!), de kisebb volt Istennél, ezért irigység támadt benne. Így el kellett hagynia a mennyet és a földön (a "világban") tevékenykedik, a halált terjeszti, és az embereket is e tevékenysége követésére bírja, vonzó, "angyali" külsejével megtévesztve őket.

A Bibliában ezenkívül még mintegy tucatnyi helyen esik említés a gonosz erők fejedelméről a következő elnevezésekkel: Azazel, Belzebub, Beliál, ördög, a világ fejedelme, e világ istene, az Isten hegyéről levetett kerub (Ezekiel könyve 28:12-19). Azt is megtudjuk róla, hogy Isten meg fogja semmisíteni. (Jelenések könyve 20:10)

[szerkesztés] A Sátán a rabbinikus irodalmakban

A Misna és a Talmud legkorábbi bejegyzései azt mutatják, hogy a Sátán csak igen kis szerepet játszott a zsidó teológiában. A zsidó vallás később átvette a népszerű közel-keleti (perzsa eredetű) nézeteket a Sátánról és nagyobb szerepet tulajdonított neki. Minél később íródott egy rabbinikus mű, annál több említés esik benne a Sátánról és az általa megszálltakról.

Például a kígyó a klasszikus zsidó vallás szerint a szó szoros értelmében csak kígyó volt, míg a későbbi zsidó teológiában a gonosz által megszállt lény lett, hiszen a bűnbeesés történetében beszélt, pedig a kígyó erre nem képes önmagától. (A Midrás már odáig megy, hogy a kígyó, mielőtt megátkozták, felegyenesedve járt és tudott beszélni.)

Az i.e. 450 körül íródott Palesztinai Talmud még igen tartózkodó a Sátánnal kapcsolatban. A Babilóniai Talmud szerint (Bava Bathra 16a) a yetzer hara (gonosz hajlam), a halál angyala és a Sátán azonosak. A Talmud a Samael nevet is megemlíti, akiről sokan úgy vélik, hogy egy másik démonnak a neve, de abban egyetértenek, hogy gonoszt jelöl.

A későbbi rabbinikus irodalom jó néhány művében és sok rabbi szerint a Sátán minden gonoszság megtestesítője, és minden erejét az ember elpusztítására fordítja. E nézet szerint óriási hatalma van az emberek minden munkája felett, de a tudása korlátozott, és a Jom Kippur (engesztelőnap) ünnepén elveszti ahatalmát. A héber nyelvben a betűsorozatok egyben számokat is jelentenek, a Sátán a 364-et, amely egy viszonylag kis szám.

Egyes rabbik úgy gondolták, hogy Sátán a jelenben is ugyanolyan aktívan tevékenykedik, mint a múltban, amikor ő volt Izsák feláldoztatása, Ézsau csalása, Mózes halála, Dávid Betshabéval való paráználkodása, Vasti királynő halála és a zsidóellenes háborúk előmozdítója.

[szerkesztés] A Sátán a Koránban

Az Iszlám Iblisz (إبليس ) néven is ismeri. Úgy gondolják, hogy a neme szerint a dzsinnek (جن) rendjébe tartozik, akik olyan spirituális, szellemi lények, amelyek tűzből vannak. A Korán szerint korábban az angyalok (fényből lévő szellemi lények) vezetője volt, de nem volt hajlandó az embert elöljárójaként elismerni, azaz leborulni előttük.

A Sátán bukása

[szerkesztés] A Sátán alakja a keresztény világban

A Sátán alakja mindig kiemelkedő szerepet töltött be a keresztény teológiában. Egyes korai keresztény egyházatyák imádkoztak a Sátán „bűnbánatáért”.

A középkorban a Sátán ábrázolását gyakran használták arra, hogy riogassák és félelemben tartsák az írástudatlan embereket, fegyelmezzék a gyerekeket. Kecskebak alakúnak, szarvakkal és villa alakú farokkal is ábrázolták, amint egy háromágú vasvillát tart. Ezek a rajzok nem a Biblián alapultak, hanem inkább Pán és Dionüszosz ókori görög istenek hasonmásai voltak, illetve a különféle pogány állatmaszkos szertartások hagyományaiból táplálkoztak.

Számos középkori irodalmi műben – így például Dante Isteni színjátékában – a Sátán neve Lucifer volt. Ennek alapja az Ószövetségben szereplő történet a Hajnalcsillag (héber הילל Helel, latin Lucifer) bukásáról (Ézsaiás könyve 14:12), akit a Sátánnal azonosítottak.

John Milton Elveszett Paradicsom című verses elbeszélő költeményében (17. század) úgy értelmezi a Sátánt, mint aki már az ember létezése előtt szembeszállt Istennel.

[szerkesztés] Sátánizmus

Az 1966-ban megjelent The Satanic Bible (Sátáni Biblia) című könyvben a szerző, Anton Szandor LaVey határozta meg először a sátánizmust vallásként, majd 1969-ben megalakult a Church of Satan (Sátán Egyháza), amely hivatalosan elismert egyház az Amerikai Egyesült Államokban. A sátánista vallásban Sátán nem ember külsejű istenség, hanem szimbóluma és egyesítője mindazoknak a tulajdonságoknak, amelyeket a sátánista nagyra becsül, mint amilyen például az önállóság, a sikerorientáltság, az önmagunkkal szembeni tökéletes őszinteség.

[szerkesztés] A Sátán alakja a művészetekben

A sátán tipikus ábrázolása, melyen megfigyelhető a kecskeszerű jelleg

Az újkori irodalomban a Sátán mint semleges vagy pozitív figura is megjelent. Madách Imre műve, Az ember tragédiája az isteni és emberi világrend hideg, velejéig racionális és cinikus kritikusának ábrázolja a Sátánt (Lucifer), akinek lázadása azonban kezdettől fogva szerepel az isteni tervben, és a tervben való állandó kételkedése is csak előbbre viszi a világot a terv beteljesülése felé.

Mihail Bulgakov regényében, Mester és Margaritában a Woland professzor néven bemutatkozó Sátán „a világ szemetének őre és ura”. Míg Isten a fény és jóság birodalmának irányítója, addig a Sátán a maga külön világán uralkodik (inkább ennek része a földi világ is), a sötétségen, mágián és bűnön. A bűn azonban alapvetően nem tőle származik, sőt az ő feladata ítélni és büntetni a nála gyakran sokkal sátánibb, szabad akaratukból gonosz embereket, különösen azok halála után.

[szerkesztés] A Sátán a filmekben

A Sátánt egy multinacionális bankhálózat irányítója testesíti meg Az ördög ügyvédje című filmben (Al Pacino alakítása).

A Sátán megidézése több horrorfilm témája. Roman Polanski például két ilyen témájú filmet is készített. A Rosemary gyermeke című film főhősnője, (Mia Farrow) gyermekét a Sátántól szüli és az annak szolgájává válik. Ugyancsak Polanski filmje A kilencedik kapu, amelynek főhőse a Sátán megidézésére alkalmas könyvet kutat. A Constantine - A démonvadász című filmben a Sátán emberi alakot ölt.

A South Park című rajzfilmsorozat egyik visszatérő mellékszereplőjeként a Sátán egy érző szívű lény, aki homoszexuális kapcsolatban áll Szaddam Husszeinnel.