Sinfonia Concertante hegedűre, brácsára és zenekarra
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az 1770-es években kísérletezett Wolfgang Amadeus Mozart a sinfonia concertante műfajával, ennek szép eredménye az 1779-ben kora őszén Párizsból Salzburgba hazatérvén komponált Esz-dúr Sinfonia Concertante hegedűre, brácsára és zenekarra K. 364, ami ez egyik legjobb keveréke a szimfóniának és a versenyműnek.
A Mannheimt és Párizst érintő körútja után írta Mozart a concerto akkori szabályaihoz ragaszkodva háromtételes művet. A tételek:
- Allegro Maestoso
- Andante
- Presto
A mű komplex dinamikái a zenekari szólamokban az akkori zenekarok rohamos fejlődését reflektálják; nagy hatással volt Mozartra a Mannheim udvari zenekar meglátogatása 1777-1779-es turnéja során, ahol a koncertáló szimfónia műfaját ismerhette meg, ahol ezt igen kedvelték. A mannheimi mestetek (Karl Stamitz, Ignaz Holzbauer, Christian Cannabich) nyilvánvalóan a későbarokk concerto grosso és a modern szonáta szintézisének lehetőségét látták benne.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Tételek
[szerkesztés] Allegro maestoso
Úgy látszik, hogy az Esz-dúr hangnemhez kapcsolódó (már Beethoven Eroicáját megelőzően „hősi”) hangulatkört nemcsak az első tétel komoly, ünnepélyes tematikájával kívánta kiemelni Mozart, hanem a zenekar különösen árnyalt színeivel is: ezért alkalmazott az együttesben osztott brácsákat. A két szólóhangszer zenei anyagát szoros egység, ugyanakkor bőven áradó muzsikálókedv és dallamgazdagság jellemzi. Az első és második tétel kadenciáit Mozart különös gonddal komponálta meg.
[szerkesztés] Andante
Legismertebb a mű lassútétele, talán Michael Nyman variációinak köszönhetően, ill. Peter Greenaway Drowning by Numbers c. film kísérőzenéjeként is hallható. (Az eredeti darab a film végén a közreműködők kiírásakor is hallható.)
A lassú tétel egyébként e műfajban egyik legjelentősebb alkotása, töprengő és elmélyült komolyság váltja fel az eddig szokásos gondtalan éji zenék hangját.
[szerkesztés] Presto
A finálé vidám témájának megalkotásánál a zeneszerző nem riadt vissza a népszerű közhelyektől sem, a két szólóhangszer szólama pedig mozgékonyan kergetőzik e temperamentumos Presto során.
[szerkesztés] Érdekességek
A mélyhegedűszólam eredetileg D-dúrban íródott, annak ellenére, hogy a mű Esz-dúrban van; Mozart a hangszer normál hangolásáhot képest minden húrok egy fél hanggal való elhangolását írta elő (scordatura-technológia), hogy a hangszernek még brilliánsabb hangja legyen. Manapság csak korhű előadások esetén használják, mivel a modern brácsák hangereje nincs annyira elmaradva a hegedűkétől.
Based on work by