Scharnhorst-osztály

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Típus	csatacirkáló
Hosszúság	234,9 m
Szélesség	30 m
Árbocmagasság	? m
Merülés	? m
Vízkiszorítás	üresen 31 850 t teljesen 38 900 t
Hajtómű	gőzturbina
Sebesség	31,5 csomó
Fegyverzet	9 db 28 cm-es ágyú 12 db 15 cm-es ágyú 14 db 10,5 cm-es légvédelmi gépágyú 16 db 3,7 cm-es légvédelmi gépágyú 10 db 2 cm-es légvédelmi gépágyú 4 db Arado Ar-196-os repülőgép 14 db 2 cm-es légvédelmi gépágyú 6 db 53,3 cm-es torpedóvető-cső
Páncélzat	Övpáncél: 351 mm Fedélzet: 51 mm Lövegtornyok: 361 mm
Legénység	1700 fő
Vízrebocsátás	1936.

A Scharnhorst és a Gneisenau a német haditengerészet, a Kriegsmarine rettenthetetlen portyázói voltak, amelyek kereskedelmi hajók megtizedelésére épültek. Eredetileg a Deutschland-osztály továbbfejlesztett 26 000 tonnás egységei lettek volna szintén 6 db 280 mm-es ágyúval felfegyverezve, de a német hadiflotta vezetői kevesellték ezt a fegyverzetet egy ekkora vízkiszorítású hajónak, így az eredeti tervek megváltoztatására kényszerültek a német mérnökök: a hajókat teljes csatahajó méretűre tervezték át immár 9 db 28 cm-es löveggel felvértezve, jóval vastagabb páncélzattal és 4 csomóval nagyobb sebességgel. A hajók gerincfektetésére 1935-ben került sor a Kriegsmarinewerft és a Deutsche Werke Kiel hajógyárakban. A Gneisenau 1938 májusában, a Scharnhorst pedig 1939 januárjában készült el. Ugyan a fő célpontjaiknak a kereskedelmi hajókat jelölték meg, képesek voltak szembeszállni bármely ellenséges haditengerészeti egységgel is. A németek úgy találták, hogy a 28 cm-es lövegek túl kicsik, így 6 db 38 cm-es ágyúval akarták felfegyverezni őket, de a háború közbeszólt. A 38 900 tonnás 235 m hosszú egységeket így 9 db 28 cm-es, 12 db 15 cm-es és 14 db 10,4 cm-es ágyúval fegyverezték fel, melyeket számos egyéb kisebb löveg és torpedók egészítettek ki. Páncélzatuk ugyanolyan erős majdnem mindehol, mint a Bismarcké. Brown-Boveri turbináik 165 000 lóereje segítségével hajócsavarjaik 32 csomó sebességgel repíthették őket előre, és 15 csomós sebességgel több mint 9000 tengeri mérföldet tehettek meg. 1939-ben a Royal Navy nem rendelkezett megfelelő hajóval a két német csatahajó ellen. Esetleg a Királyi Flotta csatacirkálói közelíthették volna meg őket sebességük révén, de azok is hatalmas hátrányban voltak a páncélzat terén, még a nagyobb kaliberű, 38 cm-es ágyúik sem jelentettek előnyt számukra, ugyanis az I. világháborús brit hajóágyúk lőtávolsága épphogy elérte a modern német 28 cm-es ágyúkét. Pályafutásuk kudarcoktól sem mentes, ám mégis ezek a hajók okozták a német felszíni flottából a legnagyobb veszteségeket az angol flottának.

1939-ben a Rawalpindi felfegyverzett segédcirkálót süllyesztették el, majd az utánnuk küldött erős brit csoportosítás elől hazai kikötőbe menekültek. 1940-ben aztán részt vettek Norvégia lerohanásában, majd később elsüllyesztették a Glorious brit repülőgép-hordozót és kíséretét. Eközben a Scharnhorstot eltalálta egy torpedó az egyik kísérő rombolóról, amely a csatahajó fő akkumulátorházában robbant a külső hajócsavarja felett megölve és megsbesítve számos matrózt. Az év végén megpróbáltak kitörni az Atlanti-óceánra, ám a Gneisenaut megrongálta egy heves vihar, így újra kikötőbe kényszerültek. 1941 januárjában azonban már egy sikeres kitörést hajtottak végre a Dánia-szoroson keresztül az Atlanti-óceánra. Először több sikertelen rajatütést hajtottak végre, többnyire brit csatahajók által kísért konvojokkal találkoztak. A portya egészen márciusig tartott, amely során 22 ellenséges kereskedelmi hajót süllyeszettek el, megszöktek a Rodney és a Ramilies csatahajók elől és befutottak Brest kikötőjébe, ahol több hónapig vesztegeltek, majd végül 1942 februárjában hajtották végre a híres csatornaáttörésüket az egész brit haderő szeme láttára, alaposan megszégyenítve azt. Az út vége felé azonban hatalmas balszerencsével mindkét hajó aknára futott, de még elérték Wilhelmshavent. Eddig ellenséges hajónak nem sikerült igazán súlyos kárt tenni bennük, ám ekkor már leáldozóban volt a csatahajók csillaga: egy éjszakai rajtaütés során a Royal Air Force által ledobott bombák egyike telibe találta a kieli szárazdokkban álló Gneisenau orrát, és az súlyos kárt szenvedett. Átvontatták Gotenhafenbe, ahol át akarták építeni, de végül sohasem fejezték be. 1943-ban a Scharnhorstot Norvégiába helyezték, ahol egy konvoj megsemmisítésére igyekezett, amikor brit hadihajók megtámadták és a lesben várakozó Duke of York hajóágyúi elé terelték. A hatalmas gránátok és a számtalan találat, valamint a rengeteg torpedó együttesen a tengerfenékre küldték a Kriegsmarine büszke hadihajóját. Sajnos a háború vége felé a technikai hátrányok, különosen a jó minőségű radar hiánya miatt már nem lehetett a Scharnhorst a brit csatahajó méltó ellenfele, ennek ellenérek súlyosan megrongált 4 cirkálót, számtalan rombolót és a félelmetes Duke of Yorkot is, ám nem győzhetett. A Gneisenaut 1945. március 27-én legénysége elsüllyesztette. 1947 és 1952 között kiemelték és lebontották.

Remek hajók voltak kiváló konstrukcióval, és természetesen számtalan hibával és gyermekbetegséggel, a háborúban remekül helytáltak, jobban, mint az erősebb Bismarck-osztály hajói.